iPon Hírek

Android 4.4 frissítés a WayteQ-nél

Dátum | 2014. 03. 10.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Korábban már többször is kiemeltük, hogy az Android 4.4 mekkora népszerűségnek örvend, és itt a következő példa erre. Ezúttal a viszonylag kicsi és hazai érdekeltségekkel rendelkező forgalmazó, a WayteQ állt elő olyan operációs rendszer frissítéssel, ami egy korábbi modell tulajdonosai számára hozza el a Google újdonságát. A vállalat első szerencsés kiválasztottja az xTAB-79qci lett. Ezt a készüléket október végén mutatták be a nagyközönség számára, és a szerkesztőségünknek is volt szerencséje közelebbről megismerkedni vele. A találkozásról született tesztet itt lehet elolvasni. Azt a részt azonban már nem érdemes figyelembe venni, ahol az Android 4.2.2 operációs rendszerről van szó, hiszen ezt a napokban egy huszárvágással az Android 4.4.2-re cserélték, amely jelenleg minden tekintetben a legfrissebb. A KitKat kódnevű Android variáns több érdekes újítást vezet be, ám mivel itt a középső Jelly Bean helyébe lépett az új verzió, még több újdonságot figyelhetnek majd meg az eszköz felhasználói.
Hála az Android 4.3-nak megjelent az OpenGL ES 3.0 és a Bluetooth Low-Energy API-k támogatása, de tovább fejlesztették a 4.2-ben már jelen levő DayDream képernyőkímélő alkalmazást, valamint a PhotoSphere fényképezési módot – na meg még a kameránál maradva, valamelyest átrajzolódott a kezelőfelület is. Mivel ez egy tábla, ezeken felül kiemelten fontos lehet a jobb felhasználói fiók kezelés. Ide vehető a különböző fiókok egyedi korlátozásának lehetősége, és a gyorsabb profilváltás. Végül még a 4.3-as Jelly Bean kapcsán a DRM megjelenése sem elhanyagolható. A KitKat legfontosabb velejárója pedig a Google Now szolgáltatás jobb integrálása. De nem lehet elmenni szó nélkül a rugalmasabb teljes képernyős mód mellett sem, és ezzel együtt meg kell említeni, hogy a komplett felhasználói felületen finomítottak. Továbbá hasznos változás még, hogy már az online tárhelyek is kereshetővé váltak. A kijelzőről már nem csak pillanatképek, hanem hosszabb videók is létrehozhatóak – ez kiváltképp hibakereséskor, vagy segítségnyújtáskor jöhet jól. Az xTAB-79qci minden bizonnyal érezhetően gyorsabb is lesz – bár erről nem szólt a bejelentés –, hiszen az említett két kiadás óta rengeteg optimalizálás történt. Elég csak kiemelni az alacsonyabb memóriaigényt és Project Buttert, ráadásul a vállalkozó szelleműek már az ART futtatókörnyezetet is aktiválhatják. A WayteQ munkatársai elkészítették a részletes telepítési útmutató is, ami alapján mindenki biztonságosan elvégezheti ezt a műveletet. Leírások: 2013-as modellre 2014-es modellre
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!