iPon Hírek

A távközlési cégek kivárnak

Dátum | 2010. 10. 13.
Szerző | napi.hu
Csoport | IT VILÁG

Meg nem erősített információink szerint a távközlési cégek korábban egyetlen kormányzati szereplőtől sem értesültek a kabinet szándékáról, így a társaságok most szembesültek a tőlük elvárt összeggel. Azt sem tudják, hogy a szektortól elvárt évi 61 milliárd forinton hogyan kell osztozniuk, hiszen nem ismerik a vetítés alapját sem. Súlyuknál fogva várhatóan a Magyar Telekom, a Telenor és Vodafone osztozik leginkább a terhen. Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy a kormányzat miként definiálja a távközlési cégeket, vagyis például ide sorolja-e a kábeltévé-szolgáltatókat, amelyek közül némelyik hang- és internetszolgáltatást is végez. Egyelőre azt sem tudni, hogy meghatároztak-e egy bevételi vagy profithatárt, amelynek alapján a cégeket bevonják a kötelezetti körbe. A távközlési adó hátrányosan érintheti a beruházásokat, konkrétan a mobil szélessávú beruházásokat, a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést is. A Telenor így kénytelen felülvizsgálni Magyarországon tervezett jövőbeli beruházásait - közölte lapunkkal a távközlési cég -, például azt, hogy 2012 végéig megvalósítsák az országos mobil szélessávú lefedettséget. A Vodafone Magyarország egyelőre nem kívánta kommentálni a bejelentést és most a Magyar Telekom sem szólalt meg, korábban e cég is a távközlési szektor évi százmilliárd forint nagyságrendű beruházásintenzív fejlesztéseit, a legmodernebb technológiák meghonosítását látta veszélyben forogni. A kormányzat az idén már "kért egy szívességet" a távközlési cégektől, a vagyonkezelés területén ugyanis az állam idén 20 milliárd forint megtakarítást kíván elérni, ami érinti az it- és telekommunikációs szolgáltatásokat is.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. Csernus
2010.10.13. 23:45
oda ne rohanjak. marad elég a zsebükben. talán nem kéne annyit pénz haza vinni a fejeseknek és lehetne másra is használni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Parano1d
2010.10.14. 03:44
Igazából ez sem megoldás, mert világos, hogy egyrészt rá fogják terhelni az ügyfelekre, másrészt esetleg elbocsájtások lesznek, nem feltétlenül ott, ahol kellene. Jó megoldás volna az állam részéről, hogy onnan vegyen el, ahol van, a bérplafon.
Aki másfél-két millánál többet keres havonta, annak szépen behajtani adóban a plusszot. Úgy is extrém nagyok a bérkülömségek, de az új adótörvény is a kispénzűeknek lesz rosszabb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. jozsefm
2010.10.14. 07:34
Mindentől függetlenül jobban tennék ugy a mobil, mint a vezetékes szolgáltatók ha lapulnának mint sz...,a füben.A mobilosok is gyorsan elfelejtették milyen árakon jutottak a moibl sávokhoz,ellentétben más országokkal ahol a koncessziókért milliárdokat kell fizetniük.A vezetékes hálózatok privatizáciojára is nagyon jól emlékszem ők is az állami üzemeltetésben lévő tenchnikai eszközök átvételével,majd a fejlesztési hozzájárulások lakosságtól történö beszedésével startoltak,megemelve, rögtön azok dijait.Utána évekik ültek a pénzen és a befolyt előfizetésekből ,lakossági hozzájárulásokból, fejlesztették amit fejlesztettek, minimális saját tőke bevonásával.A szolgáltatásaik minőségéről és áráról pedig a multkori internetes cikk kapcsán volt alkalmunk tájékoztatni egymást.Szánalomra méltó sávszélesség alacsony sebesség és magas ár,kevés kivetéltől eltekintve mindenki erről panaszkodott!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. kiskoller
2010.10.14. 11:06
Parano1d : Megsugom: ebben a jövedelemsávban már így is a pénz 60-70%a elmegy az adókra. Szerintem teljesen igazságtalan lenne az, ha még jobban lehúzná az állam az ilyen mértékű jövedelemmel rendelkező munkavállaló embereket. Inkább vágja meg jobban a csaló milliárdos vállalkozókat, akik minimálbérre vannak bejelentve, és ne a munkavállalókat terheljék még jobban. Csak egy kis adat: A jövedelemadó 80%át a dolgozók 15%a fizeti be. Azt akarod hogy a maradék 20%ot is ők fizessék be?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!