iPon Hírek

A PS4-gyel együtt debütál a Watch Dogs

Dátum | 2013. 02. 21.
Szerző | Morte
Csoport | JÁTÉK

A nagy PS4 bejelentést követően a Ubisoft bejelentette, hogy nyílt világú akció-kalandjátéka a Watch Dogs az új konzol megjelenésével egy időben fog napvilágot látni. A játékot a Ubisoft Montreal fejleszti, és a bukaresti, párizsi és quebeci Ubisoft stúdióik mellett a munkálatokba a Reflections is besegít. A játékot már 2012-ben bejelentették az E3-on, de akkor még csak annyit lehetett tudni róla, hogy egy olyan világban játszódik, ahol a társadalom minden tagja, magánemberek és vállalatok egyaránt olyan mértékben támaszkodnak a mindent mindennel és mindenkivel összekötő technológiára, hogy ez komoly kockázatot jelent számukra. A Ubisoft most újabb információkat árult el a játékról. Főhősünket Aiden Pearce-nek hívják, aki okostelefonja és tudása segítségével betör Chicago központi operációs rendszerébe (ctOS) és a város majdnem minden elemét irányítani tudja: látja a biztonsági kamerák képeit, személyes információkat tölt le mindenkiről, képes bárkit megtalálni, és olyan rendszereket felett képes átvenni az irányítást, mint a közlekedési lámpák, vagy a tömegközlekedés. Az ő kezében maga a város a végső fegyver. "A Ubisoft mindig híres volt arról, hogy egyedi és kreatív módokon támogatja az új technológiákat" - mondta Yves Guillemot a Ubisoft egyik főnöke. "A PS4 ereje és a benne rejlő lehetőségek lehetővé teszik a Watch Dogs csapatának, hogy eddig elképzelhetetlen módokon tovább tágítsák az interaktív szórakoztatás határait. A Watch Dogs a PS4 indulásakor fog megjelenni az új konzolra, PS3-ra, PC-re, Xbox 360-ra és Wii U-ra. A pofásan kinéző képek alant megtekinthetőek. A főhőst egyedül ábrázoló kép render, a többi screenshot.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

21. HUFEUR
2013.02.21. 18:03
Egyik legjobban várt játék idén (legalábbis nekem).
Egyébként Watch Dogs-ról jut eszembe, szerintem lazán elképzelhető, hogy a GTA V is jön PS4-re, hiszen ez is jön PS3-ra és PS4-re is egyszerre, GTA V-nek meg kéne az erősebb hardver (GTA IV a legcsúnyább játék volt konzolon, amit valaha láttam).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Norbert09
2013.02.21. 18:21
Jók a képek, ehhez majd tényleg kell vas
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. mikej95
2013.02.21. 19:06
Jó lesz ez a Watch Dog bár eléggé AC benyomást kelt. Mostanában az Ubisoft minden játéka ilyen Cyberpunk-LSD-epilepszia hatást kelt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. predike07
2013.02.21. 19:08
Kell alá az biztos.Egy uj generáció köszönt be.KOrnak megfelelő vasat kell összerakni ami kb olyan tulajdonságokkal bír mint a konzol és nem lesz gond.
Bár erős a gyanum,hogy érdemesebb beszerzni egy PS4 konzolt mintohgy összerakni egy hasonló vasat.Pc párti vagyok de most meginogtam hitemet illetően
Egy PS4-re beruházni és nem kell azon aggódni,hogy roszs konzolportot kapunk vagy épp pc-re kise adják.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. predike07
2013.02.21. 19:08
Kell alá az biztos.Egy uj generáció köszönt be.KOrnak megfelelő vasat kell összerakni ami kb olyan tulajdonságokkal bír mint a konzol és nem lesz gond.
Bár erős a gyanum,hogy érdemesebb beszerzni egy PS4 konzolt mintohgy összerakni egy hasonló vasat.Pc párti vagyok de most meginogtam hitemet illetően
Egy PS4-re beruházni és nem kell azon aggódni,hogy roszs konzolportot kapunk vagy épp pc-re kise adják.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Andos
2013.02.22. 02:50
Ja csak azt is vedd figyelembe, hogy konzolnál minden játékot meg kell venni, ha csak nincs kiüttetve, de akkor meg nincs multi, meg egy csomó más szolgáltatás. Plusz, ha nincs egy normális hd tv-je a családnak, az se egy olcsó mulatság. A legtöbb mai home pc-be nem kellene cserélni sok mindent. A legtöbbe már ott van az i3-as proci minimum, meg a 4 GB RAM. Az új játékok attól nagyobb minimális gépigényt nem kérhetnek, amíg ki nem jönnek az új processzor családok. Videokártya csere viszont sok háztartásban esedékes lesz, ahol játékra is használják a gépet, hiszen sokan ma is az Ati 4000-es, vagy az Nvidia 8000-es szériáját használják játszásra.
Ezután vessük össze. A legtöbb pc játékosnak, egy középkategóriás gépbe max 50k-ér kell cserélnie alkatrészt az új játékokhoz. A ps 4 meg 120k körül lesz majd kb. És pc-re továbbra is marad az a lehetőség, hogy ha első látásra megtetszik egy játék, letöltöd kipróbálod, és ha nem csalódsz benne, megveszed. Nem veszel zsákbamacskát, csak mert az előzetesek alapján jónak ígérkezik egy game. Ebbe elég sokan beleesnek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Joey01
2013.02.22. 10:40
Igaza van Andosnak. Nekem szerencsére volt lehetőségem egy "erőművet" összerakni. De volt konzolom is és ott én is befürödtem olyan játék megvételével ami az Trailer alapján nagyon jó volt de igazából meg játszhatatlan. Ez szerencsére PC-nél nincsen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2013.02.22. 11:24
A legtöbb játékból tölthető le konzolra is demó verzió
Hosszú távon pedig már nem is mondom, hogy egy PC mennyivel költségesebb, mert a konzolt egyszer megveszed és használod 5-6 évig minimum és egyre jobb minőséget fog felvonultatni. A géped pedig pont az ellenkezőjét.

HD TV se kell, monitorra is ugyanúgy rátudod kötni (HDMI)

Nekem ugyan nincs konzolom, nem is tervezek venni, de azzal érvelni, hogy azért nem veszek meg valamit, mert nem lehet kibújni a törvények alól és orrba-szájba lopni, amit csak lehet szerintem inkább szégyellni való
Természetesen belehet fürdeni egy-egy játékkal, de ez mindenhol igaz. Ezért kell előtte utána olvasni. Akik pl. előrendelték a Colonial Marines-t, na azok nagyon megszívták, mert az a játék nem érte meg. De nekem nem kell ahhoz letöltenem, hogy elmondjam, hogy rossz játék lett, mivel tele van a net vele.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. OrvAjn69
2013.02.22. 11:57
Kray: Na igen, csak ebben az esetben már nem előrendelésről beszélünk...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Humbuk
2013.02.22. 12:12
kray: Nem 1 és nem 2 olyan történet van amikor a világon legtöbbet letöltött(warezolt) játék megdöntötte a bolti eladási rekordokat is.
Az, hogy valaki illegálisan tölt le valamit az rossz dolog, de a letöltés nem egyenlő azzal, hogy ha nem lett volna warez, akkor az illető meg is vette volna a produktumot.

Ha a kiadók, minőségi termékeket dobnának piacra és nem csak ilyen összecsapott, összegányolt vackokat, akkor nem kellene félni a wareztől... Te jó ég ma már annak kell örülni, ha egy gammel 40-60órát el tudsz játszani! Lol régen voltak olyan játékok amiket 200h+ felett toltam mire végig vittem!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Asagrim kray
2013.02.22. 12:41
"De nekem nem kell ahhoz letöltenem, hogy elmondjam, hogy rossz játék lett, mivel tele van a net vele."

Nem szeretem a spoilereket. Arról nem is beszélve, hogy kifogsz egy szőrszálhasogató tesztet, ami felvonultat x mennyiségű apróságot, aztán elkezdesz játszani a játékkal, és belelátod azokat a negatívumokat, amiket tudomásul sem vettél volna ha nem olvasod/látod a tesztet. Az meg mindenkinek a saját lelkiismeretére van bízva, hogy mit vesz meg abból, amit előtte lewarezolt hogy ne vegyen zsákbamacskát, nekem ott van Steamen a Skyrim, DE:HR, Witcher 2 stb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Lazahunter
2013.02.22. 13:08
Nem rossz, de azért a bemutató is full scriptelt volt ... az is érdekes, hogy a kikerült képek is mind ugyanabból a jelenetsorból vannak, csak éppen kicsit másként.

Remélem a játék tényleg hasonló lesz, és nem csak a parasztvakítás megy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2013.02.22. 13:20
Ha a kiadók, minőségi termékeket dobnának piacra és nem csak ilyen összecsapott, összegányolt vackokat, akkor nem kellene félni a wareztől... Te jó ég ma már annak kell örülni, ha egy gammel 40-60órát el tudsz játszani! Lol régen voltak olyan játékok amiket 200h+ felett toltam mire végig vittem!

Ezzel is teljes mértékben egyet tudok érteni!
------
Asagrim az, hogy a játékkészítők nem képesek normális demót csinálni, az nem a demó hibája. A legtöbbet egyébként a játék elején kellene kezdeni, hogy aki folytatni akarja az pikk-pakk online kifizeti és már folytathatja is.

Manapság ez már nem egy nehéz dolog
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. HUFEUR
2013.02.22. 13:23
Andos:

1. Már PS3-on is nagyon sok játékhoz volt demo
2. Egy játékról azért nagyjából lehet tudni, hogy milyen lesz, pl. ha egy Rockstar fejleszti akkor azért nagy csalódás nem érhet. Persze ezután is be lehet fürödni, de én még pl. az utóbbi pár évben nem vettem még olyan játékot, ami hatalmas csalódást okozott volna, még ha rosszabb is volt, mint amire számítottam, azért a vásárlást nem bántam meg.
3. Úgy rémlik azt olvastam valahol, hogy a PS4 Store-on az összes játék kipróbálható lesz, bár ebbe nem vagyok biztos, mert most már nem találtam meg hol írták ezt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. qwertzzui
2013.02.22. 14:47
Az új aliens játék a legjobb példa. A demó fényévekkel szebb volt, mint maga a játék...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. mikej95
2013.02.22. 15:20
Igazából ha keresztül tudják vinni a HSA architektúrát és gamer PC-re is az lesz, akkor meg fog érződni, hogy a PC-k hardverereje sokszorosa a konzolokénak, hiszen köztes rétegek és sok-sok API lesz kiiktatva vele. Bár még messze van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. i2k010
2013.02.23. 09:52
Örülnél, ha csak 120 ezer lenne a PS4 kezdő ára.
Lesz a 200.000 Ft is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Andos
2013.02.23. 15:04
Szerintem aki azt mondja, hosszú távon többet kell fizetnie ha pc-n játszik, az pár éve vett egy konzolt, és azóta nem használta a pc-jét játékra. Ezért a konzol fanboyok nincsenek tisztában azzal, hogy 2007 óta visszafogják a játékok a pc-s hardvereket is, mert ugye 4, 5 évig olyan játékokat kellett kiadni amik a konzolok teljesítményének megfelel. Emellett a pc-s hardverek teljesen elszálltak és hozzájuk képest a konzolok elavultak lettek. Pedig már jó 3 éve meg lett volna a pc-seknek az eszköz, hogy olyan játékok igényét kielégítsék a hardverek, amiket most nyál csorgatva néztek a ps4 meetingen. Öcsémnek 2009-ben raktam össze egy gépet 2008-as alkatrészekből 120k-ér. A mai napig minden új játék fut rajta... Tehát a konzolosok megnyugodhatnak, azért a teljesítményért amit egy konzolból ki lehetett hozni, nekünk sem kellett 5 éve fizetni semmit. Sőt gyakran a pc-s játékok szebben mutattak. A legtöbb barátom az xbox-ot választotta játszásra. Bőven össze jött nekik a Live-os szolgáltatásokból, meg tartozékokból annyi fizetni való, ami kitesz egy jól összerakott játékra való pc-t.
Ja és nem hiszem hogy 200k körüli áron dobnák ki a ps4-et. Rengeteg vásárlót veszítenének, és ez esetben is valószínűleg eljátszanák az esélyt a vetélytárssal szemben, hogy az ő terméküket válasszák.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. kiskoller kray
2013.02.23. 16:34
" mert a konzolt egyszer megveszed és használod 5-6 évig minimum és egyre jobb minőséget fog felvonultatni. A géped pedig pont az ellenkezőjét"

Miért is? Ha te megveszel egy gépet, az bizony nem lesz lassabb. Azonos grafikai beállításokon ugynaúgy fognak a legújabb játékok is futni..

Jah hogy te szeretnéd növelni a felbontást, meg szeretnéd ugyanúgy maxra tekerni az új játékokat is, mint régen? Akkor lehet fizetni, node jobb grafikát is kapsz!

Az én majd 3 éves videókártyám is probléma nélkül viszi a játékokat, de még a 8800GT-n is elfutnának 2007-et idéző (mai szemmel rusnya) grafikával! Tán azonos kinézet mellett erősebb hw kell a Crysis2-höz? Vagy a Skyrim-hoz? Esetleg Stalker, vagy Far Cry-hoz?

Nem hiszem...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2013.02.23. 17:38
Ezt azért gondold mégegyszer végig

Mondjuk tegyük fel, hogy van egy 8800GT-m, az ugye nem támogatja a DX11-et. Ugyan fut rajta az FC3 mondjuk médium beállításon. A GTX680-amon meg ultrán. Szerintem elég nagy a grafikai különbség a kettő között.

Konzolnál pontosan az van meg, hogy mindig ultrán játszol mindent vele! Ergó az évek alatt egyre szebb lesz az összes játék, amit te még mindig maxon tudsz tolni, nem pedig mosott textúrákkal, béna szűrőkkel, 0 látótávolsággal stb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. RabG
2013.02.24. 21:43
"Konzolnál pontosan az van meg, hogy mindig ultrán játszol mindent vele!", na erre sem vennék mérget, talán az életciklusa elején.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!