iPon Hírek

Aprók nagyban - 2014.12.04.

Dátum | 2014. 12. 04.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Launch traileren a Destiny: The Dark Below A játék első nagy DLC-je a jövő héten jelenik meg, egészen konkrétan december 9-én, új fegyvereket, páncélokat, felszereléseket, küldetéseket, három új PvP pályát, kooperatív instance-okat, és egy teljesen új raidet hoz magával.
Továbbra is halad a The Elder Scrolls Online konzolos fejlesztése Annak ellenére, hogy a játék nem kiemelkedően sikeres, a ZeniMax Online továbbra sem törölte a PS4-re és Xbox One-ra készülő verziókat, így a stúdió szerint a rajongóknak felesleges aggódniuk. Matt Frior, a játék vezető fejlesztője elmondta, a konzolos változat játszható állapotban van és nagyon jól működik, a fejlesztés pedig egyenletes, remek tempóban halad. Jelenleg a Justice és a Champion rendszerek állnak kőkemény fejlesztés alatt, így egyelőre nem tudnak megjelenési dátumot mondani, ezeknek mindenképpen el kell készülnie, mielőtt kitűzhetnek egy időpontot. Frior szerint ez a két új játékmechanizmus rengeteg új tartalmat vezet majd be a játékba, és egészen újfajta játékmenetet tesznek majd lehetővé. A konzolos változatra persze a felhasználói felületet is teljesen lecserélik, bekerül a voice chat, és persze az Xbox Live valamint a PSN teljes integrációja. ESport csapatot támogat a YouPorn Mi tartozik szorosan a videojátékokhoz? Igen, eltaláltátok, a pornó! Tudja ezt a YouPorn néven futó, népszerű (állítólag, én nem tudom) internetes felnőttfilmes oldal is, éppen ezért döntött úgy a vezetősége, hogy egy Dota 2-csapatot fog támogatni. A csapat nevében a site címét rövidítik (vajon miért?), így a Team YP néven futó, egyébként közepesen ismeretlen csapatnak nem kell majd nagyon pironkodnia, amikor debütálnak a madridi Gamergy Tournamenten.
Újabb foltot kapott a Halo: The Master Chief Collection A múltheti javítás sokaknak rendbe tette a játék matchmakingjét, azonban még mindig akadtak kisebb-nagyobb problémák. A 343 Industries továbbra is teljes gőzzel dolgozik ezek megoldásán, így ma egy újabb javítás érkezett a játékhoz, ami nem csak a multiplayer-szekción foltoz, de a menük használhatóságát is tovább javítja. Mindeközben egyébként az Xbox Live matchmakinggel kapcsolatos szerverei gyengélkednek, így talán nem ezek az órák a legjobbak arra, hogy kipróbáljátok, működött-e a patch. Saint's Row: Gat out of Hell - sátáni X-faktor Megpróbálnám összefoglalni, mi is történik a Saint's Row: Gat out of Hell előzetesében, de nem igazán vagyok rá képes. Az tiszta, hogy megérkezünk a pokolba kiszabadítani a főnököt, de hogy miért zendít rá mindenki a sátánnal együtt egy nótára, az már kérdéses, mint ahogy az a tény is, hogy látszólag valaki el akarja venni feleségül az ördög lányát, pedig az nem is egyezett ebbe bele(?). Persze nem mintha mindez meglepő lenne a Saint's Row-tól, sőt, tulajdonképpen mostanra ilyen egy tipikus jelenet a sorozatból.
Örülünk: az Electronic Arts bejelent valamit a The Game Awardson! Tegnap arról írtunk, hogy sem a Microsoft, sem pedig a Bethesda nem jelent be új játékot a pénteki The Game Awards alkalmával. Már kezdtünk aggódni, hogy a Geoff Keighley által beharangozott "12 világpremier" tényleg csak arra utal, hogy 12 új trailert látunk majd a már bejelentett játékokhoz. De aztán érkezett a megmentő Peter Moore, és elmondta, hogy az Electronic Artsnak bizony lesz egy különleges meglepetése a show-ra. Ráadásul úgy tűnik, hogy a bejelentést maga Moore fogja megtenni. Az úriember különböző sajtókonferenciákon sokat állt színpadon, amíg még a Microsoftnál dolgozott az Xbox 360 egyik fejeseként, azonban mióta átkerült az EA-hez, jellemzően nem ő teszi meg a bejelentéseket. Valami nagyról lehet tehát szó.
Nem lesz raid matchmaking a Destinyben Rengetegen kérik a Bungie-t, hogy ne csak a háromfős instance-okba, de a hatfős raidekbe is be lehessen lépni matchmakingen keresztül. A stúdió azonban ragaszkodik eredeti álláspontjához. Luke Smith, a Destiny designere elmondta, a raideket úgy tervezik meg, hogy azok egyediek legyenek és nagy kihívást nyújtsanak a játékosoknak. Ez pedig azt jelenti, hogy ha behoznák a matchmakinget, akkor változtatniuk kellene a filozófiájukon. Akcióban a Rainbow Six: Siege A fejlesztők célja, hogy a Rainbow Six: Siege taktikusabb, reszponzívabb és zsigeribb élményt nyújtson, mint a ma kapható FPS-ek többsége, ennek érdekében pedig hoztak is néhány játéktervezői döntést. Például igyekeznek a lehető legkisebbre leszorítani az input lagot, és teljesen a játékosok kontrollját helyezik előtérbe a "filmszerű animációk"-kal szemben. Ezen kívül a kihajolás is úgy fog működni, ahogy a régebbi klasszikus taktikai shootereknél, tehát nem csak akkor "jelenik meg" a lehetőség, ha épp a fal mellett állunk.
Steamre is jön a Dead or Alive 5: Last Round A végletekig fejt Dear or Alive 5 nem csak az új konzolokra, de PC-re is megjelenik majd - de a készítők szerint most már tényleg ez lesz a legutolsó verzió belőle! Az anyag két új karaktert tesz hozzá a korábbi felhozatalhoz, és persze egy rakás új bikinit, hiszen anélkül gyakorlatilag értelmetlen lenne a Dead or Alive, ugyebár. A PC-s verzió a konzolosokkal együtt jelenik meg február 17-én, az next-gen változatok 39,99 dollárba kerülnek, míg a PS3-ra és Xbox 360-ra érkező verzió 29,99 dollárba fáj.
De mi a No Man's Sky célja? Oké, itt ez a marha nagy, véletlenszerűen generált galaxis, meg a rengeteg játékos együtt. Lehet mindenfelé repkedni, az is rendben van. De tulajdonképpen mi a cél? Nos, a játék kezdetén egy, a galaxis szélén lévő bolygón kezdünk majd egy fapados hajóval. Krediteket szerezhetünk bányászattal, vagy az ellenfelek kinyírásával, illetve más tevékenységekkel, ezekből a kreditekből pedig aztán fejleszthetjük a hajónkat és a karakterünket. Ahogy haladunk a galaxis belseje fele, egyre nagyobb kihívások várnak majd ránk - például egyre vadabb lesz az állatvilág, illetve az egyes bolygókon a robotok is ránk támadnak, ha úgy gondolják, hogy mi felborítjuk az élővilág egyensúlyát. A játék végső célja a galaxis közepének elérése, ami a készítők szerint valahol 40 és 100 óra közötti játékidőt fog jelenteni. Januárban jelenik meg a Resident Evil HD Remake A remake új remake-je a jelenlegi konzolokon 1080p-ben, a régieken 720p-ben fut majd, PC-n pedig mindenféle felbontás támogatott lesz, mint ahogy a készítők ígérete szerint a 60fps-sel sem lesz probléma. A hangokat is teljesen újrakeverték 5.1-re, és minden klasszikus nehézségi fok elérhető lesz, de ezek mellé bejön az új "Very Easy" mód is, ami vélhetően azoknak szól majd, akiket csak a történet érdekel, és nem szeretnének túl sokszor elpatkolni. Ezen kívül választható lesz a klasszikus 4:3-as képarány is az új 16:9-es mellett, illetve bármikor válthatunk az eredeti és az új irányítási metódusok között. A Resident Evil HD Remake január 20-án jelenik meg PC-re, PS3-ra, PS4-re, Xbox 360-ra és Xbox One-ra, 19,99 eurós áron.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

9. umi92
2014.12.04. 22:49
napvilágot lát egy új NFS játék?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. kepi
2014.12.04. 23:53
"Tudja ezt a YouPorn néven futó, népszerű (állítólag, én nem tudom) internetes felnőttfilmes oldal is.."

Állítólag, én nem tudom rész... made my day! köszönöm
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. jozef8
2014.12.04. 23:54
"Tudja ezt a YouPorn néven futó, népszerű (állítólag, én nem tudom) internetes felnőttfilmes oldal is"
Ezen de jót nevettem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. TheM374
2014.12.04. 23:57
bejelentik hogy minőségi játékokat fognak csinálni hatalmas bugok nélkül
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. jozef8 TheM3...
2014.12.05. 00:03
Azt várhatod...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Shinjiii
2014.12.05. 08:44
Idén nem kúrták ki a szalaggyártott NFS kövi részét, tehát feltételezem, több energia lesz belefektetve, amennyiben effajta bejelentést terveznek a jövő évre nézve. De én jobban bízom egy Mirror's Edge trailerben, vagy ... nem. Star Wars még nem lesz. Szerintem még mindig nullán állnak, EA-t ismerve mindkét játékról ontanák a szart, ha már elérte volna azt a stádiiumot. Igaz, ez most a Ubira érvényes.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. wishformor...
2014.12.05. 09:18
"hatfős raid"
DDD
ezt a fogalmat inkabb bele sem raktam volna jatekba, sajat magat rohogteti ki vele.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. tamaspolga... wishf...
2014.12.05. 10:01
van olyan mmo, ahol egy group áll 6 főből.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Lazahunter
2014.12.05. 14:01
Ezzel a raid dologgal csak az a baj, hogy ily módon teljesen elzárnak tartalmakat játékosoktól, és még rendes kommunikáció sincs ebben a játékban, hogy bármilyen partit lehessen szervezni.

Már az is a vicc kategória határa, hogy csak a Strike-oknál van matchmaking, és a küldetéseknél nincs.

Lehet alapokban kellene lerombolni a filozófiájukat, mert baromira nem nyerő.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!