iPon Hírek

Aprók nagyban - 07.20.

Dátum | 2012. 07. 20.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Nem jön a GamesComra a Grand Theft Auto V

Még júniusban adtak ki a GamesCom szervezői egy olyan előzetest, melyben a kiállításon bemutatott játékokat promózták. Ebben feltűnt a GTA V is, ami alapján nyilván sokan rögtön abban kezdtek reménykedni, hogy a Rockstar végre többet mutat majd a milliók által várt címből. Ez azonban nem fog megtörténni: a GamesCom szervezőinek hivatalos nyilatkozata szerint véletlenül került bele az előzetesbe a GTA V jelenete, és sem a játék, sem pedig a Rockstar nem lesz jelen semmilyen formában a kölni expón.


Túl félelmetes volt a Dead Space

Az Electronic Arts marketinges főnöke, Laura Miele elárulta, a Dead Space első két része alapján érkezett visszajelzéseket elemezve arra jutottak, hogy azok túl félelmetesek voltak sok játékos számára. Habár rengetegen szerették, hogy igazi horrorisztikus hangulatú sci-fit kaptak, többen akadtak még ezek között is, akik féltek egyedül belevágni a játékba. Innen jött az ötlet, hogy a harmadik részbe integrálják be a kooperatív játékmódot - Miele szerint az érzés hasonló ahhoz, mint amikor egy horrorfilmet nem egyedül, hanem társasággal nézünk meg: továbbra is félelmetes, de mégis más.


Nagyon sikeres az Xbox 360-as Minecraft

Markus "Notch" Persson elmondta a világnak, hogy a Minecraft Xbox 360-as verziója hihetetlenül sikeres. A játék a megjelenése óta 60 millió dollár bevételt generált, s az első héten 400 ezren vásárolták meg. Ez az első héten 1 millióra bővült, összesen pedig jelenleg 3 milliónál jár a cím.


Splinter Cell: Blacklist - válaszok a fejlesztőktől

A Ubisoft úgy gondolta, hogy a rajongók leggyakrabban feltett kérdéseit érdemes egy video keretein belül megválaszolni. Ennek eredménye az alább megtekinthető anyag, amiben beszélnek a harcról és általánosan a játékmenet néhány részletéről is.



Iwata: nem számít, hogy a Wii U az első

Saturo Iwata, a Nintendo elnöke beszélt kicsit a Wii U-ról, és meglepő módon azt nyilatkozta: nem számít, hogy az ő konzoljuk indul elsőként a következő generációban (bár eléggé jelen generációs vassal). Úgy véli, ez a megfelelő alkalom a Wii U startjára, és az időpontnál sokkal fontosabb lesz az ár, hiszen a gazdasági környezet is más, mint a Wii rajtjakor, ráadásul a mobilos és tabletes játszás terjedése is sokat változtatott a piacon. A negatív véleményekre is reagált a vezér. Elmondta, hogy a Wii megjelenése előtt is sokan mondták már, hogy a Nintendónak ezúttal nem fog sikerülni, és hogy inkább nem kellene hardvert gyártaniuk, de akkor is tévedtek, és Iwata szerint most is tévednek majd.


Metal Gear Rising: Revengeance - az első 3 perc

Habár sokszor láttuk már mozgásban a Metal Gear Risingot, igazából sosem kóstolhattunk bele abba, milyen érzés lesz majd előtte ülni. Ezen próbál segíteni az alant látható, közel 3 perces video, ahol a játék elejébe, konkrétan a tutorialba nyerhetünk betekintést.



God of War: Ascension - néhány dologból vissza kellett venni

A Sony Santa Monica egyik vezető alakja, a God of War: Ascension designere, David Hewitt elmondta, Kratos minden mozdulatát, minden animációját a céltudatosság jegyében alkották meg. A God of War főhőse mindig előre hajolva közlekedik, minden mozdulatával arra bíztatja a játékost, hogy folyamatosan szabdalja fel az eléje kerülő ellenfeleket, és haladjon tovább. A designer azonban elmondta: ez Kratos kötelessége a cél érdekében, nem feltétlenül élvezi a dolgot - ez adja a karakter kettősségét. Úgy véli azonban, hogy néhány esetben vissza kell venniük az új részben, és ezt meg is teszik, például a nők elleni erőszakkal kapcsolatban. Hewitt elmondta, az új God of Warban kevesebb női ellenséggel szemben lesz végtelenül brutális a játék főhőse, pusztán azért, mert ez amúgy olyan vitákat generált a múltban, és generálhat a jövőben, és olyan utalásokat tehet, amibe ők, mint fejlesztők, nem akarnak belemenni.


Elkészült a Borderlands 2 

A Gearbox bejelentette, hogy elkészültek a tartalommal, ami a Borderlands 2 lemezén eljut majd minden játékoshoz. Ez nem azt jelenti, hogy aranylemezre került az anyag: a stúdió elmondása szerint jelenleg a Microsoft és a Sony ellenőrzésére várnak. A konzoljátékok esetében bevett és kötelező szokás, hogy a megjelenés előtt a konzolt kiadó cég saját teszterei is nyúzzák a címet, és alaposan végig ellenőrzik azt, mielőtt megadják az engedélyt a kiadásra. A Gearbox azonban addig sem unatkozik, máris az első DLC készítésével töltik az időt.


Hardcore verekedős játékokat egyszerűbb készíteni

Katsuhiro Harada, a Tekken vezető fejlesztője nyilatkozott egy érdekes témában. Konkrétan arról beszélt, milyen célcsoportoknak kell megfelelnie egy verekedős játéknak, és következtetés gyanánt azt vonta le, hogy sokkal egyszerűbb lenne az életük, ha csak a hardcore játékosok igényeit kellene kielégíteniük. Harada szerint a hardcore játékosok nem várnak mást egy bunyós anyagtól, mint hogy kiegyensúlyozottak legyenek a karakterek, alaposan ki lehessen ismerni a játékot, és szükség legyen a jó reflexekre. A Tekken-nagymester szerint ezt nem lenne nehéz teljesíteni, viszont így nem is kelne el sok példány a játékból. Éppen ezért kénytelenek úgy kialakítani a designt, hogy az kedvezzen a hétköznapi játékosoknak is, akik számára fontos, hogy úgy érezzék, a gombok véletlenszerű nyomkodásával is lenne esélyük elverni egy profit.

 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. Asagrim
2012.07.20. 22:37
Játsszanak ezzel coopban azok, akiknek \\"túl\\" félelmetes volt a Dead Space ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. refpako
2012.07.21. 09:06
Köszi EA nálam az utolsó jó játékotokat is kilőttétek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. TheRealTsL
2012.07.21. 09:08
Kratos túl sok nőt szecskázott fel és ezért megszaporodtak az asszonyverések az USA-baj, ugye? Ezt a baromságot is csak azok a fogyatékosok veszik be, akik döntéseket hoznak.
A női ellenfél olyan pixelhalmaz, aminek esetleg hosszabb a haja és van két dudor a mellkasán. Aki ezt nem így éli meg, az eleve beteg volt és nem a játékra kellene fogni. Csak hát ugye sokkal egyszerűbb arra mutogatni ami szem előtt van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. tokyofej
2012.07.21. 09:25
Még szerencse, hogy elővehetem a régieket, ha erőszakot, félelmet, vért akarok. Játékokat abból a korból, amikor még nem a búzacsírák diktáltak az iparban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. kray
2012.07.23. 08:33
De most komolyan ijesztő volt a Dead Space 1-2??

Pont az volt benne a király, hogy 3-4x meg lehetett benne ijedni úgy nagyon frankón és csak rohantál, mint a hülye, hogy nehogy elkapjon valami.

Szerintem egyáltalán nem volt nagyon ijesztő. Az Amnesia, a Penumbra, a Slender na ezek ijesztőek, de a Dead Space azzal a 2-3 jelenettel ne nevettessenek már.

Remélem, hogy azért nem baszták el teljesen, mert sokat várok a játéktól...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!