iPon Hírek

A virtuális szuperhősség a valóságban is önzetlenséget szül

Dátum | 2013. 02. 04.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Az elmúlt évek során több kutatás is foglalkozott azzal, hogy az agresszív számítógépes játékok a való életben is erőszakos viselkedést okoznak-e. A Stanford kutatói ezúttal más szemszögből közelítették meg a problémát, arra voltak kíváncsiak, hogy megfelelő játékok révén elérhető-e, hogy az emberek empatikusabbak legyenek a valóságban. Ennek vizsgálata érdekében az egyetem Virtuális Emberi Interakciók Laboratóriumában (VHIL) Supermanéhez hasonló repülési képességet biztosítottak a résztvevő önkéntesek némelyikének, akiknek végre kellet hajtaniuk egy szimulált feladatot, majd később a valóságban is tesztelték segítőkészségüket. A történet szerint egy kihalt virtuális városban kell minél előbb eljuttatni az résztvevőnél lévő levő inzulint egy cukorbeteg gyermekhez. Az önkéntesek egy része ehhez megkapta a repülés képességét, a többiek pedig egy helikoptert irányítva indulhattak útnak. Az résztvevők, 30 férfi és 30 nő, tehát egyenként beléptek a szimulátorba, majd az instrukciók meghallgatása után „szárnyra kaptak”. A szimuláció során még a repülés módjának megfelelő hiteles hanghatások és vibrációk is érték őket a beszerelt hangfalaknak köszönhetően, valóságosabbá téve az élményt. A kísérlet minden esetben két percig tartott, amelynek végén az önmagától repülő vagy helikopterrel érkező önkéntes mindig rátalált a gyerekre.
A szimuláció végeztével a kutatók egyike leült az adott résztvevővel, és faggatni kezdte tapasztalatairól. Az interjú egyik pillanatában aztán a kérdező látszólag véletlenül felborította az asztalra helyezett tollakkal teli poharat, majd öt másodpercet várt, aztán elkezdte összeszedni a szétgurult íróeszközöket, másodpercenként egy tollat visszatéve a tartóba. Minden résztvevő esetében mérték, hogy hány másodperc után kezd segíteni az interjúztatónak a tollak összegyűjtésében. A dolog meglepő eredménnyel zárult: a korábban Supermant játszó alanyok átlagosan három másodperc alatt észbe kaptak, és segíteni kezdtek, míg a helikopteres csapat tagjainak ez kétszer annyi időt vett igénybe, tehát csak azt követően kezdtek segíteni, miután a kérdező elkezdte összeszedni a tollakat. A virtuális szuperhősök nemcsak gyorsabbak, de hatékonyabbak is voltak a segítésben, hiszen 15 százalékkal több tollat szedtek össze, mint a másik csoport tagjai. Ami még árulkodóbb: míg a korábban szuperhősként repülők közül mindenki besegített előbb-utóbb, a helikopteres különítmény tagjai közt hat olyan is akadt, aki hozzá sem nyúlt a tollakhoz. A tollkiborítós kísérlet bevett módja az empátia mérésének, így a szakértők szerint egyértelműnek tűnik, hogy a virtuális körülmények közt, természetfeletti képességek révén végrehajtott heroikus cselekedetek a való világban is elősegítik az önzetlen viselkedést. Azt egyelőre nem igazán tudni, hogy a szuperhősként való segítést pontosan miért élték meg „hősiesebbnek” a résztvevők, mint a helikopteres változatot, így ennek vizsgálata további kutatást igényel.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. Zelbacsi
2013.02.05. 09:24
"átlagosan három másodperc alatt észbe kaptak, és segíteni kezdtek"

Te jóóóó isten. El tudom képzelni a szituációt: Felborítja. Mély csönd..... Kínos csönd.... Elkezdi összeszedni.... majd egyszercsak a másik: "ó b+, hát nem kéne neki segíteni?" és segít.
Az átlag 3 másodperc az azért durva, mert ha volt olyan, aki pl ugrott segíteni (miért, Te nem ugranál?), akkor volt olyan is aki csak bámulta, ahogy szedi a tollakat a másik...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Terror
2013.02.05. 09:38
És ha én egyáltalán nem segítenék a kutatónak, akkor mi van? Ez nem empátia kérdése, maximum hölgyek esetében indokolja az etikett a segítséget, de ebben az esetben is csak akkor, ha földre borítja ki, nem az asztalra. Ennek az empátiához semmi köze, a tesztalany most segít összeszedni a tollakat, aztán hazamegy és megveri a feleségét, útközben meg szándékosan elüt az úton egy kóbor kutyát. De legalább a teszt kiderítette, hogy fejlődőben van empátiaügyben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. kiskoller Zelba...
2013.02.05. 09:41
Ez nem csak empátiáról szól. Az emberbe alapból bele van kódolva a tétlenség, hogy nehogy valamilyen kínos helyzetbe kerüljön. Amikor segíteni akar, de bénázik és árt. Már mindenkivel előfordult az ilyesmi. Egy ilyen tapasztalat után az ember tudatalattija leblokkolja és próbál nem odafigyelni. Persze az ilyesmi egy toll összeszedésnél elég abszurdnak tűnik de az ember tudatalattija már csak így működik.

Nekem is voltak olyan időszakaim amikor annyira kicsi volt az önbecsülésem hogy ez hatással volt a reakcióidőmre.

Most kézpelj el egy enyhén skizoid (!= skizofrén a filmekből) alakot, aki nem szívesen kerül interakcióba egy másik személlyel. Az még magas empátia mellett sem cselekszik, inkább saját maga is szenved. Minnél nagyobb az empátiája, annál jobban szenved, amíg ez akkorára nem nő hogy leküzdje a belső blokkot. Node ha az a blokk nagyobb mint másnál (irreálisan nagyobb) akkor hiába van megáldva hatalmas szívvel, nem fog lépni.

Az empátia csak ennyit jelent: ha látom hogy másnak fáj, akkor nekem is. Az, hogy ez alapján mit cselekszek, már más ügy.

Az emberi tudatnak nagyon sok ilyen abszurd, érdekes része van. Ott van a Milgram-teszt például. Vagy az, hogy nagyobb eséllyel szerez segítséget egy, a házában segítségét kiáltó hölgy az utcáról, ha épp kisebb tömeg megy a háza előtt, mint ha nagyobb menne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!