iPon Hírek

Áprilisi égbolt

Dátum | 2012. 04. 02.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Ebben a hónapban érkezik a lyridák meteorraj, amelynek első leírása az időszámításunk előtti 7. századi Kínából származik. A korabeli beszámoló szerint esőként hullottak a csillagok az égből. A C/1861 G1 (Thatcher) üstökös anyagából származó raj 22-én hajnalban éri el maximumát, ekkor előreláthatóan 14‒23 meteor lesz megfigyelhető óránként, de a nyolcvanas években volt, hogy kilencven körüli rajtagot is megfigyeltek egy óra alatt. A maximum hossza mindössze 32 óra lesz.

Rögtön a hónap elején egy bolygóegyüttállásra hívjuk fel a figyelmet: április 3-án naplemente után a Vénusz a Fiastyúk közelében megfigyelhető a nyugati égbolton, illetve a horizont közelében a Földtől egyre távolodó Jupiter is látható lesz.

Fiastyúk
A hónap során jó alkalom nyílik három bolygó megfigyelésére is. A Vénusz április végére éri el legnagyobb fényességét, és közben fázisa folyamatosan csökken a március 30-án jelentkező fél-Vénuszról. A vékonyodó sarlót mutató bolygó közben egyre közelebb kerül a Földhöz, így látszólagos átmérője is fokozatosan növekszik a fényességével együtt a nyugati égbolton.

A fogyó Hold és a fogyó Vénusz
A keleti-délkeleti horizont fölött egész éjszaka megfigyelhető lesz a távolodó Mars is. De a hónap igazi szenzációja a Szaturnusz lesz, amely április 15-én kerül szembenállásba a Nappal, és ekkorra esik legnagyobb fényessége és látszólagos átmérője is. A látványos gyűrűkkel rendelkező bolygót a legegyszerűbb távcsővel is könnyedén megfigyelhetjük ekkor.

Április 28-án tartják világszerte A Csillagászat Napját, országszerte távcsöves bemutatókkal és egyéb programokkal készülnek a csillagvizsgálók és a csillagászati szövetségek.


mcse.hu
astronomytoday.com
 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!