iPon Hírek

Aprók nagyban - 12.10.

Dátum | 2012. 12. 10.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Gears of War: Judgment - bemutatón a kampány

Pusztán 30 nappal járunk az E-Day után, vagyis amikor a locustok elárasztották az emberek városait, és teljes letámadást indítottak. Az előzetesben Cole és Baird harcol maximális erőbedobással a lények ellen.



Közel járhatnak a Wii U feltöréséhez

Ugyanaz a hackercsoport, amelynek nevéhez a Wii feltörésé is köthető, ma bejelentette, hogy a Wii U-n is fut az előző konzolon megismert Wii Homebrew Channel. A dolog hibája egyelőre annyi, hogy csak akkor képes futni, amikor a Wii U a klasszikus Wii-játékok elindításához szükséges "Wii-módba" kapcsol, az újabb rész tehát egyelőre még védve maradt. Azonban a hackerek valószínűsítik, hogy innentől már fognak tudni egy kiskaput találni, amelynek segítségével teljesen feltörhetik a rendszert. A Nintendo közben kijelentette: a Wii Homebrew Channel telepítésével azonnal ugrik a garancia.


Tableten kísérletezett a DOTA 2-vel a Valve

Gabe Newell elárulta, hogy próbálták működésre bírni néhány tableten a DOTA 2-t, de az eredménytől egyelőre nem voltak elragadtatva. Azt nem tudni, hogy a hardveres teljesítménnyel, vagy az irányítással vannak-e gondok, mindenesetre a Valve-főnök nyilatkozata alapján az előbbi lehet: "A jó hír az, hogy a tabletek sebessége nagyon gyorsan növekszik, így szerintem hamarosan megkapjuk azt a szintű teljesítményt, amit mi is, és a többi fejlesztő is szeretne."


Következő generációs RPG-n dolgoznak az ex-Mafia fejlesztők

A Mafia-sorozatért egykor felelős Daniel Vavra és csapata bemutatta az első technológiai demót készülő játékához. A Workhorse Studios egy next-gen szerepjátékon tevékenykedik, mely középkori környezetet elevenít meg, és egyelőre nem rendelezik címmel. Az első beszámolók szerint a játék a CryEngine 3 egy módosított verzióját használja.



Phantom Pain képzuhatag

Nagy az érdeklődés a Phantom Pain körül, ha tehát tényleg Kojima áll a projekt mögött, és tényleg a Metal Gear Solid következő részét takarja a név, akkor elérte a célját. Ráadásul svéd fejlesztők oldalára (akik vagy léteznek, vagy nem) egy adag screenhot érkezett a mai nappal, ami csak tovább erősíti a hiedelmet, mely szerint Snake / Big Boss következő kalandjáról van szó.




Black Ops 2 - inkább a matek, mintsem a visszajelzés számít

A Treyarch, és így a Call of Duty: Black Ops 2 többjátékos módjáért is felelős David Vonderhaar megosztotta a nagyérdeművel, hogyan végzik a kiegyensúlyozást a játék megjelenése után. Nos, főként a különböző statisztikák alapján matekoznak, és habár az eredményeik néha találkoznak azzal, amit a játékosok is követelnek a fórumon, általában inkább nem ez a helyzet. Példának az SMG-ket hozta fel: a bétateszt alatt senki nem játszott velük, most meg túl erősek lettek a megfelelő játékosok kezében, így kapnak egy kis nerfet. Vonderhaar elmondta, senki ne vegye sértésnek a különböző patchek által eszközölt egyensúlyjavításokat: sokszor bizony szembe kell menniük a nép akaratával, ha a legjobb eredményt akarják elérni.


Németország befolyásolja a Wii U felnőtt tartalmait

Múlt héten írtunk róla, miszerint a Nintendo Wii U európai eShopján a felnőtteknek (18 év feletti) szánt játékokat és tartalmakat csak éjjel 11 óra után lehet letölteni, vagy egyáltalán bármilyen információt megtekinteni róluk. Azóta a Nintendo hivatalos nyilatkozatából kiderültek az okok is: a Nintendo of Europe főhadiszállása Németországban található, a német törvények pedig komoly megkötésekkel rendelkeznek a felnőtteknek szánt tartalom terén - ennek megfelelően pedig egész Európában ezek a szabályok érvényesek, már ami a Ninteno eShopját illeti. Így tehát nem várható, hogy az éjjel 11-től hajnali 3-ig tartó időszak megváltozna a közeli jövőben.


The Last of Us - dobozfotónk és előzetesünk is van

Az idei VGA-n vetítették le a The Last of Us legújabb sztori-előzetesét, ami természetesen keményen odacsap. A készítők szerint az egész műfajt újra fogja fogalmazni a játék, amint megjelenik. A trailer mellé pedig befutott egy végleges dobozfotó is.





Nem megy el elég játék a Wii U-ra

A Longbow Research elemzője, James Hardiman az NPD adatainak átböngészése után arra jutott, hogy a Wii U-hoz átlagosan 1,2 játékot vásárolnak a felhasználók, ami nem kifejezetten jó eredmény - főleg annak tükrében, hogy a Wii-hez annak idején átlagosan 2 játék ment el. Hardiman szerint ez két okra vezethető vissza: egyrészt a Wii U Deluxe-hoz rögtön adják a Nintendo Landet, másrészt pedig a konzol annyira drága, hogy sokaknak valószínűleg a gép megvásárlása után nem maradt pénze több játékra. Hardiman konklúzióival több elemző is egyetértett.


Valve: steames PC-kkel a nappaliba

A VGA díjátadó után a Valve fejese, Gabe Newell különböző interjúkban többször is kifejtette, szerinte a nappalikba épített PC-k jelentik a jövőt, legalábbis a vállalata számára. A Valve ezeket küldené harcba a konzolok ellen, ami természetesen a Steam Big Picture módjával válik lehetségessé. Newell elmondta, a tervek szerint több PC-gyártóval működnének együtt speciális, kifejezetten a Valve által meghatározott specifikációkkal rendelkező számítógépek összeállításában és értékesítésében, illetve maga a Valve is készítene "Steam PC"-ket - ezeken elő lenne telepítve a program, és kifejezetten a nappalis médiafogyasztásra és játszásra fókuszálnának. Azt persze Newell is hozzátette: ha flexibilisebb gépet szeretnénk, továbbra is a saját PC összeállítása a legjobb lehetőség.

 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

14. Shinjiii
2012.12.11. 07:38
Ez a Last of Us-t nem tudom lenyelni, annyira idegesít ez a kis k*rva benne. : )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. magerg
2012.12.11. 09:16
A Warhorse-os techdemónak erősen Witcher-es hangulata van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. LGx
2012.12.11. 10:45
"Newell elmondta, a tervek szerint több PC-gyártóval működnének együtt speciális, kifejezetten a Valve által meghatározott specifikációkkal rendelkező számítógépek összeállításában és értékesítésében, illetve maga a Valve is készítene "Steam PC"-ket - ezeken elő lenne telepítve a program, és kifejezetten a nappalis médiafogyasztásra és játszásra fókuszálnának."

meghatározott specifikációkkal rendelkező számítógép = konzol.
értjük, értjük lehetne mondjuk SteamBox, esetleg Steem, vagy SteamStation. köszdenem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Heroes27
2012.12.11. 14:00
Jó az a Last of us, de egy baj van vele, annyi ilyet láttunk már. Pusztulat, túlélők, FERTŐZÖTTEK, mert persze ő nélkülük nincs játék, és apa lánya tán? Nem tudom, de ez a találkozunk idegenekkel és együtt éljük túl. Annyi meg annyi ilyen volt már.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Tapir_606
2012.12.11. 14:25
minden kategóriában lehet eredetit nyújtani még mindig, ha a sztorit eltalálják, egy standard játékmenettel is nagyon élvezetes lehet, pl. Spec Ops: The Line
kár, hogy az ilyenek nem jönnek PC-re gyakran
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. zsolt200
2012.12.11. 14:39
Im aliveban sem szerettem mikor a kislánnyal kellett foglalkozni. Amúgy nekem trailer alapján már kissé walking dead.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. kisoe
2012.12.11. 16:30
Heroes27: Naughty Dog csinálja, és mivel tőlük csak átlagon felüli játékokat láttam, megelőlegezem hogy ez is veszettül jó lesz. Ha csak olyan jó lesz mint az Uncharted 2. akkor már boldog leszek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Karig1
2012.12.11. 17:27
"screenhot"
Eléggé idegesítő, hogy minden cikkben van hiba.... miért nem lehet valamit normálisan megcsinálni? Már ha nem bírjátok újra elolvasni a cikket (tisztelt írók), akkor írjátok meg word-ben, az szól, ha elgépelés van
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. warzone12
2012.12.11. 18:30
Valaki elmondaná, hogy mi a fenére jó a Steam Big Picture, mert még nagyon nem jöttem rá.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Lacroix
2012.12.11. 19:50
#9 Steam Big Picture-t akkor használhatjuk, ha a nappali TV-re rákötjük a laptopunk, vagy a desktopunk, és ha leülünk a kanapéra, könnyen irányíthassuk a Steam-et n00bstick segítségével. Beépítettek pluszba még böngészőt és egyéb alkalmazást is...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Jimmy9082
2012.12.11. 20:09
#8 te most komolyan ezért olvasod el a cikkeket hogy egyenként végigbogarászd a szavakat és kukacoskodj?nekem például fel se tűnt a hiba, és nem csak nyolc általánosom van mielőtt rávágnád
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Karig1
2012.12.11. 20:34
Jimmy9082
Egyáltalán nem bogarászom, szimplán csak olvasom, és ha látom, zavar.
Ennyi erővel, ne várjunk az orvosoktól és mérnököktől se prezic munkát, mondván, hogy csak 1 helyen számolta el, és hát istenem, rádőlt a családtagodra. Ebből kiindulva, mindenki végezze rendesen, azt a munkát [akár felelősségteljes, akár nem], amit neki kell csinálni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Jimmy9082
2012.12.11. 20:43
meggyőztél, én csak azt akarom mondani hoy előfordulnak hibák én nem akarom senki pártját fogni csak mondom attól hogy ezt te most megjegyezted nem lesz szerintem változás.hozzáteszem, hogy én is vettem már észre hibát a szövegekben de ezt még le lehet nyelni.

ez már érdekesebb:[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Karig1
2012.12.11. 23:04

ezt még nem olvastam, de most is hozták a formájukat...
ez nem parlament, hanem wellness központ és cirkusz egyben
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!