iPon Hírek

A pc-piacon már alig látszik a válság

Dátum | 2010. 08. 31.
Szerző | napi.hu
Csoport | IT VILÁG

Az értékesített darabszámok alapján a HP több mint kétszer akkora növekedést könyvelt el 25,4 százalékos eredményével, mint a számítógépes piac 11,9 százalékos bővülése - áll az IDC EMEA PC Tracker második negyedéves kimutatásában. A HP 24 százalékra növelte piaci részesedését, szemben 2009 ugyanezen időszakának 21,4 százalékos eredményével. Világszerte ennél alacsonyabb növekedést ért el a társaság, ám így is nagy előnnyel vezet a második helyezett Dell előtt. Az is alig valamit ront a társaság eredményén, hogy a napokban egyezett ki az Egyesült Államok igazságügyi minisztériumával egy erősen korrupciógyanús ügyben. Az IDC adataiból az is kiderül, hogy a piac élbolyában szereplők kivétel nélkül növelni tudták eladásaikat, az ASUS például több mint 80 százalékkal.

Magyarországon az év második negyedévében a HP 51,7 százalékkal tudta növelni eladásait az asztali számítógépek területén, így a piac 37,5 százalékát tudhatja magáénak, ami a 2002-es HP-Compaq egyesülés óta elért legjobb eredmény. Azért is tekinthetjük rekorderedményesnek ezt az időszakot, mert az asztali pc-k piaca csak 9,9 százalékkal tudott növekedni az elmúlt egy évben- nyilatkozta Takáts Kristóf, a HP PSG divíziójának vezetője, a HP Magyarország Kft. vezérigazgató-helyettese. A hordozható számítógépek piacán is tudott növekedést produkálni a HP: eladásai 11,6 százalékkal bővültek, így a piac 19,1 százalékát mondhatja magáénak az IDC kutatása szerint.

Igyekeztünk a piac igényeihez igazítani a kínálatot, miközben megtartottuk termékeink és kapcsolt szolgáltatásaink magas színvonalát - jelentette ki a vezérigazgató-helyettes. Az üzleti célra értékesített gépek esetében egyértelműen a HP-t részesítették előnyben az ügyfelek ebben az időszakban. Takáts szerint az üzleti szektorban a cég célja az eredmények megtartása volt, ám ezt ebben a negyedévben sikerült túlszárnyalni. A szakember szerint a növekedés és a megtartott piaci elsőség oka a márkába fektetett bizalmon túl az, hogy ár-érték arányban még mindig a HP az egyik legjobb választás. A válság hatását még érezzük, ám alapvetően bizakodóak vagyunk. Jövőbeni célunk a márka erősítése a fogyasztói piacon, illetve bővíteni tervezzük együttműködő partnereink körét, akikkel összefogva talán ezeket az eredményeket is túlszárnyalhatjuk - jelentette ki Takáts.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

9. empeharom
2010.09.01. 03:45
Majd talán egyszer eljutunk oda, hogy az átlagemberek tudni fogják mi az a processzor, mi a memória, a gigabájt, meg hogy mire van igazából szükségük.
Addig a legszebb "csomagolás" dönt!
Szóval ha nincs pénzed apple-re vegyél hp-t!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. CyberPunk6...
2010.09.01. 06:29
Érdekes lenne egy felmérés, hogy csak a hozzáértők milyen gépet vesznek, és ezt hasonlítani a teljes eladáshoz.

Bátyám a hpnál dolgozik, de például a céges telefonja nem hp (a cég nokiát adott neki)

Egyébként:
Ez sok mindent elárul
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. jozsefm Cyber...
2010.09.01. 07:26
Érdekes lenne és egyben értelmetlen is,lévén a vásárló közönség, mérési hibahátáron belüli részéről beszélünk, a teljes piac vonatkozásában.
Az iformatikai forumokból levonható ezen réteg számszerüsége,és márkaválasztása.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. neofery
2010.09.01. 08:28
Szerintem meg nem kell hogy mindenki tudja mi a processzor meg a többi.Sok ember él akik meg máshoz értenek olyan szakmákhoz amikhez mi nem tudunk hozzá sem szagolni.Szerintem egy jó autószerelő aki 20 éve nyomja az ipart és profi az sem hülyébb annál aki tudja hogy mi a gigabyte.Kedves empeharom az nem gigabájt hanem gigabyte!!!Akkor miről is beszélünk?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Hadzsek
2010.09.01. 12:22
@neofery a gigabyte-nak a magyaros írásmódja a gigabájt az megint más dolog hogy a helyesírás kiegészítőd (plugin) nem ismeri !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. neofery
2010.09.01. 12:39
Letojom magasból.Én mindig így írtam.Nem is ez a lényeg hanem az hogy nem kell lenézni azokat aki nem ért a computer-hez.Én meg nem értek sok mindenhez.És?
Ha akar valaki gépet venni kérdezze hozzáértő ismerősét.Nem arcoskodni kell!!!!
Nem érdekli az átlag felhasználót hogy milyen ram és mennyi van a gépében.Meg stb.Nem ez a legfontosabb neki.Induljon a raktárkezelő program vagy bármi és kész.
Erről nincs mit beszélni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. empeharom
2010.09.01. 14:40
neofery

Én nem mondtam, hogy aki ezt nem tudja hülye. Én meg nem vagyok autószerelő, de ha egyszer megveszem életem első autóját, még tudatlanul is utánajárok mennyit fogyaszt, mekkora motor van benne, mik a paraméterei, mennyibe kerül majd a szervizelése, illetve kikérem egy autószerelő tanácsát is ha kell.
Viszont amíg az átlagember bemegy a bevásárlóközpontba és leemeli az egyetlen laptopot aminek dereng reklámokból a neve, addig ez lesz a tendencia.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. empeharom
2010.09.01. 14:44
Angliai ismerősök kivitték az Asus laptopot, és kérdezték kint tőlük, hogy hol vették, piacon? Ott ha nem Dell-ed van, akkor az csak vmi szarabb lehet...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. neofery
2010.09.01. 22:55
empeharom VAN IGAZSÁG ABBAN AMIT MONDASSZ DE SOKAN AZT SEM TUDJÁK HOGY MIT KÉRDEZZENEK.TAPASZTALATBÓL ÍROM.VAN SOK ISMERŐSÖM AKIHEZ JÁRTAM KARBANTARTANI ÉS CSAK HASZNÁLTÁK A GÉPET.SAJNA EZ VAN.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!