iPon Hírek

Apple: célkeresztben a Mac, új szoftverek

Dátum | 2010. 10. 21.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Végre valahára lezajlott az Apple régóta emlegetett rendezvénye, amelyet csak Back to the Mac-ként emlegettek (Vissza a Machez). A korábbi pletykák azt valószínűsítették - és a cím alapján ehhez nem is kellett sok logika, hogy rájöjjünk -, hogy a vállalat az iPad és iPhone láz "lecsengése" után most ismét a Mac konfigurációkra helyezi majd a hangsúlyt, azaz a legfrissebb termékek ebből a családból kerülnek ki. Eleinte nem tudhattuk, hogy pontosan milyen újdonságokra számíthatunk, de az utóbbi pár nap pletykái alapján már biztosra vehettük, hogy a MacBook Air család frissítésére készül a vállalat. Bejött. Az új MacBook Air noteszgépek mellett néhány szoftveres újdonságról is lehullott a lepel, köztük a következő operációs rendszerről is, amely Macx OS X 10.7 Lion néven érkezik majd.

Bemutatkozik a 11,6 hüvelykes MacBook Air, frissül a 13,3 hüvelykes modell is


Kezdjük a sort a jövevénnyel, amely a nagytestvérhez, azaz a 13,3 hüvelykes modellhez hasonlóan szintén unibody házzal büszkélkedik, amelyet egyetlen alumíniumtömbből faragnak ki. A szerkezet alapára 999 dollár, de hogy ezért az összegért mit kapunk? Nos, vegyük végig, szépen, sorban. Az új ultravékony noteszgép 11,6 hüvelykes képátlójú, ledes háttérvilágítással ellátott kijelzővel érkezik, amelynek natív felbontása 1366 x 768 pixeles. A processzor szerepét egy 1,4 GHz-es Core 2 Duo modell tölti be, rendszermemóriából pedig 2 GB-nyi áll rendelkezésre, ami némi felárért 4 GB-ig bővíthető. A rendszerben egy Nvidia GeForce 320M videó vezérlő lapul, amely a rendszermemóriából 256 MB-nyit foglal le magának (integrált).  A vezérlő mini DisplayPorton keresztül külső monitor kezelésére is képes. A rendszer tápellátásáról egy 35 wattórás akkumulátor gondoskodik, amely átlagosan 5 órányi vezeték nélküli munkát tesz lehetővé és akár 30 napon át is képes készenléti állapotban tartani a gépet.


Az újdonság 29,95 cm-es szélességgel, 19,2 cm-es mélységgel és 0,3-1,7 cm közötti vastagsággal bír, súlya pedig 1,06 Kg körül helyezkedik el. Az adatok tárolásáról az alap modellben egy 64 GB-os SSD meghajtó gondoskodik, de némi felárért cserébe akár 128 GB-os SSD-vel is elérhetjük a terméket. Az új Air a felsoroltakon kívül 802,11 b/g/n típusú WiFi adapterrel és 2.1-es Bluetooth adapterrel is rendelkezik, valamint többérintéses technológiát is támogató érintőpaddal és FaceTime webkamerával is fel van szerelve. Billentyűzet háttérvilágítást viszont ne keressünk egyik modellen se, mert az sajnos nincs. A FaceTime webkamerához már elérhető az iPhone-ról ismert FaceTime videócsevegő program béta változata, amely WiFi kapcsolaton keresztül ingyenes egymásközti videó telefonálást kínál a macesek számára, azaz mostantól iPhone-os és iPod Touch-os barátaikkal is video chatelhetnek majd a mac tulajok. A csatlakozók között egyébként két darab USB 2.0-s portot, az említett mini DisplayPort csatlakozót, valamint egy fejhallgató kimenetet találunk.


Most vessünk néhány pillantást a nagytestvérre, azaz a frissített 13,3 hüvelykes modellre. Ez a gép szintén unibody házzal büszkélkedik, ám már 13,3 hüvelykes képátlójú, ledes háttérvilágítással ellátott kijelzőt tartalmaz, amely 1440 x 900 pixeles natív felbontás mellett üzemel. Ebből a változatból az olcsóbbik kiadás 1299 dollárba kerül és már 1,86 GHz-es Core 2 Duo processzort, illetve128 GB-os SSD meghajtót tartalmaz. Amennyiben ez nem lenne elég, úgy 1599 dollárért cserébe kérhetünk 256 GB-os SSD meghajtóval ellátott változatot is, amibe opcionálisan van erősebb processzor is. Mindkét egységhez 2 GB-nyi rendszermemória jár, de ez a mennyiség 4 GB-ig természetesen gond nélkül bővíthető.



A fentiektől eltekintve egyéb különbséget nem találunk az olcsóbb és a drágább 13,3 hüvelykes modell között, így most nézzük a közös tulajdonságokat. Méretük 32,5 x 22,7 x 0,3-1,7 cm, súlyuk pedig 1,32 Kg körül helyezkedik el. A videó vezérlő szerepét itt is egy GeForce 320M típusú IGP tölti be és ezeknél a termékeknél sem hiányzik a kínálatból a 802.11 b/g/n WiFi adapter, a FaceTime webkamera, illetve a 2.1-es Bluetooth adapter. A friss jövevények 50 wattórás akkumulátorral érkeznek, ami akár 7 órányi üzemidőt is kínálhat egyetlen töltéssel. Az újdonságok ugyanazokat a csatlakozókat tartalmazzák, mint amit a 11,6 hüvelykes példányoknál már felsoroltunk, azzal a különbséggel, hogy a 13,3 hüvelykes modelleknél már SD kártya olvasó is szerepel a repertoárban.


A gyártó még tartogat egy fontos újítást, amely mindkét termékhez alap esetben is jár. Mivel az egységek nem rendelkeznek optikai meghajtóval, így az operációs rendszer telepítése a többség számára nehézkes feladatnak bizonyul, ha csak nincs kéznél egy USB-s külső optikai meghajtó. A gyártó a probléma elkerülésének érdekében mostantól minden MacBook Air modellhez mellékel egy Software Reinstall USB drive névre keresztelt eszközt, ami tulajdonképpen nem más, mint egy 8 GB-os pendrive. Az adattárolón az OS X és az iLife telepítője foglal helyet.

Új szoftverek is érkeztek/érkeznek


A friss MacBook Air modellek mellett az iLife 11 is bemutatkozott. A szoftvercsomag alkalmazásai számos kisebb-nagyobb frissítésen estek át, így például az iPhonto 11 Facebook integrációt kapott, a Garageband 11 pedig beépített gitár- és zongora leckékkel érkezik, amelyek újfajta teljes képernyős módban is megtekinthetőek. Az iMovie 11 új effektekkel, fejlettebb audió szerkesztő képességgel, filmelőzetes-készítő eszközzel és arcfelismerő funkcióval érkezik, amely a videóban felismeri az arcokat. Az iLife 11 már elérhető: a szoftvercsomag frissítésként 49 dollárért érhető el.

Jön a Mac OS X 10.7

Mac App Store
Az Apple operációs rendszerének következő változata, a Mac OS X 10.7 jövő nyáron jelenhet meg és saját App Store-ral fog rendelkezni. A szoftver hatékonyabb támogatást nyújt majd a többérintéses technológia kiaknázásához, emellett iPad-szerű Launchpad is helyet kap benne, ami lehetővé teszi, hogy könnyedén és gyorsan hozzáférhessünk az egyes alkalmazásokhoz.

Launchpad
A Mission Control szolgáltatás a megnyitott ablakokat, alkalmazásokat és a dockot próbálja majd összefogni és Expose nézetben elénk tárni. A teljes képernyős módban futó alkalmazások a felső sorban, míg az ablakban futók középen, "stack" nézetben lesznek felsorolva. A Mac App Store 90 napon belül elérhető lesz a Snow Leopard operációs rendszerhez, de ha a Lionra fáj a fogunk, akkor 2011 nyaráig sajnos még várnunk kell rá. A szoftver áruház ugyanolyan rendszerben működik majd, mint az iTunes App Store: a fejlesztők szoftvereik után 70-30%-ban "osztoznak" majd az Apple-lel, vagyis a szoftveróriásé lesz az alkalmazás után befolyó bevétel 30%-a, a fejlesztőké pedig a maradék 70%.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

10. iteq47
2010.10.21. 12:22
ez a vékonság nagyon tetszetőssé teszi. meg amugy is az

de ezt az ingyen videofonálást magyarázza már el nekem valaki.
mert úgy írnak róla mintha ez valami új dolog lenne skyperól hallott már valaki? vagy msnröl?

amúgy ezekre felkúszik a windows is?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Alvin_ti42... iteq4...
2010.10.21. 12:33
Fel, csak minek A videotelefonálást én se nagyon értem, bár szerintem az ebben a pláne, hogy mobil és PC között megy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. usagi
2010.10.21. 13:15
Szerencsére nincsen túlárazva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. lew000
2010.10.21. 13:46
"de ha a Lionra fáj a fogunk, akkor 2010 nyaráig sajnos még várnunk kell rá"
nem inkább 2011 nyaráig ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. J.o.k.e.r lew00...
2010.10.21. 13:48
De bizony, köszi!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. noss
2010.10.21. 17:02
0,3-1,7 cm vastagság: az eleje poén, a vége kevésbé, ha az 1cm vastag Dell Adamo XPS-hez viszonyítjuk...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. malvoisen
2010.10.21. 17:35
Azért CULV-vel ezek az akku idők nem annyira egetrengetőek. Persze nem is Atomról beszélünk, illetve a VGA is rendben van, de a dolog varázsa rögtön eltűnik, ha a 11"-es gép mellé töltőt is kell cipelni, ha egész nap használni akarja az ember a gépet. Így már kifejezetten rossz döntésnek tartom a belépő Airt a MacBookkal egy szintre árazni, hiszen az utóbbi egy teljes értékű számítógép, míg az Air csak második gépnek jó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. noss
2010.10.21. 22:40
@malvoisen: szerintem is jobb választás a nagyobbik, de szerencsés és egészségesebb, ha vki nem akar egész nap gépezni...
(amúgy mekbúk felhasználók már rég hozzászoktak a töltő cipeléséhez...)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. rendesy
2010.10.22. 10:49
Mindig olyan vagány designt hoz az Apple. Megunhatatlan. Főleg, hogy valami okossággal is párosul az külön öröm. remélem tovább hozza a formáját és lemossa egy idő után a Microsoftot...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. besk
2010.10.23. 13:47
@noss "amúgy mekbúk felhasználók már rég hozzászoktak a töltő cipeléséhez..."

A 10 órás akkuidőre gondolsz?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!