iPon Hírek

A zenekiadók is kalózkodnak

Dátum | 2011. 01. 14.
Szerző | Gabriel
Csoport | MULTIMÉDIA

Akasztják a hóhért: független zenészek sikerrel perelték a RIAA-t és annak kanadai párját, a CRIA-t, hogy kipréseljék belőlük az őket megillető díjazást ama zeneszámaik után, amelyeket a kiadók anélkül vettek át, jelentettek meg, és nyerészkedtek belőlük, hogy előzőleg egyeztettek volna a zenészekkel - és hogy utóbb fizettek volna nekik értük.

A kiadók azzal védekeztek, hogy ezek a zenészek a "várólistájukon" szerepelnek, és természetesen akartak is fizetni nekik, csak erre mindeddig nem tudtak sort keríteni, mivel elmondásuk szerint "túlságosan is nehéz kapcsolatba lépni a zenészekkel és jogszerűen megvásárolni tőlük a zenéiket".

Ítélet helyett az immár jó két éve zajló per végül megegyezéssel zárult: a kiadók vállalták, hogy összesen 45 millió dollárt fizetnek az érintett zenészeknek - ami az érintettek és az érintett zeneszámok mennyiségét tekintve gyakorlatilag semmi, és összehasonlíthatatlanul kevesebb annál is, amennyit egy-egy fájlcserélőből próbáltak ők maguk kiperelni korábban akár csak néhány számért is. Ezt maguk a zenészek is szóvá tették, rámutatva, hogy a kiadók sokkal több kárt okoznak nekik, mint a fájlcserélők.

A kiadók ezt a "zeneátvevő" gyakorlatot a '80-as évek óta folytatják, és mostanra több, mint 300.000 számhoz jutottak hozzá így - annak ellenére is, hogy egyes zenészek már korábban is próbálták leállítani őket. Mi több, ez a mostani megegyezés sem tiltja meg a kiadóknak, hogy a továbbiakban is folytassák ezt a gyakorlatot.

Ezzel együtt azt is hangsúlyozottan leszögezték a kiadók, hogy semmiféle bűnösséget és felelősséget nem ismernek el, ők semmiféle kalózkodást nem folytattak, és ezt a megegyezést is egyszerűen csak azért vállalták, hogy elsimíthassák a felmerült "nézeteltérést".

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

25. R4z0rfish
2011.01.14. 08:30
hulladékok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Runo
2011.01.14. 08:38
N0 C0mm3Nt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. misx83
2011.01.14. 08:38
Tetves banda mind, ezek szerint ha én felteszek egy ingyen egy számot tőlem a netre, akkor ők simán lelophatják és árusíthatják az engedélyem nélkül???
'Túl nehéz kapcsolatba lépni a zenészekkel' - ez nem indok, ha a szomszédhoz nem tudsz bejutni, mit csinálsz? Betörsz??

Tulajdonképpen ebből is látszik hogy magasról tojnak ők a szerzői jogra meg az előadókra, csak a pénz kell nekik. Szerencsére a net korában (CC licencek, Safecreative) nincs rájuk már szükség.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. jozsefm
2011.01.14. 08:49
semmiféle bűnösséget és felelősséget nem ismernek el,

Érdekes lehetőség,a szerzödéses kötelezettségek megkerülésére, ugy látszik ha ez intézményes akkor törvényes!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Dealerman
2011.01.14. 08:57
Hamarosan úgyis mindegyik eltűnik a föld színéről...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Turai
2011.01.14. 09:03
Ezek az úgy nevezet jogvédő/magántulajdont védő szervezetek amit művelnek kész röhej.
Ép ideje volt, hogy valaki megszorongassa őket.

Nekem a legjobban az tetszik, hogy azért fizetünk az adattárolókra jogdíjat (ARTISJUS) mivel előre feltételezik az illegális adattárolást az eszközön.
Ráadásul ezt nem is tagadják.
Vagyis már a vétel során bűnösnek állítják be a vásárlót attól függetlenül, hogy mire használja az adattárolót.

Hogyan is van ez benne a Magyar Köztársaság Alkotmányában...
Az ártatlanság vélelme (bűnösség vélelmének tilalma) alapján senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.
Ráadásul ez szinte minden országra igaz.

Ráadásul ha valaki az adattárolót arra használja, hogy saját szerzeményeit rajta tárolja annak miért nem fizet az ARTISJUS díjat...?

Ez az egész csak arra szolgál, hogy pár ember halálra szedje magát ilyen-olyan indokokkal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Fzoltan
2011.01.14. 09:41
Turai: Igen, ez így van, és nem értem, hogy Magyarországon miért nem szerveződött még valaki/valamelyik szervezet az Artisjus ellen. (Viszont az érem másik oldala, hogy mivel fizettél már azért, mert másolsz, ezért nem tudnak megbüntetni érte - hiszen ezért fizeted a többletet -, ha jól tudom, már a merevlemezek után is kell pluszban fizetni az Artisjusnak (vagy ez csak tev volt?))
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Turai
2011.01.14. 09:59
Fzoltan-nak

Merevlemezek után tudtommal már évek ott fizetjük a jogdíjakat csak azokat nem mi közvetlenül hanem a gyártok fizetik valamilyen jogcímen.

"Viszont az érem másik oldala, hogy mivel fizettél már azért, mert másolsz, ezért nem tudnak megbüntetni érte"
Ezzel kapcsán igen ha így működne nem lenne senkinek sem semmilyen problémája mivel a terjesztés már teljesen más kategóriába esik.
Csak éppen ezért akkor a különböző terjesztéssel foglalkozó oldalakkal kellene foglalkozniuk.
Ha valaki rákeres a netten tucat számmal találhat olyan oldalakat "főleg külföldi" ahol nagyban hirdetik, hogy ennyit meg annyiért teljesen illegális anyagokat lehet letölteni csak fizetni kell (5-100 dollár is elkérnek időtől függően) akár bankkártyával is (ami persze lenyomozható) de ezek ellen még egyszer sem szólaltak fel.
Az olyan oldalakat amelyeket meg semmit nem kérnek a tartalmukért (torrent) vagy minimális összeget (warez) azok ellen meg kész hadjáratot folytatnak pedig ha figyelembe veszik a terjesztő feltételezett hasznát ezek eltörpülnek a fentebb említett terjesztőkhöz képest.

De úgy látszik itt is működik a pénz hatalma.
Ahol a töke ott a törvény...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. twollah
2011.01.14. 10:00
Amit szabad Jupiternek nem szabad a kisokornek.

Ennyi...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. r-chee
2011.01.14. 10:16
Az összes szerzői jogvédő szervezet mocskos egy banda. Szedik be maguknak a lóvét jogvédés címszó alatt, aztán a zenészek, filmesek meg sem kérték őket, hogy lépjenek fel az érdekükben. Tipikus ingyenélő népség. Pfujj.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Szefmester
2011.01.14. 10:43
"ezt a megegyezést is egyszerűen csak azért vállalták, hogy elsimíthassák a felmerült "nézeteltérést"

Aha.. szóval ha jól értelmezem üzleti szempontból, akkor ez az egész kifizetősdi azért történt meg hogy ne legyen negatív hír a kiadókról.

Viszont nagyon furcsa hogy nehezen érik csak el a zenészeiket, nincs velük szerződésük vagy ilyen olyan elérhetőségük? Esetleg manager-ük? Szánalmas banda.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Sr4c
2011.01.14. 10:45
Ezek a mocskok most nem is azzal a 45 millával szívták meg, hanem azzal, hogy mivel ez a hír sok sok portálon megjelenik, így több millió ember olvas róla, és igen, látjuk mekkora szarkavaró seggszájú gerinctelen bagázs az összes.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Stormrage
2011.01.14. 10:59
az 5 gyerekes családanyát többre bűntették 20 zeneszám miatt amit letöltött netről, nevetséges, szánalmas.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Turai
2011.01.14. 11:14
Próbaper: 1650 milliárd dollárra perel a RIAA egy orosz MP3 oldalt
Részletek itt...
http://businessonline.hu/cikk/56713/

Próbapereket komolysággal szoktak indítani, hogy felmérjék a bíróság döntése alapján az esélyeket egy valódi eljárás során.
Ebből is kiderül, hogy milyen elmebetegek a jogvédő szervezetek.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. gebana
2011.01.14. 11:34
(ez kamu, ők ilyet nem csinálnak, ők a mintapolgárok. előrehozott április elsejei hír. O_o)

az a 45 millió az mi? annyit a szemétben találni a riaa épületeiben, százas tételnél már elgondolkoznék, hogy komoly az ítélet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. uristen
2011.01.14. 16:51
Istenemre mondom, megveszek minden zenet, amit eddig meghallgattam (es amire persze emlekszek) CD-n DVD-n mihelyst nyerek lotton milliokat! Az eletemet teszem erre (de csak azert mert elvezhetobb, mint a letoltott zenek).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. kiskoller urist...
2011.01.14. 16:54
töltsd le .flac-ban a számokat, a minőség ha nem is garantált (lehet hogy mp3-ból konvertálta valami hülye) elég valószínű hogy a CD minőségét kapod vissza.
Én elvből nem vennék 1 számot sem, ha milliárdos lennék akkor sem, inkább adományoznék egy "kis" összeget a zeneszerzőknek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. lackoo1111
2011.01.14. 18:40
APE , OGG , FLAC > MP3
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Destroy666
2011.01.14. 18:54
Az OGG az FLAC lossy formátuma, tehát egyenlő az MP3-al. Szóval így helyes a képlet az általad említett formátumokkal:
APE, FLAC > MP3, OGG
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. iponnorbi
2011.01.14. 19:14
éljen az igazságszolgáltatás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. pal07
2011.01.15. 00:59
Ha a kiadók tagadnak akkor én mért ne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. uristen
2011.01.15. 17:35
Akkor is veszek, ha nyerek... (Csak nyerjek mar! )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. kiskoller
2011.01.16. 22:10
Egy kis érdekesség

Szerintem egyben vérlázító és szánalmas ezeknek a jogvédőknek a tevékenysége.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. aka
2011.01.17. 01:27
>>20 - Destroy666 - 2011-01-14 18:54:09

Nem érted.
Az MP3 minősége meg sem közelíti az azonos bitrátával kódolt OGG-t.
Továbbá az OGG: nyíltforrású; 500kbps fölötti bitrátát is ellehet érni vele; próbálj meg elmenteni egy veszteségmenetes zenét MP3-ba és OGG-be, konstans (CBR) 160 kbps-el. Ha nem hallod a különbséget, menj el fülészetre. ;(

Az én esetemben a próbaképp mentett szám 160k-s OGG alatt nem volt gáz, míg MP3-ban ugyan az a szám csak 256k-nál kezdte el minőségileg megközelíteni a 160k-s OGG-t. Gondolom említenem sem kell, hogy hordoható zenelejátszónál sokat számít a hely - és a hangzás is, mert lehet épp fejhallgatóval fogom hallgatni.

Mintát szívesen töltenék föl, de a jogi f@$2©!Đálás elkerülése végett mégsem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. zboszor
2011.01.17. 20:02
Guglizzatok rá a "Courtney Love does the math" szavakra, egy 2000-es cikket lehet olvasni. Courtney Love szerint is a kiadók azok, akik a zenészeken élősködnek, de számokkal és az ügymenet leírásával alátámasztva. Valamint van egy szösszenet a cikkben arról, hogy változtatta meg a RIAA az USA szerzői jogi törvényét fű alatt annak véglegesítése után. Az eredmény: bármilyen szerzemény a "kiadó számára végzett szerződéses munka", vagyis a kiadóé a szerzői jog, a szerzőnek meg fityisz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!