iPon Hírek

Aktívan zavarják egymás szonárját a denevérek

Dátum | 2014. 11. 10.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

A denevérek számára a szonárjel vadászat közbeni pillanatnyi elvesztése könnyen a leendő zsákmány elszalasztását eredményezheti. Egy új kutatás eredményei szerint az állatok ezt ki is használják versenytársaik ellen, és aktív zavaró technikákat vetnek be annak érdekében, hogy a többi vadász elhibázza áldozatát. A vizsgálat során megfigyelt mexikói szelindekdenevérek rokonaikhoz hasonlóan ultrahangokkal tájékozódnak, vagyis az általuk kibocsátott jelek visszaverődései alapján térképezik fel környezetüket és célpontjaikat. Mindez nagyon egyszerűnek és logikusnak tűnik, ha egyetlen állattal számolunk, ha azonban több denevér is egyazon térrészben vadászik, komoly zavart okozhatnak egymás jeleiben, megnehezítve a zsákmányszerzést. Aaron Corcoran, a Johns Hopkins Egyetem kutatója kollégáival azt vizsgálja, hogyan emelkednek felül ezen a problémán az állatok. Korábbi kutatásokból kiderült, hogy a mexikói szelindekdenevérek egyik módszere, hogy más vadászok jelenléte esetén magasabb hangra váltanak, így az eltérő frekvenciájú ultrahangokkal operáló vadászok nem zavarják egymást. A vizsgálatok során ugyan volt arra példa, hogy két denevér ennek ellenére is egymás jeleibe kavart, ezek azonban véletlen eseteknek tűntek, és rendszerint akkor következtek be, ha két állat ugyanazt a rovart szemelte ki, vagy nagyon közel kerültek egymáshoz vadászat közben. Corcoran további vizsgálatai azonban fényt derítettek arra, hogy az állatok időnként tudatosan szabotálják társaikat.
A szakértő és társai természetes denevérpopulációkról készített videó- és hangfelvételeket elemeztek, és úgy találták, hogy az állatok bizonyos esetekben olyan különleges ultrahangokat bocsátanak ki, amelyek elsődleges célja nem a tájékozódás és a vadászat, hanem a többi vadász megzavarása. A zavarás akkor hatékony, ha a kibocsátott hang képes interferálni a visszavert hullámokkal, vagyis ezekhez mind időzítésben, mind frekvenciában hasonlít, mondja Corcoran. Míg a véletlen zavarásnál általában egyetlen hangfrekvencia ütközik, a kutatók által megfigyelt aktív zavarójel a másik vadász által kibocsátott minden frekvenciát lefed, így a versenytárs akkor sem lesz képes vadászni, ha nem másik frekvenciákra vált. A denevérek által kibocsátott zavarójelek a kutatók által visszajátszva is alkalmasak voltak arra, hogy eredménytelenné tegyék a többi állat vadászatát. Corcoran szerint az állatok a hang hatására valami olyasmit érezhetnek, mintha egy pillanatra elhomályosulna a látásuk: tudják, hogy hol van a kiszemelt rovar, de nem képesek kellően precízen meghatározni annak pozícióját az eredményes zsákmányszerzéshez. Mivel a denevérek általában nagy csapatokban élnek, óriási verseny folyik a populáción belül a táplálékért. Hasonló méretű csoportokban egyetlen más emlős faj sem tartózkodik együtt, egy-egy barlangban akár egymillió példány is meghúzódhat. Ilyen körülmények között minden rovar számít, és egy kiszemelt zsákmányt nem lehet egyszerűen egy másik vadásznak hagyni, hiszen minden akció komoly energiákat emészt fel. Nagyfokú versengés és korlátozott erőforrások esetén jobban megérni maradni és harcolni a táplálékért, mint új célpontot keresni, magyarázza Corcoran. Ez lehet a magyarázat tehát a denevérek körében megfigyelt zavarótechnikákra, amelyekbe egyébként időnként maguk a potenciális áldozatok is hatékonyan beleszólnak. A Bertholdia trigona nevű medvelepke például az egyetlen olyan lepkefaj, amelyről bebizonyosodott, hogy aktívan képes szabotálni a denevérek szonárját. A rovar magasfrekvenciájú kattogásba kezd, ha vadászokat észlel maga körül, és ezzel megakadályozza, hogy a denevérek pontosan belőjék a helyzetét.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!