iPon Hírek

Aprók nagyban - 2014.02.06.

Dátum | 2014. 02. 06.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Multiplayer kerülhet a Dragon Age: Inquisitionbe? Az Electronic Arts szeretne néhány ideiglenes tesztelőt felvenni a Dragon Age próbálgatására Vancouver környékén. Ehhez készítettek is egy szép kérdőívet, ami alapvetően a szokásos kérdéseket tartalmazza, de az egyiken megakadhat a szemünk. Itt a készítők arra kérdeznek rá, hogy játszottunk-e a Mass Effect 3 többjátékos részével, és ha igen, akkor mi a véleményünk róla. Ami arra utalhat, hogy a tesztelés alatt már a multiplayerrel is kell majd foglalkozniuk a jelölteknek.
A Twitch bonyolítja az USA negyedik legtöbb adatforgalmát A Wall Street Journal közölt egy beszámolót arról, mely szolgáltatások, oldalak, vállalatok generálják a legnagyobb adatforgalmat az Egyesült Államokban. Az első helyen 32%-kal természetesen a HD-filmek és sorozatok streamelésére szolgáló Netflix áll, második helyen a Google terpeszkedik 22%-kal, míg harmadik helyen az Apple 4,3%-kal. Ami számunkra érdekes, hogy a kizárólag játékok streamelésével foglalkozó Twitch foglalja el a negyedik helyet 1,8%-kal, ami már egy egészen tisztességes adat, és persze nem kis részt annak is köszönhető, hogy a szolgáltatás rendkívül népszerű a PlayStation 4-en. 2016-ra csúszhat a Metal Gear Solid 5: The Phantom Pain A Konami pénzügyi beszámolójából kiderül, hogy a Metal Gear Solid 5: The Phantom Painnek még bizony sok időre van szüksége. Ezt ugyan maga Kojima is elárulta már korábban - éppen ezért adják ki most a prológusnak számító Ground Zeroest -, de arra azért nem számítottunk, hogy akár 2016-ig is várni kell a fő epizódra. Valójában a Konami jelentésében az áll, hogy a játék vagy a 2015-ös üzleti év harmadik negyedében, vagy a 2016-ös üzleti év harmadik negyedében jelenik meg, viszont az is kiderül, hogy a Konami idén és jövőre is hét nagy költségvetésű konzolos címet akar megjelentetni. Mik lehetnek ezek?
Bíróságon kívül egyezhet meg Rhode Island kormánya és a 38 Studios A történetet valószínűleg ismeritek, hiszen körülbelül másfél éve mi is folyamatosan írunk az aktuális eseményekről. Most nagyjából ott tartunk, hogy a 38 Studios minden maradék tulajdonát értékesítette az állam, hogy visszaszerezzen valamennyit abból a 75 milliós kölcsönből, melyet a 38 Studiosnak nyújtott, amikor az Rhode Islandre költözött, majd nem tudta azt visszafizetni. Ezek mellett a két fél persze a bíróságon is egymásnak feszült, most azonban úgy tűnik, hogy végül a bíróságon kívül állapodhatnak meg. Rhode Island ügyvédje, Max Wistow elárulta, hogy már egy ideje beszélnek erről a lehetőségről, hiszen a bíróságon kívüli megállapodás gyorsabban végbe menne, és olcsóbb lenne mindkét fél számára. Az érintett felek között Rhode Island mellett ott van a 38 Studios alapítója, az egykori baseball-legenda Curt Schilling (akinek azóta gyakorlatilag minden vagyonától meg kellett szabadulnia), és 13 másik tulajdonos, kik között befektetési bankok is találhatók. Lincoln Chafee, Rhode Island kormányzója, és az egész kölcsön alapvető ellenzője szerint a legfontosabb dolog, hogy visszaszerezzék az állam pénzét, ráadásul minél hamarabb, így bármilyen eshetőség szóba jöhet. A Chaffe által benyújtott kérelmet a bíróságon kívüli megegyezésre elfogadta az állam szenátusa, de még tartanak róla egy szavazást jövő hét kedden. Újabb sztárt szerződtetett a Hitman-film Rupert Friend és Zachary Quinto mellé csatlakozik Hannah Ware, a Betrayal színésznője. A Variety szerint a hölgy lesz a női sztár abban a Hitman-filmben, ami egyébként igyekszik majd elfeledtetni velünk, hogy az első rész megtörtént, és teljesen rebootolja a szériát. A forgatás márciusban kezdődik, a sztoriról viszont egyelőre semmit nem tudunk.
Új bejelentéssel készül a Rocksteady Studios Az első két Batman: Arkham-játékért felelős Rocksteady egy hónapon belül leleplezi új játékát. Egyelőre sajnos nem tudjuk miről van szó, pusztán annyi biztos, hogy a stúdió meghívta a nevesebb újságírókat magához, hogy megmutassa, min is dolgozott az elmúlt időszakban. A NeoGAF fórumozói úgy gondolják, ez a játék lehet a következő GameInformer magazin borítóján, az egy hónap múlva esedékes leleplezés ugyanis pont stimmelne... The Order: 1886 - 30FPS és 1080p Habár a The Ordert elindítva azt tapasztalhatjuk majd, hogy a képernyő alsó és felső részét fekete csíkok takarják ki (filmszerűbbé téve ezzel az élményt), a játék valójában 1080p-ben fut, vagyis natívan jeleníti meg a képet - pusztán alul és felül lesz egy rakás fekete pixel. A Ready at Dawn vezetője, Ru Weerasuriya azt is elárulta, hogy jelenleg egyértelműen a 30fps-t lövik be célnak, a játékmenet szerintük ugyanis nem feltétlenül követeli meg a 60fps-t, és így több effektet, szebb grafikát, és filmszerűbb (ismét) élményt tudnak adni a játékosoknak. Arról nem beszélt az úriember, hogy rögzített 30fps-ről van-e szó, de reméljük a megjelenés előtt az is kiderül. Bemutatkozik a Sniper Elite 3 Ma láthatjuk először mozogni a Sniper Elite 3-at, de legalább egyszerre jó sokat mutattak. A játék láthatóan szépen fejlődik tovább: bekerül egy XP-rendszer, javul a lopakodás, a kooperatív, a multiplayer, és bekerül a közelharc. A grafika pedig... nos, egész jó!
Zárt bétát kap a Titanfall Most már biztos: lesz Titanfall bétateszt, és az is biztos, hogy zárt lesz. Vince Zampella Twitteres erősítette meg, hogy kódot fog igényelni a bétában való részvétel, de alapvetően az a cél, hogy minél több játékos kerüljön be. A tesztelés egyik legfontosabb célja a stabilitás kimunkálása lesz, így hullámokban bővül majd a játékosok mennyisége, és persze abban is reménykednek a fejlesztők, hogy a visszajelzések és a begyűjtött adatok majd az egyensúly javítását is lehetővé teszik.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

12. MrFox
2014.02.06. 23:39
Ami PS3-mon exkluzívnak 1080P/30 azt szegény laptophardveres Xbone 720P/15-el tudná úgyis csak futatni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Tafuh
2014.02.06. 23:58
#MrFox ennek mi köze volt most bármihez is a fikázáson kívül?

Mindenesetre érdekesek voltak a hírek, leginkább a Twitch-es, számomra.
Szóval köszönöm.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. sensorprim...
2014.02.07. 05:34
Igazából nem értem MrFox-ot.
Amíg nem jelent meg a 2 konzol érthető volt hogy a fanok a saját kedvencüket hypeolják.
DE már meg jelent és a sony győzött minden téren, most akkor mit kell még savazni az xbox-ot? Így is tudja mindenki.
Amúgy meg azért az a 30 fps fekete sávokkal nem valami fényes dolog, még a ps4-től se
Tudom hogy MrFox a pc-t is lenézi de na......... ott azért nincsenek ilyen korlátok(persze pénztárca kérdése)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. gKomor
2014.02.07. 07:23
trollkodni is lehet okosan meg ostoban, neki az utobbi sikerult, ez van

a twitch-hez annyit, hogy ez jo hir igen, a kevesbe jo hir hogy kurvara nincsenek felkeszulve erre, es a netkodjuk kb. egy kalap fos - fiber.net-es emberkek az USA-ban szivnak azzal hogy nem birnak streameket normalis minosegben nezni, tessek utanaolvasni

szoval jo lenne ha fel tudnanak noni a feladathoz, mert a szolgaltatast alapvetoen imadom, de amikor youtubeon nezem a livestreamet 720p/1080p-ben siman, kozben twitch-en a low quality mellett is akadozik - hat ilyenkor nehez azt mondani, hogy hajj hogy ez mennyire nagyszeru...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. hympyke
2014.02.07. 08:30
What Does The Fox Say?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. magerg
2014.02.07. 08:49
"... a játék valójában 1080p-ben fut, vagyis natívan jeleníti meg a képet - pusztán alul és felül lesz egy rakás fekete pixel."
Gondolom a játék meg bőszen renderel a fekete sávok mögé is, mi?
Valaki azt hiszi a usernek tollas a háta.
Csak óvatosan fiúk, ki tudja miből lesz az angry birds.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. InGen
2014.02.07. 09:58
Nyilván nem, de nem is az a lényeg, hanem hogy natív 1:1 pixel mapping van az 1080p-s tévékre, nincs felskálázás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. MrFox Tafuh
2014.02.07. 10:58
Nem fikáztam, ez egy fórum, így kinyilvánítottam a véleményemet. A "szegény" jelzőn kívül nem volt benne semmi degradáló az Xbone-ra nézve.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.02.07. 11:00
Inkább a "pécén a legjobb" kifejezést nézem le, mert a PC az egy gyűjtőfogalom - mint te is írod pénztárcafüggő. A fekete sávokat meg a fejlesztők tették oda, nem a PS4 hibája.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. 5hR3kY MrFox
2014.02.07. 11:09
Dehogynem a PS4 hibája! Ha nem lenne ott akkor már nem lenne meg a 30 FPS sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Szefmester MrFox
2014.02.07. 11:41
Szóval ha egy játékot csak 800*600ban tudna futtatni a konzol, mert olyan a látótáv és a LoD meg a többi, a fejlesztők meg nem csinálnak mást csak körbeveszik fekete kerettel, az megmutatja hogy mi gyenge a gép, ha a másikon meg mehet 1080p-n vagy feljebb...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. SonicTheHU...
2014.02.10. 08:31
Hadd találjam ki, csak nem BF4 PRÉMIUM okádék kell ahhoz h részt vehess a Titanfall zárt bétáján? Egy hónap szünet után tegnap leültem egy kis BF4-et tolni és meg kellett h állapítsam, az az ipari hulladék még mindig nem éri meg a premium árát, sőt egy baszott centet sem. Kezd újra vonzóvá válni a BF3...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!