iPon Hírek

A tervezettnél nagyobb lesz az Amazon mobilja

Dátum | 2013. 03. 29.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Kindle Fire táblagépek atyja továbbra is az agresszív árazással kacérkodik, és ennek tükrében fog elkészülni az okostelefonjuk is. Az Amazon elemzői szerint viszont ez már korántsem elegendő ahhoz, hogy a vásárlók kegyeit meghódíthassa az amerikai tartalomszolgáltató. A legfrissebb értesüléseinket a DigiTimesnak köszönhetjük, aki a beszállító partneri forrásokra hivatkozva véli úgy, hogy a jóárasított eszköz 4,7 hüvelykes megjelenítővel lesz felvértezve. Az eredeti tervekben még 4,3 col szerepelt, de az Amazon a legújabb csúcsmobilok kivétel nélküli növekedését látva inkább a váltás mellett tette le a voksát, még ha ez némi csúszással is járhat az eredeti tervekhez képest.
A kép csak illusztráció.
Az Amazon gyártópartnere ezúttal is a Foxconn lesz, ahogy azt már korábban is láthattuk a Kindle masinák esetében. Viszont a DigiTimes megjegyezte, hogy ezúttal nem a legsimábban mennek a dolgok, és már most csúszásokkal lehet számolni (a fentiektől elvonatkoztatva). Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy hivatalos dátumot sosem kaptunk, de az egymástól független források egyaránt a második negyedévre jósolták a sikervárományos telefont. Sajnos a további specifikációkról le kell mondanunk, így nem ismert, hogy a hardverének minden oldala csúcsra lesz-e járatva, és hogy pontosan milyen operációs rendszerre lehet számítani. Az utóbbinál mondjuk szinte csak az Android jöhet szóba, de az is biztos, hogy a felismerhetetlenségig át lesz alakítva az Amazon igényeinek megfelelően. A Kindle mobil kapcsán azt továbbra is le kell szögeznünk, hogy a gép létezése csak pletyka. Az Amazon még most sem tett hivatalos nyilatkozatot az ügyben, így valószínűleg a megjelenéséig az is marad a gépezettel kapcsolatos minden információnk. Ennek ellenére már szinte biztosak lehetünk az érkezésében.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

15. fenest
2013.03.29. 17:05
amazon.hu mikor jön végre?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Smooth44 fenes...
2013.03.29. 17:22
Már a küszöbön van... napok/hetek kérdése.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. jozsefm
2013.03.29. 21:12
Növekedik, növekedik, 4" felett már nem egykezes!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Simba
2013.03.30. 09:56
Hát használod a másik kacsódat is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. aAron_
2013.03.30. 15:58
egykezes mobil félkarúaknak való

Smooth44: tényleg?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. 0rigami
2013.03.30. 16:30
LOL!
Az egykezes mobil azoknak való, akik nem szeretnek vágódeszkával mászkálni, továbbá zsebre tett mobillal szeretnének olyan extrém mozdulatokat tenni, mint pl. a leesett kulcsokért való lehajolás/leguggolás!

Most egy 4"-esem van és habár nincs nagy kezem, olyan 4,3-4,5"-ig még elmennék vásárláskor - de fölé már nem! Sajnos úgy néz ki a helyzet, h pár év múlva majd be kell érnem a belépő szintekkel, ha ragaszkodom a max. 4,5"-es kijelzőhöz...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. jozsefm Simba
2013.03.30. 17:51
Az kell a kormányra meg a váltóra...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. jadam92
2013.03.30. 19:14
0rigami: Nekem Galaxy Note-om van 5.3" as Simán lehet egy kézzel operálni. Legalább is az én méreteimmel. Sőt ha kell tornázok is zsebre tett telefonnal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. thedevelop...
2013.03.30. 22:18
Szerintem átlagfelhasználók (igen, nőneműek is idesorolandók) kb. 4" felett már nem tudják a hüvelykujjukkal leírni a kijelző átlóját. Ezek már tablet-ek, nem telefonok...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. patrik2991
2013.03.31. 13:10
Jadam92: egyetértek, ráadásul nekem nincs is nagy kezem, sem xxxxl-es nadrágom mégsincsenek ilyen problémáim az 5"-osommal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. psylocke
2013.03.31. 13:30
Mondjuk ebben nem értek egyet. Használtam már a Note I-t, és a legnagyobb baj nem a kijelző átmérője volt. Hanem a felesleges keret.
Tud egyébként valaki olyan telefonról, ahol ez minimális? nincs logó, rejtve van a hangszóró, ... stb, egy olyan 4-5 colos, ami mondhatni csak egy kijelző?
Szóval a keret teljesen minimális, alul felül is?
A vastagság nem számít, sőt a jó fogáshoz abból is kell..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. vakpal
2013.03.31. 20:51
Már a 4" is nagy. 4,3" helyett 4,7"? ... 4" -os nem fér el a zsebemben. Majd a 4,7 kényelmesen hordható lesz. A 4" esetében is csak lapátkezűeknek ér el a kezük mindenhova. Nem értem ezt az őrületet. 4" feletti telóért nem vagyok hajlandó fizetni, de használni sem. Majd visszatérünk a jó öreg mobilokhoz, azok legalább biztosan kibírják a nap végéig sőt akár egy hetet is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Balucsek
2013.03.31. 21:13
Most komolyan mit kattogtok ezen a méret dolgon, hogy úr isten mekkora nem fér a zsebembe, jaj meg kell fognom a másik kezemmel is, juj úristen nem égeti még a retinámba a kijelző helyett, hogy kéz se kelljen hozzá stb... A "FÖLD legnagyobb könyvesboltja" slogen alatt futó cég szerintetek 2"-os zsebtelefont fog kiadni, tojva arra, hogy az online könyvesboltját nyomassa minél jobban?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. srmark
2013.04.01. 20:08
4.7" lett, maradhat?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. thedevelop...
2013.04.02. 18:18
vakpal: Néha én is így gondolom, hogy elég lenne egy sima telefon, ami bírja akár 1-2 hétig is egyetlen feltöltéssel és végzi a dolgát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!