iPon Hírek

Aprók nagyban - 09.12.

Dátum | 2012. 09. 12.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Nagy változásokon ment át az Insomniac új FPS-e

Ted Price az Insomniactól elmondta, számos változáson esett át az eredetileg Overstrike néven 2011-ben bejelentett játék melyet ma már Fuse-nak hívnak. Először is, nem voltak elégedettek a fegyverekkel, mert ugyan a rajzokon és a videókban jól mutattak, játék közben azonban nem voltak elég hatásosak, és nem volt kifejezetten nagy élmény puttyogtatni velük. Price eléggé szereti a nagyhatású fegyvereket, ahol egy lövés után tisztán látszik, mekkora pusztítást végzett a játékos, és amelyekkel tényleg tönkre lehet tenni a rosszfiú napját.

Ezen kívül a lopakodás tetemes részét is kidobták a kukába - eredetileg ugyanis az Overstrike 4 fős, kooperatív játékra épülő lopakodós anyag lett volna. Kiderült azonban, hogy a valóságban szinte lehetetlen négy játékos mozgását úgy összehangolni, hogy megfelelően tudjanak rejtőzködni és lopakodni, és egyiküket se vegyék észre. A négy fő és a kooperatív maradt, csak a fókusz tevődött át az akcióra inkább.

Price végül elmondta, sok éve kezdték a fejlesztést, most azonban már úgy látják, nincs kizárva, hogy amennyiben a PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra megjelenő Fuse sikeres lesz, úgy a következő generációs konzolokra érkezhetnek a folytatások.


Előzetesen Keiji Inafune zombis játéka


Keiji Inafune-nak elege lett a nagy japán stúdiókból és kiadókból, így függetlenedett, s mivel mindig is hatalmas zombirajongó volt, első játéka is ezt a témát dolgozza fel. Elmondása szerint nem csak ő, de a rajongói is ezt akarták, és hízelgőnek találja, hogy ennyire azonosítják őt a zombis dolgokkal. A Yaiba kapcsán több információt a jövő heti TGS-en tudhatunk majd meg.



Los Angelesben nyitott stúdiót a Kojima Productions

A Konami és a Kojima Productions bejelentette, hogy utóbbi új stúdiót nyitott Los Angelesben, mely hivatalosan a mai naptól létezik. Azt egyelőre nem tudni, hogy min fognak dolgozni az amerikai srácok, azt viszont igen, hogy egy 3D-s akciójátékról van szó, melynek létrehozásához máris számos programozót és művészt keresnek.


Külsős játékokat fontolgat a Ubisoft a Uplay-re

Stephanie Perotti a Ubisofttól elmondta, a közeli jövőben egyelőre továbbra is a cég saját játékait fogják árusítani a Uplay piactéren, azonban ahogy a szolgáltatás minősége javul, és extra, főként közösségi funkciókkal bővül, úgy fogják átgondolni azt is, hogy elérhetővé tegyenek rajta third party címeket. Ezzel a Uplay pedig egyértelműen az Electronic Arts-féle Origin, és a Valve-féle Steam vetélytársává válna.


Holnap jön a The Secret World - Digging Deeper

A The Secret World legújabb frissítése, a Digging Deeper holnap jelenik meg, melynek örömére a Funcom kiadott egy kis videót, hogy fel legyünk készülve.



Transformerek harcolnak az utcádban

A Transformers: Fall of Cybertron fejlesztéséért is felelős High Moon Studios készített egy mókás kis weboldalt, mely a Street View segítségével harcoló transformereket varázsol egy kiválasztott utcára. Nekem nem sikerült olyan magyar címet beütnöm, amit elfogadott, de ettől függetlenül azért lehet próbálkozni.


Nem szólnak bele a Blizzard dolgába sem

Éppen tegnap írtunk arról, hogy az Electronic Arts közvetlenül sosem avatkozik bele a BioWare ügyeibe, hanem a stúdió teljes kreatív szabadsággal, és a saját, kialakult kultúrájával működik. Hasonló a helyzet az Activision és a Blizzard esetében is - habár a Blizzard deklaráltan külön egységként működik, sokan mégis úgy gondolják, hogy az Activision és Bobby Kotick befolyásolja a stúdió döntéshozatalát. Ezt Tom Chilton, a World of Warcraft vezető fejlesztője egyértelműen cáfolta, és leszögezte, a World of Warcraft esetében sem született soha olyan döntés, amit az Activision, vagy akár Kotick kényszerített volna ki. Chilton elmondta, évente egyszer, vagy maximum kétszer készítenek demókat az Activision vezetőségének, akik legfeljebb feltesznek egy-két intelligens kérdést, de sosem avatkoznak bele a játékdesignba, sőt, még "ajánlatokat" sem tesznek.


Megjelent a Ghost Recon Future Soldier új DLC-je

Raven Strike néven mától elérhető a Ghost Recon: Future Soldier új DLC-je. Az Xbox Live-on 1200 MS pontért, a PlayStation Networkön pedig 11,99 euróért sajátíthatjuk ki a friss tartalmi csomagot, mely három új, nagyszabású küldetéssel és egy új Guerilla-pályával érkezik.

 

 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. Sturmtiger
2012.09.12. 22:39
Nem rossz ez a Secret World... de nekem még néhány helyen az első Kingsmouth is komoly kihívás
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. DogTheDog
2012.09.13. 10:49
nem talalom a Borderlands hirt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. noxan
2012.09.13. 16:43
és hol a borderlands?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!