iPon Hírek

A Sony nem engedi PS4-re az ARK-ot, amíg nincs kész

Dátum | 2016. 08. 09.
Szerző | Nephin
Csoport | JÁTÉK

A Studio Wildcard fórumposztja alapján a Sony nem hajlandó felengedni konzoljára a korai hozzáférésű, fejlesztés alatt álló ARK: Survival Evolvedet. „A játék PS4-es megjelenése kizárólag a Sony-n múlik. Úgy értesültünk, hogy nem jelentethetjük meg az ARK-ot ezen a platformon addig, míg teljesen el nem készül. Semmit sem szeretnénk jobban, mint a lehető leggyorsabban elérhetővé tenni a játékot ezen a konzolon is, főleg, mert már van egy belső, csodálatos PS4-es verziónk. Ha korábban szeretnétek hozzájutni, kérjük, hogy mondjátok el ezt a Sonynak, sajnos nem rajtunk múlik a dolog.” – írták.
Az ARK PC-n a Steam Early Access program, Xbox One-on pedig a Game Preview keretében érhető el. A PS4-en viszont nincs hasonló kezdeményezés, ez megmagyarázhatja, miért nem engedélyezi a Sony a fejlesztés alatt álló verziót a konzolon. A játék 2015 júniusától érhető el PC-n és később Xbox One-on is megjelent. Annak ellenére, hogy nincs kész, 5 és fél millió példányt adtak már el belőle. Különálló, ingyenesen játszható része, a Survival of the Fittest a közeljövőben visszakerül majd az alapjátékba, önállóan nem lesz elérhető.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

10. Stormrage
2016.08.09. 11:08
HELYES, nem kell early access, majd ha kesz, akkor!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. 5hR3kY
2016.08.09. 11:12
Minek is befejezni a PC verziót? Inkább el kell kezdeni egy Xbox One és egy PS4 verziót is, így most van egy játék, 3 platformon, befejezetlenül, de még nekik sír a szája amiért a Sony nem engedi kiadni, a saját platformjukra, amíg be nem fejezik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.08.09. 12:14
Nincs baj a korai hozzáféréssel, ha a fejlesztő nem él vissza vele. A DiRT Rally esetében jól működött, de számtalan más esetben nem, mert félbemaradt a játék fejlesztése. Ebben az esetben meg ez teljesen érthető, ugyanis borzasztóan optimalizálatlan szutyok az egész.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. hEngi
2016.08.09. 12:55
Én is megvettem hétvégén és nem bántam meg.
Lehet dínon lovagolni és még értelmes magyar közösségek is vannak akik segítenek az indulásban. Az egyetlen problémám csak az, ha leülök ,két óráig biztos nem állok fel a gép elől
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. kihaennem
2016.08.09. 13:10
Nagyon helyes. Ha nincs alpha játékokra lehetoség ps4en akkor mit sirnak.
még mindig alpha a játék botrányos konzolon a felbontás is a gui is. Fejezzék be aztán megjelenhet. Támogatom a Sonyt ebben az egy dologban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. rottenbull hEngi
2016.08.09. 13:16
A gond ott van, hogy eveket beleol a sok betazo, fejleszt, epit esatobbi. Beleol rengeteg orat, majd megjelenik a jatek es szerver reset. Kivancsi leszek mennyire tart majd ki az erdeklodes a masodik hullamnal, ujra nekiugrik e a kozosseg, vagy tovabball egy masik jatekra ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.08.09. 14:10
Szerintem ezt ők is végiggondolják majd előtte. A fejlesztések szépen lépésekben haladnak így nem látom értelmét hogy reseteljenek mindent. Amúgy is pár óránként megesz valami dino, a házamat meg amúgyis mindig újra akarom húzni

Bnőm mikor meglátta aztmondta hogy olyan mint a sims csak fiúknak
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. rottenbull hEngi
2016.08.09. 17:02
Azert van reset online jatekoknal, hogy ne legyenek elonyben a betazok a kezdeskor. En meg egy jatekrol sem hallottam, ahol nem 0-rol kezdtek a teljes megjeleneskor.
A Sims hasonlat pedig eleg talalo.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Beatmad
2016.08.10. 12:56
az elölről kezdés itt nem probléma, főleg úgy hogy akármilyen szórzóval lehet szervert csinálni, tehát akinek nincs kedve sok órát ülni előtte hogy fejlődjön az játszhat gyorsított szervereken, vagy az ingyenes sotf játék-al ami megint csak pörgős.
Valamelyik nap néztem hogy már 70 gb a játék kicsit sokallom
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. kean
2016.08.10. 16:36
Tavaly vettem meg, nagyon bántott, hogy kidobott pénz. Azután ráéreztem az ízére és már minden ismerősöm játszik vele. Jelenleg 125 órám van benne, szóval a pénzt már bőven megérte
Early Accessnek örli, de maga a játék nagyon is játszható és ezek a heti/havi frissítések csak érdekesebbé teszik a játékot, kihagytam 2 hónapot és teljesen más állatok fogadnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!