iPon Hírek

Android 6.0 frissítési lista és infógrafika a Samsungtól

Dátum | 2015. 08. 24.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Google útnak indította az Android Marshmallow utolsó fejlesztői előzetesét, a Samsung pedig ennek örömére előállt egy szűk listával arra vonatkozóan, hogy mely Galaxy okostelefonok azok, amelyek biztosan frissülni fognak erre a rendszerre. Emellett pedig a dél-koreaiak készítettek egy infógrafikát is arra vonatkozóan, hogy mely képességeit fogják használatba venni az Android M-nek. A Samsung szinte a kezdetek óta a saját felhasználói felületét használja az Androidon. A TouchWiz nagyon sokat látott az elmúlt évek során, számtalan változáson ment át. Most, hogy a Google hamarosan útnak indítja a következő főverziós Androidját, újabb átalakuláson fog átesni a TouchWiz is. A Samsung az Android 4.0 idején nagyon sok kritikát kapott azért, mert már túlzásba esett az egyedi felületének esetében, egyszerűen van az a pont, mikor már túl sok az extra egy okostelefonon, és az már természetellenes lassulást tud okozni, illetve kisebb káoszt eredményez. A vállalat szakemberei éppen ezért az Android 4.4 óta elkezdtek arra törekedni, hogy a TouchWiz az aktuális Androiddal a lehető legjobb fúziót alkossa. A Samsung folyamatosan egyre nagyobb teret hagy a Google megoldásainak, és ez a tendencia az Android 6.0 esetében is így fog alakulni.
Az első és legfontosabb dolog, amit a Samsung beépít a TouchWizbe, az az új engedélykezelés. Ez egyáltalán nem meglepő, minden bizonnyal az összes olyan mobilnak része lesz ez az opció, amin az Android 6.0 fut majd. Ennek köszönhetően a felhasználók az eddigieknél sokkal nagyobb felügyeleti jogot kapnak majd a programok esetében. A feltelepített alkalmazásoknál manuálisan lehet majd beállítani, hogy azok csak olyan információkat érjenek el, amiről a felhasználó is úgy gondolja, hogy szükséges lehet a működéshez, illetve meg kívánja osztani. Amennyiben a program megfelelő működéséhez több adat szükségeltetik, akkor az jelzi ezt a készülék tulajdonosa felé, aki ilyenkor ismét eldöntheti, hogy ad-e hozzáférést a kért dolgokhoz, avagy sem. Újdonság lesz az Android M-re épülő TouchWizben a megváltozott memóriamonitorozás is, az új „Memória” lapon látszik majd a RAM éhségen felül az is, hogy milyen gyakran van használatban az adott program. A Samsung csúcsmobilok már egy ideje rendelkeznek ujjlenyomat-olvasóval, ami a saját szoftverüket használta eddig, mivel a Google hivatalosan nem támogatta ezt a fajta biometrikus azonosítási módot. Az Android 6.0 már egy külön API-t alkalmaz az ujjlenyomatos beléptetési rendszer számára, és a Samsung a jövőben inkább ezt fogja használni, nem a sajátját. Így a TouchWiz szinte teljes egészében biztonságossá tehető úgy, hogy nem kell hozzá sehol sem hosszú és bonyolult jelszavakat gépelni, minden lezárt tartalom elérhető lesz egyetlen érintéssel. Fontos, hogy a szintén Google újításról, az automatikus biztonsági mentésekről sem kell lemondani. Ez arról fog gondoskodni, hogy ne vesszenek el véletlenül a felhasználók adatai a különböző programok esetében. Az Android M 25 MB-nyi hellyel szolgál minden applikáció számára a felhasználó Google Drive-ján. Végül a rendhagyó infógrafika kitér az energiahatékonyságra is. A Samsung az elmúlt évek alatt nagyon sok fogyasztásoptimalizálásra szolgáló fejlesztéssel látta el a TouchWizt a többi gyártóhoz hasonlóan, és az Android Marshmallow által kínált lehetőségekben is felismerte a potenciált. A Dozen és az App Standby képességek kiegészülve a dél-koreaiak megoldásaival minden bizonnyal érezhetően jobb üzemidőt fognak kínálni. Az érdeklődők minden bizonnyal tűkön ülve várják majd, hogy megkapják az Android 6.0-val ötvözött TouchWiz operációs rendszert. A Samsung infógrafikája alapján ez minden eddiginél „materiálisabb” dizájnt fog felvonultatni. Tehát nem csak a képességeit tekintve közeledik ismét a vállalat a gyári megoldásokhoz, hanem a grafikus felületet figyelembe véve is. A Samsung kiadott egy olyan listát is, ami már az első frissítésre váró mobilokat vonultatja fel: ● Samsung Galaxy S6 ● Samsung Galaxy S6 Duos ● Samsung Galaxy S6 Edge ● Samsung Galaxy Note 4 ● Samsung Galaxy Note 4 Duos ● Samsung Galaxy Note Edge ● Samsung Galaxy Alpha ● Samsung Galaxy Tab A A közelmúltban bemutatott Galaxy Note 5 és a Galaxy S6 Edge+ egyelőre nincs a lajstromban, de minden bizonnyal ezek a mobilok is az elsők között nevezhetnek majd be a Marshmallow-ra. Arról természetesen egyáltalán nem esett szó, hogy mikor frissülhetnek ezek a masinák, hiszen eleve bőven odább van még az Android 6.0 debütálása is. Ha pozitívak akarunk lenni, akkor reménykedhetünk abban, hogy még az év vége előtt sor kerül a felsorolt masinák OTA frissítésére.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. Szefmester
2015.08.24. 12:07
"A feltelepített alkalmazásoknál manuálisan lehet majd beállítani, hogy azok csak olyan információkat érjenek el, amiről a felhasználó is úgy gondolja, hogy szükséges lehet a működéshez, illetve meg kívánja osztani. Amennyiben a program megfelelő működéséhez több adat szükségeltetik, akkor az jelzi ezt a készülék tulajdonosa felé, aki ilyenkor ismét eldöntheti, hogy ad-e hozzáférést a kért dolgokhoz, avagy sem."

Szóval akkor a jövőben úgy fognak megíródni a tetrisek hogy ha nem juthatnak hozzá a névjegyekhez akkor nem fognak elindulni....

Az elgondolás jó, de meg lesz a kiskapu, ami miatt mindenki kikerüli ezt az engedélykezelést.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. DarStav Szefm...
2015.08.24. 12:18
Az átlagfelhasználóknak igazából mindegy lesz. Sokan követik az OK->OK->Install->OK elvet sajnos, rajtuk ez sem fog segíteni. Viszont erős kétségeim vannak afelől, hogy őket lehet-e egyáltalán segíteni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. ChoSimba DarSt...
2015.08.24. 12:30
Hogyne lehetne segíteni őket ! Nekik készült a 9mm G2RIP
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. RCAy1ZSpT5
2015.08.24. 16:39
Nagyon jó. Aki még nem tette, NE frissítsen L -re.
http://www.androidpolice.com/2015/08/21/google-will-finally-fix-the-infamous-mobile-radio-active-bug-in-android-6-0/

Hírnek örülök, igaz várhatok még fél évet, de legalább egyszer meg fogom kapni a frissítést. L 5.1.1 is már hónapok óta csúszik, most is csak az USA szolgáltatós N4-ek kapták meg. (/független 910C Note 4 tulaj)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Cannapeace
2015.08.24. 19:00
1. van egy buta mobilom telefonálásra.
2. van egy okos mobilom nettel és hamis fiókkal
NICE
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!