iPon Hírek

A szárazföldi biolumineszcencia meglepően új jelenség

Dátum | 2012. 08. 24.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Egy új kutatás eredményei alapján a szentjánosbogarak, amelyek a sötét éjszakák talán legfeltűnőbb rovarjai közé tartoznak, meglepően fiatalnak számítanak evolúciós szempontból. A biolumineszcens fajok vizsgálatának eredményei arra utalnak, hogy világító élőlények szárazföldi képviselői mindössze pár tízmillió éve léteznek, vagyis sokkal később léptek színre, mint a hasonló képességekkel bíró tengeri fajok.

A biolumineszcencia számos célt szolgál az állatvilágban, egyesek kommunikációra, mások párkeresésre használják, van olyan faj, amely a világítást a ragadozók elriasztására használja, de akad olyan is, amely éppen ezzel édesgeti magához a prédát. Rengeteg tengeri biolumineszcens faj akad, a szárazföldön azonban kifejezetten ritkának számít ez a képesség. A szentjánosbogarak mellett csak néhány további rovar, egy csigafaj, néhány giliszta, valamint egy maroknyi ezerlábú képes fényt kibocsátani.

A biolumineszcens állatfajok tengeri túlsúlyának megértésére Peter Vršanský, a Szlovák Tudományos Akadémia paleobiológusa kollégái segítségével megvizsgálta a világításra képes fajok evolúciós történetét. Eredményeik alapján a tengeri fajok eredete 400 millió évvel ezelőttre, a devon időszakra nyúlik vissza, a szárazföldi megjelenés azonban legkorábban 65 millió évvel ezelőtt történhetett.


A pontos okok továbbra sem ismeretesek, de elképzelhető, hogy a szárazföldi világító fajok megjelenése arra az időszakra tehető, amikor megkezdődött az éjszaka aktív állatok elterjedése, véli Vršanský. Ezzel némiképp ellentmond, hogy a leletek tanúsága szerint a dinoszauruszok egy része, és a korai madarak egyes fajai már a lumineszcens fajok megjelenése előtt is éjjeli életmódot folytattak. A másik lehetőség, hogy a szárazföldi fajok csak viszonylag későn jöttek rá arra, hogyan szabadulhatnak meg a biolumineszcencia toxikus melléktermékeitől, ami tengermélyben sokkal kisebb problémát jelent, mivel az ottani hőmérséklet sokkal hűvösebb és kiegyensúlyozottabb környezetet biztosít a trópusokon jellemzőnél.

Bármi is legyen az oka ennek a kiegyenlítetlenségnek, a szárazföldi biolumineszcens fajok jövője nem tűnik túl rózsásnak, mondja Vršanský. „A világító rovarok 13 faját ismerjük, de ezek többsége olyan fajt jelent, amelynek mindeddig csak egyetlen példányát sikerült begyűjteni. Ez pedig arra utal, hogy ezek az állatok rendkívül ritkák, és nagyon is hajlamosak a kihalásra.”

Mindez pedig a mostanában felfedezett fajokra is igaz. Vršanský kutatócsoportja vizsgálatába bevette a legújabb lumineszcens fajt is, amely a Lucihormetica luckae névre hallgat, és a csótányok rendjének tagja. A rovar egészen érdekes módon világít, biolumineszcens mintázata a trópusokon honos pattanóbogár (Pyrophorus) világító mintáit utánozza. Mivel pattanóbogár mérgező, a csótány pedig nem az, elképzelhető, hogy a Lucihormetica luckae az első olyan faj, amely mimikri céljából kezdett világítani, vagyis azért biolumineszcens, mert ettől egy másik, veszélyes állatra emlékeztet, és így könnyebben elriasztja a rá leselkedő fajokat.


 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!