iPon Hírek

AMD Radeon R9 390X: új királyt köszönthetünk?

Dátum | 2015. 03. 17.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az AMD a friss beszámolók szerint néhány órával ezelőtt egy prezentációt tartott AIB partnereinek, amelynek fotói valahogy kikerültek az internetre – ezek a fotók pedig meglehetősen hiteleseknek tűnnek, már amennyire ez jelenleg megítélhető. Ha a lentebb látható számok valósak, és tényleg a Radeon R9 390X WCE (Water-Cooled Edition) teljesítményét ábrázolják, az az Nvidia szempontjából nem túl örömteli hír, hiszen a jelek szerint van félnivalója a cég új egy GPU-s csúcskártyájának, a GeForce GTX Titan X-nek, amelyről éppen tegnap érkeztek friss infók.
A diák alapján úgy tűnik, az R9 390X valóban 4096 stream egységgel rendelkezik majd, ahogy azt a korábbi pletykák is állították, ezek a stream egységek pedig a Graphics Core Next architektúra egy frissebb változatára támaszkodnak. A GPU magórajele egészen 1050 MHz-ig emelkedhet, maga a videokártya pedig rögtön kétféle változatban is elérhető lesz. Az alapmodell léghűtést kap, de érkezik egy WCE változat is, amely folyadékhűtésének köszönhetően bestiális teljesítménnyel ajándékozhatja meg tulajdonosát.
Fedélzeti memória tekintetében igazi különlegességgel lesz dolgunk, mivel az AMD elsőként vág neki a HBM memória technológia alkalmazásának – korábban a vállalat GDDR5 fronton is úttörő volt, a Radeon HD 4870-nel. Az R9 390X esetében 4096-bites HBM memória-adatsín áll rendelkezésre, amelyhez összesen maximum 8 GB-nyi fedélzeti memória kapcsolódhat. A memórialapkák 1,25 GHz-es órajelen ketyeghetnek, a memória-sávszélesség így sokkal nagyobb lehet, mint az R9 290X esetében, ahol az 512-bites memória-adatsín végén 5 GHz-es GDDR5-ös fedélzeti memória lógott. A tápellátásról a PCI Express 3.0 x16-os slot mellette ezúttal is egy darab hattűs és egy darab nyolctűs PCIe tápkábellel kell majd gondoskodni – csak úgy, ahogy az előző generációnál.
Az AMD belsős tesztjei szerint a Radeon R9 390X 50-60%-kal lesz gyorsabb az R9 290X-nél 4K UHD felbontás esetén Far Cry 4, Tomb Raider, Alien Isolation és Battlefield 4 alatt.
Ezek után kíváncsian várjuk, hogyan alakul az R9 390X GeForce GTX Titan X-hez viszonyított teljesítménye. Remélhetőleg rövidesen kiderül (bár ha igazak a múltkori, a megjelenés csúszásáról szóló pletykák, akkor sajnos júniusig kell várjunk).
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

128. atti2010
2015.03.17. 10:50
Király,brutál egy VGA lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
127. gabesz9920
2015.03.17. 10:51
Popcorn, kóla bekészítve, kényelmes pozíció felvéve ... jöhetnek az NV vs. AMD fanatikusok.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
126. Galdech
2015.03.17. 10:51
Én meg pont, hogy alig várom.
Na ezért alapozok én már egy ideje a leaked tesztekre, mert valósak. Ráadásul egyre több pletyka is volt, amik nem különböztek nagyon egymástól.
Júniusban jön ugye a 4 gigás, őszre esedékes a 8-as, na arra benevezek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
125. erkxt
2015.03.17. 10:52
Na ez igen!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
124. atti2010
2015.03.17. 10:56
Az R9-300X 8GB tökéletes a 4K -hoz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
123. tarkatehen atti2...
2015.03.17. 10:58
Tökéletes azért nem biztos, hogy lesz, de mindenképpen jónak tűnik. 30fps biztos lesz, de stabil 60-hoz lehet nem lesz elég, majd kiderül játéktesztekből amikor megjelenik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
122. Stormrage
2015.03.17. 11:00
remelem tobb eroforrast allocalnak a driver-ek csiszolasara, ugyanis hiaba jon ki hardware-ileg fenyevekkel jobb amd kartya minden generacioban, a gyengebb NV fenyevekkel veri el barmely jatek alatt.... egyedul OpenCL alatt gyozedelmeskedik az AMD, de hiaba, ha jatekos kartyakrol beszelunk, amik ezaltal fokent jatekra akarnank hasznalni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
121. tarkatehen
2015.03.17. 11:03
Pontosan, egy stabil 60fps sem mondható tökéletesnek, nálam az a minimum.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
120. gery84
2015.03.17. 11:05
A lényeg az hogy mennyivel lesz erősebb a GTX TITAN X-nél, és mennyivel lesz olcsóbb nála!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
119. Lala333
2015.03.17. 11:05
Tehát fullhd és 4k közt nincs semmi. Mi a helyzet a VR-el? Főleg arra jön a kártya. Ne legyünk beszűkültek pls.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
118. Philo
2015.03.17. 11:06
Az utolsó képen faszán levágták a diagram alját.
Ezt az olcsó trükköt! Nem hiteles így a dia, többnek mutatja magát, mint ami valójában.
A marketingeseket visszab-sznám az iskolapadba, hogy tanuljanak még egy kicsit!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
117. tarkatehen Lala3...
2015.03.17. 11:08
Igaz, de nagyon szűk réteg aki azt használ. Legjobban elterjedt a fullHD amire erősen sok a 390X, egyre többen használnak 4k-t amire még nem tudjuk, hogy elég lesz-e. VR -re viszont tényleg ideális lehet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
116. CyberPunk6...
2015.03.17. 11:09
Az amd nem tudott versenyezni a fogyasztással, mert nem akarták kiherélni a kártyát, cserébe most kénytelenek erőből megoldani.

Milyen ismerős ez a történet. Pont ugyanezt csinálta pár generációval ezelőtt az nvidia. Nem tudott értelmes fejlesztéseket letenni az asztalra, és ezért hatalmas méretű chipeket csinált, telerakta mindennel, sokat evett és melegedett, de így erős volt.

Most meg az amd csinálja ezt.

Egyik 19, a másik...

Jó lenne tudni a chip méretét, és akkor azt is tudnánk, hogy be tudja-e árazni olcsóbban, mint az nvidia, vagy esélyük sincsen rá, mert annyival nagyobb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
115. CyberPunk6...
2015.03.17. 11:12
Ahogy én néztem a teszteket a fullHD-ra tényleg sok, de a 2560*1440-hez még nem sok egyik aktuális csúcskártya sem, és oda ezek nagyon jók lehetnek. Ráadásul azoknak a kijelzőknek van is értelme 30" alatt is, és nem utolsó sorban már most is megfizethető áron vannak és kínálat is van belőle.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
114. csontraket tarka...
2015.03.17. 11:16
megkérdezhetem te miről beszélsz? Látom még képről se ismered a jelenlegi kártyák teljesítményét 4k-n Nem sértésnek mondom de a mostani 290x-ek(1 db kártya) teljesítenek 30fps-t 4k-n. Szóval 390x-nek lehet meglesz a 60 fps is ami már nem mondható rossznak 1 db kártyától 4K-n! Arról meg ne is beszéljünk hogy a Titan-x majd lesz 300 ezer alsó hangon ez meg 180 ezer... Bár én is még óvakodva alapozok a megjelenő teljesítményekre mert nem tudni valóban hogy élesben mennyire tudják a játékok az új HBM memóriát használni! Viszont bizakodással tölt el ez a kiszivárgott info
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
113. Lala333 tarka...
2015.03.17. 11:23
Nem hiszem, hogy van olyan, hogy fullhdra sok. 290x és 780ti is így kezdte. És nézd meg hol vannak néhány játékban fullhd ultrán. Nem ismerjük a dx12t se, ahol meg már lehet elég 4kra is. Azért nem írnám le a sávszéle miatt... A Titan X-et mondják az első olyan kártyának, amivel érdemes 4kt fontolgatni. Ha ez tényleg kicsivel fölötte teljesít, alacsonyabb áron, akkor van ám létjogusultsága.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
112. atti2010
2015.03.17. 11:24


Nem lesz ez rossz egyáltalán 4k -ban az R9-290X képest és egy Titán z árán lehet venni vagy 2 darabot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
111. Riddick77
2015.03.17. 11:27
Én, a középkategóriát várom. Egy 4GB-os 370X ,vagy 380-at.

Nálam a fogyasztás,hang a döntő, nem a brutális erő minden áron.

Az,meg nagyon durva lenne,ha jövőre az AMD ezt a HBM memóriát a középkategóriába is leszivárogtatná.

Gondolom,majd az új konzol generáció szintén ezeket fogja használni.

Így ,évtizedekre lebiztosítja magát az AMD a konzol gyártás területén jó eséllyel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
110. Lala333 Riddi...
2015.03.17. 11:32
Főleg ha előtör a VR. Oda kell sávszél, amit a gddr5 már nem igazán képes ellátni.
Biztos lesz később középkategóriában is. Ez még egy "tesztüzem". Vannak még akadályok a HBM előtt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
109. atti2010 Riddi...
2015.03.17. 11:32
A 370X nagyon kellemes fogyasztással érkezik és GCN 1.3, nekem is az a kiszemelt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
108. Meteoreso
2015.03.17. 11:40
Kicsit szokásosan csalókák a táblázatok mert nem 0-tól indul hanem 0.8 tól úgy érzékeltetve mintha 3*4 gyorsabb lenne, de nem , 60% al gyorsabb.
Ami persze nem rossz. Remélem lemennek tőle a kisebb kártyák, ami már nagyon időszerű lenne mert lassan egy éve ugyanannyi az áruk.
Egyet viszont nem értek segítsetek:
" A memórialapkák 1,25 GHz-es órajelen ketyeghetnek, a memória-sávszélesség így sokkal nagyobb lehet, mint az R9 290X esetében, ahol az 512-bites memória-adatsín végén 5 GHz-es GDDR5-ös fedélzeti memória lógott."
AZ 1,25 GHZ miért gyorsabb mint a régi 5 Ghz ???
Csak jelzem a kis gtx960 ban is már 7Ghz es memóriák vannak hatvan x ezerért.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
107. BReal
2015.03.17. 11:41
Nem minden játék olyan szarul optimalizált, mint az.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
106. Lala333 Meteo...
2015.03.17. 11:42
Mert HBM. Teljesen új memória. Ez nem gddr.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
105. Riddick77 Meteo...
2015.03.17. 11:49
Ha jól gondolom azért,mert 4096Bit!!!-es buszon lógnak azok a memóriák.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
104. atti2010 Meteo...
2015.03.17. 11:53
A memóriák frekvenciája nem lényeges mikor a Buss sebesség hatalmas, ilyen a HBM 4096Bit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
103. Riddick77 atti2...
2015.03.17. 11:57
Túl ütötted egy 0-val.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
102. atti2010 Riddi...
2015.03.17. 11:59
Köszi!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
101. tibaimp atti2...
2015.03.17. 12:02
"HBM 40096Bit" -- ennyire azért nem sok

Jó lesz ez, csak az ára is jó legyen...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
100. cNobody Meteo...
2015.03.17. 12:03
Annyira nem ismerem ezeket a HBM memóriákat, de józan paraszti ésszel nézve a sávszélesség nyolcszor akkora (512bit -> 4096bit), de negyed akkora frekivel, szóval még igy negyed frekivel is kétszer gyorsabbnak kellene lennie. De ez majd kiderül a tesztekből.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
99. CyberPunk6... cNobo...
2015.03.17. 12:09
ezeket a memóriákat én sem ismerem, de azonos memóriánál a kétszerakkora sávszél + fele akkora frekvencia a valóságban gyorsabb is, ha jól vannak optimalizálva az adatok a memóriában (miért ne csinálnák úgy), mert csak egyszer kell címezni és úgy olvashatják be az adatokat, míg a fordítottnál ehhez két címzés is társul, ami időbe telik (elérési idő ftw).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
98. tarkatehen csont...
2015.03.17. 12:19
Nem minden játékban van meg az a 30 fps. Van amiben több van amiben 25 vagy kevesebb, sajnos ebből van több. Ezt nem mondanám stabilnak. Nekem a stabil 60fps 4k alatt az jelenti, hogy minden játék fut annyival vagy többel.
Én arról meg nem beszéltem, hogy melyik kártya mennyibe fog kerülni, miért kell most ezt belekeverni a válaszba amit nekem írtál? Nem vagyok elvakult hive sem az Nvidiának sem az AMD-nek, nekem nem kell bizonygatnod, hogy melyik kártya job vagy melyik éri meg jobban. Ha megnézed, jelenleg egy AMD kártya van a gépben, előtte meg GTX970 volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
97. maxpapa
2015.03.17. 12:23
Majd a nyár közepén veszek kártyát,mikor kint napozok a strandon.Hülye ez az AMD. Ősszel már igen.Ha igazak a pletykák,hogy bőven 200.000 felett lesz az ára,akkor sok embernél csak álom marad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
96. Zotya21
2015.03.17. 12:24
Gyerünk folyjon a vér

szerintem meg 1326 fps el fog menni 8k ba
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
95. snuzzie gabes...
2015.03.17. 12:25
Hoztam sütit is, kérsz? Persze ha adsz a popcornból!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
94. CyberPunk6... Zotya...
2015.03.17. 12:28
Ha vért akarsz, akkor belekötök a helyesírásodba.
A -val, -vel és a -ba, -be, -ban, -ben megfelelő használata mindenképpen ismétlésre szorul.

Tessék, vééééér....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
93. Lala333
2015.03.17. 12:31
390x vs 980ti Uhhh. Ez azért erős. Még hogy gyenge 4kra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
92. Zotya21 Cyber...
2015.03.17. 12:39
Most nagyon kemény voltál mindjárt hozok pelenkát
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
91. tarkatehen Lala3...
2015.03.17. 12:40
Ha ezt hozza, akkor nem szóltam egy szót se
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
90. CyberPunk6... Zotya...
2015.03.17. 12:40
Te akartál vért...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
89. ppeterpp
2015.03.17. 12:42
A fogyasztásról persze semmit nem írnak. Kell ide a paks2
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
88. ThePoweR
2015.03.17. 12:43
Én azt a Memory speed-et nem értem.

1.25 Gbps vs 5 Gbps

Vagy csak rosszul látom?

Szerk: Jól látom én azt. Rájöttem hogy van nagy kép is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
87. Lala333 ppete...
2015.03.17. 12:44
Nézd meg amit linkeltem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
86. CyberPunk6... v_pet...
2015.03.17. 12:49
Hol szerepel a diákon 980Ti?

Sőt az egyik korábbi hozzászólón kívül ki és hol beszélt 980Ti-ről bárhol is?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
85. v_peter Cyber...
2015.03.17. 12:51
Lala linkelte....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
84. tarkatehen Cyber...
2015.03.17. 12:51
41-es hozzászólásban lévő linken.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
83. CyberPunk6... v_pet...
2015.03.17. 12:52
Jah, nem láttam, hogy az link.

De nem tudom megnézni, mert le van tiltva a munkahelyen az oldal
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
82. atti2010
2015.03.17. 13:00
Nem értem miért kell ezen a 980Ti ügyön rugózni hiszen úgy is gyengébb lesz mint a Titán X úgyhogy az is veri a Radeon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
81. atti2010
2015.03.17. 13:00
2x
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
80. Lala333
2015.03.17. 13:07
Senki sem mondta, hogy 100%-os forrás. Ne képzelj be olyat, ami nincs. Sok oldal elkezdte már szivárogtatni az egybevágó infókat. A rangsor kb boritékolható, hogy számszerűen megismejük a kártyákat, még várni kell. Egyébként ma kezdődik a GTC, reméljük tudunk meg infókat valamelyik gyártó gpuiról.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
79. BReal v_pet...
2015.03.17. 13:12
Na-na, a GTA-t még eltolhatják.
Egyébként a fizetett marketinghez annyit: mit csinált az Nvidia, miután kiderült a 970 körüli probléma? Mosták kezeiket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
78. Lala333 BReal
2015.03.17. 13:16
Nv grafikonjait jobban csípem, amikor néha még a tengelyeket sem címkézik fel, csak húznak egy fekete alapon zöld, felfelé ívelő görbét, hogy "na, ennyire jó lesz az új termékük".
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
77. CyberPunk6... v_pet...
2015.03.17. 13:18
A processzorok terén teljesen igazad van, de VGA-ban egyáltalán nincs ez. Itt kiegyenlített a küzdelem és ide-oda passzolgatják a nyúlfarknyi előnyüket.

Teljesen jogos az amd fikázása processzorok ügyében, mert egyszálas teljesítményben ÉVEK óta egyhelyben toporognak, a párhuzamosítás meg közel sem terjed annyira, mint amennyire elmentek ők ebbe az irányba (mert egyszálon képtelenek normálisat alkotni), meg egy jó része megy a gpu-ra a párhuzamos végrehajtásnak.

De VGA terén nem értem, hogy mikor nem volt versenyképes választás bármelyik is. Éppen helycsere zajlik egyébként, mert 2-3 szériával korábban pont az nvidia zabált sokat és csinált nagy chipeket, hogy erőből tolja le, amit hatékonysággal nem tudott. Most ugyanez zajlik. Aztám majd megint ugyanaz lesz, majd ugyanez.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
76. tarkatehen
2015.03.17. 13:20
Én csak azt nem értem, hogy miért fontos ennyire egyes embereknek, hogy az AMD vagy az Nvidia kártya erősebb. Olcsóbb lesz tőle a kenyér vagy a rezsi, emelkedik a minimálbér, erősödik a Forint? Szerintem egyik sem fog megtörénni, ha az AMD vagy az Nvidia kártyája az erősebb. Annyira személyes háborúnak tudják venni egyes emberek, hogy melyik kártya az erősebb, hogy hihetetlen. Mintha az élete függne attól... Holott csak egy videókártyáról van szó, amit lehet az életben nem fog használni (gondolok itt a 390X-re vagy a Titan X-re). Akkor meg nem rohadtul mindegy, hogy melyik éppen az erősebb?!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
75. Zabalint tarka...
2015.03.17. 13:24
Érzelmi elkötelezettség, ez nem csak a videokártyáknál van így, sőt nem csak a informatikában.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
74. tarkatehen Zabal...
2015.03.17. 13:25
De ennyire elvekultan máshol még nem találkoztam vele, egyedül itt. Illetve ha olyan termékről van szó amivel rendelkezik és használája ott megértem. De itt most olyan termék esetén van a kötődés amit nem használ és nem is nagyon fog használni. Akkor meg mit számít, hogy mennyivel erősebb, mint egy másik olyan termék, amit szintén nem fog használni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
73. atti2010 tarka...
2015.03.17. 13:28
Menj ki egy focimeccsre amikor egyik szurkoló tábor éppen székekkel veri a másik tábort pont ilyen elkötelezettségből.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
72. tarkatehen atti2...
2015.03.17. 13:28
Hidd el, annak sem látom értelmét. Viszont ez a magyarázat arra, hogy egy fórumnak arról kell szólnia, hogy egymást szidják a fanatikusok, mert a focimeccsen is ez megy?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
71. Fzoltan
2015.03.17. 13:33
Lassan megélem azt a kort, amikor az emberek nem csak azt hiszik, hogy csak a MHz-ek, vagy csak a bit-ek határozzák meg a memória sávszélességét, hanem a kettő szorzata... (nagyon röviden elmagyarázva).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
70. tarkatehen atti2...
2015.03.17. 13:38
Általánosságban beszéltem, egy nevet sem említettem, tehát nem mondtam azt sem, hogy te mit csináltál vagy mit nem Senki ne vegye magára akire nem vonatkozik. Aki meg magára ismer az szerintem gondolkodjon el egy kicsit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
69. 5hR3kY
2015.03.17. 13:39
El vagy te varázsolva nem is kicsit! [LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
68. Lala333
2015.03.17. 13:43
Végülis csak egy hétig ment a felháborodás, miszerint nem kell már Ubisoftnak lenned ahhoz, hogy hulladékot adj ki. Értve ez alatt a Dying Lightot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
67. CyberPunk6... Fzolt...
2015.03.17. 13:43
Innen már csak egy lépés, hogy azt is belevegyük, hogy egy művelethez hány órajel kell, illetve hogy az sem mindegy, hogy mennyi idő a kéréstől mire kikerül a buszra az adat és akkor már meg is határoztuk, hogy mennyire jó egy memória.

Egyébként több kialakítású memória létezik és bizony van, ami gyors, de sok helyet foglal (drága), van ami alacsony elérési idejű, van ami nagy sávszélességű és ezek közötti különböző kombinációk a feladattól függően.

Sajnos (mint minden) sokkal bonyultabbak a legegyszerűbbnek látszó dolgok is, hogy egy egzakt azonnali választ tudjunk rá adni. Még az is egy létező opció, hogy az egyik felhasználásban elveri a másikban kikap tőle.


Én csak arra jöttem rá a tanulás során, hogy ha valamit értünk és egyszerűnek tűnik, akkor tulajdonképpen csak nem ismerjük elég részletesen


/szerk: Jah igen a konkrét eset:
Mivel a GDDR esetében egy művelet végrehajtása nem egy órajel, és ez a hbm esetében lehet egészen más érték (nem ismerem), így az egyszerű szorzatból nem lehet megtudni semmit a kettő összevetésének szempontjából.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
66. BReal
2015.03.17. 13:45
Te nem vagy képben, ember. Alapból úgy jött ki a játék, hogy ha kimentél a nyitott térre, ilyen 1 fps-ekre leugrált random mód a játék. Legalább ne hazudnál.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
65. djgeg
2015.03.17. 13:53
Egy nagy dolgot felejtenek el amúgy sokan. Miközben az AMD csilliós minuszokat generál aközben még ha AMD képest túlárazott is Nvidia meg hasít profit téren.... Ezzel a kártyával se lesz máshogy, hogy lenyomhassák az NVdidiát olyan olcsón kell adni majd, hogy már vesztenek rajta... Miért jó ez? AMD ha így halad bebukik a GPU piaccal aztán lesz nagy szívás Nvidia monopol árszabásával...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
64. CyberPunk6...
2015.03.17. 13:53
Szerintem J.O.K.E.R mentese el ez a topicot a kártyák megjelenéséig és majd teszt végére szúrjön be egy oldalt, ahol szemezget az itteni hozzászólásokból

Nagyon vicces lehetne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
63. tarkatehen djgeg
2015.03.17. 13:53
Nem vettem komolyan, de ez találó trollkodás volt Lemértem amúgy, hogy mennyivel eszik többet a 290X mint a 970. 70W a különbség. Ha nem Asus 970-hez viszonyítunk akkor még kevesebb is, mert azon csak 1db 8pin tápcsati van, a többin 8+6. Én is azt hittem több lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. atti2010 djgeg
2015.03.17. 13:58
Mikor olvastam még nem volt odaírva hanem utána szerkesztetted, ilyen ócska trükkel ne próbálkozz mert a te gyenge elmédet bizonyítja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. CyberPunk6... djgeg
2015.03.17. 13:58
Most ennek nem kerestem utána, szóval cáfolja, aki tudja, az otthoni vga-k piaca mind a két szereplőnél jelentéktelen tétel (és még azon belül is a gamer vga-k főleg), inkább csak presztizs. Az amd pedig nincs sokkal az NV mögött ezen a piacon, a hatalmas veszteségeit pedig a processzor részlegnek köszönheti (meg a sok ingyenes fejlesztésnek).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. BReal
2015.03.17. 14:06
"egyes embereknél" - ezután el se olvastam a teljes kommentet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. Terror v_pet...
2015.03.17. 14:06
Ez a szöveg már a Llano óta megy. Ezt vegyed bazze mert ezen fog jól futni a babámkínjatudja micsoda. Fölösleges is technikai vitákba belemenni ezzel kapcsolatban, mert egyelőre semmi nem fut sehogy semmin.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. djgeg Cyber...
2015.03.17. 14:16
Az egész cég generálja a veszteséget... Akkor nem mindegy melyik részleg? Amúgy... a konzolokba gyártott APU se hoz semmit a konyhára... Ahogy a legtöbb AMD kártya sem... ha a GPU részlegét is néznénk se hű de örülnének a részvényesek...
Nvidia meg tolja a mobil procit meg a tököm tudja mit és drágábban is adja mint az AMD adná és még is... profitot generálnak... Érdekes... Valamit biztos szarul csinálnak
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. CyberPunk6...
2015.03.17. 14:17
Azt hiszem a topic eljutott abba a mélységbe, hogy asagrim rendet tegyen...
Nagyon sajnálatos. Nem tudom miért nem lehet higgadtan kezelni ezeket a helyzeteket.
Ez a stílus mindegy, hogy off-ban van-e, nem való ide szerintem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. 5hR3kY
2015.03.17. 14:18
Ha el is olvastad volna a cikket: "A fejlesztők szerint a fenti változásokkal most már tuning nélkül is igen jó, stabilan 30 képkocka/másodperc feletti sebességet lehet kicsikarni a játékból egy erősebb processzorral még a legmegterhelőbb külső területeken is." = Hulladék optimalizálás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. CyberPunk6... djgeg
2015.03.17. 14:18
Jó, csak ott lehet összehasonlítani a két céget, ahol mindkettő jelen van.
Olyan összehasonlításnak semmi értelme, hogy az egész céget nézzük, mikor csak egy kis (max közepes) szelet egyezik.
Ebben az esetben az egész összehasonlítás értelmát veszti.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. djgeg Cyber...
2015.03.17. 14:21
Azt úgy felfogod, hogy miket írsz? Lényegtelen, hogy egy Cégnél aminek több részlege van melyik okozza a veszteséget... Veszteséges és kész. Nvidia meg ott van a mobil piacon és még több termékkel még is összehasonlítjuk...
Amúgy volt részletesebb elemzés is ami GPU szegmensre koncentrált.... ott sem állt az AMD fényesen bevétel vagy profit téren. Persze minden viszonyítás kérdése.

ui.: Az meg a másik, hogy mind két cégnek a fő profilja a GPU eladás így az összehasonlításnak így is úgy is van értleme
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. Cooley atti2...
2015.03.17. 14:29
Te mégis honnan szülöd ezeket az adatokat?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. atti2010 Coole...
2015.03.17. 14:32
Miért melyik nem stimmel?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. v_peter atti2...
2015.03.17. 14:32
Atti2010:
"Nem kell ráizgulni közben kiderült hogy a HWSW szokása szerint ferdített."

Természetesen nem igaz, még itt az iponon is ez jelent meg:

" Kaveri APU egységek még a HSA 1.0 ideiglenes kiadására támaszkodnak, de a Carrizo APU egységek, amelyek Excavator processzormagokat alkalmaznak, már a HSA 1.0 végleges specifikációját használhatják, amennyiben a megfelelő eszközök még a Carrizo hivatalos rajtja előtt rendelkezésre állnak"

A carrizo már rég le lett gyártva...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. djgeg atti2...
2015.03.17. 14:32
"Ha nem értesz hozzá megmagyarázzuk de ezt az arcoskodást befejezheted."
Na jó szerintem fejezzük be.... Te még el is hiszed a sok baromságot amit írsz... Úr isten...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. atti2010 v_pet...
2015.03.17. 14:39
De a HSA platform nem követel magának hardveres támogatást. Ezt a fogalmat nem ismeri. Maga a kérdés így téves. Direktívákat követel.

Olvasgass ne hülyeségeket beszélj.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. djgeg atti2...
2015.03.17. 14:42
Mondjuk az, hogy semelyik se végleges adat és azok mellet ha Google-zol 2 percet akkor ezek a nem meg erősített infók jönnek:
Titan Z 250W TDP (nem 256)
390X 300W TDP (Nem 286)
De mint már írtam sokszor az egész poén volt... te meg véresen komolyan vetted, ami persze nem ok a ferdítésre...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. atti2010 djgeg
2015.03.17. 14:44
286W lesz az, hogy a Titán mennyit eszik a 250W TDP -n kívül azt még nem tudom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. djgeg atti2...
2015.03.17. 15:08
Hajrá, szívjad ki csak a kisujjadból az infókat... attól még nem lesz sokkal valóságosabb, vagy hivatalos...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. tibaimp
2015.03.17. 15:14
Eléggé beindultak itt a dolgok...

Én annyit írnék hozzá, nem a vita gerjesztése céljából, hogyha az új amd vga erős lesz (pedig úgy néz ki az lesz, ha csak a számoló egységeket is nézzük), akkor drága lesz, mivel ők is a profitból szeretnének már végre élni. Én most vettem 290x-et, nagyon nyomott áron jutottam hozzá, szerencsémre 1 évvel a megjelenése után. A kezdő ára, ennek is 180.000 volt!
Az Nv most nekem azért nem alternatíva, mert szerintem túl van árazva, és hazánkban az ár fontos tényező.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. Lala333 atti2...
2015.03.17. 15:15
Ezzel azért várjunk.
Minden esetre ha 300 wattot eszik is, ezzel a teljesítménnyel behozza a 980 teljesítmény/fogyasztás mutatóját. Ami egy csúcskártyánál nem kis szó. Bízok benne, hogy a kisebb gpu-k még jobb hányadossal jönnek majd.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. rambustibi
2015.03.17. 15:19
Nem semmi, ami itt megy..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. jozef8
2015.03.17. 15:28
De szeretem nézni mi megy itt és más oldalakon is AMD vs Nvidia kategóriában. Én személy szerint váltogatok a zöldek és a pirosak között, így még élvezetesebb a dolog. 7970 CF-ről GTX970, erről pedig majd 390X
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. 024Tomi gabes...
2015.03.17. 15:32
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. CyberPunk6...
2015.03.17. 15:38
Minden frissítésnél egyre kevesebb a hozzászólás, remélem mostantól mehet újra normális stílusban a társalgás
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. gery84
2015.03.17. 15:45
Ezek a diagramok az AIB partnereknek szól nem a nagyközönségnek.

Az a szerencse hogy valaki partnerek között lefotózta a diákat és fel tette az internetre, és így a hétköznapi ember is betekintést láthatott a 390X sebességébe.

Ha tovább folytatódik az egész, banolások jönnek!!!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. Andrass8 rambu...
2015.03.17. 15:58
Egyetértek ^.^

Amúgy ,ha erősebb is a Titan X-nél, ez WCE eredményei ami a simához képest túrbozva, van biztosan, igy reálisabb lenne a sima 390x et mérni a Titanhoz.

Tesztek után kéne érvelni , és nem nem hivatalos infókbol olvasott adatok után, mint ahogy egyesek itt teszik.
Elég sok értelmes komment volt itt, de azért kemény milyen intel,nVidia hater-ek vannak it

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. Lala333 Andra...
2015.03.17. 16:06
Pedig visszaolvasva kb csak "hiába erős az AMD, ha nincs bevétel, bezzeg NV" kommentet találtam csak. Intelt meg egyáltalán nem. Nincs itt semmi hate. Az, hogy összehasonlítjuk a konkurens gyártó megoldásaival meg teljesen evidens. Ebben sincs semmi hate.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. csaszny
2015.03.17. 16:11
Én kezdem azt hinni, hogy ez nem egy "számítástechnikai" oldal.

1. TDP: thermal design power, szó szerint fordítva hő, tervezett és nem fogyasztás, hanem energia. Fogyasztásra ha angol lennék consumption-t használnám és ezt is teszik.

2. A tdp-ket nem lehet összehasonlítani, mert mind a három nagy cég másképpen értelmezi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. pdx06
2015.03.17. 16:15
Itt nem gyártók haterei vannak, hanem olyan emberek akik a pornófilmek forgatása előtt előkészítik a férfi szereplőt a jelenethez. Nem akartam nevén nevezni a dolgot. Majd meglátjuk mit sikerül kihozni belőle, én is ennek fényében fogom kiválasztani a kártya gyártóját, persze ár/érték arányban. Nekem mindig tökmindegy volt hogy NVidia vagy AMD. De olyan is volt amikor a nevető harmadikból választottam azzal se volt gondom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Lala333
2015.03.17. 16:16
Sok esetben "ennyit nekem nem ér".
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. atti2010
2015.03.17. 16:26


Ha a 8GB lenne ilyen árban akkor az nagyon király lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. CyberPunk6... csasz...
2015.03.17. 16:28
Szerinted a felvett teljesítményből azaz a fogyasztásból mi lesz? Kiskutya?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. tibaimp
2015.03.17. 16:29
Ebben mondjuk igazad van, "annyit nem adok érte" a legtöbb esetben, többek között nálam is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. tarkatehen atti2...
2015.03.17. 16:33
Ez kész. Jó pár hozzászólással ezelőtt írtad, hogy neked a 370X az ami a kiszemelt kártya, azt várod, a 390X nem érdekel.. Akkor nem rohadtul mindegy, hogy mennyiért fogják adni a 390X-et? Miért kell azon pörögni, hogy egy meg nem jelent kártya milyen lesz és mennyibe fog vajon kerülni, amit nem is akarsz megvenni?

Szerk: igen, tudom ez személyes volt, nem általánosságban írtam, vállalom ha kapok érte 1-2 hét vagy 1 hónap ban-t, de ez már nekem sok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. v_peter
2015.03.17. 16:37
Nagyon későn jönnek júniusban, lekésnek a nagy címekről. Pl. GTA 5 és Witcher 3.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. atti2010 tarka...
2015.03.17. 16:40
Ez egy VGA topik neked mi a gondod ha megbeszélünk benne dolgokat, lehet hogy mégis veszek egy R9-390 jó árban de ez abszolút az én dolgom és döntésem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. tarkatehen atti2...
2015.03.17. 16:42
Nem az a gondom, hogy megbeszélünk dolgokat, hanem az, hogy rendíthetetlenül ragaszkodsz olyan dolgokhoz ami egyáltalán nem biztos, és még meg is magyarázod, hogy az úgy van ahogy Te állítod, közben eddig azt mondtad, hogy nem azt akarod megvenni majd ha megjelenik. Végül is igazad van, VGA topic, de akkor ne hülyézd le akik az ellenkezőjét mondják annak amit Te és nem az AMD elvakult hívei. Akkor abban az esetben is legyen VGA topic.

Megbeszélni meg lehet, mint ahogy ezt páran meg is tették, pro-kontra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. atti2010 tarka...
2015.03.17. 16:51
Még egyszer kérdem kit hülyéztem le??????????????? És ezzel be is fejeztem látom kötekedős kedvedben vagy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. tarkatehen atti2...
2015.03.17. 16:55
Szó szerint senkit, de hozzászólásaid 80%-a arra utal, hogy rajtad kívül senki nem tudja jól a specifikációt, fogyasztást, árakat, stb. Te minden tudsz ami AMD, mindent tudsz ami Nvidia (lásd Titan X), más nem tudja jól, más téved, mert az a tuti amit írsz. Részemről ennyi, amit mondani akartam, ez már nagyon régóta érlelődik bennem, nagyon sokszor töröltem egy hasonló hozzászólást, mert egyszerűen nem akartam személyeskedni egy fórumon. Olvasd néha vissza amiket írsz, szerintem nem véletlen kaptál már ban-t a múltkor sem a fórumról, amikor regeltél egy másik felhasználót, hogy még hozzá tudd fűzni a mondanivalódat egy témához. Részemről elmondtam amit akartam, itt be is fejeztem ezt a témát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. tarkatehen
2015.03.17. 17:02
Várd meg a furmark eredményeket, az majd segít dönteni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. atti2010 tarka...
2015.03.17. 17:04
Ne beszélj idiótaságokat!!!!!!!!!!!!Egyetlen felhasználóm van az Iponon mióta fórumozok és nincs is szükségem 2 regre, légy szíves kötekedj mással!!!!!!!!!!

ocsabi Ha nem zavar a 2 kártyánál +100W fogyasztás nyilván hogy megéri mivel jóval nagyobb sávszélességen dolgozik így jobban megbirkózik a 4K monitorokkal és lesz vizes változat is relative olcsón ami azért nem mindegy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Phantomstr...
2015.03.17. 17:10
Új király... azért várjuk ki. A VR szerintem bukni fog, legalábbis mindennapos felhasználás terén. Legfeljebb egy szalmaláng divathullám lesz. A 290X sem tudta elérni a HD7990 szintjét, ettől sem várok többet a 295X2 szintjétől egy lapkán, már csak azért sem, mert elvi síkon sem nagyobb előrelépés a 290X-től, mint az a 7970-től. Szerinten 4K-ra már épp elégséges, de időtálló csak 1440p-n lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. BReal tibai...
2015.03.17. 17:20
Szerintem bemegy 200 fölé, mondjuk engem így se, úgy se érint. Nálam kb a 70, max 80e Ft a plafon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. CyberPunk6...
2015.03.17. 17:23
Mondjuk az árazásoknál érdemes lesz megnézni, hogy amikor az előző felsőkategóriás kártya 180k volt, akkor mennyi volt a dollár árfolyama...

http://www.xe.com/currencycharts/?from=USD&to=HUF&view=1Y
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. BReal Andra...
2015.03.17. 17:24
Nem tudom, szerintem atti2010-en kívül senki sem elvakult, és nekem valahogy úgy tűnt, hogy ennél a cikknél is a "zöldek" jöttek beszólogatni, ugrottak mint kutya a csontra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. BReal v_pet...
2015.03.17. 17:26
Még mindig csúszhat addig a GTA.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. CyberPunk6... BReal
2015.03.17. 17:27
Szerintem az, hogy éppen melyik tábor veszti el az eszét csak a szerencsétől függ. Mindkét táborban van olyan, aki nem tud normálisan fórumozni. Most, hogy mikor éppen melyik talál ide...
Egyáltalán nem függvénye a normális viselkedésnek, hogy melyik tábor tagja.
Esetleg még a hír jellege tudja befolyásolni, hogy melyik márkától jönnek többen.

Sajnos többen közülük nem először csinálják.

De a moderáció a helyén van, a többi már a mi dolgunk, hogy normális vitát folytassunk itt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. asdsa
2015.03.17. 17:33
Nem igazán kedveljük a te fajtádat errefelé!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. pdx06 Phant...
2015.03.17. 17:36
Nem hiszem hogy a VR bukni fog, hiszen közelebb áll a valósághoz mint akármilyen csilivili grafika. Persze nem TPS-t kell vele nyomni hanem FPS-t vagy szimulátort.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. tarkatehen pdx06
2015.03.17. 17:38
Bukni szerintem sem fog, viszont sok idő kell neki, hogy kiforrja magát, elterjeden.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Galdech
2015.03.17. 17:50
Hát született néhány hozzászólás nem mondom, sokan milyen nyugodtan állnak hozzá a témához

Azt még megértem, ha a processzorral jönnek hogy hát sokat fogyaszt, nem ad akkora teljesítményt, hamarabb meghibásodik, elavult a gyártástechnológiája stb stb. Ezeket nap mint nap lehet olvasni szinte minden portálon, főleg belföldön de külföldön is. Ezek fölött már elsiklok, mert megszoktam.

Na de GPU? Azt veszem észre, hogy amióta megjelentek a felsőkategóriás Maxwell kártyák, mindenki megvan kergülve. Na itt vége az AMD-nek, marad az elmaradott GCN-nél, nem tud továbblépni, egy helyben toporog, kész vége mindennek. Most, hogy egyre több pletyka terjed 390X-ről és ezek a pletykák különböző forrásokból fakadóan mégis hellyel-közzel megegyeznek még mindig vannak szkeptikusok és szemellenzők. Hát, oké.


VR és 4K jelenleg nem érdekel, maradok LG FullHD IPS monitoromnál. Arra pedig a 390X jóó sokáig elég lesz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Phantomstr... pdx06
2015.03.17. 18:10
Ez a te véleményed. Az enyém meg az, hogy amíg zakatol a hype vonat, addig valamennyire fogyni fog, aztán megy a süllyesztőbe. Az pláne nem dolgozik a javára, hogy szimulátornál és FPS-nél jó (szerintem annyira FPS-nél sem), a többi stílusnál viszont...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. csabi02 Galde...
2015.03.17. 19:13
Pontosan ezt vettem észre én is!
Meg sem jelent,de temetik,meg gyenge stb...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Tuttu
2015.03.17. 19:13
Olyan közel még is távol....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Meteoreso
2015.03.17. 20:18
Szerintem is elszúrták a megjelenést !
A GTA+ Witcher- hez kellett volna időzíteni. Bár a Witchert az Nvidia nagyon levajazta magának, azért jó lenne tudni lesznek e 380 390 es modellek is , mert ezek vagy a polcsöprések szólhatnak bele nagymértékben az új kártyák melletti döntésekbe.
Most ha veszek egy kártyát a Witcherre és kijön rá egy hónapra egy új jó generáció best buy kártyákkal agygörcsöt kapok de komolyan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. gabesz9920 snuzz...
2015.03.17. 21:06
Persze, üzletelhetünk..........vagyis......ühm..... nem voltam gépnél és elfogyott

Ennyi commentet végigolvasni, inkább nem folytatom
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. snuzzie gabes...
2015.03.17. 21:36
Pedig ennyi habzást kár kihagyni, totál megéri.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Humbuk Galde...
2015.03.17. 21:48
Whaaaat?!
"Azt még megértem, ha a processzorral jönnek hogy hát sokat fogyaszt, nem ad akkora teljesítményt, hamarabb meghibásodik, elavult a gyártástechnológiája stb stb." Ezt remélem AMD-re írtad, mert nem volt egyértelmű :'D

@gery84: "Az a szerencse hogy valaki partnerek között lefotózta a diákat és fel tette az internetre, és így a hétköznapi ember is betekintést láthatott a 390X sebességébe. " Ezen is olyan jót nevettem
Főleg akkor szerencse ha a merketingesek így terelgetik az ő kis hype cult egyházukat.

Komolyra fordítva a szót!
Tök izgi volt végigolvasni a kommenteket és látni, hogy ez még mindig a régi rommá csócsált lemez...

@Atti20XX: Nem az a baj, hogy foggal-körömmel és az összes molekuláddal, kovalens kötéseddel cultkodod az AMD-t, hanem az, hogy nem fogadod el, hogy más látásmód is van a világon. Remélem egyszer el jutsz arra a szintre, hogy az AMDnél dolgozhatsz, mert akkor talán betejesül az álmod és igazán magadénak érezheted őket. Soha sem késő csak akarni kell!

Másrészt meg nem értem ezt a veszekedést a wattokról, meg a hőről, meg a zöldekről, meg a pirosakról, a lilákról, meg a kékekről... NEM MIND 1???
És ha kijön a 390xXXXXXxxx??? És ha jobb lesz mint a Titan-xxxxxXXXxxx?? És ha kijön a GTX1080ti és szarrá veri a titant is meg a 390-et? És ha kijön az 590 és szarrá veri a 1080at? és ha kijön a 1180 és szarrá veri az 590et? és ha.... és haa... és haaa...


Valaki mondja már el nekem, hogy a félévente ide oda forduló hypenak mi az értelme! KOmolyan tudni akarom... Még a végén mérnök helyett szociológus vagy pszichológus leszek... Sokkal több pénz lesz a jövőben a mentális betegségek kezelésében, mint a technikában
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. snuzzie Humbu...
2015.03.17. 22:14
Van ország ahol tényleg több van abban - vagy közel annyi -
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. gery84 Humbu...
2015.03.17. 22:38
Az AMD merketingesei nem ilyen profik, csak az nvidia szapulásában tudnak ügyeskedni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. I.Jozsef83
2015.03.17. 23:09
Ajjajj , AMD-s hír és már megint 137 HSZ nem értem mit tolonganak / trollkodnak megint a part másik oldaláról
Biztos jobb ha jól megtudják mondani a frankót .


Hsz -ből elég volt pár . Nagyon nem vagyok kíváncsi sok okoska eszmefuttatására . Veszekedésen és a másik szapulására nem vagyok icsit sem kíváncsi . Elég alacsonyodik lefele az oldal

A HÍRT , cikket köszi !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. csaszny Cyber...
2015.03.18. 08:59
Miért szerinted egy videókártya olyan, mint a villanykörte mindig fix a teljesitménye, de még a villanykörte sem jó példa? Felvett teljesítmény ≠ Fogyasztás ≠ Leadott teljesítmény. Fogyasztást csak és kizárólag mérni lehet. Mondok egy példát, egy tank benzinnel (55 liter) általában 1050 km teszek meg, a fogyasztásom 5,3 liter /100 km, de ez nem azt jelenti, hogy tankolok 5,3 litert akkor, 100 km teszek meg. Remélem érted.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Galdech Humbu...
2015.03.18. 13:47
Miben reménykedsz? Intelre írom, akkor letámadsz abban a pillanatban mi?
Nem, nem arra írtam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!