iPon Hírek

AMD RV790: "csak" egy tuningolt RV770-es lesz

Dátum | 2009. 02. 21.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | MEGJELENÍTÉS

Az AMD soron következő csúcskártyájával kapcsolatban szinte naponta kétszer változnak az értesülések, így már megszámolni sem lehet, hogy mennyi pletyka jelent meg a termékkel és specifikációival kapcsolatban. A legfrissebb tényállás szerint az RV790-es GPU a korábbi feltevésekkel ellentétben tulajdonképpen nem lesz más, mint egy órajel emelésen átesett RV770-es megoldás.

A korábbi hírek még arról számoltak be, hogy az RV790 esetében a vállalat emeli majd a shaderek számát az RV770-es modelléhez képest: az RV790-esről azt állították, hogy 960 darab shaderrel, több textúrázó egységgel (TMU) és magasabb órajelekkel kerül majd forgalomba. A fent említett változásoktól nagyjából 20% körüli teljesítménynövekedést reméltek az előző egy GPU-s AMD csúcskártyához képest, ezzel a termék a GeForce GTX 285 szegmensébe került volna. Most több forrás is egybehangzóan állítja: az RV790-es újdonságnál az órajelek emelésén kívül nem lesz egyéb változás az RV770-es termékekhez képest.

A vélemények alapján az AMD az új kártyák esetében komoly változtatásokat eszközöl annak érdekében, hogy nagyobb mozgástér álljon rendelkezésére az órajelek zökkenőmentes növeléséhez. Az első mintapéldányokkal kapcsolatban már jelentek meg hírek: a beszámolók leírása alapján az újdonságok GPU-ja 850 vagy 950 MHz-es órajelen üzemelt, a kártyákon található GDDR5-ös (Qimonda IDGV1G-05A1F1C-40X) chipek pedig 975 MHz-en ketyegtek, a chipek pedig 1 GHz-es órajelre vannak hitelesítve. Ezeket a változásokat leszámítva az RV790-es GPU-k továbbra is 800 darab stream processzorral, 40 TMU-val és 16 raszterizáló egységgel (ROP) lesznek felvértezve. A GPU és a memória chipek közötti kapcsolatot továbbra is 256 bites adatsínen keresztül oldják meg, a vezérlő GDDR5-ös, GDDR4-es és GDDR3-as típusú memória chipekkel lesz kompatibilis. Az RV790-es GPU egyébként a legfrissebb pletykák szerint már nem is 40 nm-es, hanem 55 nm-es gyártástechnológiával készül a TSMC gyárában. Az első, RV790-es alapokon nyugvó kártyák az X-bit Labs informátorai szerint várhatóan április folyamán kerülhetnek a boltok polcaira, de ezzel kapcsolatban is többféle értesülés kering a neten: egyesek például májusra várják az új AMD csúcskártyát. Mindesetre az egymásnak néha eléggé ellentmondó pletykák miatt legközelebb csak akkor jelentkezünk hírekkel a chipről, ha valami biztosabb derül ki róla.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

11. Svindler
2009.02.21. 16:12
VISSZA A HÍRHEZ
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. hungarypet...
2009.02.21. 16:18
Ha csak órajel emelés lessz ( Amit nem hiszek)

Akkor HD4870 jövök!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. leviske
2009.02.21. 16:21
Hihető volna, de bennem még mindig él a kérdés, hogy "Akkor miért RV790?".
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Menthix
2009.02.21. 16:22
Ennyi hülyeséget!!!! JÉZUSOM!!!
Már én kérek elnézést az olvasóktól.
Könyörgöm, ha nem tudtok semmit, akkor ne is írjatok semmit!!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. cizoe
2009.02.21. 16:23
"a legfrissebb pletykák szerint már nem is 40 nm-es, hanem 55 nm-es gyártástechnológiával készül a TSMC gyárában."

Már nem is 40nm? Ez a mondat kicsit sántít. Most vagy azt akartátok írni hogy:

"még nem is 40nm-es, hanem 55nm-es gyártástechnológiával.."
vagy
"már nem is 55nm-es, hanem 40nm-es gyártástechnológiával.."

Szóval a hírben szereplő verzió semmiképp sem érthető.


Magát a hírt pedig továbbra is hardverbulvárként illik kezelni. Várjuk a bejelentést. A 770 idejében is utolsó napokig összevissza voltak hiedelmek az sp-k számáról, meg a frekikről. Nem feltétlen jó dolog mindent leközölni, ez a mennyiség hajhászás nem feltétlen megy a minőség javára.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. JózsiazIst...
2009.02.21. 16:48
Ha elolvassátok az Xbitlabs-es eredeti cikket, akkor érteni fogjátok! A lényeg, hogy kiszámolták, ha valóban megemelnék a shaderek számát, és megváltoztatnáka chippet, akkor lényegesen jelentősebb teljesítménykülönbség jönne ki, mint amit ígértek, ezért valószínűsítették, hogy nem lesz shaderemelés, és semmi más lényegi változtatás magán a chipen, pusztán az órajeleket emelik meg, és az ehhez szükséges változtatásokat hajtják végre, hogy kibírja! ÉS az értelmezés me gsztem elég egyértelmű, 55nmen jön ki ez a chip is, az RV740es lesz az első 40nm-es!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Zotya
2009.02.21. 16:49
Azért rv790, mert belenyúlnak a gpu-ba.
Mindenesetre ha 55nm-en jön, az biztos hogy nagyon meleg lesz és nagyon sokat fog zabálni. Már a 4870 is sokat eszik, ha rendesen meg van fingatva, ez egyenesen el fog füstölni ha ráeresztenek egy furmarkot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. danee91
2009.02.21. 16:58
Ha gyenge hűtéssel jön ki, úgyis lesznek spec hűtősek, amikkel normális hőfokon üzemel majd...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. leviske
2009.02.21. 17:04
Zotya: Amennyiben annyit nyúltak bele, hogy magasabb órajeleken jöhet ki, akkor elég lett volna az RV775 megnevezés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. raiden
2009.02.21. 20:21
danee91, jövőre meg már te vedd meg az alkatrészeket, és te rajzold meg a nyákot, meg csináld meg a forrasztásokat is... 2 év múlva meg a játékboltban fogják legónak árulni nem?! Ha már veszek valamit, akkor az gyárilag üzemeljen megfelelően. Ne kelljen ráköltenem még +10k-t azért, hogy normálisan működjön.

Amúgy én nem csodálkoznék azon, ha csak egy húzott rv770-et fog kapni a nép. Nvidia megteheti (lásd 8-as 9-es széria), akkor az ATi miért ne tehetné meg?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. danee91
2009.02.21. 21:26
raiden
Félreértettél...Én azt mondtam, ha az ATI gyenge ref hűtővel dobja ki, akkor egyes gyártók úgyis dobnak majd piacra saját hűtős változatot, azt kell megvenni, ugyanazon az áron...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!