iPon Hírek

A TSMC kihagyja a 22 nm-es lépcsőt

Dátum | 2010. 04. 15.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

A szerződéses félvezetőgyártó vállalatok között folyamatosan zajlik a harc: minden vállalat azt szeretné elérni, hogy ügyfelei számára ő kínálhassa a lehető legmodernebb gyártástechnológiát, amelynek segítségével költséghatékonyan és gyorsan legyárthatóak a különböző chipek. Az egyik legnagyobb vállalat, a TSMC, ami számos neves cég számára készít különböző termékeket, most egy fontos bejelentést tett: a cég a korábbi tervekkel ellentétben mégsem folytatja a 22 nm-es gyártástechnológiával kapcsolatos fejlesztéseket, inkább a sokkal előnyösebb 20 nm-es csíkszélességre helyezik át a hangsúlyt.

A dolgok jelenlegi állása szerint a 20 nm-es gyártástechnológiát először 2012 második felében vethetik be, az eljárásra épülő tömegtermelés pedig már 2013-ban beindulhat, persze csak ha nem lesznek olyan fennakadások, mint amilyenek a 40 nm-es technológia esetén voltak. A 22 nm-es eljáráshoz képest a 20 nm-es csíkszélesség segítségével sokkal vonzóbb technológiát kínálhat majd a TSMC megrendelői számára, amelynek köszönhetően piaci pozíciója is jelentős mértékben javulhat.

A 20 nm-es gyártástechnológiára történő átállással kapcsolatos tervek bejelentése mellett egyéb fejlemény is történt a TSMC háza táján. A gyártó a 32 nm-es technológiával kapcsolatos fejlesztéseket befejezi, helyette a 28 nm-es csíkszélesség jut majd szerephez. Ezzel a lépéssel a gyártó piaci pozíciója már 2011 folyamán is javulhat, ami rá is fér a vállalatra a fentebb említett 40 nm-es gyártástechnológiával kapcsolatos nehézségek miatt.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

14. taletale
2010.04.15. 10:48
oks h ennyire fejlesztenek de hova nem tom... olcsóbbnak olcsóbb de még csak most léptünk meg a 40 és a 32nm-es szabványba
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. tomy1000
2010.04.15. 10:57
Hidd el,h nem holnap és nem is jövő héten fognak sorozatban gyártani ekkora csíkszélességgel. Egyébként pedig lassan 1 éve lesz (április 28.),h kijött az első 40nm-es gpu,nemtom mire véled ezt a sietséget.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. doktorovic...
2010.04.15. 11:44
hehe, nem tudják stabilra megcsinálni ez szopás. Mikor is volt a hír itt az oldalon, hogy az INTEL bemutatta a stabilan működő 22-es prociját? vagy egy éve? Nem kicsit vannak elmaradva a legnagyobbtól
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. uristen
2010.04.15. 11:47
Valaki tud nekem mondani egy "csúcskategóriás" 1990 -ben gyártott processzort? Hozzá egy csíszélességet? Ahhoz képest "kicsit" javultunk már szerintem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. shabbarule...
2010.04.15. 12:25
uristen:

1990-ben a a csúszkategória az 80486DX 33Mhz-es változata volt. 1.2 millió tranzisztorból állt és 1000 nm-es gyártástechnológián készült.

2000-ben a Pentium IV volt a "csúszkategória" 1.5Ghz-es órajelen. 42 millió tranzisztorból állt és 180nm-es gyártástechnológián készült.

2010-ben a Westmere-EP a csúcskategória, turbo-val max 3.6Ghz-ig skálázódik a 6 mag. 1.170 milliárd tranzisztorból áll és 32nm-es gyártástechnológián készül.

2020-ra úgy ~5-6nm körül jár majd a gyártástechnológia, a tranzisztor számosság pedig úgy ~30 milliárd körül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. agyturbini...
2010.04.15. 12:44
Doktorovics Gratula

Ezt el is hiszed magadnak? Mert hogy bemutatta az nem kerdes de szerinted abbol mikorra lesz sorozatgyartas ? Ha mernoknek tanultal jol kellene tudnod: Amit osztassal szorzassal ki tudsz szamolni abban 5-10% hiba van erre talaltak ki az integralast differencialast mivel minden tranziens jelenseg. Meg tudjak tervezni akar piko-meteren is a tranzisztorokat csak belelog a kezuk a bilibe: Mert egyet laboratoriumba vallogatott osszetevokbol megcsinalni nem kunszt..de itt jon a lenyeg: Ha barmit gyartani akarsz annak tureshatarai vannak mert az elso faeszterga pontatlansaga meg a TE gepedben is jelentkezik a mai napig. Vagyis a sok preciz szamitas utan ki kell talani hogy a pontatlan es matematikai kepletekkel lemodelezzhetetlen eletben hogyan lehet sorozatban gyartani. ERGO elkezdik es probalkoznak mert mindent nem lehet megtervezni, es jon egy Oreg szaki aki 50 eve ezt csinalja es sosem latott Egyetemet meg foiskolat es megoldja tapasztalatbol a kerdest mindennemu szmolgatas nelkul mert Erre vannak az okolszabajok amit az Elet diktal. Vagyis a Mernokok megkeresik az ut elejet es a szakemberek befejezik a tervezest a kivitelezes kozben. Nja ennyit a TE 22nm procidrol.
Udv Laci
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. pal07
2010.04.15. 16:18
Itt csak a pénz domnál...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. prohlep
2010.04.15. 16:51

agyturbinikusz - a "matematika nelkul is megbuhraljuk" es "sosem lattunk felsooktatast" kor lezarult annak ellenere, hogy meg sok nyugati filmsorozat kering, ahol a fohosok gondterhelten neznek a makacs szamitogepre, majd egyeni kreativitasbol bebillentyuzik a tutti-franko kombinaciot, amely az egesz varost fenyegeto terrrorcselekmenyt az utolso masodpercben megakadalyozza.

Ez a nyugati individualista mitosz, hogy matek nelkul megy, csak akarni kell es tapasztalat, ... ez mar nem mukodik.

Latod hogyan jart a lengyel allamfo, aki a suru kodnel is befolyasosabbnak hitte onmagat.

Tomeggyartas is szepen, megbizhatoan es olcson modellezheto matematikai modszerekkel, ha valaki ismeri a matematika lehetosegeit, es nem szopja be a kihaloban levo regi mernok generaciok olyan dumait, hogy a pontos szamitasoktol elter a valosag.

Nem ter el a valosag a pontos szamitasoktol.

Hanem a kihaloban levo mernokgeneracio hitte azt, hogy amit matematikusok nelkul osszebarkacsolnak es szamolasnak neveznek, az pontos lenne mint matematikai modell. De epp hogy nem modelleztek pontosan, ezert tert el a nem kello matematikai tudassal osszebarkacsolt modelljuk a valosagtol.

Procik csikszelessegenek csokkenese pedig noveli annak az eselyet, hogy egyre pontosabb matematikai modelleket lehessen vegigszamolni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. arkman
2010.04.15. 18:12
Mikrobi: Azért került szóba a 22nm, mivel az a következő full-node. (De ezek szerint TSMC-nél nem lesz.) Vannak full-node, és half-node csíkszélességek, ezek megegyezés alapján vannak meghatározva, hogy a különböző cégek ne adjanak ki ezer féle méretet. A full-node-nál az áramkört áttervezik, hogy a kisebb csíkszélességet jobban kihasználja, míg a half-node-nál csak simán lecsökkentik. CPU-k általában full-node-on (45nm- Phenom 2, Core i ;32nm -Westmere;22nm) készülnek, míg a GPU-knál a half-node-ot is használják (40nm 5XXX, GTX470,28nm)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. agyturbini...
2010.04.16. 11:56
prohlep

Igazad van en arra gondoltam hogy az egyszerubb dolgoknal is sokszor olyan marhasagot terveznek ami nagyon jonak tunik de pl szerelhetetlen vagy gyarthatatlan es ez inkabb nem a matematikai oldalt jellemzi hanem az elkepzelesnek vannak hibas oldalai ami sokszor CSAK a gyartaskor derul ki akarmilyen elorelatoak a tervezok( valamelyik ATI kartya tapellatasanal merult fel ilyen problema hiszen a tapellato egysegek kulon-kulon hibatlanok voltak megis amikor tobbet egymasmelle raktak az megsem mukodott pedig a tervezok is ugy modelleztek hogy mukodniuk kell)
Es igen ahogy kozeledunk a Bizonytalansagi tenyezo kikuszobolesehez egyre jobb modelleket kapunk de amig egy adott reszecske sebesseget es iranyat meg tudjuk hatarozni addig a poziciojat nem es forditva. Ezt amig nem tudjak megoldani addig a Matematikai modell is csak egy jo saccolas. Mert ugye minden fugg mindentol es a leggkissebb osszetevok kolcsonhatasa hatarozza meg az Egesz vilagot.

Ugyhogy mivel fogalmam sincs a Felvezetok Pontos Gyartas-Technologiajarol addig inkabb nem firtatom a tomeg gyartas mikentjet de az Egy peldany bemutatasa SZVSZ NUllaval egyenlo.

Udv Laci
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. agyturbini...
2010.04.16. 13:27
Ja es az Oreg Szakikat Itt sem szabad kihagyni bar nem olyan modon mint amit most elmondtal: Sokszor a Tervezok Tulbonyolitjak egy adott problema megoldasat es ez sokszor nem a matematika helytelen hasznalatabol ered hanem egyszeru tapasztalatlansag SZVSZ. BaR a tulbonyolitott verzio mukodik sokszor sokkal egyszerubben meg lehet oldani es uzembiztossabb is. Es megegyszer hangsujjozom En a nagy Alltalanosagrol akartam Irni ami Reszben Lefedi a Felvezeto gyartast is, mert ha annyira jo lenne a Matek akkor nem gyartanank csk 1-2% selejtet amit A Matematikai Hibahatar megenged...Vagyis vagy Tervezesi problemak vannak vagy Gyartasi vagy a Gyartasi Visszavezetheto tervezesire de akkor meg mar szabhatjuk az Egeszet mert ha ott is ilyen hulyek vannak akkor mit szeretnenk magunktol ?

Udv Laci

(Ja dolgoztam gyarba es Szembesultem ilyen jellegu problemakkal igaz olvadobetetek eseteben: Pl oszze kellet ghegeszteni egy Ezustozott 0.2 mm vastag lemezt egy 0.2 rezlemezzel ponthegeszto segitsegevel ugy hogy a varrat hossza 2 mm legyen elvben lehetseges de aki tanult fizikat es tudja mi az a ponthegesztes Wolfram elektrodaval az sejti hogy az Atmeneti ellenallasok hogyan alakulnak es hol lesz a hohatas mert nem a 2 lemez kozott a nagyobb hohatas ami az osszehegedeshez szukseges az Biztos mert tapasztaltam inkabb elfroccsent vagy hataron kellet csinalni de akkor 10 db utan mar nem megfelelo a wolfram elektroda )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Joachim21 arkma...
2010.04.16. 13:44
Dúrván 0.7 a szorzóváltás két full-node méret között.
90*0.7~ 65
65*0.7~45
45*0.7~32
32*0.7~22
22*0.7~15
15*0.7~10
A fél-node méreteknél nyílnán 30% helyett valahol 15% környékén van a csíkszélesség változása.
pl. 65*0.85~55

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Fzoltan
2010.04.17. 12:43
prohelp: Nem akarlak megbántani, de Te iszonyatosan elméleti síkban gondolkozol... Amíg a tervezésben RENGETEG tapasztalati képlet van - főleg az amerikai szabványok szerint (nézz meg egy csapágytervezést) - esélyed nincsen korrekt matematikai modell felállítására. Vagy ha veszünk pl. egy hő- vagy légáramlást, még soha senkinek, semmilyen programnak, matematikai modellnek nem sikerült nem hogy tökéletesen, de egyáltalán jól modelleznie. Vagy hogy valami konkrétumról is beszéljek: a Virgin istálló a forma-1-ben a téli időszakban csak számítógépen tervezte a kocsiját (utána persze már a valóságban is), nézd meg hol tart: utolsó előtti. Ennyit a matematikai modellekről.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. agyturbini...
2010.04.17. 19:52
Fzoltan

Valami hasonlora jukadtam ki en is csak a Felvezeto gyartast mivel nem ismerem ezert arrol nem tudok szinte semmit ezert nem is mondhatok semmit mert lehet tenyleg jobban mukodik a matek mint mashol..de Fogalmam sincs. Egy biztos a Mechanikai es Villamosipari szektoroknak megvannak a Maga Okolszabalyai amit a Tapasztalat alkotott sok Ev alatt es a MAI napig helytalloak sot a Tanarom a Suliban Diplomas Villamos Mernok es Azt mondta hogy akarmit is szamolunk ki egy legvezetek meretezesenel Pihi es ha kissebb egy adott erteknel akkor ne foglalkozzunk az erdmennyel hanem azzal a adott minimalis Merettel Jeloljuk ki a nyomvonalat mert az a Tapasztalat szrint TOKELETES LESZ es ha alatta maradnank azzal sok baj lenne, illetve nem bovitheto..mert ugye a jovobelatas nem a matek es a Statisztika erossege, DE HANGSUJJOZOM A FELVEZETOGYARTAS ALAPJAIVAL SEM VAGYOK TISZTABA.

Udv Laci
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!