iPon Hírek

Apple részesedés az Imagination Technologies-ben

Dátum | 2008. 12. 19.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | IT VILÁG

Az angol font értéke jelenleg csökkenőben van, így most érdemes az Egyesült Királyságban vásárolni. Ezt az Apple illetékesei sem gondolják másként, ugyanis a gyártó nemrégiben bejelentette, hogy részesedéshez jutottak a brit Imagination Technologies névre hallgató vállalatban. Az Apple tranzakciója 4,8 millió dollárba került, így a cég most az Imagination Technologies-ben összesen 3,6%-os részesedéssel képviselteti magát.

A vállalat ugyan nem igazán reklámozza a termékeit, de érdemes megemlíteni, hogy az Imagination Technologies gyártja a PowerVR grafikus IP magokat, amelyek már többek között a Samsung, az Intel és a Texas Instruments különböző termékeiben is feltűntek. Az Apple a lépés hatására most már hozzáférhet a licencekhez.

Az AppleInsider értesülései szerint az Apple olyan SoC chipek alkalmazását tervezi, amelyek a fent említett vállalat exkluzív grafikai technológiáit használják, és amelyeket főként a Samsung fog készíteni. Az Apple már korábban is kifejtette, hogy házon belül szeretné megoldani az iPhone-hoz szükséges ARM processzorok fejlesztését, ez a lépés most a fent említett folyamat részét képezi. A cég az Imagination Technologies-ben vásárolt részesedés segítségével próbálja bebiztosítani a jövőbeni termékeihez szükséges grafikus technológiák elérhetőségét.

A legfrissebb PowerVR IP magok egyébként 3D-s gyorsításnál többre is képesek. A korábbi hírek szerint az Imagination Technologies az új, PowerVR SGX531-es termékével az 1080p-s felbontású HD kijelzőket és a nagy FPS (képkocka/másodperc) sebességet igénylő alkalmazásokat kívánja célba venni. Az SGX531 rendelkezik Shader Model 3.0-s támogatással; a termék 128 bites architektúrával bír, ennek köszönhetően ideális lehet a SoC (System on chip, rendszer a chipen) megoldásra épülő készülékekhez is.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. Svindler
2008.12.19. 19:46
VISSZA A HÍRHEZ
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!