iPon Hírek

A Samsung felvásárolta a SmartThings-et

Dátum | 2014. 08. 16.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

A Samsung illetékesei örömmel jelentették be, hogy a cég nemrégiben felvásárolta a 2012-ben alapított SmartThings-et, amely a felvásárlás hatására rendkívül dinamikus fejlődés elé néz. A SmartThings-et a Smart Home piac egyik legismertebb szereplőjeként tartják számon. A 2012-ben alapított startup által létrehozott fejlesztői ökoszisztéma tagjai az összekapcsolt termékeknek és felhőalapú szolgáltatásoknak olyan új fajtáit tervezik meg és állítják elő, amelyek alapjaiban változtatják meg mindennapi használati tárgyaink működését. A Samsung forrásaival és támogatásával a SmartThings dinamikus növekedés elé néz, így az okos megoldások még több eszköz és partner számára lesznek majd elérhetőek.
A felvásárlást követően a SmartThings továbbra is a jelenlegi vezérigazgató, Alex Hawkinson irányítása mellett üzemel majd tovább, méghozzá a Samsung Nylt Innovációs Központjának részeként, ahol egyébként a Samsung szoftvereit és szolgáltatásai fejlesztik. A SmartThings ökoszisztéma okostelefonos alkalmazása a kompatibilis háztartások megfigyelésére, a ház vagy lakás különböző eszközeinek vezérlésére, illetve az otthon automatizálására használható. A cég platformja nyílt, és már több, mint 1000 eszközt, illetve 8000 alkalmazást támogat. Hogy milyen lehetőségek rejlenek a SmartThings platformjában? Az alábbi két videó jól szemlélteti:
A Samsung a SmartThings platformot a felvásárlást követően sem zárja be, hiszen a platform nyíltságának megőrzésével biztosítható a még dinamikusabb növekedés. A Samsung egyébként azért döntött a cég felvásárlása mellett, mert a vállalatnál az összekapcsolt eszközök már régóta stratégiai jelentőségűnek számítanak, hiszen segítenek, hogy a felhasználók élete még kényelmesebbé váljon. A jövőben az új platform segítségével olyan használati tárgyak és megoldások születhetnek, amelyek a korábbiaknál okosabbak, intelligensebbek lesznek, és akár az egymásközti kommunikációra is képesek lesznek. A felvásárlásról szóló közlemény alapján úgy tűnik, hogy a Samsungnak komoly tervei vannak a háztartási eszközök továbbfejlesztésével kapcsolatban: a vállalat szakemberei komoly potenciált látnak az otthonunkat védelmező biztonsági megoldások, az automatizálás és az energiagazdaságosság területén is. Kíváncsian várjuk a felvásárlás első gyümölcseit.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!