iPon Hírek

AMD Naples: 32 ZEN CPU mag, 64 szál, 8 memóriacsatorna

Dátum | 2017. 03. 07.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az AMD ZEN architektúrája köré épülő asztali processzorok első hulláma, amely nyolcmagos modellekből áll, a múlt hét folyamán már hivatalosan is elrajtolt, így a termékek végre kaphatóak. A tesztek alapján szoftveres támogatás és BIOS-ok frontján egyelőre van még min csiszolni, de az aktuális kép így is több, mint biztató: az Intel végre méltó konkurenciát kapott a RYZEN processzorok személyében.
A ZEN természetesen nem csak az asztali processzorokat, valamint az asztali- és mobil APU egységeket, hanem a szerverekbe, illetve adatközpontokba szánt központi egységek szegmensét is célba veszi idén. Ebben a térségben a Naples platformnak jut a főszerep, ami az aktuális információk alapján ígéretesnek tűnik.
Maximális kiépítésben egy-egy Naples processzorban 32 ZEN processzormag, vagyis 8 darab Core CompleX egység foglal helyet, természetesen SMT támogatással karöltve, így összesen 64 szálon dolgozhat a központi egység. Memóriacsatornákból processzoronként nyolc áll rendelkezésre, méghozzá DDR4-2400 MHz-es támogatással, de a fedélzeten 128 darab PCIe 3.0-s sávot biztosító PCIe Hub is jelen lesz. Kétprocesszoros rendszer esetén a fenti számok duplázódnak, vagyis 128 szál, 2 x 64 PCIe 3.0-s sáv, valamint 16 memóriacsatorna fogható munkára, a maximális rendszermemória-kapacitás pedig 512 GB lehet, ha 16 GB-os modulokat használnak. A kétprocesszoros rendszer akár 24 darab NVMe SSD kiszolgálására is képes, de egyéb PCIe eszközök használatára is van mód, céloktól függően. A platform az AMD Infinity Fabric összekötő rendszerét használja, egy-egy processzor pedig összesen 64-64 PCIe 3.0-s sávot fordít a nagysebességű összekötő rendszer kiszolgálására, így 2 x 64 PCIe 3.0-s sáv marad egyéb célokra a 2 x 128-ból.
A nyers adatok jól hangzanak, de a konkurenciával való összehasonlítás sokkal érdekesebb, hisz megmutatja, hol tartanak az AMD termékei. Ennek érdekében az AMD összemérte, mire képes egy Naples szerver egy Broadwell-E alapú, hasonló szintű konfigurációhoz képest, amelyben Xeon E5-2699A v4-es processzorok dolgoznak, szám szerint kettő. Az összehasonlítás érdekes eredménnyel zárult, ahogy az az alábbi ábrán is látszik.
Az első bemutatóban a Naples szerver csak 44 aktív processzormagot foghatott munkára, így egy szintre került a Broadwell-E rendszerrel, ami ugye alapból 44 processzormaggal és 88 szállal gazdálkodik. Ebben a felállásban a Naples szerver feleannyi idő alatt teljesítette a tesztet, mint a Broadwell-E alapú szerver.
Ahogy a Naples platform teljes erőbedobással dolgozhatott, lefaragott még néhány másodpercet a korábbi időből, így még jobban eltávolodott a Broadwell-E alapú rendszertől.
Végül az AMD szakemberei módosítottak az összehasonlítás alapjául választott munkafolyamat adatkészletének méretén, ami így egyről négymilliárdra nőtt. Ezt a munkafolyamat-méretet a Broadwell-E alapú szerver már be sem tudta tölteni. Ideális munkakörnyezet lehet még a Naples szerverek számára az is, ha Radeon Instinct alapú konfiguráció kiszolgálására használják őket. A kétprocesszoros Naples szerverben processzorfoglalatonként akár négy darab Radeon Instinct gyorsítókártya is helyet kaphat, az egyes kártyák pedig teljes, x16-os PCIe 3.0-s sávszélességgel gazdálkodhatnak.
Az efféle szerverek kiválóak lehetnek VDI rendszerek kiszolgálására, de akár gépi tanulásban, neurális hálózatok alapjaként is jeleskedhetnek. Az új szerverek várhatóan a második negyedévtől kezdve lesznek elérhetőek az érdeklődők számára.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

27. Chavalier
2017.03.07. 16:27
Ennyi maggal ez már dinnyének minősül
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Meteoreso
2017.03.07. 16:30
LOL
Nem ez a 128 szál már a witcher4 haja lesz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. s_otto
2017.03.07. 16:37
Az AMD elegansan "elfelejti" emliteni, hogy a 2 CPU (32 magos Naples es 22 magos E5-2699 v4) nem egy TDP osztalyba tartozik, kozel sem. Az elobbi 180W, az utobbi "csupan" 145W. A szerver termekben pedig baromira nem mindegy ez. 2 socketnel ez mar 70W difi. Oke, hogy nagyobb a teljesitmeny is, de mindennek ára van.

Persze a masik oldalrol megjegyzendo, hogy a kovetkezo, Skylake magos Xeon generaciobol mar 220W koruli TDP-s, folyadekhuteses verzio is lesz, 32C/64T per socket kiepitesben. Most me'g nagy legeny lehet az AMD, konnyen lenyomhatja a Naples a korosodo Broadwell-EP-ket, de hamarosan jon a valaszcsapas.

Es me'g valami a Xeon E5-2699A v4 tamogat DDR4-2400 memoriat is, tehat ertelmetlen volt DDR4-1866-tal tesztelni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. B_Real s_ott...
2017.03.07. 16:43
Tehát most, hogy az AMD mutat egy 32/64-es szerver CPU-t mutat, 180W TDP-vel, amivel a szembeállított Intel CPU 145W-os, de dupla erős (vagy erősebb) az adott összehasonlításban, az nem számít, mert az Intel 35W-tal kevesebbet fogyaszt, az fontosabb. Oké, ezt elfogadom.
Azonban a következő gondolatod rögtön az, hogy a következő Intel szerver CPU-i már aztán biztos erősebbek lesznek, igaz 220W TDP-vel, de az Inteléknél nem lényeges.

Erre egy mértékadó mondatot tudok: "Ez oszt' igen"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. dzsuz87 s_ott...
2017.03.07. 16:45
Az említett Intel proci csak Single Channel módban támogatja a DDR4 2400 MHz-et.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. JohnnyAwes...
2017.03.07. 16:45
Szóval akkor ezzel tudnék üzemeltetni egy moddolt Minecraft bukkit szervert vagy nem?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. s_otto B_Rea...
2017.03.07. 16:45
Ahogy mondtad, almát almával...
Olyan intel procit kellett volna választani ami 145w-os. Csak akkor nem lehetett volna ilyen szép diát készíteni.

Azt mondtam lesz 220w-os verzió IS. Eldöntik kinek mi kell.

A lényeg megint a félretájékoztatás az amd részéről.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. xcomman s_ott...
2017.03.07. 16:47
Ez a lényeg, csapkodják csak picit egymást

Viszont ez a 64 core.... szerelmes lettem Jó lenne egy ilyen melóra, de sztem túl vastag lesz az ára
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Chavalier s_ott...
2017.03.07. 16:48
Amikor arról volt szó hogy a 95W-os Zen majdnem veri vagy egy szinten van a 145W-os 6900k-val akkor hol voltál? Ott miért nem volt hiszti a fogyasztásról?
Ha egy átlagfelhasználó le tud hűteni egy 145W-os procit a kis gémerpécéjében, nehogy már egy szervergépnél legyen ez a fő probléma.

Néha szimplán el kéne fogadni hogy valami jobb, nem pedig belekötni mindenbe.

Kezdem azt hinni hogy az AMD tönkretette az életed, azért utálod őket ennyire.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. B_Real s_ott...
2017.03.07. 16:56
Akkor a 220W-os Intel CPU-t sem lehet majd ehhez hasonlítani, ugyebár.

Chavalier : +1

xcomman: Ahogy nézem, ebből a v3 2 millió Ft, ha az 1800X árazását nézed, lehet, hogy akár 1 millió körül megúsznád.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. kiberg
2017.03.07. 18:27
Nha most teljesen nyilvánvalóan látszik hogy ryzen visszafogott architectúrával veri el xeont és a naplest. Az AMD se hülye hogy kiadja minden fejlesztését és akkor ennyi a paraszt nem fizet többet, majd szép fokozatosan döngöli földbe az i7-et. Intel hiába jön ki az i9-el addigra, olyan lesz mint halottnak a csók. Megkockáztatom azt hogy az i11-el se tudná legyűrni az amd-t, de az már úgy hallottam quantum szintű lesz. Majd csak jövőre jön a rejtett funkció, az ultraSMT, 1 proci 4 szál mellékelt vector processzor és ray tracer unit. De úgy van vele az amd hogy életbehagyja az intelt hisz akkor indulna a kartell, túl sok van már a kezében lásd videókártyákat is gyárt az amd.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. multigamer... kiber...
2017.03.07. 18:46
kiberg: Még este 7 óra sincsen. Korán van kicsit az esti meséhez, nem gondolod?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Flegeton
2017.03.07. 19:28
Nekem x79 platformom van e5-2690 -es procival (munkára és játékra is kiváló). Az AMD új procicsaládja nem igazán érdekelt (memóriaműveletekben és sok egyéb tesztben még az én setupum is veri), de itt már felkaptam a fejem!
Ha másra nem arra jó lesz, hogy versenyt teremtsen és a régebbi procik árát lenyomja. (pl vágyok két e5-2687w v2 -esre)
8350 amd proci volt az utolsó AMDs procim, mellette volt két r9 290es. Előtte is csak amd-s cuccaim voltak (az kb 15év, oké geforce 2 -esem is volt). Pont az a pár dolog hiányzott amit az intel és a nvidia megadott. Szeretném, ha a két cég egymás lábán taposnának és törnék magukat, hogy ki tud többet lerakni.
A jövőben is szeretnék szerverprocit használni, mert atom stabilak és elpusztíthatatlanok. Nagyon jól managgelik a processeket amiket kapnak a kerneltől. Úgy tudnám leírni mint a gsinc és a freesinc -et, amikor bekapcsolja valaki. Olyan simulékony.
Ilyen léptékben nem érzem a különbséget a 90W és mondjuk egy 140W proci között. Ez nem befolyásol a választásban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Humbuk kiber...
2017.03.07. 19:41
Kipróbálhatom én is amit szedsz? Nem hallottam olyat még amitől ekkorát lehetne flashelni... Ritka az a cucc aminek a mellékhatása a jövőbelátás
u.i.: egy cég saját magával nem tud kartellezni.

Az AMDnek most az a dolga, hogy versenyképes alternatívát kínáljon az intel mellett... Nem győznie kell!! Hanem erősödni! Ha nem rontják el, ne adj isten sikerülne nekik egy gyárat is szerezni, nah akkor lenne igazán kánaán. Remélem lassan rájönnek, hogy a bérgyártás nem mindig a legolcsóbb megoldás.

Véleményem szerint ha bivaly APUkkal jönnek majd elő, akkor elég jól megtömhetik a pénztárcát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. thestock kiber...
2017.03.07. 19:44
Ez kemény volt, ha viccnek szántad akkor is
Ha nem akkor félelmetes ez a gondolatmenet. i11?i9? kvantum? életben hagyja az intelt?
Évek óta veszteséges negyedévek után kiadtak pár processzort a felsőkategóriába, ÚGY hogy még a support sincs rendben (ettől függetlenül korrektnek tűnik), majd most bedobnak egy cikket hogy IDÉN tervezik hogy server szinten is kiadnak valamit,de te már temeted az intelt... merész gondolat. Még a napokban emlegetett "feltámadás" is merész kijelentés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Flegeton thest...
2017.03.07. 19:52
Nagyon off, de volt egy munkatársam aki egy másik asztalnál arról értekezett, hogy a sötét anyagból pár gramm létezik a világon és baromi drága. Tanácsoltam, neki, hogy keressen rá a gyűjtőnév fogalmára és úgy próbálja meg értelmezni a sötét anyagot.
Kiberg által is fantazmagóriát éltem át.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. ChoSimba kiber...
2017.03.07. 19:55
Ne keseredj el, azért van aki érti a poén és leveszi szmájli nélkül is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. thestock Flege...
2017.03.07. 19:57

Nekem nem jött át smiley nélkül Kiberg kérlek nyugtass meg minket
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. _DiEGO_
2017.03.07. 20:04
B_Real - 2017. 03. 07. 16:43

Chavalier - 2017. 03. 07. 16:48

+++
Nagyon nehéz lesz ezeket benyelni kékeknek , csak a miértjét nem tudom , nem értem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. pdx06
2017.03.07. 20:36
El kell már felejteni a múltat AMD szemszögből, elsősorban az volt akkor is a probléma hogy nem állt az AMD partnerei rendelkezésére olyan gyártástechnológia ami versenyképes lett volna az Intel-el, így azzal dolgoztak amijük van, mondjuk az sem lett olyan gyászos dolog mert amikor kijöttek bagóért az FX8xxx processzorok bőven megérték ár érték arányban kisebb kompromisszumok árán.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. sjacint s_ott...
2017.03.07. 20:41
Ha másolsz valakit akkor tedd idézőjelbe.
Prohardver ugyanez a hír Fiery hozzászólása
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. B_Real sjaci...
2017.03.07. 20:52
Gondolom azért nem tette, mert ő Fiery.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. thestock _DiEG...
2017.03.07. 20:54
Mit nehéz benyelni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. kiberg thest...
2017.03.07. 21:06
Na jó megnyugtatlak hogy csak hülyéskedtem.. Ilyen durva anyag nincs a világon szerintem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. thestock kiber...
2017.03.07. 21:12
Mai világban már bármi megtörténhet
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. sjacint B_Rea...
2017.03.07. 21:51
Fiery tagad
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. legyes
2017.03.07. 22:37
Ha a dupla-AMD cucc $10.000 lesz (ahogy most a fent említett tesztszett esetén a 2db Xeon) vagy viszik a féláras poént és $5.000, akkor a szervergyártók sem akarják majd figyelmen kívül hagyni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!