iPon Hírek

Aprók nagyban - 11.28.

Dátum | 2012. 11. 28.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Fejlesztői naplón a Dungeonland

A Critical Studio egy új fejlesztői naplóval jelentkezett, mely bemutatja a játék Dungeon Master és 3vs1 játékmódjait. A játék lényege tulajdonképpen az, hogy hárman küzdik majd át magukat egy dungeonön, miközben a negyedik játékos ellenük dolgozik, és igyekszik minél inkább akadályozni őket.



Késnek az Ocolus Rift fejlesztői példányai

A sikeres Kickstarter-kampány után az Ocolus Riftet készítő cég teljes gőzzel nekiállt a fejlesztésnek és a tömegtermélésre felkészülésnek, azonban több időre van szükségük. Ezt a cég vezetője, Palmer Luckey árulta el, aki szerint 7500 darab fejlesztői csomaggal kellett volna elkészülniük mindössze 4 hónap alatt, ami sajnos nem fog sikerülni, így december helyett márciusra lesznek meg a végleges hardverek. Luckey elárulta, módosítaniuk kellett az eredeti terveken, hogy az megfeleljen a tömeggyártás követelményeinek, valamint még új lehetőségeket is tettek a szemüvegbe, már amennyire az időből tellett. Még így sem biztos azonban, hogy mind a 7500 devkit elkészül márciusra, de ahogy megjönnek a szállítmányok, úgy küldik őket rögtön a fejlesztőknek,s legkésőbb április közepéig mindenki megkapja majd a magáét.


Deathstroke is helyet kap az Injustice-ban

A Mortal Kombatért is felelős NetherRealm egy újabb karaktert fedett fel az Injustice: Gods Among Us címen futó verekedős játékából. Ő nem más, mint Deathstroke, avagy Slade Wilson, a DC-képregények egyik kedvelt és ismert gonosza. Ha minden jól megy, a játék maga 2013. áprilisában jelenik meg PS3-ra, Wii U-ra és Xbox 360-ra.



Take Two - aki nem készül fel a generációváltásra, kihal

Strauss Zelnick, a Take Two ügyvezetője a Credit Suisse 2012 konferencián tartott előadásában elmonda, a generációváltás több külsős stúdió halálához fog vezetni. Elmondása szerint akik nem készülnek fel megfelelően a váltásra, azokat be fogja darálni, mint ahogy történet ez legutóbb például a Midway-jel is. Habár nem mondta ki, Zelnick szavaiból kiderül, szerinte a következő generációváltás áldozata a THQ lesz. Végül felfedte, a Take Two négy fő komponensnek köszönhetően fog nem csak versenyben maradni, hanem győztesként kikerülni a generációváltásból. Ezek a komoly pénzügyi háttér, az erő, a technológia és a saját szellemi tulajdonok.


Mindent bemutat az új Far Cry 3 video

A Ubisoft egy 10 perces videóval jelentkezett, mely végigmegy a játék összes fontosabb tulajdonságán és lehetőségein, kezdve a nyitott világgal, az ellenfelekkel, majd folytatva a fegyverekkel, az outpostokkal, a vadászattal, az utazásokkal, a minijátékokkal, végül pedig a multiplayerrel. Ha még mindig nem győzött meg a Far Cry 3, talán most végleg elkap a hangulata.



A sorozat legjobb bossharcai voltak a Metal Gear Risingben

Egészen addig, amíg a Platinum Games ki nem hajította az összeset. Gyakorlatilag ezt nyilatkozta Yuji Korekado, a Kojima Productions producere, aki elárulta, amíg náluk volt a játék, nagyon büszkék voltak a bossokra, melyek elkészítésével gyakorlatilag végeztek. A pályák is részben készen álltak már köréjük, ám menet közben kiderült, hogy nem igazán tudják összekapcsolni az egészet egy játékká, így végül nyilvánvalóvá vált, hogy nem képesek befejezni a projektet, így átadták azt a Platinum Gamesnek. Mivel azonban az eredeti bossharcok - melyek Korekado szerint a sorozat eddigi legjobbjai voltak - olyan elemek köré épültek, melyek az eredeti Metal Gear Risingban kaptak helyet (például a lopakodás), szinte mindet teljesen kukáznia kellett a Platinum munkatársainak. A Platinum Games rendezője, Keiji Saito elmondta, az új bossok is nagyon különleges, érdekes és egyedi karakterek, és illeszkednek majd a világba, ám mivel most már egy akciójátékról beszélünk, határozottan más mechanikák alapján működnek majd, mint a Kojima-féle eredeti változatok.


Élőszereplős kedvcsinálón a ZombiU

Most pénteken a Nintendo Wii U-val együtt elrajtol Európában is a ZombiU. Hogy az öreg kontinensen is népszerűsítsék az anyagot, a fejlesztők egy friss előzetessel jelentkeztek, mely élőszereplős formában mutatja be a játék eseményei előtt 15 horrorisztikus napot.



Megjött a Baldur's Gate: Enhanced Edition

A mai nappal elstartolt PC-n a Baldur's Gate: Enhanced Edition, azonban rossz hírünk is van azok számára, akik az iOS-es vagy androidos verziót várták. Az utolsó pillanatban a fejlesztők találtak egy bugot, aminek következtében a játék összeomolhat, így elölről kell kezdeniuk az elfogadási procedúrát az App Store-on. A hiba az androidos változatban is fellelhető, így ezzel párhuzamosan az is késik egészen addig, amíg az Apple zöld utat nem ad iOS-en (egyszerre akarják indítani őket). Mindez a készítők szerint valamikor a jövő héten fog bekövetkezni. Ezzel párhuzamosan a MacOSX-re készített változat hitelesítése még tovább tart, ezzel kapcsolatban még nem tudnak pontos dátumot adni a fejlesztők.


Nem jön Xbox 360-ra a Metal Gear Solid 4

A minap egy állítólagos Xbox 360-as MGS4-dobozfotó ütötte fel a fejét az interneten, a rajongók pedig azonnal reménykedve kapták fel a fejüket. Sajnos a reménykedés nem tartott sokáig, a Konami ugyanis rögtön hivatalosan is cáfolta a dolgot. A kiadó elmondta, hasonló magánakciók mindig születnek karácsony környékén, a kép pedig egyébként is csak a PS3-as dobozfotó, aminek a tetejére ragasztottak egy X360-as fejlécet.

 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. Skorbut
2012.11.29. 02:35
Kezd túl sok lenni már a Far Cry 3 trailerekből... Lassan már minden poént lelőnek kilóméterekről
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Shinjiii
2012.11.29. 07:55
Mint az ACIII-al kapcsolatban is. Na meg barátom mesélte, hogy ami volt az egyik trailerben, a farkasvadászós rész havas erdőben, az a játékban sehol sem megtalálható. Most akkor ez mire volt jó?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. magerg
2012.11.29. 09:45
A Far Cry 3 tiszta sztárparádé. Tony Montana szerepében: Al Pacino
Volt Oblivion with guns, ez meg a Skyrim with guns?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Avocadoo
2012.11.29. 11:21
Far Cry 3 zabálja az erőforrást. Sokan írják, hogy sz@rul lett optimalizálva, amit én magam is alátudok támasztani. 2500k-s GTX 560Ti-s (8 Gb 1600 Mhz DDR3) konfigon épp hogy "megyeget" 1280*1024-ban highon (persze minden egyéb opciót kikapcsolva). Ezen még az új béta 310.64 driver sem segít sokat, mert azzal meg fagyogat
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Avocadoo
2012.11.29. 11:24
Várt játék volt nagyon, de ezek után elgondolkodom, hogy megvegyem-e. Sokaknak még az 1.01 patch-el még rosszabb lett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!