iPon Hírek

Aprók nagyban - 2013.10.25.

Dátum | 2013. 10. 25.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Megjött az Enslaved: Odyssey to the West – Premium Edition - PC-re is! Ahogy arról már írtunk, újra kiadják az Enslavedet, a játékot, amit mindneki nagyon szeretett, csak éppen senki nem vette meg. A Premium Edition PlayStation Networkön és Steamen érhető el, és tartalmazza a Pigsy’s Perfect 10 DLC-t, valamint néhány skint a karakterekhez. Igen, nem írtuk el, három év után tényleg eljött a játék PC-re is, úgyhogy lehet a Steam felé venni az irányt :)
Csiszolt kontrollerrel jön az Ouya 2.0 Julie Uhrman, az Ouya ügyvezető-igazgatója jelentette be, hogy valamikor 2014-ben jön a kis androidos konzol új változata. Amellett, hogy a szoftveren folyamatosan fejleszt a csapat, az új konzol a hardveres fronton is hoz majd előrelépést. A legtöbben például a gyenge minőségű, rossz tapintású kontrollert hozták fel negatív példaként az első verzióban, így ezt szinte teljesen átalakítják a 2.0-ra. Megváltoznak majd a ravaszok, az analóg karok és a vállgombok is. Előzetesen a Bayonetta-anime Ha szerettétek az Afro Samurai-t, talán örülni fogtuk, hogy a Bayonettából készülő animét ugyanaz az úriember, Fuminori Kizaki rendezi. Japánban november 23-án mutatkozik be a film, kérdéses, hogy ezt követően hozzánk mikor juthat el.
Megjelent a The Dark Eye – Demonicon A Kalypso Media bejelentette, hogy a PC-re készült akció-szerepjáték mától elérhető Steamen, és más digitális platformokon. A The Dark Eye – Demoniconban egy Aventuria nevű világban kalandozunk, ahol egy fiatal srác, Cairon irányítását vesszük át, és csapunk össze a sötétség erőivel közelharcban, és mágiával egyaránt.
Igazi női karakterek kellenek a játékokba Legalábbis a Ubisoft Quebec narratív tervezője, Jill Murray így érzi. Szerinte nagyon rosszul jön le, amikor a játékok úgy akarnak egy női főszereplőt a középpontba állítani, hogy az tökéletes, bárkit le tud nyomni, és mindent meg tud csinálni maga. Egy ilyen karakter elég hiteltelen. Murray szerint a játékosok ilyenkor azt érzik, hogy valaki nagyon próbálkozik (leginkább a játék írói), de sosem áll össze a karakter, éppen ezért nem is élvezetes vele játszani. "Engem jobban érdekelnek az olyan karakterek, akiknek vannak hibái, félelmei, és a passziójuk olyan irányba húzza őket, ami esetleg ellentéteket szülhet a történeten belül. Így olyan karakterek jöhetnek létre, akik jók valamiben, miközben az életük más pontjain nagyon rosszak, akik lehetnek átlagosak, mégis átlag felett reagálhatnak egy-egy kényszerhelyzetre, és hasonlók. A nem tiszta, zavaros dolgok azok, amik emlékezetessé tesznek egy karaktert." Sok ember hullik el az Insurgency előzetesében Kíméletlen, kőkeményen kompetitív játék lesz az Insurgency, ami egyébként indie fejlesztőktől jön, és jelenleg a Steam Greenlight vendégszeretetét élvezi. Hamarosan kiderül, milyen az, amikor egy független fejlesztő készít taktikai akciójátékot.
Élőszereplős Ryse websorozat jöhet Kis időre felkerült a hivatalos Xbox weboldalra egy kép, melyet azóta levettek, és mely egyértelműen azt sugallja, hogy hamarosan egy websorozatot kaphat a Ryse. Ahogy a képen is látszik, az anyag kifejezetten a felnőtteknek szóló besorolást kapta, ami alapján legalábbis sejthető, hogy komoly hangvételű lesz a dolog. Mindez várhatóan lésze lesz a Microsoft most induló, hatalmas költségvetésű marketingkampányának, mellyel az Xbox One megjelenésére készül a cég.

3 ezer példányban készül a Forza Motorsport 5 Paddock Edition Csak Kanadában és az Egyesült Államokban jelenik meg a Paddock Edition, melybők összesen 3000 darab készül. A csomagban található egy pulcsi, egy rozsdamentes acélból készült flakon, egy kulcstartó, egy márkázott Spy Optics napszemüveg, különleges csomagolás, több DLC, a játék, és még ki tudja, mi minden más. Ezért az egész hóbelevancért 120 dollárt fognak elkérni, nekünk pedig valószínűleg marad az Ebay, jóval drágábban. Assassin’s Creed 4: Black Flag - nézzük a fegyvereket Négy nap van hátra a játék megjelenéséig, a Ubisoft pedig úgy gondolta, nem árt, ha jó előre tisztában vagyunk azzal, milyen fegyverekkel tudjuk majd eltenni az ellenséges kalózokat és egyéb gazfickókat láb alól.
Törlődnek az inaktív nevek a Star Wars: The Old Republicban Azok a játékosok, akik a free-to-play rendszerben tolják a The Old Republicot, és karakterük nem érte még el a 10. szintet, valamint 60 napja nem jelentkeztek be, hamarosan elveszíthetik karaktereik nevét. Ugyanez vonatkozik azokra a játékosokra, akik szintén nem előfizetők, karakterük 30. szint alatt van, és 120 napja nem voltak aktívak. Az előfizetéses játékosokra is vonatkozik a dolog, de náluk a 10. szint alatti karakterek esetében 90 nap a türelmi idő, a 30. szint alattiak esetében pedig 180 nap. Minden játékosnál azonban biztonságban vannak a 30. szint feletti hősök. A nevek persze csak akkor vesznek el, ha egy másik játékos ugyanúgy szeretné hívni karakterét.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

13. VAjZY
2013.10.26. 05:40
Sikerült fainul tragikomédiává megcsinálni ennek az Insurgency-nek a trailerét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Shinjiii
2013.10.26. 09:24
Valami vh-s dolognak tűnik, én benne vagyok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. DogTheDog
2013.10.26. 10:17
Az a baj az Insurgencyvel,hogy az atkozott nem fuggetlenektol mar sok evvel ezelott jottek ilyenek.Nem csak irto gagyinak nez ki,de a kis video is tele volt hibaval,persze ez a modern pavaskodo jatekosoknal boven belefer a fuggetlenektol.
Szerintem gatlastalanul osszelopott terkepeket lattunk,botranyosan bugos jatekmenettel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. uristen
2013.10.26. 13:02
Az utolsó hír elég fenyegetően hangzik...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. tomchee
2013.10.26. 13:29
Én az EA-ből azt is kinézem, "Ha nem fizetsz töröljük a karakter neveidet"
... SŐT, "Ha nem fizetsz, töröljük a karaktereidet"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. KisDre
2013.10.26. 13:45
Ez a Insurgency remekül bizonyítja. Hogy napjaink tucatterméke a játékiparban, az Indie horror, és a sokra vágyó tipikus 21.században játszódó reálisnak akaró lenni FPS.
Mindkettőt kerülöm nagy ívben
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. KisDre
2013.10.26. 13:46
Illetve jelen esetben utóbbiról van szó, mielőtt valaki belém kötne mint a gipsz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Konigstige...
2013.10.26. 15:46
DogTheDog a hozzászólásodat olvasva úgy néz ki nem csak nekem tűnt fel az Insurgency videóból hogy itt-ott mintha CoD 4 pályák részletei tűnnének fel (pl.: Crash vagy Showdown).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. magerg
2013.10.26. 18:04
Hitelesebb női karakterek kellenek? Hehehe.
Kedves játékírók, akkor ne kanos 13 éves kamaszokra lőjétek be célcsoportot.
Elsőnek be lehet iratkozni Josh Whedonhoz egy intenzív korrepetálásra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. DogTheDog
2013.10.27. 09:17
konigstiger,szerintem tobb helyen felfedezheto a BF-es Karkand is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Shinjiii
2013.10.27. 16:22
Lassan ott tartunk, hogy nem mernek téglafal textúrát húzni egy indie fps játékban, mert az már volt a kodban és béefben.

Komolyan, ilyeneknek hogy a rákba fejlesszenek a készítők? Nektek semmi se jó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. m-a-r-i-u-...
2013.10.27. 17:29
Az Insurgency egyébként egy egész jó HL2 MOD: [LINK]
Csak kinőtte magát és most már a fizetős verziót fejlesztik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. DogTheDog
2013.10.28. 13:09
Shinjiii,ha nem vagod amirol beszelunk,akkor ne szolj be.Nem teglafalas texturarol van szo,hanem arrol,hogy egy masodperc alatt egy masik jatek ugrik be.Nem olyasminek latszik,hanem kb annak,leszamitva a gagyi megvalositast.

A masik dolog,meg "ilyeneknek" akkor fejlesszenek a fuggetlenek,ha kepesek lesznek a jatekipar legaljarol elmozdulni.
Persze van,aki szerint a sok fuggetlen fejlesztes maga a kanaan,de azert ennel leteznek igenyesebb eletformak is,pl az "ilyenek".
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!