iPon Hírek

Aprók nagyban - 02.04.

Dátum | 2013. 02. 04.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Komoly technika a Killzone: Mercenary mögött A Guerilla Games elárulta, gyakorlatilag ugyanazt a mesterséges intelligenciát használja a PS Vitára készülő Mercenaryban, mint a nagykonzolos Killzone 3-ban. Ezen kívül pedig a grafikát is igyekeznek úgy megoldani, hogy szinte a teljes Killzone 3-élményt adja. Piers Jackson, a fejlesztése vezetője elmondta, a Vita nagyon erős hardverrel rendelkezik, így a meglévő engine-ban csak néhány dolgot kellett lecserélniük: változott a hanggal kapcsolatos kód, és a renderelésben is pár apróság, de be is kerültek feature-ök: reflection mapping a padlóra, valamint a bevilágítható részecskerendszer. Néhány helyen persze vissza kellett fogniuk magukat, de összességében Jackson szerint a Killzone-ra jellemző technikai színvonal teljes mértékben ott lesz a végleges termékben. Kooperatívval jött volna az eredeti Assassin's Creed Philippe Bergeron, az Assassin's Creeden dolgozó egyik rendező elárulta, eredetileg hatalmas co-op terveik voltak az első részhez. Mindez azonban azelőtt alakult ki, hogy megszületett volna a végleges történeti vonal Desmonddal és az animusszal. Miután azonban ezt kitalálták és megírták, rájöttek, hogy egy kooperatív szál nem fér bele a sztoriba, hiszen a főszereplő őse egy bizonyos módon tette a dolgát, amibe nem fért volna bele a többfelé ágazó cselekmény. Végül tehát úgy döntöttek, hogy a teljesebb egyjátékos élmény fontosabb, és kidobták az egész kooperatívot a kukába. Bakiparádé az L.A. Noire-ban Nem csak igazi színészek bakiznak, hanem ezek szerint a modern technikával megalkotott digitális másaik is. Furcsa látványt nyújt, de kétségtelenül vicces az L.A. Noire-ból öszseállított bakiparádé.
Steamre jöhet a Halo 3 A Steam adatbázisából előbányászott adatok szerint a közeljövőben érkezhet a rendszerbe a Halo 3, ami azt jelenti, hogy hosszú évek után a Microsoft elkészítette a PC-verziót. Az adatbázisban továbbá olyan címek szerepelnek, mint a Quantum Conondrum 2, a Fez, a Dyad, a Cut the Rope, a Shadow Warrior Complete Edition, a Duke Nukem 3D: Atomic Edition, valamint a Halo 2 és a Halo: Combat Evolved. Ha hihetünk ennek, az azt jelentené, hogy a Microsoft változtatott stratégiáján, és már nem kizárólag Games for Windows Live-on keresztül adja ki PC-s címeit. Ezzel kapcsolatos pletyka, hogy a Microsoft állítólag felvett egy munkatársat, aki kifejezetten a Steammel foglalkozik. Túl sok akció került a Resident Evilbe Habár a Resident Evil 6 "bukása" nem feltétlenül csak annak tudható be, hogy a sorozat a gyökereit otthagyva egy akciójátékká vált, ettől függetlenül azonban Masachika Kawate elismeri, átestek a ló túlsó oldalára. Ugyan manapság a shooterek jobban keresettek, mint a horrorjátékok, és nekik is fejleszteniük kell a Resident Evil játékmenetét, de Kawate szerint igyekezniük kell hűnek maradniuk az eredeti koncepcióhoz is. Így reményei szerint a franchise következő részei már több horrorisztikus elemet tartalmazhatnak, és inkább arra mehetnek majd rá, hogy rommá ijesztgessék a játékost. Az úriember elmondta, ha például most készítenének egy folytatást a kizárólag akcióra koncentráló Operation Raccoon Cityhez, sokkal több horror-elemet építenének bele. Half-Life 2 moddolva Ocolus Rift-támogatásra A népszerű Valve-játékot moddolták, hogy támogassa az Ocolus Riftet, pontosabban az azzal elérhető head trackinget. Ezt tekinthetjük most meg akcióban az alábbi előzetes segítségével.
Nem fejlesztik tovább az XNA-t Habár az XNA továbbra is egy támogatott eszköz lesz az Xbox 360-as, Windowsos és Windows Phone-os fejlesztéshez, a Microsoft nem frissíti már a szoftvert. A kiadó örül a platform eddigi sikerének, és annak, hogy számos csapat tett szert financiális sikerre az XNA használatával. Ezek szerint tehát a 2011 októberében megjelent XNA marad az utolsó verzió, a Microsoft nem foglalkozik az azóta felmerült hibákkal és hiányosságokkal. Az egyelőre nem derült ki, hogy a cég valamilyen új rendszerre cserélné-e le az XNA-t, de feltételezhető, hogy az új konzol érkezésével erre is fény derül majd. A redmondiak ugyanakkor lelőtték azt a pletykát, mely szerint a DirectX fejlesztésével is leállnának, és amely szintén a napokban röppent fel: "A Microsoft aktívan támogatja a DirectX-et, mint a platformaink közötti egységes grafikus alapot, mely Windowson, Xbox 360-on és Windows Phone-on is működik. A DirectX fejlődik, és fejlődni is fog. Egyáltalán nem áll szándékunkban megállítani a DirectX-szel kapcsolatos innovációkat." Négy játékon dolgozik a Microsoft kanadai stúdiója A novemberben Black Tusk Studiosra átnevezett vancouveri Microsoft-csapat négy bejelentetlen új címen dolgozik, derül ki Jonathan Browne LinkedIn-profiljából. A leírás szerint az úriember volt felelős azért, hogy ezek a projektek a nulláról elindulhattak, és megkaphatták a zöld utat. A stúdió vezetője elárulta, reményei szerint a készülő játékok között akad majd egy olyan kaliberű is, ami gyakorlatilag a következő Halo lehet. A Microsoft láthatóan ezerrel készül a következő generációra, nem akarja, hogy az új masina nagy címek nélkül induljon. Akcióban Sam Fisher Új, akciójelenetekkel alaposan teletömött előzetes látott napvilágot a Splinter Cell: Blacklistből. Habár a játék megjelenését nem olyan régen elhalasztották augusztusra, a trailerből kiderül, lesz mire várnunk: ennyire változatos mozgáskultúrával talán még sosem volt felvértezve kedvenc ügynökünk.
Next-gen programozót keres a Bethesda A Bethesda is ráerősít a következő generációra: több programozót is keresnek, akik majd egy next-gen technológián fognak dolgozni. A követelmények természetesen húzósak, hiszen a világ egyik legnívósabb csapatáról beszélünk: legalább 5 év AAA-programozói tapasztalat, több leadott projekt, és az Xbox 360 / PS3-on szerzett optimalizációs tapasztalat szükséges, a DirectX 11 alapos ismerete pedig nagy előny.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. YellowFlas...
2013.02.04. 23:24
Az L.A. Noire vidi valami írtó nagy! Rég nevettem ekkorákat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. jocek
2013.02.04. 23:25
L.A noire-on jót nevettem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. HeverAdam
2013.02.05. 07:03
Tényleg marhára jól sikerült ez az L.A Noir-os videó Nagyon jót nevettem főleg így munka után hiányzott is már Komolyan majdnem mint ha valami filmnek a bakijait néztem volna Főleg mikor beszállnak a kocsiba amaz meg el tüsszenti magát
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Zelbacsi
2013.02.05. 08:07
"Ugyan manapság a shooterek jobban keresettek, mint a horrorjátékok, és nekik is fejleszteniük kell a Resident Evil játékmenetét..."
Egy túlélőhorror játékmenetén nem fejleszt az, ha shootert csinálnak belőle... Miért is bukhatott meg a Rezi 6, vajon, ó?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Tapir_606
2013.02.05. 14:53
ez a gag-reel a legjobb tech demo az LA Noire-hoz, a kész verzió se volt semmi, de ebben sokkal jobban látszik a mimika-felvevő technológiájuk
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!