iPon Hírek

A Windows Phone 8-ról már a Huawei sem marad le

Dátum | 2012. 09. 18.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A legfrissebb értesüléseink szerint a Huawei sem hagyja ki a szeptemberi bejelentés áradatot. Ők nem egy csúcskészüléket vetnek be, de a Windows Phone 8 operációs rendszer mégis izgalmassá teszi a masinát. Sőt, várhatóan ez lesz az első olcsóbb WP 8-as modell, így még nagyobb a jelentősége.

A szeptember töménytelen újdonságot hozott már eddig is magával, és úgy tűnik, hogy még a hó végén sem kell böjtölnünk. Eddig a Samsung, a Nokia, a Motorola és az Apple örvendeztetett meg minket új felsőkategóriás mobilokkal, a HTC, az LG és az Intel bejelentéseire pedig még várunk. Ehhez a felsoroláshoz csatlakozott a szeptember 25-ére tervezett bemutatóval a Huawei.

Ha hihetünk a kínai forrásnak, akkor az eszköz W1 néven debütálhat. Sajnos fotó nem került napvilágra róla, de a kiszivárogtató elmondása alapján négy különböző színben kerül majd forgalomba; a szokásos fehér és fekete kombinációk mellett kék és rózsaszín lesz terítéken. Az ára a megjelenéskor 2000 jüan lehet, ami napi árfolyamon nagyjából 316 dollárnak felel meg.

Ezek alapján persze nehéz megjósolni, hogy sikeres lehet-e. Az Android mellett a Huawei nagyon jól szerepel, és folyamatosan tör fel a top gyártók ranglistáján, így remélhetőleg itt sem lesz ez másként. A Windows Phone bevetésével több lábra állhat a cég, és ezáltal kevésbé kell aggódniuk az Androidot övező folyamatos pereskedés és vádaskodás miatt is.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!