iPon Hírek

Aprók nagyban - 2014.09.22.

Dátum | 2014. 09. 22.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Új előzetesen a Dragon Ball Xenoverse A PS4-re és Xbox One-ra készülő új Dragon Ball-játék a sorozat eddigi hagyományaival ellentétben egy új, a játékos által kreált karakterre helyezi a hangsúlyt, ami bizony egészen más megvilágításba helyezi a dolgokat.
Érdekes extrák járnak az Assassin’s Creed Unity szezonbérlethez Ahogy az lenni szokott, a megjelenés után elérhető tartalmi csomagok között lesznek extra küldetések és fegyverek, ennél azonban némileg érdekesebb a Dead Kings névre hallgató kampány, valamint egy külön letölthető kisebb játék, az Assassin’s Creed Chronicles: China. A Dead Kings az alapjáték története után veszi kezdetét, Saint Denis városában. Itt van eltemetve ugyanis a francia királyi család, és sok fosztogatás és mindenféle gazság történik a környéken. Éppen ezért Arno oda látogat, és kap is egy új fegyvert a rendrakáshoz, mely a Guillotine ágyú névre hallgat. Ezen kívül persze lesznek új skillek, ruhák és különböző tevékenységek is, hogy a történeten kívül a nyitott világban is lehessen valamit csinálni.
Az Assassin’s Creed Chronicles: China egy különálló, 2,5D-s, oldalnézetes játék, amiből sejtésünk szerint egy külön kis sorozat lesz. A 16. századi Kínában játszódik, és egy Shao Jun nevű orgyilkost irányítunk benne, aki a kínai orgyilkos-testvériség utolsó túlélője, és amúgy magától Ezio Auditore-tól tanulta meg a mesterséget. Most hazatér, hogy bosszút álljon.
Jön a BioShock: Infinite Complete Edition Ahogy az manapság lenni szokott, egy sikeres játékot előbb utóbb összecsomagolnak az összes megjelent letölthető tartalmával, és kiadják újra Complete Edition / Game of the Year Edition / Ultimate Edition néven (ha csak nem éppen a Saint's Row-ról van szó, mert akkor egyéb címek is szóba jöhetnek). Nincs ez másként a BioShock: Infinite-tel sem: az összes tartalmi csomagot és a játékot tartalmazó pakk Xbox 360-ra és PS3-ra jeleik meg 40 dolláros áron, november 4-én. A PC-s és az esetleges Xbox One-os vagy PS4-es kiadásról egyelőre nincs szó. Manuel Noriega pere a Call of Duty ellen "abszurd" Ahogy arról már írtunk, és jelenleg 20 éves börtönbüntetését töltő diktátor, Manuel Noriega perbe fogta az Activisiont, amiért az szerinte engedély nélkül használta fel az ő képmását a Call of Duty: Black Ops 2-ben. Az Activision persze azt szeretné, ha a pert rövid úton kidobná a bíróság az ablakon, így segítségül hívta New York volt polgármesterét, Rudy Giulianit is. Giuliani pedig nem finomkodott, egyenesen abszurdnak nevezte Noriega perét. "Nem fogok semmilyen alamizsnát adni egy olyan elítélt gyilkosnak és drogcsempésznek, mint Manuel Noriega, aki úgy próbál meg pénzt kicsalni az Activisionből és a népszerű Call of Duty-franchise-ból, hogy egyszerűen csak a szólásszabadsághoz való jogát gyakorolja. Nem meglepő Noriega támadása a Call of Duty ellen, hiszen ő egy törvénytelen zsarnok, aki a saját népének jogait tiporta el".
Ijesztő néni a Metal Gear Solid V-ben Mivel Hideo Kojima mester jelenleg egyszerre dolgozik a Metal Gear Solid V-ön és a Silent Hillsen, nem meglepő, hogy az utóbbiból átmentett néhány easter egget az előbbibe. Bár, hogy egészen pontosak legyünk, nem konkrétan a Silent Hillsből, hanem az ahhoz kiadott interaktív előzetesből, a P.T.-ből, abból is a többször megjelenő, ijesztő nőt. Ezen kívül az alábbi videóban láthatunk friss játékmenetet is a jövőre megjelenő Metal Gear Solid V-ből.
Ingyenes multiplayer a hétvégén PS4-en A PlayStation 4-en már előfizetéshez van kötve a többjátékos mód, azonban a Sony a hétvégén ingyenessé teszi mindenki számára a PS Plus ezen részét. Az akció szeptember 26-án indul reggel 9-kor, és szeptember 29-án reggel 10-kor ér véget. Heartstone - kevesen vannak a legjobbak Úgy tűnik, hogy ha ranked módban játszod a Blizzard remek kártyás játékát, a Hearthstone: Heroes of Warcraftot, akkor valószínűleg jobb vagy, mint gondolnád. Jelenleg ugyanis mindössze a játékosok 25%-a van a 15-ös és a 0-ás rank (tehát a Legend szint) között, és ebből mindössze 0,5% az, aki a Legend rankot elérte. Rank 10 és rank 5 között szintén kevés, 5,5%-nyi játékos helyezkedik el. A játékosok többsége, mintegy 75%-a rank 25 és rank 15 között találta meg a helyét.
Sok Destiny-játékos nem kap lootot a Vault of Glass végén Múlt héten nyílt meg a Destiny első raidje, a Vault of Glass, ami egyben a legkeményebb kihívás is a játékban. Az első csapat 17 óra játék után pucolta ki, és bár a brigád veterán MMO-sokból áll, elmondásuk szerint ez volt a legnehezebb dolog, amit valaha játékban véghez vittek. Azonban felmerült egy kisebb probléma: úgy tűnik, hogy néhány játékos egyszerűen nem kap lootot a raid végén. A Destiny lootrendszere egyébként is komoly kritikák kereszttüzében van, hiszen teljesen véletlenszerű és igazságtalan. A Vault of Glass végén minden játékosnak legalább egy nagyértékű loottal kellene távoznia, és ezt sokan annak ellenére sem kapják meg, hogy a raid teljesítéséért járó achievement felvillan. A Bungie egyelőre nem kommentálta a dolgot. Megjött a Sunset Overdrive előszereplős előzetese A múlt héten írtuk meg, hogy készül egy előszereplős előzetes a hamarosan megjelenő Xbox One-exkluzív játékhoz, most pedig már itt is van teljes valójában. És, hát, beteg. Természetesen.
Tarolt a PlayStation a TGS díjátadón Oké, ez mondjuk egyáltalán nem meglepő, de a 12 díjazottból 8 PlayStation-exkluzív cím. A The Japan Game Awards: Future Division névre hallgató díjakat a CESA adja át, és egyébként a TGS-re látogatók szavazatai döntik el, kik is nyernek. A Metal Gear Solid V és a The Evil Within volt a két játék, ami a felhozatalból megjelenik Xbox-platformokra is. Nézzük a díjazottakat: The Legend of Heroes: Sen No Kisekii 2 (PS3/Vita) The Order: 1886 (PS4) Kingdom Hearts HD 2.5 Remix (PS3) God Eater 2 Rage Burst (PS4/Vita) Psycho Break aka The Evil Within (PS3/PS4/Xbox 360/Xbox One) Tales of Zestiria (PS3) Phantasy Star Nova (PS3) Bloodborne (PS4) Metal Gear Solid 5: The Phantom Pain (PS4/PS3/Xbox One/Xbox 360) Monster Hunter 4 Ultimate (3DS) RYU-GA-GOTOKU 0 Chikaino Basho (PS4/PS3) Oculus Rift (PC) Egy hetet késik a Dark Souls 2 utolsó DLC-je Az eredetileg szeptember 24-re datált Crown of the Ivory King végül szeptember 30-án érkezik meg Steamre, és október 1-jén Xbox Live-ra és PSN-re. Sem a kiadó, sem pedig a fejlesztő From Software nem adott magyarázatot a késésre.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. Szefmester
2014.09.22. 22:12
Lehet valamikor meghalt a humorérzékem, de ez a sunset overdrive nem volt poénos...

Dragonball MMO újratöltve, és MMO-talanítva. kb így tudom jellemezni a xenoverse-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Mastigias Szefm...
2014.09.22. 22:28
Nekem sem jött be túlságosan, "kissé" erőltetettnek éreztem. Mondjuk én a játékkal is így vagyok, szóval... Az Ass' Creed Chronicles: China viszont ígéretesnek tűnik, a Mark of the Ninja jutott eszembe róla.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. wishformor...
2014.09.23. 07:57
jaj szegeny szerencsetlen Destiny jatekosok, de tudom sajnalni oket, mert nem kapott valaki lootot.

anno wow progress raid alatt jo ha 2 het alatt vittem 3 itemet. mert vagy nem esett, vagy prioba kellett valakinek...
nemtom ha hardkor mmo jatekosok toltak be a raidet akkor miert sirnak ilyenen, majd 3-4 het mulva kiesik, tessek csak tovabb farmolni tisztesseggel
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. gabesz7630 Masti...
2014.09.23. 08:36
Nem kene ezt a hype szarhegy assassins creedet a mark of the ninjahoz hasonlitani.
A motn inditoikonja tobbet er mint az egesz ac sorozat, keszitostul, kiadostul, mert igazi jatek. Az ac meg copy/paste egy ganedomb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. ChoSimba
2014.09.23. 14:06
Erről ez a véleményem
[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. mikej95 Szefm...
2014.09.23. 20:59
Ezt a poént már Saints Row 3 ingame lelőtték a filmforgatásos mellékküldikben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. DogTheDog gabes...
2014.09.23. 21:23
Igazad van,a Chronicles sokkal szebb mint a masik ninjas.
Tenyleg nem erdemes oket osszehasonlitani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!