iPon Hírek

Agyi injekciókkal válhat gyógyíthatóvá a cukorbetegség

Dátum | 2016. 05. 26.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

A 2-es típusú cukorbetegek gyógyulása szó szerint a fejben dőlhet el, derül ki egy rágcsálókon végzett kutatásból. A szakértők egyetlen agyba adott injekcióval képesek voltak hónapokra tünetmentessé tenni az állatokat. A beadott anyag egy fibroblaszt növekedési faktort (FGF1) tartalmazott alacsony dózisban, amely a jelek szerint képes helyreállítani annak az agyi hálózatnak a működését, amely a vércukorszintet szabályozza. Az egyelőre ugyanakkor nem világos, hogy az FGF1 hogyan teszi meg ezt, írják a kutatók a Nature oldalain megjelent tanulmányukban. A rejtély feltárására irányuló eddigi vizsgálatok annyit már kiderítettek, hogy a növekedési faktor nem az étvágy vagy a testtömeg mértékének befolyásolása révén fejti ki hatását. A szakértők tehát jelenleg nem tudják, hogyan működik az új módszer, de rágcsálókban kétségkívül hatásos, és mivel az FGF1 az egészséges emberi agyban is jelen van (ahogy az egerek és patkányok agyában is), az első humán klinikai tesztekre valószínűleg nem kell sokat várni. A Washington Egyetem kutatói azt követően kezdtek kísérletezni a növekedési faktorral, hogy az ezzel rokon molekulák biztató eredményeket hoztak más vizsgálatok során, sikerrel csökkentve az állatok vércukorszintjét. Az FGF1 végül még ezeknél is sokkal hatásosabbnak bizonyult, mivel a jelek szerint az agy nagyobb részén fejti ki hatását. A FGF1-ről egy ideje már tudják a szakértők, hogy a vérbe beadva alkalmas a vércukorszint csökkentésére, a mostani kísérletekből azonban az is kiderült, hogy az agyba adagolva az intravénás dózis tizede is elegendő a hosszú távú hatás eléréséhez.
A szakértők először cukorbeteg egereknek adták be az anyagot, és azok kórosan magas vércukorszintje egy hét alatt normalizálódott. A hatás ráadásul legalább négy hónapig kitart, a kutatók ugyanis ennyi ideje monitorozzák az egereket. A módszert patkányokon is kipróbálták, és ezek állapotában is drámai javulás állt be az injekciót követően. Hogy pontosan hogyan hat a növekedési faktor, azt egyelőre senki sem tudja. Az injekció beadását követően a rágcsálók egy kicsit kevesebbet ettek és enyhén fogytak is, de ezek a hatások egy hét után eltűntek, és az állatok ezt követően ugyanannyit ettek, mint a diabéteszes kontrollcsoport tagjai. A glükózszint csökkenése tehát nem annak köszönhető, hogy a rágcsálók „diétáztak” vagy egészségesebb testtömegre tettek szert, hanem valami másnak. Érdekes módon az állatok inzulinszintje és a hormon hatásossága sem változott meg, pedig a 2-es típusú cukorbetegekben a relatív inzulinhiány okozza a problémákat. A kutatók további vizsgálatokkal kiderítették, hogy a vércukorszint csökkentésért jelen esetben a máj és a vázizomzat felel. A májban felgyorsul a cukor lebontása, illetve az annak hosszú távú elraktározásáért felelős mechanizmus szintén intenzívebben kezd működni, és az izomzat is a megszokottnál több cukrot vesz fel. A szerzők tudomása szerint eddig soha senki nem számolt be hasonló vércukorszint-csökkentő stratégia megfigyeléséről. A FGF1 szerepe mindezen folyamatokban egyelőre rejtély, a szakértők azonban ennek ellenére nagyon bizakodnak abban, hogy a metódust rövidesen embereken is eredményesen tesztelhetik.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

8. korgabor96
2016.05.26. 14:01
Érdekes. Nem lenne rossz ha működne, örülnék neki, bár ez az agyba lövős dolog kicsit ijesztőnek hangzik....


Illetve bele se merek gondolni, milyen pumped lesz minden cukorbeteg, ha a szervezet elkezdi gyorsabban beledolgozni a szénhidrátot az izmokba.. Valószínűleg a jövő doppingszere lesz.


Szerintem a gazdagok gyógymódja lesz ez, majd úgy adagolják, hogy egy hónapig tartson, és gondolom rettenet drágán mérik majd... Vagy a gyógyszergyártók áttérnek az inzulinról erre. Vagy a feltalálói tragikus módon a szabadalmaztatás előtt meghalnak...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. ChoSimba korga...
2016.05.26. 15:03
Ha már ennyire üldözési mániád van
A CocaCola tuti védelmébe fogja venni az egészet, mert a világon megtalálható fél milliárd cukorbeteg végre felbővíti a keresletet.
Sőt.
Lehet hogy beleteszik a kólába a gyógyszert
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. kiskoller korga...
2016.05.26. 15:09
Izomépítésnél inkább a fehérje feldolgozása számít, szénhidrát csak energia, és pont az a baj vele, hogy gyorsan felszívódik. Izmokat fehérjéből építesz, nem CH-ból, az az energiaforrás hozzá. Biztos segíthet ez az eljárás, nem azt mondom, hogy nem, de kétlem, hogy jelentős mértékben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. korgabor96 kisko...
2016.05.26. 19:19
Én nem értek hozzá, de a gyors hatású inzulint nem pont azért használják néhányan, mint doppingot, mert az is segít a szénhidrát lebontásában?

CHoSimba: Bár csak az üldözési mánia beszélne belőlem, de ha az ember belegondol, 10-ből egy ember cukorbeteg, és ha egy varázsütésre gyógyíthatóvá válik, az nem biztos, hogy tetszene a gyógyszergyártóknak... Volt pár érdekes baleset az utóbbi évszázadban (Köztük a lengyel repülőgép lezuhanása a teljes lengyel vezetőséggel). De remélem nem lesz igazam, és végre kigyógyítanak...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. ChoSimba korga...
2016.05.27. 00:06
Ha ez így lenne, akkor vakcinák sem lennének, mert miért jó az nekik, ha nincs többé kolera, tífusz, stb. ?
Márpedig vannak vakcinák a tífusz és társai pedig megszűntek.
Szerencsére elég jól szabályzott ilyen szempontból a gyógyszeripar.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.05.27. 09:45
Ez jóval bonyolultabb... Nem minden betegség gazdaságos. A kolera teljesen más típusba sorolható. A háziorvos is azt a gyógyszert írja fel neked amire jutalékot kap, nem ami a legjobb az adott nyavajára. Nézz még egy mai reklámot, azt mondja szedd a gyógyszert 30-40 évesen, mert lehet 70 évesen bajod lesz... Lehetne sorolni napokig a példákat. Az szűk réteg aki még tényleg gyógyítani akar, azok el vannak nyomva, vagy véletlen meghalnak, stb...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. ChoSimba dobko
2016.05.27. 10:41
Milyen rendes gyógyszert láttál te reklámban ??? Azok gyógyhatású készítmények vagy vény nélkül kapható gyógyszerek (aspirin, stb.). De még ezekre is sok szabály vonatkozik.
És egyik reklám sem buzdít rendszeres gyógyszer fogyasztásra, ugyanis az tilos.
Ahogy tilos az a reklám is, ahol az sulykolják, hogy egy gyógyszer szedése nélkül később valami bajod lesz.
Kérdezze meg kezelőorvosát vagy gyógyszerészét.

Kérném sorolni napokig a példákat. És egyből lehet is menni a médiahatósághoz, a gyógyszerészeti felügyelőszervhez, ombudsmanhoz, mittomén.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.05.27. 13:12
Vannak írott és elvi, szellemi dolgok. A jog azt az oldalt képviseli ami le van írva a papírra. Jogtalan dolgot meg körbemagyarázással is el lehet érni, de ugye nem úgy van fogalmazva, hogy jogba ütközzön. Hiába, a vak is látja mi megy a világban, csak nem lehet ellene egyszerű emberként tenni semmit, mert vagy mész a börtönbe, vagy a föld alá, vagy esetleg takarmánynak. Aki meg naiv ? Így járt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!