iPon Hírek

Aprók nagyban 05.30.

Dátum | 2013. 05. 30.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Kedvcsinálón a Pro Evolution Soccer 2014 Egy új kedvcsináló előzetes jelent meg a Pro Evolution Soccer 2014-hez, melyből sok dolgot nem tudunk meg, de legalább láthatunk közelről labdát, némi klasszikus zenével kísérve. Idén valószínűleg mindennél jobban kiélezett lesz a Fifa és a PES közötti verseny.
Xbox One - a design mögött A Microsoft szerint az új Xboxot úgy alakították ki, hogy minden körülmény között jól nézzen ki a nappaliban, és tükrözze a funkcióját. Éppen ezért választották a "legfeketébb feketét" színnek, az ugyanis jól beleolvad a nappaliba, ugyanakkor jobban feltűnnek mellette például a kontrolleren megjelenő színek. Ramiro Torres, a konzol kinézetéért felelős úriember elmondta, a konzol kinézetének kialakításakor figyelembe kell venni a mögötte lévő hardvert, a felhasználói felület kinézetét, és persze az Xboxra jellemző márkát és imidzset. Torres szerint amint kézbe kapjuk a konzolt, észre fogjuk venni az apró design elemeket, valamint a minőséget, amire ezúttal különösen odafigyeltek. A design és a mérnöki csapat szorosan együtt dolgozott, hogy létrejöjjön a mindenki által ismert végeredmény.
Fejlesztői naplón az új Killzone Michiel van der Leeuw, a játék technikai igazgatója például arról beszél a videóban, hogy lehet tolni a játékot, miközben letöltődik. Gyakorlatilag a főmenüt és az első pályát kell egyben letölteni, utána már minden a háttérben történik. A video egyébként a Sony nem olyan régen beindított "beszélgetés a fejlesztőkkel" sorozatának része.
Assassin’s Creed 4: Black Flag - a csapat A játékból már sokat láttunk, ám azokról nem sokat, akik elhozzák nekünk ezeket az élményeket. A Ubisoft úgy látta azonban, hogy érdemes megtekinteni a fiúkat-lányokat, akik a játékot fejlesztik. A játék november 1-én érkezik minden létező nagykonzolos platformra.
Jövő héten jön Vitára a Limbo A legendás indie siker Limbo jövő héten érkezik PlayStation Vitára. A fejlesztők ígérete szerint az irányítást teljesen átalakították a kézikonzol követelményeihez, így az élmény semmit nem csorbul. Az anyag a PSN-en keresztül lesz hozzáférhető, 12,99 eurós áron, június 5-től. Hallgat a Microsoft az anti-DRM kérésekre A Twitter gyakorlatilag felrobbant, miután kiszivárgott, hogy a Sony DRM-szerű intézkedéseket vezetne be a használt játékok visszaszorítása ellen. A Sony vezetői reagáltak a Twitteren felmerült aggályokra, mire egy rajongó Major Nelson Xbox Live-főnök felé szegezte a kérdést, hogy vajon a Microsoft is figyel-e. Nos, mint kiderült, figyel, Major Nelson a következőt válaszolta: "Teljesen tisztában vagyunk vele, hogy mi történik. Már dolgozom néhány dolgon, ami megoldást jelenthet, de egyelőre nem mondhatok többet. De a lényeg, hogy figyelünk." Kereskedelmi utak a Civilization 5: Brave New Worldben Nos, sokat nem lehet hozzátenni a címhez: az új Civilization 5 video a kereskedelmi utakat helyezi fókuszba. A játék megjelenésére július 12-én lehet számítani PC-re.
Star Wars: Knights of the Old Republic - megjött iPad-re A legendás Star Wars-szerepjáték meglepetésszerűen megjelent a mai napon iPad-re. Az első kritikák szerint a játék remekül működik a masinán, így első alkalommal, és újrajátszásra is kifejezetten ajánlott. A cucc iPad 2 vagy újabb hardveren fut, és 9,99 dollárt kérnek érte. Final Fantasy 14: A Realm Reborn - job actionök A job actionöket mutatja be az új Final Fantasy 14 előzetes. A bétára egyébként itt lehet jelentkezni, a játék pedig augusztus 27-én jelenik meg.
Ilyen lesz a Quantum Break doboza Igaz, hogy a Remedy-féle Quantum Break állítólag forradalmi lesz, meg tévésorozat, meg játék is, de azért csak meg kell találnunk majd a boltban. Ebben lesz segítségünkre, hogy tudjuk, ilyen lesz a doboz, ami idő előtt kiszivárgott:

Call of Duty Ghosts - a jelenlegi generáció is profitál az új engine-ből Mark Rubin az Infinity Wardtól elmondta, annak ellenére, hogy Xbox One-on demózták az új Call of Duty-t, az engine-en végzett fejlesztések, módosítások hatással lesznek a mostani konzolokra készülő verziókra is. Rubin azt ígéri, látványos változásokat hoz majd a motor a grafikában, több olyat is, ami közelebb fogja hozni a next-gen szinthez az Xbox 360-as és PS3-as verziókat. A PC-s változat minőségéről ugyan nem esett szó, de feltételezhetjük, hogy az a next-genre készített tulajdonságokat maximálisan kihasználja majd.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

9. KisDre
2013.05.30. 23:37
"Torres szerint amint kézbe kapjuk a konzolt, észre fogjuk venni az apró design elemeket, valamint a minőséget, amire ezúttal különösen odafigyeltek."
kühm,kühm (köhögés, köhögés)

PC párti vagyok, de a Vau konzol ronda, mondom ezt iparművészetet tanuló emberként. Nincs bajom a minimalizmussal, se a retróval (bár utóbbi, egy ÚJ generációs konzolnál, designeri öngól) de sikerült valahogy a legrondább elemeket belecsempézni ama dobozba. Legalább a nevéhez hű maradt, box.
Akármit hoz ki a Sony a PS-4ből, ha már csak egy kevéske íves forma is lesz benne, akkor kinézetre már vitte a pálmát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Shinjiii
2013.05.31. 07:59
A 360 után tényleg visszalépés a megjelenés. Annak legalább volt egy klassz homokóra formája. Bár amikor kibontva megláttam a tápot, azt hittem belerakom inkább a falba, mert jobb, mint egy tégla. Le is takartam, még a fényét se lássam. Olvasni lehetett mellette a töksötétben...
A PS3-nál meg például pont leszartam, milyen a konzol és a menüje közötti színvilág harmóniája, főleg egy custom theme telepítése után.
Dehát ez "Van".
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Zelbacsi
2013.05.31. 08:22
"ezért választották a "legfeketébb feketét" színnek" vagy csak megtetszett nekik a PS3
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Balucsek
2013.05.31. 09:19
Nah szóval a minimalista költséghatékony GUI-hoz kellet egy ugyan olyan minimalista költséghatékony csak téglalapokból álló konzol, hogy a kettő össze illjen, ráadásul a legfeketébb... illetve akarom mondani egy szimpla zongoralakk feke színt kapott amiből az összes monitor és egyéb kiegészítő készül, hogy még csak az se legyen plusz költség...
A kontroller is rengeteg újítást kapott kisebb lett akksi és kb ennyi...
Ahogy végig fut a videó a formaterv mintákon a kinektek közt van vagy 20 darab ami ezerszer jobban néz ki, mint ez a dobozka ami jelenleg egyetlen TV mellet sem mutat jól egy nappaliban. Talán a régi fadobozos TV-k mellet ha feketére fújjuk, de ott se biztos, mert ott legalább a képernyő szépen kerekített volt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Lazahunter
2013.05.31. 13:29
KisDre

Nem értem mit pattog mindenki a box designján ... ha le akarnék tenni egy HTPC-t, max hasonló dobozokat találnék hozzá, nem jobbakat.

Inkább legyen ilyen jól megtervezett és hatásfokú hűtéssel, mint valami design csoda, ami szénné égeti magát.

Nem vagyok elájulva tőle, de a funkcióját maximálisan betölti.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Lazahunter
2013.05.31. 13:32
Balucsek

"A kontroller is rengeteg újítást kapott kisebb lett akksi és kb ennyi"

Szerencsére nem szorul sok újításra a kontroller, már az X360-as is a legjobbak között van, PC-n is egy olyan vezetékeset használok.
Minek kéne agyon újítani mindent kényszerből, mikor már az eredeti is jó volt?

NEm vagyok X fan, valszeg a közelébe sem fogok menni, mert ebben a generációban teljesen eltávolodtam tőle, visszatérek a PS2 után (meg most megkésve PS3 tulajként) a Sonyhoz, PS4-et fogok inkább szerválni ... de azért nem kéne mindent divatból fikáznia mindenkinek ......
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. noPublicFG
2013.05.31. 17:22
hmm... jó ez a Killzone
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Zoli191
2013.05.31. 20:50
A CoD még mindig r*hadtul nem lesz next gen.....a másik oldalról a Killzone inkább Vagy BF4.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. 5hR3kY
2013.06.01. 08:05
A Killzone: SF több mint jó lesz! Akit érdekel itt egy nagy adag technikai rizsa: http://www.guerrilla-games.com/presentations/Valient_Killzone_Shadow_Fall_Demo_Postmortem.pdf
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!