iPon Hírek

A Western Digital felvásárolhatja a SanDisket

Dátum | 2016. 05. 13.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | IT VILÁG

A Western Digital még tavaly októberben jelentette be, hogy fel szeretné vásárolni a SanDisket, az ügylet pedig mintegy 19 milliárd dollárt emészthet fel. A szándék tehát már akkoriban megvolt, ám az üzlet nyélbeütéséhez a megfelelő hatóságok jóváhagyására is szükség van, a jóváhagyás megszerzése pedig időbe telik. A friss bejelentés szerint Kína Kereskedelmi Minisztériuma végül zöld utat adott a feleknek, így a tranzakciót végre nyélbe lehet ütni. Pedig február folyamán még erősen kétséges volt, hogy lesz-e ebből az egészből valami, ugyanis akkoriban olyasmi történt, ami alaposan keresztülhúzta a Western Digital számításait. A cég eredetileg 3,7 milliárd dolláros tőkebefektetésre számított, amit a megállapodás értelmében a Unis United teljesített volna, ám amikor a külföldi befektetéseket vizsgáló amerikai kormányzati bizottság (CFIUS – Comittee on Foreign Investment in the U.S) górcső alá akarta venni a tranzakciót, a Unis United meghátrált.
Ekkor úgy tűnt, hogy a SanDisk bekebelezésének terve kútba eshet, ám a Western Digital vezetése így is a felvásárlás mellett döntött, ugyanis az ipari trendek alapján a NAND Flash alapú adattárolók piaca sokat nőhet még a jövőben. A felvásárlás feltételeit a Western Digital és a Sandisk részvényesei már korábban elfogadták, így most már minden adott ahhoz, hogy a felvásárlást véglegesítsék, a SanDisk pedig ezzel a Western Digital tulajdonába kerüljön.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

10. thestock
2016.05.13. 09:31
Ehhez mit szólnak azok akik temették a HDD gyártókat? ;-)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Resike thest...
2016.05.13. 09:41
"ugyanis az ipari trendek alapján a NAND Flash alapú adattárolók piaca sokat nőhet még a jövőben"

Igen ez majd valószínűleg megdobja a floppy disk eladásokat is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Vazul267
2016.05.13. 10:16
Nem volt egy ilyen hír már?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. tibaimp
2016.05.13. 11:52
Ez a megoldás a HDD gyártóknak, más nem nagyon akad.
Mondjuk a Seagate-nek van már saját ssd gyára?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. I.Jozsef83
2016.05.13. 11:53
Ott még csak a szándék volt meg , hogy akár a WD felvásárolhatja ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. j.panzer thest...
2016.05.13. 17:32
Akik a gyártókat temették, azok hülyék. Viszont az jól látszik, hogy a gyártók is érzik, lassan véget ér a HDD korszak.
Egy ilyen felvásárlás egyenlő a menekülő pályával.
"Oké, a HDD-nek szép lassan vége, ide elkezdenünk a jövő termékét gyártani, ami az SSD".

Na most persze ez nem azt jelenti, hogy holnaptól eltűnik a HDD, de az biztos, hogy a fő kereskedelmi áramlatban egyre kevesebb HDD-vel szerelt gép lesz. Szerintem 5 éven belül, ha az ember vesz egy számítógépet, legyen az PC vagy notebook, 95+%-os eséllyel SSD-vel fogja venni.

A HDD szép, és jó, és vannak előnyei az SSD-vel szemben, mint ahogy hátrányai is vannak. Nyilvánvaló, hogy nem fog teljesen kihalni, speciális területeken lesz még rájuk igény, bőven, csak átlaguser bácsi nem fog vele találkozni.

Ha belegondoltok, a mágnesszalag sem halt még ki, komoly cégek, komoly eszközöket és hordozókat gyártanak a szegmensben, csak én, mint átlagfelhasználó, 5 évente egyszer látok ilyet. Akkor is a villamoson cipeli valaki, én meg rácsodálkozok.

Szóval ez a hír pont azt vetíti előre, hogy a mainstream a jövőben az SSD.

Teszem hozzá, hál istennek. Minél előbb annál jobb. Csak kerülne már 30 rugóba egy 2 TB-s SSD. Az sem érdekelne, ha max egy HDD sebességét tudná, úgy kirúgnám a mostani HDD-t a gépemből, hogy az utcaszintig meg sem áll.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. straylight
2016.05.14. 21:45
Remek. Ismét megtörténik, amikor egy megbízható márka egy fos gyártó kezébe kerül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. ChoSimba stray...
2016.05.14. 22:05
Örülj, hogy nem a seagate vette meg...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. thestock stray...
2016.05.17. 06:21
A WD fosnak számít? lemaradtam valamiről?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. ChoSimba thest...
2016.05.17. 09:25
Persze hogy fos. De a többi még fosabb, szóval ez a legkevésbé fos
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!