iPon Hírek

Aprók nagyban - 11.16.

Dátum | 2012. 11. 16.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Ilyen volt a DOTA 2: The International

Habár hivatalosan még mindig nem jelent meg, valójában már szinte bárki bejuthat a DOTA 2 "bétatesztjébe". Ennek köszönhetően a játék fergetegesen népszerű, a Valve által szervezett legnagyott tornát, a The Internationalt pedig idén minden korábbinál többen követték. Az 1 millió dolláros fődíjért megküzdöttek Ázsia, Európa és Amerika legjobbjai (végül Kína ért célba), az alábbi kisfilm pedig igyekszik bemutatni az egésznek a hangulatát, interjúkkal, akcióval, és mindenféle érdekességgel.



Halo 4: 31 millió óra 5 nap alatt

Mondhatjuk, hogy a Halo 4 kampánya talán nem a leghosszabb a sorozat történetében, sőt, azzal kapcsolatban is lehetne vitatkozni, hogy vajon a legjobb-e. Ugyanakkor a 343 Industries felfedte, 5 nap alatt 1,1 millió játékos vitte végig az egyjátékos módot, ám ezek közül csak 6% vállalta be Legendary-fokozaton. Ez alatt az öt nap alatt 31,4 millió órát raktak bele a játékosok a Halo 4-be, amiból 16 millió ment a multiplayerbe, ahol eddig 4,5 milliárd kill született. Végül pedig: összesen 43 milliárd 335 ezer achievementet szereztünk meg ezen idő alatt.


Wii U-s előzetesen a FIFA 13

Az új trailer természetesen arra koncentrál, milyen extra tulajdonságokat kap a játék a Nintendo speciális gamepadjával. Mutassunk a passzoláshoz, nyomkodjuk a szereléshez, és hasonlók.



10 éves az Xbox Live

Az Xbox Live 2002-ben indult, azóta 122,265,266 barátság köttetett rajta, és 4,5 milliárd achievementet szereztek meg a játékosok. Major Nelson, az Xbox Live nagyfőnöke nosztalgiahullámban szenved, és feltett néhány régi képet a Flickr accountjára.


Bíróság elé kell állnia az ArmA 3-fejlesztőknek

Újabb tragikus fordulatott vett a Görögországban letartóztatott Bohemia Interactive-fejlesztők sorsa. A bíróság elutasította a kérelmet, valamint az óvadék lehetőségét is, így Ivan Buchtra és Martin Pezlar sorsáról tárgyaláson döntenek. A friss információk szerint a börtön körülményei nem túl ideálisak: 25 másik emberrel vannak összezárva egy cellába, a földön kell aludniuk, és egy nap kétszer kapnak enni. Habár korábban a két fejlesztő még azt mondta a szülőknek és barátoknak, hogy kibírják, mostanra kezdenek megtörni. Buchta édesapja a következőt nyilatkozta: "A bíróság döntése után már azt mondták, amit egy szülő sosem akar hallani a gyermekétől: 'Anya, apa, mentsetek meg!'"

A családok a cseh köztársasági elnökhöz és miniszterelnökhöz fordultak segítségért, ahol biztosították őket, hogy minden létező oldalról megközelítve dolgoznak az ügyön.


Far Cry 3: él a környezet

A Far Cry 3 producere, Dan Hay mutatja be nekünk a sziget élővilágát, lényeit és ellenfeleit. Mindegyik a maga módján, a maga stílusában és természetének megfelelően viselkedik, és ha kapcsolatba kerülünk velük, azzal befolyásoljuk a környezetet.



Black Ops 2: félmilliárd 24 óra alatt

A Call of Duty: Black Ops 2 november 13-án jelent meg, és világszerte több, mint 16 ezer üzlet nyitott ki éjfélkor, hogy azonnal megkezdje az árusítást. Az angliai Blockbuster 5 perc alatt 10 ezer példányt adott el, az amerikai GameStop pedig 1 milliót adott el az éjféli launchkor. Az Activision ügyvezetője, Bobby Kotick még nem rendelkezik pontos információkkal, de a becslések szerint az első napon 500 millió dollárt hozott a konyhára a játék, amivel ismét az év legnagyobb szórakoztatóipari startját produkálta, a sorozat pedig egymás után negyedszerre ugorja meg a lécet. Kotick elmondta, a Call of Duty-franchise összeladásaiból származó bevétel mára messze felülmúlta a Harry Potter- és a Star Wars-franchise által produkáltakat. Az elemzők szerint az első 24 órában körülbelül 7 millió példány mehetett el a játékból.


Hamarosan rajtol a Hitman: Absolution

November 20-tól megvásárolható a Hitman: Absolution, így az IO Interactive elérkezettnek látta az időt a launch trailer megjelentetésére.



Sírás határán a Zynga ügyvezetője

A Zynga egyik befektetője, a Kleiner Perkins Caufield & Byers szervezett egy találkozót az Apple egyik vezetőjével, Bill Campbellel, annak reményében, hogy tippeket kaphatnak az úriembertől a cég rossz pénzügyi helyzetének megoldására. Campbell elmondása szerint a Zynga-vezér Marc Pincus szinte a könnyeivel küszködve beszélt vállalatának rossz helyzetéről, melynek okaiként a játékosok megváltozott szokásait, és a közösségi technológiák és szolgáltatások fejlődését hozta fel. Elmondása szerint a cégnek át kell alakulnia, és egy ilyen átalakulás során elkerülhetetlen, hogy emberek hagyják el a hajót. Mint az ismeretes, a Zynga több projektjét is elkaszálta az utóbbi időben, a pénzügyi igazgató pedig a Facebookhoz távozott.


Megjött Xbox 360-ra a Skyrim 1.8

Végre a The Elder Scrolls V X360-as verziója is megkapta a maga javítását. A 25MB-os csomag főleg általános stabilitási gondokat javít, és fejleszti a memóriakezelést. Megszűntek az NPC-k duplikálásával kapcsolatos gondok is, és az Arnleif and Sons Trading Company sem zárja be mindig az ajtóit.

 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

9. TheRealTsL
2012.11.17. 00:38
7 millió légy nem tévedhet, ugye...
Teljesen mindegy milyen végletekig leegyszerűsített gyerekjáték, a név el fog adni még 10 ilyen (és egyre gyengébb) részt.
Hitman és Far Cry már nagyon várós, jó lenne pár jobb játékkal zárni az évet.

Az Arma srácok ügye meg egyszerűen nevetséges. Ugyanazt tudom leírni, amit a hír első közlésénél írtam, a sötét középkorban vannak a görögök. Az ilyen eszméletlen marhaságokból kéne lassan kinőnie az emberiségnek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. lasagna
2012.11.17. 01:01
Habár nekem az előző black ops nem tetszett, de nem fog eladni a név még 10 részt. Lásd NFS. Na azt lehet szidni rendesen.
Nem kell sokáig az új fps-ek között keresgélni, hogy rosszabbat találjunk a cod szériánál.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. HUFEUR
2012.11.17. 09:44
lasagna:

Persze van Cod-nál rosszabb FPS is, de abból nem adnak ki évente új részt, ami ugyanaz, mint az előző része, már 5-6 éve sorozatban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. VAjZY
2012.11.17. 14:06
Miért sittelték le az ArmA fejlesztőket?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. uristen
2012.11.17. 16:07
Remelem 1-2 ev mulva hallhatunk egy ujabb Elder Scrolls -rol is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Heroes27
2012.11.17. 18:11
"7 millió légy nem tévedhet, ugye..." - miért ne tévedhetne? Nem lehet ennyi hülye? Nálam simán. Amúgy egy rakás szar, de nem annyira, mint első ránézésre látszik. Nagyon nagyon sok jó dolog van benne, sok újítás, de 13-15ezerért nevetséges ár.

Ezt az évet a FarCry3 és a Hitman fejezi be

uristen, asszem 2 év múlva fogsz is Terv szerint 4 évente jön ki újabb Scrool's , 1 már letelt. Olyan 2015-16-17 az új rész, és szerintem vagy a Redguardoknál, vagy az Elfekkel fogunk bohóckodni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. tomboy013
2012.11.18. 12:02
A CoD-ok multija nagyon is szórakoztató. Nem hinném hogy a single kedvéért veszi meg ez a sok ember. Mindig van egy kis újdonság aminek sokan bedőlnek. Én legutoljára az MW2-őt vettem meg és jól elvagyok annak a multijával már a megjelenés óta. Tegyük hozzá hogy az MW-k single része is nagyon bejött főleg a második részé, a Balck Ops viszont egyáltalán nem fogott meg, arról nem is beszélve hogy egy gyengébb gépem van amin akadt is eléggé. Érdekes mert az MW3 szépen futott akárcsak a 2. Talán jövőre beruházok az MW4-re de Black Ops-ot biztos nem fogok venni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. uristen
2012.11.18. 16:28
Elfek... sotet erdo... Slender mod.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. DogTheDog
2012.11.19. 09:51
A Bohemias arcok egyiket raadasul Buktanak hivjak?
Nem lehet veletlen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!