iPon Hírek

AMD: a ZEN2 és a ZEN3 már 7 nm-en készül

Dátum | 2017. 07. 26.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az AMD ZEN architektúrájának első generációja éppen kibontakozóban van, ugyanis a RYZEN 7-es és a RYZEN 5-ös sorozatú processzorok után a napokban a RYZEN 3-as központi egységek is bemutatkoznak hamarosan, sőt, a ZEN processzormagokkal szerelt APU egységek érkezésére sem kell már túl sokat várni. Ezek a termékek még 14 nm-es gyártástechnológiával készülnek, ám a második és harmadik generációs ZEN architektúra esetében már 7 nm-es csíkszélességet alkalmaz a gyártó. A 7 nm-es csíkszélesség bevetéséhez minden eddiginél nagyobb együttműködésre és minden eddiginél komolyabb munkára van szükség mind gyártói, mind pedig lapkatervezői oldalról nézve. Az AMD vezető technológiai igazgatója, Mark Papermaster leszögezte, gyakorlatilag kétszer több erőfeszítésre van szükség a gyártók és a tervezőcsapatok részéről a zökkenőmentes váltáshoz, így az elkövetkező előrelépés a korábbi generációkhoz képest sokkal nehezebb lesz. A 7 nm-es csíkszélesség bevetéséhez új CAD eszközökre van szükség, valamint új módszereket kell bevetni a lapkák megtervezéséhez és a tranzisztorok összekötésének módja is más lesz. Gyakorlatilag a módszerektől a fejlesztőeszközökön át az IT támogatásig minden változik, ezt pedig hatékonyan kell kezelni.
Mark Papermaster
Papermaster szerint a korábban emlegetett EUV (Extreme UltraViolet) litográfia 2019-től áll csatasorba, így kevésbé lesz szükség a négyszeres mintázás használatára, amely egyébként megdrágítja és lelassítja az új lapkák előállítását. Az EUV litográfia segítségével kevesebb maszkot kell használni a lapkák mintázásakor, így gyorsabban és olcsóbban készülhetnek majd idővel a chipek. Az egyes gyárak persze egymástól eltérő sebességgel vetik be az EUV litográfiát, Papermaster azonban megpróbálja sürgetni őket, lépjenek olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet. Ezáltal az AMD-nek több választási lehetősége lesz, amikor bérgyártót keres, ami a termékek piacra kerülési idejét is lerövidítheti – valamint a raktárkészletek is gyorsabban, hatékonyabban tölthetőek fel egy-egy rajt előtt, ami kritikus fontosságú, de ezt már csak zárójelben jegyezzük meg. A 7 nm-es csíkszélesség egy „hosszú node” lesz, csak úgy, mint a 28 nm-es volt, azaz az iparági szereplők elég sok időt töltenek majd el rajta, mielőtt a következő lépcsőfokra, a 4 nm-es csíkszélességre lépnének. Ebben az időszakban a gyártástechnológiát folyamatosan fejleszteni, tökéletesíteni fogják, így több lapka-generáció is alapozhat rá.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

66. hcsa
2017.07.26. 11:40
Úgy néz ki, "papíron" már most jó a helyzet...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
65. Meteoreso
2017.07.26. 12:11
Ez nagyon szupi hogy ilyen gyorsan megy le a csikszélesség
De azért jellemzo hogy eloszor a mobilokon utána a CPUkon és csak a végén lesz a GPUkon sajnos
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
64. Tyrel
2017.07.26. 12:36
Ez elég távoli terv, a mostani ill. 1. generációs Ryzen újabb steppingjeiről nincs semmi pletyka?
Jó lenne ha a gyári órajelekre rá tudnának dobni egy 2-400 MHz-et, rögtön nem lenne kérdés mit válasszon az ember...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
63. katt777
2017.07.26. 13:39
Már most megmagyarázzák, miért lesz drága.

Meteoreso: Mi a problémád a GPU-k csíkszélességével? nVidia így is hasít és keveset fogyaszt. Persze, ha AMD VGA-d van...

Tyrel: Rádobhatod magad is, attól a RAM-kezelés még lassú marad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. B_Real katt7...
2017.07.26. 14:36
Mert a mostani Ryzen is nagyon drága lett. Annyira, hogy annyiba kerül a 8/16-os CPU-ja, mint az Intel 4/8-asa, és azért van az Amazon top3 vagy top4-es listáján folyamatosan 2 Ryzen processzor is...

A RAM kezelés lassúságáról mesélhetnél, biztos felvilágosultabb vagy nálam. Mert tudtommal 3000 MHz-es RAM-ok bőven elegek. Amit ugyanúgy megvenne az Intel rendszert építő ember is. De 2400 MHz-es RAM-oknál sem csökken felére az fps.

Reméltem, hogy most Ottó kihagyja ezt a topicot, de egy megmondóembernek muszáj volt megjelennie. Sírok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. s_otto B_Rea...
2017.07.26. 14:53
Lesz is miért.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. Terror B_Rea...
2017.07.26. 15:11
Elképesztő sikerek, csak éppen még mindig veszteséges az AMD, mert elméletben marhajó üzlet a Ryzen, a gyakorlatban meg kinek kell, ugye.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. B_Real Terro...
2017.07.26. 15:32
A Ryzen jó teljesítményéről és remek áráról volt szó, nem az AMD pénzügyi eredményeiről. Jól sejtem? Nem vagyok részvényes, nem vagyok CEO, felhasználó vagyok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. Terror B_Rea...
2017.07.26. 15:41
Nem meggyőző a jó teljesítmény és remek ár. Mármint számodra az, de a vásárlóközönség egységesen hátat fordított a termékcsaládnak. Előző negyedévben még megvolt a takarózás, hogy hát még csak egy hónapja jelent meg - most már ez a kifogás sem játszik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. B_Real Terro...
2017.07.26. 15:51
Tehát szerinted az nem meggyőző, hogy Amazonon eladásokban jelenleg 2. az 1700 és 3. az 1600? És folyamatosan top3/4/5-ben szerepel ez a két CPU.

Persze, lehet mondani, hogy veszteséges még mert ez tény, ahogy az is, hogy 19%-kal növelte a bevételeket, és 73millióról 16millióra csökkentették a veszteséget. És ennek nem az az oka (Amazon eladások is ezt mutatják), hogy nem veszik elegen, hanem hogy nem nagy haszonnal adják el a procikat. Még mindig annyiért adják a 6 magos CPU-jukat, mint az Intel a 7500-as i5-öt, és a 8 magos CPU-jukat annyiért, amennyi a legolcsóbb i7 ára.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. B_Real
2017.07.26. 16:13
Ha már Ryzen, egy újabb, frissített TESZT, legfrissebb BIOS-szal.

30 játék átlagolva, így nem lehet mondani, hogy jaj, csak x/y-t preferáló játékok kerültek bele.

Alap órajeleken 13% a különbség a 7700K-hoz képest, a 7800X-hez képest pedig 4%.

Tuningolva a különbség a 7700K-hoz képest 9-10%-ra csökken, a 7800X-szel pedig egálban van. Úgy, hogy órajelben 700 MHz különbség van a 7800X javára.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. pdx06
2017.07.26. 16:13
A Ryzen egy nagyon jó CPU lett, nyilván azoknak akik nem menekülnek öngyilkosságba azért mert 6-7 fps-el elmarad a teljesítménye egy jóval drágább konkurens terméknél, vagy épp 1 másodperccel lassabb a tömörítés. Szépen megy lefelé az ára, április óta százezerrel olcsóbb. Az igazi gond inkább az, hogy akik nem szolgáltatás nyújtásra használják a PC-jüket, vagy nagyobb lélegzetvételű videó/zenei munkákra, hanem simán mindennapi használatban alkalmazzák, azok egyenlőre csak vegetálhatnak mert a szoftverek és játékok egyenlőre nem mutatnak túlzott fejlődést.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.07.26. 16:22
nem érdemes s_otto-val és társaival foglalkozni, savanyú a szőlő most az intel fanboyoknak mert már nem tudnak mibe bele kötni ez van sajnos egyszer fent egyszer lent
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. slayer007
2017.07.26. 17:03
Egyre jobban meggyőz a Ryzen, minél több teszt jön ki róluk.
Szerintem ár/érték bajnok CPU terén az a Ryzen 5 1600. Ha most vennék, tuti azt vennék egy kemény hűtővel.
i5-7600k + z270es alaplap áráért + 8e ft-ért kap az ember ma Ryzen 5 1600at, hozzá való alaplappal és egy durva hűtéssel.
Hajrá AMD, kell a konkurencia.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. Terror B_Rea...
2017.07.26. 17:20
Szerintem sem meggyőző, és a piac szerint sem meggyőző. Hogy nektek nagyon tetszik, az egy dolog, az AMD-nek meg eddig ugyanolyan bukás, mint az előző architektúra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. B_Real Terro...
2017.07.26. 17:22
Tehát először még a vásárlók hiányáról hablatyolsz, amire én belinkeltem az Amazon eladási listáját, ahol 2. és 3. helyen szerepel 2 Ryzen CPU. Aztán jössz azzal, hogy neked és a piacnak nem meggyőző. Ottói mélységekbe sikerült süllyedned.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. Whysper
2017.07.26. 17:25
Én nem vagoyk magam ellensége szóval biztosan nem fogok 130-ért i7-t venni. mé gmindi g FX-et nyúzom . msot fogok majd februárban UK_Ba újra váltani ,de szerintem Ryzen 1600 vagy 1700 lesz. 4 éve dolgozom és játszom amd-vel Én nem panaszkodom engem ez győz meg nem száj karate Terror úram. FX hozzásegített,hogy Londonba kapjak Studióban állást. Szégeljem magam igaz?

Terror: Bukták a negyedévet ,de kit érdekel akkro bukják. Akkor is Én is nap mint nap tök jót játszunka Ryzenes intele shaverokkal meg dolgozunk. szerinted egyikük kevésbé élvezi aközös perceket mint a másik? Inkább neke dis játszani kellene haverokkal többiet mint 10 Fpsen és éves bevételeken vitázgatni Mármint,ha pénzt kapsz ezér takkro persz emegértem ,de ingyen ennyit magyarázni .. nem unalmas?


B_Real: akkor elnézésed ne haragudj. Gyorsan fel is hívom az AMD-t és megmondom nekik,hogy na ,de srácok. Hogy képzelitek,hog ya guildem felének AMD-e van és 70 helyett csak 61 FPS-ük van. És Így csak k...ra jól érezzük magunkat és nem k...ot k...a jól.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. Terror B_Rea...
2017.07.26. 17:25
Bukták ezt a negyedévet is. Annyit se ér a processzor, amennyiért gyártják. Szervusz. Nemrég még arról ment a fáma, hogy ha ez a bitangjó processzor nem húzza ki őket a szarból, akkor semmi. Tehát semmi. AMD-nek is szervusz.

Whysper - mint micsoda? Mert magyarul se tudsz írni, akkor az angolt és a szakképesítést már nem is firtatom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. B_Real Whysp...
2017.07.26. 17:27
Szégyelld.

18. Terror: Te akkor élvezkedj a bevételek alakulásán, én meg örülök annak, hogy 2. és 3. helyen van eladásban a CPU. Valamint volt már kb. 2 hónapja AMD-Intel részesedés alakulás is, ott is sok-sok éves számokat tudott újra elérni. Persze tudom, azt csak Cinebench tesztelésre vették.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.07.26. 17:33
nem unod már a poffázást?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. Whysper Terro...
2017.07.26. 17:34
Neked inkább magadat kellene firtatnod. Még olyan topicot nem láttam amit nem toltál volna tele a hülye szövegeddel. Elöző hsz.-re hivatkozva. nem unod még? De tényleg. Annyira unalmas vagy már,hogy hihetelen. Év Ipon TROLL-ja vagy Mint Technical animator.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. Terror B_Rea...
2017.07.26. 17:37
A részesedés nem az eladott darabszám alapján, hanem a lefuttatott passmark teszt alapján számolták, ami a frissen megjelent cpuk-nál értelemszerűen jóval magasabb, mint a piacon lévőknél, mert az összes Pistike szalad mérni a vadiúj lehúzá.. akarom mondani,s zerzeményét. Előállítási költség alatt én is tudok osztogatni akármit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. B_Real Terro...
2017.07.26. 17:48
Biztos én vagyok a hülye, de a Passmark tesztek lefuttatásához meg kell venni a CPU-kat is, nemde? Vagy ahhoz ingyen biztosítják a CPU-kat? De oké, legyen neked igazad. Az Amazon 2. és 3. helyes eladások (valamint az első 20-ban szereplő összes Ryzen processzor - az 1800X épp nem) majd megmutatják, hogy tényleges részesedésben ez mit hoz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. Terror B_Rea...
2017.07.26. 17:53
Ha nem érted, hogy egy frissen vett processzort nagyobb valószínűséggel fognak passmarkozni adott intervallumban, mint egyet, amit hónapokkal előtte vásároltak, akkor egyetértek a komment első kijelentésével.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. B_Real Terro...
2017.07.26. 17:58
Akkor ezek szerint a CPU részesedés között sincs akkora különbség, mint amit a Passmarkra alapozó grafikon mutat, hisz az Intelnek több CPU-ja jelent meg, mint az AMD-nek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. Terror B_Rea...
2017.07.26. 18:10
És azokat miért passmarkolnák ugrásszerűen az utóbbi vizsgált időszakban, ha egyszer már a piacon vannak tavaly óta?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. B_Real Terro...
2017.07.26. 18:20
Látod, ez pontosan olyan logikátlan, mint amit te írtál. Ugyanis honnan a francból tudnád bármiféle adat nélkül, hogy a következő ilyen grafikonon nem fog tovább csökkenni az olló? Egyébként én keresgéltem, de hivatalos CPU részesedési adatokat nem is találtam. Ha tudsz, nyugodtan linkelhetsz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. Terror B_Rea...
2017.07.26. 18:54
Nem mondtam, hogy növekedni vagy csökkenni fog. Azt mondtam, hogy teljesen magától értetődő, hogy egy frtissen megjelent architektúrát sokkal aktívabban fognak benchmarkolni, mint egy már régen piacon lévőt, és ez így is van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. slayer007 Terro...
2017.07.26. 19:46
Kijött a jelenlegi negyedév, profitos végre.
Nem nagyon sok, 69millió dollár. Kezdetnek jó.
Te mi a francért örülnél neki, ha csődbe mennének amúgy? Furcsa egy alak vagy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. _DiEGO_
2017.07.26. 19:50
Az Intel az AMD Threadripper processzoraira is igyekszik mielőbb alternatívákat kínálni.
Ennek keretében két Core szériás, Skylake-X alapokon nyugvó HEDT processzort is kapunk idén ősszel.
Az első ilyen LGA2066-os foglalatú CPU a 12-magos és 24-szálas Core i9-7920X lesz, amelyet a 16-magos és 32-szálas Core i9-7960X követ majd. Az évet az Intel egy 18-magos és 36-szálas Core i9-7980XE modellel zárja majd.
Míg az első modell 200 dollárral kerül majd többe az amúgy sem olcsó, 10-magos és 20-szálas Core i9-7900X-nél, addig a Core i9-7960X még drágább lesz, ugyanis teljesítményben a jelek szerint leverheti a Threadripper 1950X-et. A Core i9-7960X-nél az L2 cache mérete 1 MB magonként, a teljes L3 cache pedig 22 MB-os. A processzor támogatja a négycsatornás DDR4-használatot, azonban az órajele még a 12-magos verzióhoz mérten is alacsonyabb lesz.
https://browser.geekbench.com/v4/cpu/3472592

Árbajnok lesz intel már csak majd az 1000dolcsis [LINK] 1080TI kell melléje egy ütős alaplapban hozzájuk illő körítésben és máris 1 milla felett a drágaszág
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Terror slaye...
2017.07.26. 20:02
Szóval nem vicceltél a másik topikban, -16 (mínusz tizenhat) millió dollárról te tényleg azt hitted, hogy az profit. Jézusom.

szerk: ja hogy te még 2016-ban jársz, oké.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Resike _DiEG...
2017.07.26. 21:12
Mert szerinted a jelenlegi 1080 Ti-ok mennyibe kerülnek?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. B_Real Resik...
2017.07.26. 21:25
730$-tól kapható.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. slayer007 Terro...
2017.07.26. 22:03
Elnéztem. Balról jobbra haladtam, gondoltam a táblázat is.
Te Terror, gyakorlod a parasztságot, vagy így születtél amúgy?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Terror slaye...
2017.07.26. 22:10
Nézd, nem én siklottam el a pirossal kiemelt negatív szám fölött. Meg újabban még ha nem is olvasnátok el a cikkeket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. csabi02 slaye...
2017.07.26. 22:16
Dióhéjban arra célzott,hogy AMd-nek többe kerül(t) a leves,mint a hús.

(ez az FX óta így van)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Resike B_Rea...
2017.07.26. 22:41
A legalja, de ne azt vessük már egy rohadt Kingpin-hez, a normális lapok 900$ körül vannak, Strix/Xtreme/FTW.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. B_Real Resik...
2017.07.26. 23:25
Miért, az mit kínál 100e Ft-tal drágábban?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Resike B_Rea...
2017.07.26. 23:59
Amit minden aftermarket kártya a Founder's-hez képest csak nagyobb mértékkel, prémium minőségben tuning hűtésre tervezve 3 külön BIOS-mel?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. B_Real Resik...
2017.07.27. 00:11
730$-ért már jó hűtésű kártyát kapsz. Ahhoz képest kérdeztem volna. Nem a referencia-FE-höz képest. És az a 270$ felár forintban nagyjából 100e lesz. Mennyivel lesz gyorsabb?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. _DiEGO_
2017.07.27. 07:23
Driver érkezés

Introducing Radeon™ Software Crimson ReLive Edition 17.7.2

Advanced and Amplified
Today we have announced Radeon™ Software Crimson ReLive Edition 17.7.2, a major software upgrade that delivers on our promise of industry-leading features, supercharged performance and rock-solid stability with the following:

- Enhanced Sync- Increased responsiveness, decreased stuttering
- Game Responsiveness - Enable faster response time in supported titles
- Radeon™ Chill² - Now supporting DirectX® 12 and Vulkan® and available for laptops, multi-GPUs and Radeon XConnect™ capable systems
- Radeon™ ReLive - enabling gamers to record and stream gameplay with better video and audio controls and real-time notifications
- Radeon™ WattMan¹ - Comprehensive control over engine clock, voltage, power, temperature and acoustics
- And Many More

Radeon Software Crimson ReLive Edition 17.7.2 — discover the true power of your Radeon™ graphics.

[Letöltőoldal]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. slayer007 Terro...
2017.07.27. 08:01
A fanatizmusodra viszont egyszerűen nincs magyarázat. Kivétel ha profitálsz az Intel értékesítésekből.
Eddig azt hittem, Te csak erősen elfogult vagy, azonban kiderült, hogy tök mindegy mi történik, te azt akarod, hogy elvérezzen az AMD. Elég szűk látókörre utal...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. ChoSimba slaye...
2017.07.27. 08:12
Szerintem nem akarja ő, hogy elvérezzen az AMD, csak nem érti, hogy miért és hogyan van még életben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. woules93 Terro...
2017.07.27. 08:53
+50 millió dodó nem éppen bukta szagú. Ha a Ryzen architektúra (féle, mert még a másik fele most fog rajtolni) bukta lenne, akkor nem ezeket a számokat lehetne látni. Mindig is Intel procikat vettem, mert én user vagyok, és azt veszem, ami számomra a legjobb, vannak szempontok, és azoknak eddig nem feleltek meg az AMD-k. Most itt a Ryzen, sokáig rágódtam, hogy Intel vagy amd, de számomra már nem kérdés - eddig nem is lett volna értelme lecserélni a XEONom még i5-re sem, mert 15x árért átlagosan 2x teljesítményt kaptam volna, ami lássuk be, nem valami bíztató.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. RudiSZT3
2017.07.27. 10:08
Én nem vagyok fanja egyik tábornak sem (elég baj, hogy két ellenséges táborról beszélhetünk). De azért elolvastam pár szakmai cikket, tesztet (techpowerup, tomshardware, ipon, prohardver és hasonló színvonalú társaik). És ezek a tesztek kisebb-nagyobb különbségekkel, de mind úgy értékelték a Ryzen termékcsaládot, hogy végre egy jó architektúra és jó cpu-k. Nekem konkrétan Intelem van és marad is pár évig, mivel nemrég vettem i7 6700K-t, kár lenne cserélni. A széleskörű tesztek alapján (és ezek szerint a vásárlási mutatók alapján is) ha ugyanazon ársávban hasonlítjuk a két cég procijait, akkor az AMD versenyképes, összességében teljesen hasonló teljesítményű termékeket tud már nyújtani. Ebben kicsit jobb, abban kicsit rosszabb, de összességében kb. ugyanolyan. Ha minden nagy szakmai lap ezt mondja, akkor úgy vagyok vele, hogy lehet benne valami. Tán' nem mind AMD bérenc. (Tudom, nem írtam konkrétumokat, hogy milyen körülmények között melyik teljesít jobban. De nem is szándékoztam összehasonlító tesztet publikálni. Azok már elkészültek.)

Az, hogy a jenetős fejlődés ellenére még mindig sokkal jobban áll piacilag az Intel, az szerintem nem meglepő, ha megnézzük, hogy honnan indult az AMD a Ryzen megjelenése előtt.

Mindezek ellenére egy következő vásárláskor ugyanúgy végig fogom böngészni, hogy mit vegyek, mint korábban is mindig.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Resike B_Rea...
2017.07.27. 12:13
Leírom hogy mivel tud többet a Kingpin fórumában.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Terror slaye...
2017.07.27. 12:57
Nem értem, milyen fanatizmusról beszélsz. Nem szoktam semmilyen terméket propagálni. Viszont a sikertelenség ajnározása nevetséges, nemcsak technikai témában. Mintha amúgy népbetegség lenne, "sikeres és büszke" gyártó, "állítsuk meg Intelt!", csak éppen a cél a nullszaldó, és még az is optimista kilátás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. slayer007 Terro...
2017.07.27. 13:25
Azt én sem értem, hogyan maradt fenn eddig a cég, azonban örülök neki, mert az Intel mintha némileg árat csökkentene jelenleg, valamint kiugrottak a 6 magos i5-tel is, amit érdekes módon 4-5 generáción át meg sem próbáltak piacra dobni értelmes áron.
Az intel a langyos vízben úszkált eddig, az árakat pedig tartotta, ahol akarta. Remélem ez változni fog.

A "nem szoktam semmilyen terméket propagálni" rész pedig nem igaz. Folyamatosan az Intelt ajnározod, ha épp rászolgál, ha nem. Az AMD-t pedig szidod, ha kell, ha nem.

Azonban az én bajom, hogy nem mindig ugyanazon emberek acsarkodását akarom nézni, végül is ha az oldal szerkesztőinek ez így megfelel, akkor nálam van a baj, szóval eltolom a biciklit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. B_Real RudiS...
2017.07.27. 14:05
Elejétől végéig +1. 48.slayer007 szintén.

46. Resike: Köszi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Terror slaye...
2017.07.27. 14:49
"Folyamatosan az Intelt ajnározod" - úgy nehéz értelmesen kommunikálni, ha belehazudsz az éterbe. Az AMD-ről pedig tényszerű megállapításokat teszek, - veled ellentétben, akinek akkor is profitábilis, ha mínuszban van. Erről már két oldalon keresztül beszéltünk, a cikk is kint volt róla, de hát write-only user vagy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. TheEnginee... slaye...
2017.07.27. 14:50
Ez esetben nálam is van baj!

@ Terror:
"tényszerű megállapításokat teszek"

Zokogok!! Made my day!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. B_Real
2017.07.27. 14:54
Tényszerű megállapításokat, azt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Terror TheEn...
2017.07.27. 16:41
Lehet példával szolgálni az ellenkezőjére, mert a smiley-cancer önmagában kevés. Esetleg linkekkel alátámasztani a mondandódat, vagy kifejteni az álláspontodat, ha valamivel nem értesz egyet, mint egy értelmes ember.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. B_Real Terro...
2017.07.27. 17:07
Például nem egyszer mondtad, hogy a Ryzen egy szar. Ezt tényszerű megállapításnak (hisz gondolom ezt is beleértetted) maximum te tekinted.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Terror B_Rea...
2017.07.27. 17:12
Egészen januárig kerestem vissza a kommentjeimben, hogy mit tituláltam szarnak, és a következőket: Windows 10, Tropico 5, Mass Effect Andromeda. Processzor cikkben abszolúte semmit. Nemhogy nemegyszer, ahogy állítod, hanem konkrétan egyetlen egyszer sem. Szóval jó lenne befejezni a hazudozást. Kösz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. TheEnginee... Terro...
2017.07.27. 17:48
A Tropico 5 tenyleg kritikan aluli, foleg a regebbiek figyelembe vetelevel. Ez tokeletesen elmondhato a Mass Effect Andromedarol is.

Tenyszeruseg-re vonatkozoan pedig eleg a fenti cikk alatti kommentjeidet peldaul felhozni, itt is talalhato boseggel pelda a tenyszeruseg mellozesere. A tenyszeru tobbek kozott valosat jelent. Amennyiben van arra realis esely, hogy szot ertunk egymassal azt ajanlanam, hogy objektiven vizsgald meg a hsz-aid direkt es hatter uzenetet. Talan raismersz magad is 1-2 "kenyesebb" kijelentesre.
A fentieket semmi keppen nem kioktatasnak szantam, pusztan egy lehetoseg.
Ha elsz vele, ugy jo, ha nem, ugy is jo.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. ChoSimba B_Rea...
2017.07.27. 18:57
Pedig a ryzen egy sz@r. Ahogy az intelek is. Max kicsit olcsóbban sz@r
De a sandy óta ugyanaz a sz@r van minden szinten.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. B_Real Terro...
2017.07.28. 00:41
Oké, akkor szájbarágósan mondom: nem szó szerinti szarozást értettem ezalatt. Hanem pl. egy jó szavad nem volt a Ryzen CPU-król, meg hogy nem fognak ilyet venni az Intellel szemben, és hasonló szösszenetek. Szerintem a többiek meg tudnak benne erősíteni. Mint ahogy slayer is írta, hogy folyamatosan az Intelt ajnározod. Biztos véletlen tűnt neki is úgy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. xcomman B_Rea...
2017.07.28. 01:06
Fosó mindegyik Egyébként most találtam egy render tesztet van gpu/cpu vegyesen, de vannak tiszta cpu mérések is. Lehet rajta csámcsogni. Kereső ofc nincs, szóval nem nyomkodtam végig őket, hogy ryzenekre vadásszak. Remélem majd a szerver procikkal is lesznek mérések hamarosan azt az 1-et leszámítva ami ott égtelenkedik a második helyen és amit biztosan nem fogok kifizetni

LINK
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Terror B_Rea...
2017.07.28. 09:05
Jólvan, magyarázd is meg, hogy miért nem mondasz igazat. Pont ugyanúgy nem neveztem szarnak a Ryzent, ahogy nem ajnározom az Intelt. A második negyedéves jelentés pedig elég világosan mutatja, mi hogy fogy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. ChoSimba Terro...
2017.07.28. 09:45
Nem, pont ez a baj, hogy nem mutatja világosan. Össze van mosva a cpu és a gpu részleg.
Úgy kell találgatni egyéb infók alapján.
De ez ilyen újkori AMD balgaság, a vegával is ezt csinálják, találgass, hogy a jobb vagy a baloldali gépben van vega...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Terror ChoSi...
2017.07.28. 09:56
Mivel se az RX, se a Zen megjelenése után nem mentek profitba, szerintem eléggé tiszta a szitu. Ha a kettő közül legalább az egyik pozitívba rántotta volna őket, akkor lehetne azt mondani, hogy az egyiken nyertek, a másikon buktak, és most kerültek legalább egálba, de így, hogy egyikkel sem jutottak előrébb... Most a drámai az, hogy HD7-es ls FX szériához hasonlóan ezt a két architektúrát is évekig fogják update-elni, miközben már első nekifutásra sem indult be velük a business.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. woules93 Terro...
2017.07.28. 10:09
Kevesebb veszteség a jobb egy társaságnak, ami vagy a CPU vagy a GPU részleg teljesítményének köszönhető.
Vagy inkább hagyják abba és jelentsenek csődöt? Ez is egy lehetőség.
A versennyel mindenki csak jól jár. Fejlődünk, árakat nyomják lefelé, hogy maximalizálják a profitot. (Ellentmondásos, de hiába keresnek egy procin $50, ha nem fogy egyáltalán...)

Szóval jó lesz az a 7nm, főleg, ha előre is lépnek vele, és a consumer is jobbat kap idővel, és nem a Sandy Bride-ről lehúzott 8. bőrt kapjuk ismét. (túlzás volt, azért fejlődik az intel is, csak nem AMD tempóban - tény = bulldózer -> ryzsen)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. B_Real Terro...
2017.07.28. 11:19
Bizonyára így volt.

woules93: Nyilván azért is tűnik nagyobb lépésnek, mert a Sandy óta több sorozatot adott ki az Intel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. ChoSimba Terro...
2017.07.28. 12:23
Ez nem ilyen egyszerű az amd esetében. A GF-fel nagyjából tökön lőtték magukat a szerződés miatt. Tavaly több mint 200mio$-t fizettek nekik, mert máshol gyártattak. Az adósságukat nyomják lefelé, tavaly óta 800mio$-ral csökkent.
A C&G részleg meg 16Q4 óta jelentősen növelte a bevételeit, a korábbi 430-460mio$ helyett már 600mio$ bevételt termelt, most Q2-ben meg már 660mio-t. Ebből az látszik, hogy az RX-ek szépen fogynak a kezdetektől. A ryzenek jó fogyása mondjuk számomra nem túl egyértelmű a bevételből, itt ugye bezavar a bányászláz.
A WSA miatt a jövőben sem tudja megfelelően kiaknázni a piaci lehetőségeket, hozzá van kötve a GF-hez. Fix mennyiséggel, árral, büntetésekkel, egyszeri fejlesztési pénzekkel.
Egyszóval nem tud olcsón gyártani, mint mások. Az intelnél ugye házon belül gyártanak, ezért a gyár profitja is őket gazdagítja, de legalábbis nem vesz el a profitból.
Szóval van ott "profit" csak sajnos elmegy az ilyen hülyeségekre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Busterftw ChoSi...
2017.07.28. 13:29
Plusz a konzolok miatt is meg van kötve a kezük.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!