iPon Hírek

Android Market: Visszaváltjuk, ha nem tetszik

Dátum | 2009. 02. 18.
Szerző | Gabriel
Csoport | MULTIMÉDIA

Apró, ám annál érdekesebb és lényegesebb részletre derült fény a készülődő Android Market frissiben napvilágot látott szabályzatában - nevezetesen az, hogy amennyiben a felhasználó a megvásárolt alkalmazással nem elégedett, úgy azt 24 órán belül visszaválthatja.

Ami pedig nem csak hasznos, de gesztusnak és PR-lépésnek is nagyszerű (nagyot nőhet így az Android Market, és jó eséllyel maga az Android is a felhasználók szemében), valamint még az alkalmazás-fejlesztőket is hathatósan ösztökélheti az alkalmazásaik megfelelő fejlesztésére és szükség szerinti karbantartására.

Ez utóbbi tényezők elmulasztására remek példa a Sim City iPhone-os változata, amelyet bizony sok iPhone-felhasználó szívesen visszadobna az EA-nak, mivel bár a játék már hónapok óta elérhető, még mindig nem javítottak ki benne egy eléggé súlyosnak mondható hibát, amelynek nyomán a program egyes esetekben már rögtön elindításkor kiakad.

Látszik tehát, hogy a vásárlók nem igazán jelezhették kellő eréllyel az elégedetlenségüket. Ha azonban tömegével dobnak majd vissza egy vacak vagy hibás alkalmazást, akkor remélhetőleg hamar észbekap majd a fejlesztő is. Ez tehát egy remek ötlet a Google-tól, és csak remélni lehet, hogy az Apple is követi majd a példájukat.

Ezen kívül a szabályzat említette még egyebek mellett a következőket is: a Marketen megvásárolt alkalmazások akárhányszor újratelepíthetőek; a frissítéseknek közvetlenül a fejlesztőtől kell érkezniük; nyíltan szexuális témájú tartalmak nem kerülhetnek a Marketre; az esetleges számlázási problémákat a fejlesztővel, vagy az érintett kártyakezelővel kell elintézni.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. Svindler
2009.02.18. 21:34
VISSZA A HÍRHEZ
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Insignia
2009.02.19. 00:01
Ha nemtetszikk vissza valtod vicces ötlet csak kifogjak oket hasznalni valoszinuleg
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!