iPon Hírek

Apple: csekély rész, óriási profit

Dátum | 2010. 09. 22.
Szerző | Gabriel
Csoport | MULTIMÉDIA

Érdekes aránytalanságra hívta fel a figyelmet az Apple statisztikáiban T. Michael Walkley, a Canaccord Genuity elemzője - nevezetesen arra, hogy a vállalatnak a mobiliparból keletkező tekintélyes profitjához képest rendkívül kevés iPhone-t ad el.

2010 első felében "mindössze" 17 millió iPhone-t értékesítették (míg pl. a Nokia, a Samsung és az LG együttvéve mintegy 400 millió készüléket adtak el), ám ennek ellenére hozzájuk vándorolt az iparág bevételeinek nem kevesebb, mint 39%-a, míg az előbb említett három riválisának csupán 32% jutott. A többiek csak a fennmaradó 29%-on osztozhattak.


Walkley szerint ez az aránytalanság annak tudható be, hogy az Apple igen magas nettó haszonhoz jut minden egyes készülékből; míg a legtöbb mobilgyártó már akkor végtelenül boldog, ha egyáltalán ki tudja hozni nyereségesre a készülékeit, vagy akár csak 10%-os működési eredményt el tudnak érni az árbevétel arányában, addig az Apple-nél ugyanez az érték az iPhone-ok esetében (a Canaccord becslései szerint) meghaladhatja a 30%-ot is.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

18. asimov007
2010.09.22. 17:58
Rabló Apple.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Anzal0te
2010.09.22. 18:16
Tény, hogy óriási haszonnal dolgoznak, de ezt akkor is túlzásnak tartom.
Számolgattam picit, és ilyen számok jöttek ki:

Apple:
17 millió 170-180 ezer forintos iPhone 3 060 milliárd forint bevételt jelent.
Ha 30%-os profittal dolgoznak akkor is csak 918 milliárd forint a nyereség rajta.

Nokia, Samsung, LG:
12 000 milliárd a bevétele van a 400 milla mobilból (ha átlag 30000 forintos telefonokkal számolunk, bár az szerintem durva átlag ár). Ha csak 1%-os profittal dolgoznak akkor is 1200 milliárd forint a nyereség. Ami ugye nem kevesebb, mint az Epölé, ahogy a második kördiagramon látszik..

Természetesen, lehet hogy elírtam 1-2 nullát, de remélem nem. Ha ilyen történt nem kell fullra leoltani, csak írjátok meg hogy mi a rossz. Köszi!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Balucsek
2010.09.22. 18:17
Mikre nem képes egy matrica a terméken...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. gezu1025
2010.09.22. 19:00
Ez nem másnak tudható be, mint hogy 3x-4x annyiba kerülnek a termékeik.................................................
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. gebana
2010.09.22. 19:12
lol, még önként beismerik a túlárazást.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. bela74
2010.09.22. 19:15
Erre el lehet mondani hogy a "kevesebb néha több"...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. prohlep
2010.09.22. 20:38

Apple valoban a reszleteiben is gusztusos kinezetu dolgokat gyart, ...

... de eszelosen tularazottan dragan arusitja, ...

... persze a harmadik vilag kirablasara alapozott amerikai jolet ezt meg tudja fizetni.

Meg nalunk is vannak, akik meg tudjak fizetni, valamibol ...

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. saxus
2010.09.22. 20:40
Kérdés, hogy ebben benne vannak-e az Appstore-k eladása. Ha igen, akkor teljesen egyértelmű honnan van a pénz.

Egyébként az Androidos pénzből a gyártók is profitálnak vagy csak a Google?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Intrepid
2010.09.23. 07:54
Én azt nem értem mégis hogyan csinálják mivel akárhogyis nézem most ha veszek egy iPhone-t akkor az 1 hét után darabokban van ha az ember rossz szériát fog ki akkor a telefon magától esik szét mivel olyan pocsék a gyártás minősége. És akkor még nem számoltam bele a drága és nagyon rossz szervízt gondoljunk csak bele mekkora kín sznvedés már egy hátlap csere egy iPhonen és mennyire drága.

Épeszű ember ha magyarországot nézem inkább vegyen egy HTC desire-t és még mindig 60-70-80ezer forintal olcsóbban jön ki és kap cserébe egy olyan okos telefont ami tényleg jó rá egy android és ennyi iPhone egy közép és alsókategóriás mobil minőség terén amit felsőkategóriás áron sőt már afelett adnak el mert divat lett és teljesen mindegy az ára az emberek veszik mert "hűűű nézd nekem iPhonem van dejó vagyok" és így érthető a grafikon a is...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Canabis
2010.09.23. 11:46
nem tudom ebbe mi az új dolog, egy iphone-t semmivel nem kerül többe legyártani, mint mondjuk egy hd2-őt, mégis 2-3x annyiba kerül.

magamtól is rájöttem, h sokkal nagyobb hasznuk van, mint a többi gyártóknak

jó a marketing osztály, meg nagy presztízse van már a cégnek, így drágábban el lehet adni, mint amennyit ér a teló, ennyi...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. botvos
2010.09.23. 12:01
Igen, nagyon jó marketing, image, és a presztízs az oka az egyébként indokolatlanul magas árnak. Azonban nem kell elfelejteni, hogy ezt nem könnyű elérni, ennek ellenére az Apple-nek sikerült, ezt el kell ismerni. Én sem vagyok Apple fan pont az aránytalan ár, és a számomra elfogadhatatlan üzletpolitika miatt. Bízom benne Android letördeli hamarosan kicsit iphone szarvacskáit...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. antiaxe
2010.09.23. 12:51
Az Iphone 4-nek a gyártási költség kb 40e Ft...
A többi az alma... és még abból is hiányzik...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. saxus
2010.09.23. 14:29
Látom, már megint sokan okosabbak és csak odáig jutottak el, hogy fújfújapple.

Egy készülék anyagáron elenyésző. Ha rájön az anyag megmunkálási költsége, még mindig elenyésző. Ha hozzávesszük, hogy ki kell termelnie a következőket mind:
- marketing
- értékesítési hálózat
- support
- szervzíhálózat
- logisztika (szállítás, tárolás)
- gyártástechnológia kifejlesztése
- készülék kifejlesztése
- prototípusok fejlesztése (egyes esetekben egy prototípus legyártása többmillió HUF is lehet, míg tömegtermelésben akár az is lehet, hogy nincs 10K HUF).
- irodabérlet
- alkalmazottak munkabére.
- egyéb költségek (takarítók, HR, könyvelők, ügyvédek, stb., szóval minden, ami kell egy cégnél).

Másrészt talán észre lehetne venni, hogy nem a szürkeimportos ár a lényeges, hanem, hogy mennyiért osztogatják a mobilszolgáltatóknál. Persze, akinek csak villogásra kell, annak édesmindegy.

@Intrepid: láttál is már Apple terméket, vagy csak a szád jár?

És mégegyszer: az egy dolog, hogy az Apple pofátlanul nagy haszonkulccsal dolgozik. Mert megteheti. Helyében bárki más megteheti. Azonban észre lehetne venni az Android és az Apple modellje közötti különbséget:

Szoftver:

Android: egy fejlesztő, többi gyártó ugyanazt kapja. A telefonok lényegében ugyanazt tudják, mind szoftver, mind hardverileg, így árverseny lesz a gyártók között. Ez kis haszonkulcsot hoz magával.

Apple: Egyedi szoftver, tud egyedi "felhasználói élményt" nyújtani, nincs "belső" konkurenciája.

Market:
Android: a bevétel nagy része a Google-hoz vándorol, gyártók nem látnak belőle semmit. Továbbá az AppStore-hoz képest katasztrófa az Android Market, ráadásul warezolni is egyszerűbb, ha fizetős szoftverről van szó. (Jailbreak sokakat visszatart azért).
Apple: a bevétel nagy része marad házon belül.

Fizetőképes vásárlók:
Apple: sok Apple vérfan úgy is bekajál egy csomó mindent. Másrészt az árazása miatt alapvetően úgy is azok veszik meg, akik tehetősebbek, ergo van pénzük még az AppStore-ban elkölteni.

Android: töri le az árakat, így egyre inkább olyan rétegekhez is eljut a telefon, akik nem annyira tehetősebbek és nem is fognak további szoftverekre pénzt áldozni. Emiatt látom alapvetően koncepcióhibásnak a Nokia Ovi store-ját. Hiába van 500M eladott készülékük, ha egyszer abból 498M nem hajlandó további pénzt költeni. (Most arról, hogy milyenek a mostani Nokia készülékek és, hogy mint n+1. platform mennyire nagyon nehéz helyzetben van, azt most figyelmen kívül hagynám. Ugyanezért vagyok szekptikus a Microsoft Markettel is, sokadikak egy így is telített piacon. Ráadásul megpróbálják levetni az öltönyös-nyakkendős image-t, és áttérni a divattelefonok piacára, ami hát khm... nagyon nem egyszerű.

Egyéb adalékinfó: http://mobilarena.hu/hir/anssi_vanjoki_hosszabb_tavon_nem_megoldas_az_andro.html
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. XtreemX
2010.09.23. 17:25
Nevetséges amit az apple csinál.. átvgja az embereket akik persze megveszik mert végülis itt nincs válság...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. botvos
2010.09.23. 20:48
saxus megmondja a tutit... tartalommal egyetértek, stílussal kevésbé
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Heroes27 saxus
2010.09.23. 21:01
saxus, én ebből azt szűrtem le, hogy az iphone mennyire jó és az android mennyire rossz. Ne haragudj, volt Iphone-om, most védheted ahogy akarod, de fényezni se kell annyira. Az android sokkal jobban tetszett, mint az ios, gyorsabb, szebb. nagyobb fantáziát lántak benne a gyártók, mint eddig valaha. És az nagy hülyeség, hogy az apple-höz a tehetősebb emberek jutnak hozzá és az androidhoz meg a nem tehetősek. Ajánlanám neked hogy nézz körbe egy kicsit, a mostani 4-et 30K-ért kihozhatod havi 3 ezer forintért 2 éves hűséggel. nem hiszem, hogy ezt csak a tehetősek érhetik el, amikor elég sok ember almával járkál az utcán, és nehogy azt hidd, hogy mindenki kicsengette a 150K érte. nekem volt 3G-m, most Galaxy S-t használok, és jobban tetszik, gyorsabb, és nincs egy köcsög vezére, aki állandóan a tv-be tártja magát. És galaxy S tényleg nem mindenkinek van, és android. Az meg a másik, hogy kifizetsz egy készüléket (teszem hozzá nem kis pénzért) és nekem még további pénzt kell azért áldoznom arra, hogy szórakoztassam magam.
Ne haragudj nekem ez nem volt sajnos nyerő, ezért váltottam.

és igen saxus megmondta a tutit
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. bela74
2010.09.24. 17:09
Ez megvan?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. saxus
2010.09.25. 22:59
Heroes27: melyik szolgáltató? T-nél van 30K-ért két évre szifon4, de ott 17690 a havidíj (Ikon 600).

http://webshop.t-mobile.hu/webapp/wcs/stores/WSSpecialProductDisplayCmd?docname=t-mobile%2Fcatalog%2FWSProductDisplay.jsp&storeId=2001&productId=232044&message=&langId=-11&catalogId=2001&ddkey=ProductDisplay

Egyébként az összehasonlításnál nem volt cél a két készülék/rendszer műszaki összehasonlítása. Inkább a piac és az egyéb, _platformot_ meghatározó dolgok összevetése lett volna, ott is főleg üzleti szempontból. Ha már egyszer a cikk a bevételekről szól.

A stílusért meg bocs mindenkitől, rossz szokás, hogy néha így válaszolok vissza, ha kiugrik a hülyeség-detekotor.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!