iPon Hírek

A Windows 7 Release Candidate újdonságai

Dátum | 2009. 03. 16.
Szerző | Gabriel
Csoport | SZOFTVER

Számos újítást-változtatást-javítást eszközölt a Microsoft a Win7 új, Release Candidate kiadásán, amely nevéhez mérten valóban egyre kiforrottabbnak kezd látszani. Ahhoz túl sok mindenhez nyúltak hozzá, hogy mindet említsük, de íme néhány példa:


Minialkalmazások: míg a bétaverzióban nem volt lehetőség arra, hogy az asztali ikonokat a minialkalmazásoktól (gadget-ektől) elkülönítve kezelhessük az asztalról előhívható jobbklikkes menüben, addig most már lehetőségünk van elrejteni csak az ikonokat vagy csak a minialkalmazásokat aszerint, hogy épp melyikek között szeretnénk tisztán látni.

Gyorsbillentyűk: az Aero Peek immár az ALT + TAB kombináció használatakor is működik. A Windows Logo + egy számbillentyű a bétában csak elindította a számnak megfelelő programot a tálcáról, ám most már aktiválja is azt, ha már eleve is el volt indítva, vagy pedig ha több példányban is futt, akkor a példányokat járhatjuk végig a számbillentyű ismételt lenyomásával.

Többérintés: egyrészt az Explorerben is elérhetővé vált a többérintéses nagyítás, másrészt pedig egy ujjmozdulattal a tálcáról is aktiválható az Aero Peek. Fejlesztettek a Show Desktop gombon is, így nyomvatartásával ránézhetünk az asztalra - és persze továbbra is adott a pöccintéses váltás.

Fogyasztáskezelés: ha ráklikkelünk a tálcán az akku-ikonra, választhatunk a Kiegyensúlyozott és az Energiatakarékos üzemmódok közül (alapállásban az előbbi működik) - és persze rendelkezésre áll a Nagyteljesítményű is.

Tálca:
még több a hely. Várhatóan 24-39%-al több ikon kap majd helyett a tálcán, mielőtt görgetni kéne azt (felbontástól és ikonmérettől függően, természetesen) - az ugrólisták (Jump List) pedig most már csak az első 10 tételt ajánlják automatiusan (bár a lista hossza továbbra is tetszés szerint állítható).

UAC:
az UAC immár mindenképpen megerősítést kér a biztonsági szint-beállítások megváltoztatásához.

A körülbelül egy hónap múlva érkező RC változat egyéb változtatásairól az MS honlapon találhatunk információkat:

1. Changes since beta
2. More changes
3. UAC changes

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

12. Svindler
2009.03.16. 19:57
VISSZA A HÍRHEZ
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. bajszi
2009.03.16. 20:22
Ez az utolsó - a végleges verzió előtti kiadás./mint az IE8 esetében,gondolom én............/
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. _PicuR_
2009.03.16. 20:43
A build 7057 jelzést viseli. A pontos verziószámból kiderül, hogy március 5-én készültek el ezzel a változattal, vagyis nem kellett sokat várnunk az újabb lékre. A felhasználási feltételek ráadásul már a Release Candidate 1 néven említik a verziót, igaz, ez még nem a valódi RC1, hiszen annak megjelenése csak 1 hónap múlva, áprilisban várható.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. _PicuR_
2009.03.16. 20:50
A Windows 8 lesz az utolsó
A Microsoft meglepő döntést hozott: nem fogja piacra dobni a Windows legújabb verzióját, a Windows 7-et. Helyette viszont már hozzáláttak a Windows 8 fejlesztésének, ami egyben a sorozat utolsó darabja is lesz.
Ettől függetlenül mindenkit váratlanul ért a bejelentés, hogy a Microsoft nem fogja hivatalosan megjelentetni a hetes verziót, a béta változatot követően nem lesz új kiadás. A Windows 7 hivatalos piacra vezetésének törlését a cég azzal magyarázza, hogy nem akarták elkövetni ugyanazt a hibát, amit a Vistával.
Greg Howlman, a cég referense a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy "a [Microsoft] alaposan felsült a Vistával, hiszen nem elég, hogy a termék nem fogyott, még az olyan számítógépeken is inkább az eggyel korábbi operációs rendszert (Windows xp) installálták, amiken a Vista gyárilag előre volt telepítve."

:-O Most mizus van ? : )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Insignia
2009.03.16. 21:01
lol _PicuR_ linket pls hozzá amennyi energiát öltek a win7be tutira nemdobnák ki....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Terror
2009.03.16. 21:19
...ez egy vicchír, egy kamu, láthatod, ha végigolvasod.

Szvsz a 7000-es build szuperált eddig a legjobban, onnantól felfele már tolták bele a fölösleges baromságokat, ennek is ugyanaz lesz a vége, mint a Vistának...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. belovaipal
2009.03.16. 21:38
Aki nem akar baromságokat olvasni az ne nézze meg ezt az oldalt: http://www.hirmax.net/cikk/a-windows-8-lesz-az-utolso
Ilyen sületlenségeket összehordani, hihetetlen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. leviske
2009.03.16. 21:43
_PicuR_: Én is olvastam róla anno, hogy a 8-as után már jön a Midori... Én kétlem. A MS-nál nagyon jól tudják, hogy egy olyan cég, ami az emberek változtatni nem akarására épít, nem változtathat olyan mértékben, hogy megszünteti egy termékvonal nevét. A Windows, mint név, szerintem meg fog maradni a későbbiekben is, úgy, ahogy az InternetExplorer neve sem fog valószínűleg Gazelle-re változni.

Bár aztán majd meglátjuk...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. cNobody
2009.03.16. 23:26
a verziószámra én is kíváncsi lennék
meg arra is hogy hol lehet ilyen fekete alapszínt állítani a GUI-nek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Vendég-Ven...
2009.03.16. 23:46
"Ahhoz túl sok mindenhez nyúltak hozzá, hogy mindet említsük, de néhányat azért érdemes szóvá tenni:"

Nem kötözködésképp, de csak nekünk nem tetsző dolgokat szoktunk "szóvá tenni".
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. pa1510
2009.03.17. 00:14
A 7057 -s Build nem hivatalos RC változat , már most van újabb , ami nem szivárgott még ki .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. richi105
2009.03.17. 12:04
Most nem kötözködés képen mondom de a Windows 7 már sokkal jobban bejön mint a Vista és a kinézete és a funkciói már most látszik komoly munkába kezdtek a Microsoft háza táján még egy zakó nem fér bele. Kisebb mint a Vista sok mindent alapból ki lehet kapcsolni sok minden meg ki is van. Kevesebb RAM és kevesebb méret is. Szerintem ez a rendszer korszerű és gyönyörű alapból is és ha az SSD elterjed vagy az ára elfogadható lesz az sokat gyorsítana a rendszeren, mert valljuk meg a merevlemez most rendesen bele szól a sebességbe. Nekem eddig tetszik aztán persze lehet bele kerül egy két dolog ami nem tetszik majd de akkor ki kapcsolom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!