iPon Hírek

Aprók nagyban - 05.07.

Dátum | 2013. 05. 07.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Patrice Désilets újra elhagyta a Ubisoftot Márciusban, a THQ Montreal felvásárlása után jelentette be a Ubisoft, hogy az Assassin's Creed atyja is visszatért a céghez. Gyümölcsöző kapcsolatról és új, kreatív játékokról beszéltek akkor. Úgy tűnik azonban, hogy a kiadó és Désilets között nem működtek a dolgok: a jó hangulatban megkezdett első tárgyalások és megbeszélések után kiderült, az úriember nem igazán illeszkedik a Ubisoft jövőbeli terveibe, így most ismét távozni kényszerül. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a THQ Montreal megszerzésével örökölt két projektet, az 1666-ot és a Project Underdogot is lelőtték-e ezzel párhuzamosan. Remember Me - fókuszban a harc Júniusban jön a Remember Me, és habár az első beszámolók szerint a harc kezdetben furcsának tűnhet, amint hozzászokik az ember, már egészen frankó lesz. Talán a lenti video segít kicsit eligazodni a dologban.
Pachter helyesli, hogy a Nintendo távol marad az E3-tól Michael Pachter alapvetően megérti a Nintendo döntését, miszerint a cég nem képviselteti magát az E3-on úgy, ahogy a korábbi években. A piaci elemző szerint üzletileg jó a döntés, hiszen egy ilyen méretű sajtókonferencia, plusz a hatalmas bemutatótermek kibérlése nem olcsó mulatság, ráadásul a japánok úgy érzik, nem lenne mit bemutatniuk. Habár játékosként, illetve a játékipart kedvelő személyként Pachter is sajnálja, hogy a Nintendo ezúttal nem csinál nagy showt, szerinte a vállalat vezetői is érzik, hogy az összes nagy amerikai tévécsatorna azért lesz kint az E3-on, hogy a következő PlayStationről és Xboxról tájékoztasson, a Wii U pedig úgyis csak rosszul mutatna mellettük. Kiemelést kaptak az indie játékok a PlayStation Store-on A Sony elindított egy külön Indie Game kategóriát a PS Store-on, hogy jobban kiemelje és a felhasználók elé tegye az ilyen tartalmakat. Ennek örömére pedig a Retro City Rampage 50%-os kedvezménnyel vásárolható meg. Saints Row 4 - a keményarc elnök A Volition egy új videóval lepett meg minket mára, melyben az U.S.A. új elnöke látható, amint éppen keményen lép fel az idegenek ellen, akik meg akarják hódítani bolygónkat. A játék egyébként augusztus 20-án jelenik meg PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra.
Nem barátok a Frostbite 3 és a Nintendo Wii U Sőt, valójában már a Frostbite 2 sem kifejezetten szereti a Nintendo hardverét, árulta el Johan Andersson, a DICE technikai igazgatója. Elmondása szerint számos tesztet futtattak a Frostbite 2-vel Wii U-n, ám az eredmények kiábrándítóak voltak, így a hármas verzióval már nem is próbálkoznak. Tekintve, hogy az Electronic Arts játékkínálata a jövőben erősen a DICE engine-jére épül majd, tetemes mennyiségű cím kapásból nem lesz elérhető Wii U-n, többek között a Battlefield 4, a Dragon Age 3 és a következő Mass Effect sem. Andersson ráadásul elárulta, a DICE által készített új Star Wars-játék is a Frostbite 3-ra épül, így a Nintendo-tulajoknak arról is le kell mondaniuk. Hat hónap lemaradásban a következő Xbox? Új nap, új "meg nem erősített információ". A Kotaku értesülései szerint a Microsoft közel sem elégedett a bejelentés előtti fejlesztések ütemével és minőségével. A forrás szerint Redmond körülbelül fél évvel hátrébb van a játékok és a hardver fejlesztésével, mint ahogy az kívánatos lenne, ráadásul állítólag több belsős projektet is lelőttek, azok ugyanis nem álltak össze a terveknek megfelelően. Úgy hallani továbbá, hogy a Microsoft agresszívan próbál leszerződni stúdiókkal, és így exkluzív játékokra szert tenni, ugyanis úgy látszik, a belsős fejlesztőcsapatok nem képesek elég anyagot kitermelni, ráadásul eleve kevesebb van belőlük, mint például a Sonynak. A Sony jobban halad, mégsincs minden rendben Habár a forrás szerint a Sony mind a hardver fejlesztésével, mind pedig a nyitójátékokkal jobban halad, továbbra sem adta le a rendeléseket a beszállítóknak. Az egyik beszállító szerint jelenleg úgy néz ki, hogy körülbelül júniusban kezdődhet meg a masina gyártása, és ez augusztusban pöröghet fel teljesen, így azonban kérdéses, hogy a Sony eléri-e a startra tervezett 16 millió konzolt. Xbox a GamesComon Akárhogy is, a Microsoft idén visszatér Kölnbe. Miután a cég tavaly kihagyta a GamesComot, most az "Xbox élmény következő fejezetét" mutatja majd be. A GamesCom 2013-at augusztus 21-25-ig rendezik meg, vagyis jóval az új Xbox május 21-i bemutatása, és a júniusi E3 után.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

13. HeverAdam
2013.05.08. 06:44
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Shinjiii
2013.05.08. 07:54
Ahogy eddig is tabu volt, most sem szabad majd egyből az első konzol szériát megvásárolni, pont az ilyen piacra dobási sürgetős határidők miatt. Így spórolnak, úgy sietnek, és félkész szart dobnak ki, ami fél év használat után kisül, mint az összes X360 és PS3.

A Wii U-t nagyon sajnálom, elképesztően lelombozó lehet az, hogy nem vesznek részt ilyen nagyszabású bemutatókon...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Zelbacsi
2013.05.08. 08:48
"a Microsoft közel sem elégedett a bejelentés előtti fejlesztések ütemével és minőségével"
Hát kapjátok már be a lompos, loncsos és bozontost.... Most vagy minőséget akarnak, de ahhoz idő kell és akkor az ütemmel van baj, vagy pedig krva hamar el akarnak készülni, de az erősen a minőség rovására megy akkor. Az meg hogy egyszerre mindkettővel elégedetlenek... mégis mit akarnak, de most komolyan??? Az ilyen faszkalap közléseken nagyon ki tudok akadni. >_<
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. mtrx220
2013.05.08. 10:44
utálom ezt mondani, de szerintem a ps4 fog kijönni jól a köv generációból.
mondom azt úgy, hogy ebben a genben döntően x360-am van, és volt ps3-om is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. XuChi
2013.05.08. 11:24
Borzalom ez a Saints Row 4, de a Remember Me is egy kalap szar ahogy látom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Shinjiii
2013.05.08. 11:28
Remember Me-től én sem várok sokat, meglehetősen ötlettelen annak ellenére, milyen eredetinek hangoztatják. Ne így legyen. : )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. MrFox
2013.05.08. 11:51
"... ami fél év használat után kisül, mint az összes X360 és PS3."

Nekem első szériás PS3 van, és nem sült ki. Nagyon alacsony volt a sony-nál a hibaszázalék. Az x360 már más kérdéskör.

Persze megértem, hogy egy pécésnél reflex a konzol fika.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. MrFox
2013.05.08. 11:52
"Remember Me kalap szar" = savanyú a szőlő.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Shinjiii
2013.05.08. 12:04
Nemrég vásároltam PS3-at, és nem lefikáztam, hanem csak óvatos vagyok. Lehet te sokakkal egyetemben véletlenül jót fogtál ki, de a Sony-nál is sok volt a YLed akkoriban. Más téma, pl. Chieftec csodatalálmány tápom 1 hónap alatt összeszarta magát, mindenki más dicséri. Most akkor én mit szóljak hozzá? Érted, mire gondolok.
Én személy szerint akkor is kerülni fogom az első típusokat konzolban, ha halálodig bizonygatod, hogy neked meg működni fog.
Nem értem, miért kell rögtön személyeskedni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. mtrx220
2013.05.08. 12:58
Shinjiii
nem vagy jó a kütyüknél, a hiba benned van
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Shinjiii
2013.05.08. 13:52
Hát erre még nem gondoltam. (Bár a PS3-am működőképes még, azt nem említettem - érvként hoztam fel arra vonatkozólag, hogy nem vagyok PC-s konzol fikázó.)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. HUFEUR
2013.05.08. 21:55
Shinjiiii:

Igaz, hogy az első generációs PS3-akra jellemző volt a YLOD, de azért így is minimális volt a meghibásodás. Meg alapból csak kb 2-3 év után jelentkezett a hiba.

mtrx220:

A jelen generációnak is PS3 a győztese, legalábbis ha az eladásokat nézzük akkor biztosan, az meg relatív, hogy melyik a jobb konzol.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Szefmester
2013.05.09. 11:30
Mr Fox, kérlek fejtsd már ki mitől reflex fika az hogy a remember me szar. Szeretnék megint olyan jót nevetni a hozzászólásodon mint amikor előadtad hogy gamepadon ÉLETHŰBB FPS-sel játszani.

Előre is köszönöm!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!