iPon Hírek

Acer: kevesebb Windows, több Chrome és Android

Dátum | 2013. 08. 12.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

A Microsoft illetékesei valószínűleg nem örülnek, ha a Surface RT eladási mutatóira pillantanak, sőt, akkor sem lehetnek felhőtlenül boldogok, ha össze kell számolni, mekkora veszteség származott a Windows RT sikertelenségéből. Ezzel együtt Windows 8 sem igazán jött be a vásárlóknak, legalábbis az első kiadásánál ez volt a helyzet, de a Windows 8.1 segítségével azért megpróbál még szépíteni a vállalat. Ha ez nem lenne elég, az ASUS elnök-vezérigazgatója nemrégiben bejelentette, a cég kihátrál a Windows RT mögül és helyette inkább az Intel processzorral ellátott x86-os eszközök piacára fókuszál. Azóta újabb érdekesség is történt: az Acer elnöke az idei év második negyedévében tapasztalt szállításimutató-csökkenést elnézve úgy döntött, a vállalatnak ideje nagyobb hangsúlyt fektetnie a "nem-Windows" alapú eszközöket felvonultató termékpaletta bővítésére, méghozzá olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet. Az Acer elnöke a Windows operációs rendszereket okolja a kudarcért Hogy mi indokolja ezt a hirtelen ötletet? Az, hogy az Acer Group, a világ negyedik legnagyobb PC gyártó nagyvállalata rendkívül komoly szállításimutató-csökkenést szenvedett el az idei év második negyedévében. A csökkenés mértéke 32,6%-os volt, azaz a tavalyi év hasonló időszakához képest 9,241 millió helyett idén csak 6,226 millió PC leszállítására volt képes a cég, ami tényleg igen tekintélyes, látványos esés.

Jim Wang, az Acer Group elnöke úgy látja, a csökkenésről a Windows 8 és a Windows RT tehet, így a vezetőség úgy döntött, bővíteni kell az Android és Chrome OS alapú termékek kínálatát, a Windows alapú termékekét pedig ezzel arányosan csökkenteni kell. A lépés hatására 2013 végére az Acer teljes árbevételének 10-12%-át adhatják az Android alapú táblák és okostelefonok, illetve a Chrome OS alapú noteszgépek. 2014 folyamán tovább folytatódhat ez a tendencia, így az említett konfigurációk már az Acer teljes árbevételének akár 30%-át is biztosíthatják. Az Acer elnöke szerint a windowsos tábornak mindenképpen tennie kell valamit azért, hogy a Windows alapú termékek vásárlóinak bizalmát sikerüljön visszanyerni, illetve megerősíteni, mert manapság az emberek vonakodnak, ha szóba kerül a vásárlás és inkább kivárásra játszanak a vásárlási döntések meghozatalakor. Nem biztos, hogy csak és kizárólag a Microsoft a hibás A fentiek mindenképpen érdekesek, ugyanakkor feltétlenül meg kell említeni azt is, hogy a többi nagy gyártónál - például a Dellnél, a Lenovónál és a Hewlett Packardnál - nem mutatkozott olyan drasztikus szállításimutató-csökkenés, mint amekkora az Acernél látható. Ennek fényében úgy tűnik, az Acernél is tettekre van szükség: át kell alakítani, illetve egyszerűsíteni kell a Windows alapú termékpalettát annak érdekében, hogy a vállalat minden megcélzott felhasználói réteg számára a szolgáltatások és a technológiák legjobb kombinációját kínálhassa.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. gabesz7630
2013.08.12. 18:02
Most akkor microsoft corp vagy windows RT ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. djgeg
2013.08.12. 18:25
Vlaamire kell fogni, hogy kurvára átalakul a piac, a gyártók meg ültek a seggükön évekig várva a WIndows 8 at... Amikor az nem jött be (táblás éritős felületen) akkor jó arra fogni...
Átalakul a piac... Ezek meg nem látják.
Hát a Messiás elmaradt!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. MuldR
2013.08.12. 20:22
Lehet acereknel minoseget kene gyartani. Chrome osre meg nem epitenek. Semmire se nem jo
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. budspencer
2013.08.12. 21:02
Eljött az az idő, hogy ciki lett Windowssal árulni egy hardvert

Jó lenne, ha gyártók észrevennék, hogy létezik Linux is, ami egész jól
használható. Lehetne hozzá normális drájverket fejleszteni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. I.Jozsef83
2013.08.12. 22:14
Az Acer elnöke a Windows operációs rendszereket okolja a kudarcért

Ami mint köztudott - ismeretes ... de nem 100% -ra csak

Telóba se kéne soha az életbe még1 .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. thedevelop...
2013.08.13. 08:29
gabesz7630: A Windows RT egy olyan Windows 8, aminek a kernelje ARM architektúrára lett lefordítva, így aztán csak az ARM-es alkalmazásokat képes futtatni.
Az RT-be nem is kellett volna belemennie egyik gyártónak sem. Legfeljebb akkor lenne életképes, ha tized annyiért árulnák őket, mint amennyiért jelenleg teszik.

Az Acer pedig rosszul vonta le a következtetést. Kizárólag a Windows RT és a köré épülő gépek iránti érdeklődés teljes hiánya okozza a pofára esést, a sima Windows 8-nak nem sok köze van ehhez.
A legtöbb notebook-on már Windows 8 van előretelepítve, ennek ellenére megveszik az emberek, legfeljebb első lépésben törlik az OS-t. Egyébként sokan (=átlag user) szó nélkül megszokják a Windows 8-at és kifejezetten az ilyen gépeket keresik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. _DiEGO_
2013.08.13. 17:28
Többet kéne olvasni - pl.:

[Az ASUS kihátrál a Windows RT mögül]

Jah , akkor már más mi ? ... meg aztán a többi is lassan bejelenti
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!