iPon Hírek

Alsó-középkategóriás okostelefonnal rukkolt elő az Archos

Dátum | 2014. 08. 14.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Az Archos a Neon termékcsaládját bővítette egy újabb indulóval, és érdekes módon ahogy már a címben említettük, ezúttal egy okostelefonról van szó. Ez annyiban furcsa, hogy a Neon szériába mostanáig csak táblagépeket sorakoztattak fel.
A vállalat persze nem véletlenül nevezte el így az újdonságát, pontosan illik a Neon tabletek által vallott filozófiába a mobil, tehát egy "megfizethető négymagos" konstrukcióról lesz szó az alábbiakban. Az 50 Neon belsejében egy MediaTek MT6582 húzta meg magát, ami 1,3 GHz-es órajelen üzemelő Cortex-A7 processzormagok kvartettjének, valamint egy Mali-400 MP2 grafikus feldolgozó egységnek ad otthont. Az Androidot biztosan problémamentesen tudja majd mozgásba lendíteni ez a chip, viszont a komolyabb megterheléssel járó játékok futtatásával nem is lesz érdemes próbálkozni, ilyen tekintetben nem tud maradandót alkotni. A rendszernek mindössze 512 MB-nyi memória jutott, ami bizony eléggé vérszegény egy ilyen SoC társasságában – legtöbbször 1 GB RAM társul ehhez a lapkához. A tárhely 4 GB-os méretet öltött, de lehet majd természetesen bővíteni, microSD kártya formájában akár 64 GB-tal is megtoldható, ha a szükség úgy hozza. A telefon kapcsolati képességei között van 3G HSDPA+ modem, amely 21 és 5,76 Mbps-os le- és feltöltési sebességgel szolgál, 802.11 b/g/n előírásoknak megfelelő WLAN Wi-Fi Direct és DLNA támogatással, A-GPS vevő, Bluetooth modul és még FM rádió is. A mobil dupla SIM kezelésére van felkészítve, így azoknál is felmerülhet alternatívaként, akik ilyenre tartanak igényt.
Fiatalos színválasztékban lesz elérhető.
Az 50 Neon neve természetesen ezúttal is árulkodó a képátlóra tekintve, mint ahogy azt már megszokhattuk a legtöbb Archos okostelefon és tablet esetében. A kijelzője tehát 5 hüvelykes képátlóval büszkélkedhet, ám a nagy felület mellé csak 854 x 480 képpontos (FWVGA) felbontás társul, ráadásul TN+Film technológiás a panel, ami tovább ront a helyzeten. Az operációs rendszer szerepét sajnos a másfél éves Android 4.2.2 Jelly Bean tölti be az okostelefonon, és még csak a frissítés lehetőségéről sem esett szó. Az Archos nem sokat változtatott a gyári Androidon, viszont néhány előre telepített, hasznos alkalmazásra azért számítani lehet. A készülékre előre és hátra is került egy kamera. A videóhívások alkalmával egy VGA egységnek kell bírnia a megpróbáltatásokat, ha pedig egy-egy emlékezetes pillanatot kell megörökíteni, az 5 megapixeles főkamerán lesz a sor. Videózni Full HD-ben lehet az 50 Neonnal, fényhiányos környezetben pedig még egy LED-es vaku is segíti a BSI szenzoros megoldás munkáját. A 145 x 72.8 x 9.2 milliméteres határvonalak közé szorított masina nem kevesebb mint 170 grammos tömeggel büszkélkedhet. A nagy súlyból arra lehetne következtetni, hogy kövér akkumulátort préseltek a hátlap mögé, de sajnos nem így történt. A lítium-polimer telep 2000 mAh-s kapacitással szolgál, így hiába az energiahatékony belbecs, a nagyméretű megjelenítő komoly kihívás elé állíthatja az akkut.
Az Archos 50 Neon néhány országban már megvásárolható, és hamarosan a hazai boltok polcain is felbukkanhat. A készülék ajánlott fogyasztói ára 130 euró, ami bizony egy kicsit soknak érződik egy ennyire vegyes érzelmeket keltő okostelefonért cserébe. Azoknak persze ajánlott közelebbről is megismerkedni vele, akik csak hatalmas képátlót szeretnének, és legfeljebb 1-2 alkalmazást futtatnának párhuzamosan.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!