iPon Hírek

AMD: a PhysX hamarosan eltűnik a piacról

Dátum | 2009. 10. 04.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | IT VILÁG

Nemrégiben nagy port kavart fel az Nvidia azon lépése, amely szerint a Radeon videokártyával felszerelt rendszereknél letiltásra kerül a PhysX támogatás, így nem valósítható meg a sokak számára vonzónak minősülő megoldás: Radeon videokártyát grafikára, Nvidia videokártyát pedig fizikai számításokra használni.

Az AMD egy rövid nyilatkozat keretein belül reagált az Nvidia nem éppen barátságos üzleti gyakorlatára, ami egyrészről érthető is egyébként, mert a cég így kívánja védeni piaci részesedését az AMD-vel szemben, ám ez a megoldás könnyen fordítva sülhet el. Az AMD szerint a PhysX technológia hamarosan a feledés homályába merülhet, ahogy növekszik majd az OpenCL és a DirectCompute programnyelvek népszerűsége.

A gyártó állítása szerint a fizika jó dolog, de a technológiának minden játékos számára elérhetőnek kell lennie. Amennyiben az majd mindenkinek elérhető lesz, a fejlesztők sem úgy gondolnak majd a dologra, mint egy lehetséges extra opcióra, amit bele lehet tenni a játékokba, ehhez pedig szabványok kialakítására van szükség, amelyek egységesen elérhetővé teszik a technológiát mindenki számára. Már számos kezdeményezés van ez ügyben - ezek  egy része nyílt forráskódú megoldáson alapul - amelyek kitűnő GPU alapú fizika számítást biztosítanak akár a DirectCompute, akár az OpenCL használatával. Az egységes szabvány elterjedésével minden gyártóhoz fűződő megoldás - mint amilyen az Nvidia saját PhysX technológiája - feleslegessé válik.

Az AMD illetékese, Mr. Robison még azt is hozzá tette, hogy az Nvidia meglátása szerint pont az ellenkezőjét csinálja annak, mint amit kommunikál. Ők azt mondják, hogy a játékosok érdekeit nézik, ám az olyan döntések, amelyek az elmúlt időben születtek, pont az ellenkezőjéről adnak tanúbizonyságot. 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

44. axe
2009.10.04. 13:09
VISSZA A HIRHEZ

hát nem tudom, megvettem a HD4890-emet és hát... van olyan játék ahol bőven több fps-em volt 8800GT-vel ami ugyebár nem egy mai darab...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. cizoe
2009.10.04. 13:15
akkor ott valami nagyon user error van. még a 4830 is nagyrészt veri a 88gt-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. menzi
2009.10.04. 13:21
akkor megérte nekik felvásárolni az Aegia-t anno...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. YuGabe
2009.10.04. 13:24
Hogy bőven több? 120 helyett 150? Menjmár, maradj ésszerű. Ha 60 felett van akkor már nem tudom mit figyeltek. 60 felett már nem "szaggat" a játék, ha 100 helyett "csak" 70-nel megy.
Amúgy az AMD jól mondja, nV elmehet palacsintát kapálni szomáliába.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. Menthix
2009.10.04. 13:30
axe, biztos, hogy nálad van a gond
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. Blade0012
2009.10.04. 13:53
Szerintem nem bugol csak iszonyatosan leterheli a vga-t, normális működéshez kell neki még egy geforce. Amúgy meg nézz meg pár techdemót és egyből nem lesz nevetséges
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. axe
2009.10.04. 13:54
hát én nem 120ról 150-re gondoltam hanem pl CoDWaW 40fps 8800GT 70fps mirrors edge 10fps 8800GT 50fps cod4-ben több fp-em van lényegesen crysis-ban is de cod waw cod2 (nem sokkal erősebb a 8800GT-nél de több az fps) szóval valami nagy gond van. lehet visszatérek nv-hez ha jó lesz a GT300 sorozat :/ vagy ha végre lesz valami jó dolog az atiban pl nem szaggatnak a physX-es gamek... jha és amúgy én legalábbis codban pl látok lényeges külömbségeket 300-400fps között is pl nozoom jobban adja és még 150-200 között van külömbség szaggatásban
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. Svindler
2009.10.04. 14:05
axe ha ezek az értékek igazak, akkor valami nagyon komoly szoftveres gond lesz nálad. Tapasztalatból mondom, hogy mindhárom említett játékban kineveti a 4890 a 8800GT-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Gpety
2009.10.04. 14:07
Ha jól tudom a Fermi is támogatja majd az OpenCL-t, így meg az Nv nem veszt semmit, ha elesik a Physx. (Na jó azért veszt nem is keveset...) De remélem nem így lesz, mert jó a Physx, az meg, hogy védik a piacukat nem meglepő. Kár, hogy az ATI nem e mellett döntött, lehet, hogy gyorsabban menne a játékok alatti fejlődése mint így, de majd a jövőben kiderül, hogy elesik, vagy kivirágzik a technológia.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Nurba
2009.10.04. 14:14
Szvsz nem fogja az NV kukázni a Physx-t, mrt ha látja, hogy tényleg veszélyt jelent rá az pencl-es havok vagy bullet, akkor kiad egy opencl-es physx átiratot...sőt ha ezt most megtenné, akkor valszeg a physx lenne a befutó...sztem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. StevyXIX
2009.10.04. 14:21
Gpety:
Elég nyilvánvaló, hogy Ati miért nem döntött mellette, de ha így is tett volna, le merném fogadni, hogy keresztbe tenne neki az Nvidia, pedig írták tervbe volt, hogy Ati kártyák alatt is lesz gyorsítás, nyilván a 100 éves terv része ez is. Fordítva, Nvidia hátráltatja a piacot nem az Ati.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. cizoe
2009.10.04. 14:24
Gpety: "Ha jól tudom a Fermi is támogatja majd az OpenCL-t, így meg az Nv nem veszt semmit, ha elesik a Physx. " - ennek ellenére mivel a Fermi egyáltalán nem lesz ideális a játékra való gpu szerepkör betöltésére, ez már pici indoknak is kevés lesz.

oliba: Hozzanak ki DX11-es natív tesszelátoros G200 revíziót, aztán veszek egy Gefroce-ot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. tibi27
2009.10.04. 14:32
Nem az nv hátráltatja a piacot hanem a konzolpiac.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. StevyXIX
2009.10.04. 14:35
Van az pénz, most a PhysX, előtte 3D markot is megvették kilóra (vagy lehet, hogy még mindig), voltak itt trükkök (árnyékok eltüntetése evvel némi fsp többlet), régen is pénzelték a játék fejlesztőket és most se ritka az Nvidia logo a játékok elején (ez alapvetően nem is baj, csak gyanússá teszi kicsit), Nvidia megmutatta, hogy kell valamit 3x is lenyomni a kedves vevő torkán (de ügyes húzás volt valljuk be, minimális fejlesztéssel benntartottak sőt még most is benn tartanak egy GPU-t a piacon, persze nem azt mondom, hogy Ati csodát művelt közben a HD3000 és HD4000 közt, de ennél azért jóval többet tett).

Dupla hszekre figyeljünk már ha lehet...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. rini
2009.10.04. 15:05
Azért a PhysiX-nek lesz piaca a Fermiben. Lehet, hogy nem a játék piacon, De a Cudat használó cégeknek bizony nagyon jól jön. Gondoljatok csak bele például a tervezéseknél, modellezéseknél. Ráadásul az nV. pontosan ebbe az irányba indult el. Az én véleményem szerint az AMD most pontosan azt csinálja amit a p4 korszakban az Intel. Mindent az erőre tesznek és hanyagolják a technikai kérdéseket mind processzor, mind kártya piacon. Azt hiszem, hogy az AMD kártyákon gyorsabbak lesznek a játékok, de játszható teljesítménnyel elfog menni a Fermin is. Ahol meg belefutsz az nV támogatású játékokba, ott szidni fogod az nV-t ezerrel, mert a Radeon padlót fog.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. cizoe
2009.10.04. 15:12
"Mindent az erőre tesznek és hanyagolják a technikai kérdéseket"

Ezen jót nevettem. Melyik gyártónak is van a technológiailag legfejlettebb GPU-ja? Technológiailag az AMD nincs lemaradva, a csíkszélességgel késtek a cpuk rendesen, de technológia ott is megvan, előbb volt integrált memvezérlőjük, virtualizáiót is előbb támogatták, natív négymagosuk is előbb volt. Az ATi esetében meg főleg nincs ok szégyenkezni, a legfejlettebb gpuról van szó. Ismétlem GPU. A fermi nem desktopra készül, ez már bizonyos. Onnantól meg lehet akármilyen remek, nem érdekel, főleg hogy méghosszú hosszú évek vannak a software rendering visszaköszönéséig, addig pedig az AMD is fog rendelkezni remélhetőleg ütőképes platformmal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. axe
2009.10.04. 15:20
Flameking a nevedből adódik hogy kötegszel? amúgy nem publikus mennyi vagyok de ha ennyire érdekel akkor 16. és többieknek írom hogy az fps adatok nem hülyeség ennyire kevés az fps-em a 4890-el HÚZVA!!! is (945/1150) a procim egy Core2Duo e4600 2.76GHz-re húzva 2giga ram társaságában (4 lenne de meghalt 2 foglalat)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. axe
2009.10.04. 15:21
ja igen eladó 4x1GB DDR2 1066MHz-s ram darabja 3000.- és kapsz hozzá Nexus Hűtőbordát ami 1500 volt Üdv!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Konkii
2009.10.04. 15:25
Akkor nem a videókártyádat kéne húzni, hanem egy új processzort venni, vagy mégtovább húzni, ha lehet. Egy HD4890 azért megkíván olyan 3-3,2GHz-t. Egyébként biztos, hogy minden rendben van a gépeden? Mert az adatok amiket írtál, normális driverekkel és operációs rendszerrel egyszerűen valótlanok.

UI.: jobb alsó sarok szerkesztés gomb - ajánlom figyelmedbe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. TescoZsomi
2009.10.04. 15:35
axe: Nálam CoDWaW ment minden fullon (driver Force) 1600x1200-as felbontásom 90FPS-el egy "Gainward ref. 4870 512MB"-n.

De ha jó látom meg van a hiba. Procid nagyjából édeskevés kajoltatni egy 4890-est. Bár a felbontásod még mindíg nem ismert, sem a VRAM mennyisége...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. rini
2009.10.04. 15:36
Kétlem hogy az 5870 fejlettebb lenne mint a Fermi (még ha piacon nem is kaphat
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. arkman
2009.10.04. 15:38
Axe: szerintem processzort kellene váltanod, mivel az kevés. Az általad tapasztalt dolgoknak csomó oka lehet: táp?, minden be van dugva a kártyába?, újra van telepítve a windows? Nem gyári hibás a kártya? Gép többi paramétere (memóra,alaplap)? Mivel azok az adatok amiket írtál egyszerűen nem lehetnek.
cizoe: "intelnek azért nem annyira, mióta náluk a havok, semmit nem tettek vele az egész érdekében" - Mi a fenét csinált volna vele? Fejlesztették, de mivel GPU-juk nincs (normális, mint amilyen a larrabee lesz valószinüleg.), így arrafelé nem alkothattak nagyot. (Mégis, az OpenCL támogatáson dolgoznak már régóta.)
rini: P4-es példa nagyon jó, mivel most teljesen ugyanaz a helyzet fordítva: Intel alacsonyabb órajelen (2.6Ghz) veri a Magas órajelü AMD*ket (3.6Ghz), arról nem is beszélve, hogy 2.6 ról fel lehet húzni 3.8-4Ghz környékére. Szóvel az tény, hogy az AMD le van maradva. (Meg az is, hogy az intel legújabb procijai a felső közép kategóriába tartoznak, nekem pl megfelelne egy 750 alatt elhelyezkedő jóáras proci is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. axe
2009.10.04. 15:51
oprendszer: Windows 7 (elvileg végleges ncore féleség)
Proci: Core2Duo e4600 2.76GHz (2.8fölött bootolni sem tud ezen pedig atomstabil)
Ram: 2x1gb 1066Mhz
Videókártya: HD4890 Vapor X (945/1150) 1GB
felbontás: 1920x1080
CoD WaW: felbontás 1680x1050 no antianalysing minden minimumon 50fps 1920x1080 minden minimumon nulla anti.... 40fps
NFS shift minden minimum 640x480 15fps
CoD4 minden fullon 1920x1080 100fps (ez mondjuk elég szépen fut)
Alaplap GA-ep35-ds3r

Üdv segítséget elfogadok

szerk: Táp: 565W-os
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Gpety
2009.10.04. 15:55
Egyet kell értenem rini-vel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Konkii
2009.10.04. 15:58
Amikor videókártyát cserétél a gépedben újratelepítetted a Windows-t, vagy legalább kitöröltél minden NVidia maradványt a registry-ből? Talán megpróbálhatsz felrakni egy újabb Catalyst drivert (ha régebbi van) hátha segít valamit. A CPU mindenképpen ludas, az hogy mennyire, az kérdéses (de mindenképpen megérné beszerezni egy gyorsabb CPU-t ehhez a kártyához, meg esetleg a 4Gb RAM sem volna rossz, ha mai játékokkal akarsz ilyen felbontások mellett játszani.)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. cizoe
2009.10.04. 16:05
GPU.ról beszéltem, a fermi meg minden, csak nem az.

Jelen helyzetben az AMD megoldása mindenképp grafikára mint a konkurens megoldások. Változnak az idők, szép lassan, de azt ne higyjétek, hogy itt egyelőre bármi játék is komolyabban kihasználja majd a számítási erőt egy fermi szerű kártyában. DX kódra nem ideális, ezért minek is építenének rá.. Majd ha eljön a sw render ideje (ami szerintem még jó 3 év minimum), akkor talán. De akkor már 8ezer forintért dobálják majd utánad az 5870eket, nem is fogunk rájuk emlékezni.

A Fermi jó, csak épp egy atomtengeralattjáróval nehéz szántani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. adam0205
2009.10.04. 16:16
(Gpety @ 2009 Oct 4, 14:55) Egyet kell értenem rini-vel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. cizoe
2009.10.04. 16:19
Egy kis érdekesség: http://www.semiaccurate.com/2009/10/01/nvi...rmi-boards-gtc/ - Nvidia fakes Fermi boards at GPU Technology Conference

Charlie megbolondult, de volt már neki is igaza.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. adam0205
2009.10.04. 16:23
cizoe: Pedig olyan szép volt rajta az a krómszínű berakás. ^^
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Gpety
2009.10.04. 16:40
adam0205: Nem, nem viccnek szántam, a smiley sem tükrözött semmi ilyet...
" A tesszalátorok "igazolatlanul hiányoznak" így köze sincs a DirectX 11-es szabványnak megfelelő felépítésnek."
A dx11 szabvány nem írja elő, hogy hardveresen támogatni kellene a tesszalátort, ezt épp Abu írjta a prohardveres cikkében.

http://prohardver.hu/hir/forradalmian_uj_n...gf100_cgpu.html

Minden esetre én nem ítélem el előre, pláne így, hogy a játékok alatti grafikai képességeit még csak nem is sejthetjük. Szerintem esélyt adok mindkét oldalnak és csak akkor cserélem le a mostani 3870-esemet, ha már mindkét fél kártyái a piacon lesznek és lesznek összehasonlító tesztek is. Türelmem van, nem hajt a tatár, annyira hű de nagy játékok meg nem nagyon fognak megjelenni, amik miatt rohannom kellne valamilyen HD5xxx kártyát venni. Ezért kivárok, értékelek és döntök. Lehet, hogy ATI-t, lehet hogy Nv-t veszek, ezt így elsőre nem lehet tudni, lévén utóbbi még nem lépett. Én meg juszt se fogok belebújni egyik gyártó hátsójába sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. adam0205
2009.10.04. 16:42
Szerintem gyors el fog dőlni amikor megnézed az árcédulát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Gpety
2009.10.04. 16:50
Abu cikkében az árról is nyilatkoztak, nem akarnak túlárazni, ha versenyezni akarnak nem is nagyon tehetik. Igaz most az ATI is rárakott az előző szériához képest az árakra egy lapáttal...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. adam0205
2009.10.04. 16:51
Hát majd kiderül de a gyártási költség nem leht valami olcsó. A tudományos célokra pedig abszolút jó lesz az biztos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Gpety
2009.10.04. 17:04
Az igaz, hogy elég nagy a csip, viszont a Larrabee is termetes lesz állítólag. Fene se tudja, lehet, hogy az olcsóbb példányok csonkolva lesznek és talán még nem is lesznek lassúak. Minden esetre kár ezen merengeni, a puding próbája az evés lesz majd.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. rini
2009.10.04. 17:24
adam0205 - Tudod nem csak a játék létezik a világban. Ha az Intel és az nV egy irányba indult, akkor bizony az AMD egyedül marad. Márpedig a két felépítés nagyon hasonló csak az egyik processzor irányból közelíti meg(intel) a másik meg gpu irányból (nV). Ha a jövő ezt valósítja meg akkor az AMD nagyon nagy hátrányba kerül.Amit a hd2900-as generációval elkezdett felépíteni és beérett az 5870 és társaival az a következő generációknál szépen hátrányt fog jelenteni, ugyan úgy mint az nV 8800-as sorozatnál. Egy ideig húzza, de ugyan úgy lejárt lemez lesz mint a 8800. Ami előnyt jelent neki most az a hardveres tesszeláció, de ép ti mondtátok az előbb, hogy a szoftver render felé haladunk. Míg az Intel és nV már javában fejleszti sőt nemsokára használja, addig az AMD még sehol nem tart vele. Ha ez nem késés akkor micsoda? Ja most lehet mondani, hogy sehol nem lesz olyan program ami kihasználja. A hd 2900 is olyan kártya volt amire azt mondták, hogy nem használják ki a programok. És? A 3800 már jobb volt, a 4000-es meg még jobb. A gyártási költségekkel kapcsolatban pedig nincs most akkora különbség a két kártyának a mag mérete között mint a az előző szériánál. Ergo az AMD sem tudja olyan olcsón adni mint az előző szériát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. TescoZsomi
2009.10.04. 17:43
Nem értem hogy lehet összehasonlítani a Fermi-t a Cypress-el. Alapjában véve nem riválisok. Az egyik egy általános célú gyorsítókártya, a másik játékra készített célhardver. Én aláírom, hogy a Fermi fejlett, de azt nem, hogy fejlettebb, mivel nem lehet egymáshoz viszonyítani. (Nem monndhatod, hogy a Ferryri jobb, mint a JohnDeer, mert nagyon lassan aratja a kukoricát...) Nagy valószínűséggel a DX9-es játékokban oda fogja verni a HD5xxx-esek, mégha eközben a hatásfoka rosszabb, mint azoké, de ott az erő számít. DX11-ben a tesszellátor hiánya viszont nagyon keményen betérdel majd, mert annak brulális a teljesítmény-igénye. Fel lehet hozni, hogy a Fermi viszont sok más dologra (is) jó, ahol AMD megoldása labdába se rúg, és ez igaz is, de a AMD ugye játékokra készült, a játékosok 95%-a pedig az életben nem fogja kihasználni ezeket a plusz szolgáltatásokat.

Ferminek a játékos-piav amolyan "ide is jó" kategória. Kiadják, mert nV-nek nagy a neve az iparágban, ami önmagában képes eladni (mint az átnevezett alsókategóriás kártyákat). De számottevő haszonra már nem számítanak. Azt mejd a Teslák fogják hajtani, aminek majdan a Larrabee lesz a konkurenciája, ha megéljük.

Egy szó mint száz, nV nincs jó helyzetben. Egyik oldalról az AMD, másikról az Intel. Utóbbi irányba fejlesztenek, de ugye pont a veszedelmesebbik ellenfél fele...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. rini
2009.10.04. 18:03
TESCO-Zsömle - Azt elfelejted, hogy az nV nem szórakozásból megy a pici-puha felé, mivel nincs x86-os licence, így nem is tud az alsó kategóriában versenyezni. Viszont a professzionális felhasználás felé tud menni, mert ott a Cuda már rendesen megvetette a lábát és az Intel még jó ideig arra a piacra nem tud igazán erős megoldást kínálni.
A két kártyát valóban nem lehet összehasonlítani, de mégis mindenki megteszi. Hogy maradjunk a Johndeer példánál, a Zetor sem egy kategória vele, mégis össze lehet hasonlítani a kettőt, mert ugyan azt a munkát tudja elvégezni. Amúgy a Fermiben is van tesszellátor és mindent támogat amit a dx11 megkövetel. A különbség annyi, hogy nem hardveresen teszi mind ezt hanem szoftveresen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. arkman
2009.10.04. 18:23
Lol? Én ezt jól látom, hogy most az AMD-t kezdik el leírni, mivel "nem arrafelé megy mint az intel, meg az nv." AMD is biztos fejleszti azt az architektúrát is (GPU-CPU hibridet), csak nem akarja nagy dobra verni (sőt semekkorára), mivel akkor tulajdonképpen az nvidia szekerét tolná. (És nekik könnyebb az x86 licensz miatt.)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. cizoe
2009.10.04. 19:28
"Amúgy a Fermiben is van tesszellátor" - ööh? csak épp nincs benne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. rini
2009.10.04. 19:49
Azt majd meglátjuk. A mondás szerint "a puding próbája az evés". Én január közepére, végére várom a megjelenését nagyobb mennyiségben. Valamikor nagyon sokat játszottam, de ma már a havi 10 óra is néha sok. Kinézek néhány játékot aztán végigviszem. Ismerek jó néhány srácot akiknek a világ összes játéka sem lenne elég, de még egyet sem játszott csalás nélkül végig,(kivagyok akadva mikor olvasom a fórumokon, hogy 3 óra alatt kitolta a játékot) és ismerek olyanokat is akik évek óta nem játszanak. Annál többet dolgoznak rajta. Abban biztos vagyok, ahogy egyre idősebb leszel úgy egyre kevésbé fog érdekelni a játéknak ez a módja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. MassKilla
2009.10.04. 19:54
Ők azt mondják, hogy a játékosok érdekeit nézik, ám az olyan döntések, amelyek az elmúlt időben születtek, pont az ellenkezőjéről adnak tanúbizonyságot.

ott a pont, csak nézétek az évek óta magas árakat, semmi fejlesztés szinte, átnevezési mizéria, most meg ez
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. rini
2009.10.04. 20:34
Mint ahogy ezt mondja az AMD, meg az Intel, meg a monitorgyártók, meg a ........mindegyik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. axe
2009.10.05. 15:15
Igen ez kb 1006-7-ig volt igaz akkor még olyan játékok jöttek ki amihez nem kell erőmű (itt nem magara gondolok hogy kevés a configem mer crysis fullon 20-30fps, hanem nagyon sok más emberre) és igen cod1-2 nfs underground sorozat talán még az MW, retur to castle wolfenstein (mondjuk az újja is elvoltam 10 órát) meg a jósok többi... mostani nfs shi[f]t meg cod waw (ha valaki co-opozni akar velem vegyen fel co-opban --axe-- a nevem) cod4 elmegy de ne mtetszik benne pár dolog ajjajj még mennyi van
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. axe
2009.10.05. 15:16
2006-7*
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!