iPon Hírek

Akár az ingzsebben is elfér a Zotac legújabb apró PC-je

Dátum | 2014. 08. 28.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

A Zotac legújabb apró asztali számítógépe a szokásosnál is kompaktabb lett, sőt, ezúttal passzív hűtést is bevet a gyártó annak érdekében, hogy még tovább emelje a felhasználói élményt. A ZBOX PI320 pico egy elegáns dizájnnal rendelkező, meglehetősen apró házzal érkezik, amely 115,5 milliméter széles, 66 milliméter mély és 19,2 milliméter magas, azaz alapterületét tekintve akkora, mint egy okostelefon, vastagsága pedig két egymásra rakott okostelefonéval vetekszik.
Az apró, nagyon könnyen elrejthető, és ugyanilyen könnyen hordozható PI320 pico az Intel Atom sorozatának egyik négymagos tagjára támaszkodik, azaz tulajdonképpen a Bay Trail platformra alapoz, annak is a táblákat megcélzó Bay Trail-T változatára. Az említett SoC egy Z3735F típusú megoldás, amely négy processzormaggal rendelkezik, és 22 nm-es csíkszélességgel készül. A processzormagok összesen 2 MB-nyi másodszintű gyorsítótáron osztoznak, alap órajelük pedig 1,33 GHz, de ezt a rendszer a Burst támogatás jóvoltából egészen 1,83 GHz-ig emelheti, ha a terhelés indokolja. A 2,2 wattos SDP-vel rendelkező négymagos SoC Intel HD Graphics videó vezérlőt rejt, ami 311 MHz-es alap- és 646 MHz-es Burst órajelen ketyeg. A szóban forgó vezérlő mellett egy DDR3-as memóriavezérlő is található még a lapkán, amely 2 GB-nyi DDR3L-RS-1333 MHz-es rendszermemória kezelésére képes, de csak egyetlen csatornával rendelkezik, így az elérhető maximális memória-sávszélesség 10,6 GB/s.
A fentiek miatt a ZBOX PI320 pico csak 2 GB-nyi rendszermemóriát kapott, az adatok tárolásáról pedig 32 GB-nyi eMMC alapú integrált tárhellyel gondoskodik. Az adattároló kapacitás a három az egyben memóriakártya-olvasónak köszönhetően persze tovább bővíthető – microSDXC memóriakártyával akár 128 GB-nyi extra adattároló kapacitásra is szert lehet tenni. Az újdonság 10/100 Mbps-os Ethernet vezérlővel, Bluetooth 4.0-s vezérlővel, valamint 802.11n WiFi vezérlővel egyaránt fel van szerelve. Csatlakozói között HDMI videó kimenet, három darab USB 3.0-s port, illetve egy 3,5 milliméteres jack audió kimenet sorakozik. A termék gyakorlatilag üzemkész állapotban érkezik, nem igényel semmiféle összeszerelést, cserébe viszont bővíteni sem igazán lehet – leszámítva a memóriakártya-olvasós adattároló kapacitás bővítést.
Az energiatakarékos, méretéhez képest viszonylag jól felszerelt PC nem egy erőgép, de általános felhasználásra – videók megtekintésére, internetezésre, egyszerűbb irodai munkára – még így is jó lehet. Mérete miatt utazás alkalmával egyszerűen zsebre vágva is magunkkal vihetjük, annyira pici. A Zotac ZBOX PI320 pico előtelepített Windows 8.1-es operációs rendszerrel érkezik, megjelenésére pedig szeptember végén, illetve október elején számíthatunk. A dolgok jelenlegi állása szerint az apróság listaára 199 dollár lesz.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

24. j.panzer
2014.08.28. 09:36
Abszolút király. Egy ilyesmire lehet benevezek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. kadarivi
2014.08.28. 10:24
Egy Debiannal jó kis gépet lehetne belőle csinálni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. chris-v
2014.08.28. 10:40
Kevés a tárhely az a nagy baja! Bár arról nem esik szó, hogy a 32 Gb a win 8.1 után megaradt hely, vagy ebből még az lejön. Bár az elmúlt időben megjelent eszközöket nézve ebből még lecsípi a saját "kis" szeletét a windows.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. shteer chris...
2014.08.28. 10:56
32GB a teljes beépített tárterület
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Asagrim chris...
2014.08.28. 11:07
10 giga alatt van egy frissen telepített naprakészre frissített Windows 8.1 mappa.

Az, hogy pár hónap alatt ennek a duplájára hízik csak olyan gépeknél fordul elő, amit jóval több mindenre használsz, mint amire egy ilyen kis zsebPC-t lehetne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. tookmindeg...
2014.08.28. 11:15
Kár, hogy csak windows 8.1-el adják. Több kép: http://www.zotac.com/en/products/mini-pcs/zbox-p-series/product/zbox-p-series/detail/zbox-pi320-pico/sort/starttime/order/DESC/amount/10/section/gallery.html
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Kajafun
2014.08.28. 11:15
Veszek egy ilyet és mehet a régi 24colosom hátuljára! A régi 500w-os gépet meg eladom! Asszony észre se fogja venni facebookozás közben!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. siriq tookm...
2014.08.28. 12:10
Win 8.1 tokeletes. Start menut felrakod es nem is lathato a kulonbseg.
Ez a cucc tenyleg jo. Erdemes lenne venni egyett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. madcaptain
2014.08.28. 12:36
Aranyos, de nem elfelejteni, hogy kabeleknek kell belole kijonni
Ez a poknak csak a teste.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.08.28. 13:18
Egy hdmi kábel és egy tápkebel nem túl vastag+ bele egy nano usb adapter, amin a billentyűzet meg az egér van és kész is.

"Kevés a tárhely az a nagy baja!"

Hálózaton keresztül annyi winyót kötsz rá amennyit nem sajnálsz.
Vagy usb 3-on.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. ny
2014.08.28. 13:20
mint egy telefon, csak portokkal rajta, es kijelzo (+radio, akksi) nelkul

nemsokara beerik az ubuntu EDGE koncepcioja. mar csak egy jo csatlakozo kene, amelyik gyors es pici, dokkolashoz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. spidey2
2014.08.28. 13:53
jó cucc, csak az árát sokallom (főleg amennyi eu-ban lesz).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. vorosokt
2014.08.28. 15:06
a listaára 200 dollár az 46000 Ft mire ideér 55 alatt lesz memóriakártyával bővíted 128 gigáig meg veszel egy usb 3.0 pendriveot mondjuk egy 64 gigásat és az már elég kell legyen. (mondjuk egy 128 gigás microSDXC alsó hangon 30000)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. tookmindeg... siriq
2014.08.28. 15:19
Semmi baj a win 8.1-el, de ha linuxot akarnék rátenni akkor nem kell
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. j.panzer
2014.08.28. 16:48
Há nem tom, nekem az "atommeghajtású" tebletemen is jóval nagyobb a Win8.1, mint 10 giga. Igaz, én 64 gigás tabletet vettem, így kicsit több, mint 40 giga elérhető rajta szabad helyként, miután minden alap progit feltelepítettem. 32 giga az tényleg elég gyengusz, és igazából az SD is csak addig megoldás, míg adatokról beszélünk, hisz programokat arra nem tudsz telepíteni. Filmet, zenét tárolni okés, de viszont programok szempontjából, mintha nem is lenne.

Aztán ki tudja, talán a Win9 nem csak jobb lesz, mint ez a ratyi Win8, de talán kisebb is. Részemről így is, úgy is nagyon várós, mert iszonyatosan utálom a Win8.1-et.

Ami az árát illeti szerintem az a 200 dodó, az itthon inkább 60-65k lesz, de szvsz még így is jó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Asagrim j.pan...
2014.08.28. 17:07
Minden egyes driverrel, windows update biztonsági másolattal, .NET keretrendszerrel, C++ redist csomaggal stb. dagad a Windows 8 mappa.

Egy rendeltetésszerűen használt, és rendszeresen karbantartott Intel Atom eszközön viszont még így sem érheti el az összméret a 17 gigát, így bőségesen elég hely marad a többi program telepítéséhez, a felhasználói mappa különböző elérési útvonalait, tehát a felhasználó dokumentumait és egyéb fájljait pedig át lehet irányítani SDXC kártyára.

Nekem az olyan asztali PC-n, ami annyira tele van tömve mindennel, hogy multitasking közben a 16 giga RAM már-már kevés, 31,5 GB az elfoglalt tárhely rendszerpartíción játékok, és felhasználói dokumentumok nélkül, ami a 32 gigás tárhely formázott méretére majdnem elférne.

Szóval nem azt mondom hogy a belső 32GB tárhely mindenre elég, de szerintem a rendszernek és programoknak egy ilyen eszközön megfelel.

Azt se felejtsük el, hogy nem hordozható eszközről van szó amit úton használsz, mindenképpen áramforráshoz vagy kötve, tehát semmi nem szól az ellen, hogy az egyik USB porton használj hozzá egy külső merevlemezt, ami 2,5" méretben is lehet 2 terabájt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Phantomstr...
2014.08.28. 18:48
Nálam a Windows mappa (8.1 esetében) 15,6GB, pedig folyamatos odafigyelés helyett inkább csak időnként takarítom, és a legutóbbi elég rég volt. Nekem a rendszerpartícióból a Steam mappát nem számítva ~40GB foglalt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Slinky88
2014.08.28. 19:40
Wiindows mappa 17.5 GB (W8.1) nálam akkor rájön a formázási utáni méretcsökkenés ami ~10% esetünkbe ez legyen 3.2 GB adunk hozzá egy kis lapozófájlt ez elegyen mondjuk ~ 4 GB, töredezettségmentesítéshez az ajánlott ~15% ~4.8 GB, ha ezeket összeadom akkor 29,5 GB jön nekem ki.
Akkor van ~2,5 giga hely a programoknak?
"Hová tűnt Damon Hill?"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. zizi7229
2014.08.28. 21:16
és mióta akarunk flash tárolót töredezettségmentesíteni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Asagrim zizi7...
2014.08.28. 22:05
Ott a pont!

A lapozófájlt azt viszont valóban elfelejtettem, de ha a szokásos "RAM másfélszerese" szokást nézzük, az 3 giga, tehát egy meghízott, rendesen karbantartott Windows lapozófájllal együtt sincs 20 giga, tehát marad ~9 programoknak.

Nem tudom elképzelni hogy milyen programokból lehet 9 gigát egy ilyen eszközre rakni, amit rendesen futtat is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. VasiliZajc...
2014.08.28. 22:57
Hivatalos oldalon az írják, hogy 3db USB 2.0
[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. LGx
2014.08.28. 23:24
szerintem fel fog erre menni windows 7 is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. sola
2014.08.29. 10:16
Inkább egy 64-bites Tegra K1-es érdekelne ilyen dobozolásban, valamilyen szépen előre konfigurált Android+desktop Linux kombóban. Lehetőleg párhuzamosan futó módon mint a VolksPC-ben, hogy bármikor tudojon az ember váltogatni köztük.

Az Android mehet film-nézésre/játékra/Skype...stb, a desktop Linux meg munkára (LO, normális levelezőprogram, fullos böngésző...stb).

Ebben a számítási erőtartományban relatíve kevés értelmét látom az x86+Windows kombinációnak, ezeket a gépeket úgyis könnyű/otthoni felhasználásra van értelme bevetni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. bordafan
2014.08.29. 16:49
Baromi elegáns ahogy a zsebébe rakja az öltönyös csávó, csak azt már nem mutatják, hogy közben meg talicskán húzza maga után az alkatrészeket ami kell még hozzá, hogy működjön...

Alsóhangon is kell hozzá egy táp, egy hdmi kábel, meg egy billentyű+egér kombó. Ha megmutatják, hogy ezeket hogy tudom bepattintani a zsebembe, akkor még érdekelhet a dolog.

És akkor még feltételeztem, hogy hálózatra jó lesz a wifi, elegendő lesz a belső tárhely, és olyan kijelzőt találok ami fogadja a hangot is hdmi-n. (vagy nem akarom hallani a hangokat) Ez már elég sok feltételezés.

Vagy kiindulok abból, hogy nem viszek hozzá semmit (tápot így is vinni kell...) és feltételezem, hogy olyan helyen fogom használni ahol amúgy is van egy komplett gép hdmi-s monitorral és usb-s bill+egér-el, és csak át kell rá kötni a perifériákat. Akkor viszont mi a franc értelme az egésznek? Ez a gép úgyis csak kb netezésre való, arra meg már bármi képes.

Miért jobb ez nekem, mint egy telefon? (ami még kisebb és könnyebb is)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!