iPon Hírek

Aprók nagyban - 08.22.

Dátum | 2012. 08. 22.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Szeptemberben jön a Curiosity

Peter Molyneux szociális kísérletnek tűnő játéka, a Curiosity lekéste a mai megjelenést, és a 22 Cans elmondása szerint majd csak szeptemberben érkezik. A játékban egy hatalmas kockát kell szép lassan összetörnünk a többiekkel együtt, hogy bent egy "életünket megváltoztató" meglepetést találjunk. A feladathoz valós pénzért vehetünk vésőket, melyekből a legdrágább 50 ezer fontba kerül. Kaptunk egy új előzetest, a késés okozta fájdalmak enyhítésére:


Bezárt a Sony liverpooli stúdiója

Hivatalos megerősítés egyelőre nem érkezett, azonban több forrásból is úgy értesült az Eurogamer, hogy a Sony ma reggel végleg bezárta liverpooli stúdióját. A források szerint a stúdió már 18 hónapja dolgozott a következő generációs WipeOut-játékon, ami jelentősen eltért volna a korábbi részektől. Ezek mellett még egy lopakodós játékot emlegetnek, mely lehetett akár egy következő Syphon Filter is. Úgy tűnik, a bezárással mindkét projektnek leáldozott. Várunk a Sony megerősítésére.


Aranyba ment a Resident Evil 6

A Capcom bejelentette, hogy befejeződtek a Resident Evil 6 munkálatai, így semmi sem akadályozza az október 2-án esedékes megjelenést. Ezzel párhuzamosan kiadtak egy új előzetest is a Resident Evil.net online szolgáltatás bemutatására, mely különböző statisztikákat vezet rólunk, és egyéb közösségi lehetőségeket ad a kezünkbe - körülbelül, mint a Call of Duty: Elite. 


Késik a LOTRO: Riders of Rohan

A The Lord of the Rings Online sokak által várt új kiegészítője, a Riders of Rohan lekési az eredeti szeptemberi megjelenést, és csak októberben válik elérhetővé. Ennek azonban pozitív eredetű okai vannak: Kate Paiz, a játék producere elmondta, hogy a Móriát tartalmazó kiegészítő óta most zárták a legnagyobb és legsikeresebb bétatesztet, és a beérkezett visszajelzések soha nem látott módon hasznosak voltak a fejlesztők számára. Éppen ezért úgy érzik, hogy néhány probléma megoldására több időre van szükségük. Van egy meglepetés is: akik már előrendelték a kiegészítőt, azok szeptember 5-én kapnak ajándékba 500 Turbine pontot, valamint egy in-game csomagocskát, tele mindenféle extra fogyasztható cuccal (XP növelő potik pl.). A  The Lord of the Rings Online ingyenessé válása óta megtalálta kifejezetten lelkes közönségét, akik visszajelzéseikkel eddig is rengeteget segítettek a fejlesztőknek a helyes út megtalálásában.


Nem érkezett meg az európai PS Store-ra az új Counter-Strike

Valami hiba csúszhatott a gépezetbe, a rajongók ugyanis megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy habár a Counter-Strike: Global Offensive-nek ma kellett volna megjelennie Xbox 360-ra, PC-re, MAC-re és PS3-ra, utóbbira mégsem érkezett meg a heti PlayStation Store frissítéssel. Kiderült, hogy a probléma csak Európára vonatkozik, és a Sony is tud róla, ám a japánok egyelőre csak bőszen bocsánatot kérnek, azt azonban nem tudták megmondani, mikortól lesz elérhető a játék.


Feltámad a Black Isle?

Az egykor olyan legendás szerepjátékokról ismert Black Isle, mint az Icewind Dale, a Planescape: Torment, vagy Fallout, az Interplay élet-halál harcával párhuzamosan tűnt el a süllyesztőben, és valószínűleg már senki nem gondolt rá, hogy valaha visszatérhet. Főként azért nem, mert az egykori vezéralakok már mind máshol dolgoznak: Brian Fargo az inXile-nél, aki egyelőre annyit mondott Twitteren, nincs elég információja ahhoz, hogy kommentálja az eseményeket. Aztán persze ott van Feargus Urquhart és Chris Avellone, akik az Obsidiannál húzzák az igát, és Fargóhoz hasonlóan ők sem tudnak sokat: annyit megerősítettek, hogy az Obsidiannak semmi köze a dologhoz. De mi támasztja alá a Black Isle visszatérését? Nos, hivatalos bejelentés egyelőre nincs, van viszont egy weboldal, egy Twitter-fiók, valamint egy Facebook-oldal is.




Több piacon is csökken a Kinect ára

Az Xbox Live-nagyfőnök Major Nelson árulta el, hogy több régióban jelentősen csökken a Kinect ára, az Egyesült Államokban például 109,99 dollárra. Dél-Amerikában, Ázsia bizonyos részein, Ausztráliában és Új-Zélandon mind-mind a helyi valuta értékétől függően válik olcsóbbá a szenzor, arról azonban egyelőre semmi hír, hogy a Microsoft Európában és Japánban is csökkentené a kütyü árát - bár ezek után valószínűsíthető egy leárazás a karácsonyi szezon előtt.


Teljesen letarolta a Microsoft a Rare-t

Amikor a Microsoft annak idején az iparban addig látott legnagyobb összegért felvásárolta a Rare-t, mindannyian azt hittük, hogy a stúdió számos sikeres címe, és több eltérő stílusban gyűjtött tapasztalata kell a redmondi óriásnak. Nem így lett, az évek során a Microsoft szinte minden egykori Rare-címet elkaszált, és mára a hajdanán hatalmas brit stúdió csak kinectes sportjátékokat készít. Erről beszélt Don Murphy, a Rare egykori alkalmazottja, aki elmondta, több címbe is belefogtak, ám végül egyikből sem lett semmi.

Volt egy Savannah munkacímen futó anyag, melyben egy kölyökoroszlánt kellett volna felnevelnünk és tanítgatnunk, és Murphy szerint egy tehetséges programozó, Cliff Ramshaw munkája eredményeként hihetetlenül élethű bundákat tudtak varázsolni az állatoknak. A Microsoftnak azonban nem kellett a projekt, mint ahogy nem kellett a Kameo-folytatás sem, mely élethűbb grafikát kapott volna, valamint a kasza áldozata lett a Killer Instinct 3 is. Murphy elmondta, a felvásárlás után egy ideig úgy tűnt, a Microsoft nem fog komolyan beavatkozni a stúdió működésébe, ám később egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a Rare feladata a gyerekjátékok készítése lesz - mindez a volt alkalmazott szerint hatalmas csapás volt a felnőttes játékairól ismert, kreatív csapat számára.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

12. Magrathea
2012.08.22. 23:04
A Black Isle újjáéledése csak álom. Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. A régi vezéregyéniségek nélkül nem tudom milyen lenne a csapat... de az biztos, hogy nagy reményekkel várnám, ha összedobnának egy RPG-t a régi nagyok mintájára. Az Icewind Dale örök kedvenc...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. SShadow82
2012.08.22. 23:17
Halál a MicroFoS-ra mert elkaszálta a Killer Instinct 3-at megyek és hajítom is ki a Boxot!!!!!!!!!!!! Hogy lehetett ezt megtenni egy olyan céggel akinek megannyi jó játékot adta a világnak????
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. PACSA
2012.08.23. 00:36
Curisity:
Molyneux állítása szerint értelemszerűen nem az a cél, hogy minél nagyobb bevételre tegyen szert, csupán tesztelni kívánja a játékosok elszántságát. A játék egyben azt is teszteli, hogy a közösségi hálózaton keresztül milyen gyorsan terjed el a kocka belsejében lévő dolog híre, ezzel együtt pedig a közösségi hálózat felhasználóit is vizsgálják. A Curiosity-vel szerzett tapasztalat alapján alkotják meg második játékukat, ami két éven belül a boltok polcaira kerülhet.

Nos érdekes megmagyarázása annak,hogyan húzzunk le sok kíváncsi embert.
50.000 font LOL. Asszem csinálni kellene 1 online itt a piros hol a pirost.Persze valós pénzzel lehetne csak játszani. Megcsinálnám, de nem anyagi hasznonszerzés céljából, NNNNNNNEEEEEEEMMMMMMMM csak tesztelném hány ember dőlne be neki. Legolcsóbb tét 1 euro lemagasabb 100.000 euro,de 100.000 euronál már a 3 lap közül 2-re is rakhat.
Tuti gazdagság.. csak 2 gazdag madár kéne aki játszik nagy téten ))))
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. PACSA
2012.08.23. 00:36
Curisity:
Molyneux állítása szerint értelemszerűen nem az a cél, hogy minél nagyobb bevételre tegyen szert, csupán tesztelni kívánja a játékosok elszántságát. A játék egyben azt is teszteli, hogy a közösségi hálózaton keresztül milyen gyorsan terjed el a kocka belsejében lévő dolog híre, ezzel együtt pedig a közösségi hálózat felhasználóit is vizsgálják. A Curiosity-vel szerzett tapasztalat alapján alkotják meg második játékukat, ami két éven belül a boltok polcaira kerülhet.

Nos érdekes megmagyarázása annak,hogyan húzzunk le sok kíváncsi embert.
50.000 font LOL. Asszem csinálni kellene 1 online itt a piros hol a pirost.Persze valós pénzzel lehetne csak játszani. Megcsinálnám, de nem anyagi hasznonszerzés céljából, NNNNNNNEEEEEEEMMMMMMMM csak tesztelném hány ember dőlne be neki. Legolcsóbb tét 1 euro lemagasabb 100.000 euro,de 100.000 euronál már a 3 lap közül 2-re is rakhat.
Tuti gazdagság.. csak 2 gazdag madár kéne aki játszik nagy téten ))))
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. InGen
2012.08.23. 00:48
@Pacman - a probléma szerintem inkább az, hogy hiába támadna fel a Black Isle, az Interplay nem létező anyagi hátterével nem sokra mennek. Amikor a Bethesda és az Electronic Arts annyi pénzt nyom egy RPG-be, amennyi a világon nincs, egy kisköltségvetésű cucc ezen a szinten nem nagyon rúghat labdába szerintem.

Túlságosan el vagyunk kényeztetve. Ha meg Kickstarter / indie címben gondolkoznak, az egyrészt már nem is igazi Black Isle, másrészt pedig kíváncsi vagyok ki adna pénzt egy egyszer már tönkrement fejlesztőcsapatnak, ahol a régi brigádból már senki nem maradt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Szefmester
2012.08.23. 03:36
Nem a pénzen múlik a kreativitás. Hány olyan játék van ami évekig készült, eszméletlen magas költséggel és nem nyújtja azt a szórakozást amit egy negyedannyiból kifejlesztett játék ad?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Asagrim InGen
2012.08.23. 06:36
Az EA a legutóbbi RPG-jébe annyi pénzt nyomott, hogy azóta eladó ... szóval csak óvatosan!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Asagrim InGen
2012.08.23. 06:36
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Shinjiii
2012.08.23. 08:57
Az melyik cím is volt, Asagrim?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Lacroix
2012.08.23. 10:53
Most tényleg ezért nincs Killer Instinct 3?? Szép volt Microsoft csináld csak a szar kinektes szarjaid mert azok biztos legendás játékok lesznek...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Asagrim Shinj...
2012.08.23. 19:45
SW:TOR
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Shinjiii
2012.08.24. 07:57
Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. : )

És köszönöm.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!