iPon Hírek

Aprók nagyban - 2014.04.16.

Dátum | 2014. 04. 16.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Négy perc zene a Pillars of Eternityből Egy szerepjáték fontos eleme a hangulatos zene, ezt pedig az Obsidiannál senki nem tudja jobban. Mivel a közösségi finanszírozásos modell komoly betekintést engednek a támogatóknak, így ebből is kaptunk egy kis ízelítőt. A legutolsó frissítés teljesen Justin Bell, a játék hangzásáért felelős vezetőjének munkájára koncentrál. Az úriember szerint a zene kulcsfontosságú ahhoz, hogy vissza tudják idézni a klasszikus Infinity Engine-es szerepjátékok atmoszféráját.
Eladta Square Enix-tulajdonrészét a Sony A Sony 8,2%-os részesedéssel, mintegy 9 520 000 részvénnyel rendelkezett a Square Enixből, egészen máig. A Sony Corporation ugyanis bejelentette, hogy a Sony Computer Entertainment eladja a teljes részesedését az SMBC Nikko Securities Inc. brókercégnek, 4,8 milliárd yen (47 millió dollár) értékben. Mindez profitként fog megjelenni a Sony 2014-es üzleti évének első negyedében. Habár a Sony régóta rendelkezett ezzel a részesedéssel, láthatóan semmit nem tudtak belőle kihozni az utóbbi időben. A kiadó játékai, köztük a korábbi PlayStation-exkluzív Final Fantasy is multiplatformmá vált, és ugyan a Sony próbálta PSVitás játékok készítésére ösztönözni a kiadót, a dolog láthatóan nem jött össze. Így tehát logikusnak tűnik a részvények eladása. Wildstar - 40vs40 PvP A Carbine Studios végre megmutatja nekünk, hogyan is néznek ki a Warplots névre hallgató 40vs40 fős PvP csaták a Wildstarban. Gyakorlatilag a következőképpen: a játékosok összeállnak, megvesznek egy warplotot, testreszabják, leszállnak vele, majd elkezdődik a harc. Menet közben erőforrásokat lehet gyűjtögetni, és használhatunk mindenféle aknát, ágyút, robotgyártó boltot és hasonlókat.
Elhagyta a Lionheadet a Fable Anniversary vezető tervezője Ted Timmins tíz éve kezdett a játékiparban, éppen a Lionheadnél, most azonban úgy döntött, elhagyja a stúdiót. "Ez egy elég kemény döntés volt, hiszen nagyon jól éreztem magam itt. Nagyon tehetséges emberekkel dolgoztam együtt, élőben találkozhattam a Fable rajongóival, és az Xboxot képviselhettem nagyszerű eseményeken" - írta. Timmins azonban úgy látja, nagyon sok időt töltött már a Lionheadnél, így ideje a váltásnak. Még az első Fable-ön kezdett tesztelőként és pontosan ennek a játéknak a remake-jén dolgozott utoljára, csak már vezető tervezőként. "Külön köszönet Peter Molyneux-nak, amiért egy olyan céget hozott létre, ami esélyt adott egy szerencsétlen, tálentum és végzettségek nélküli 18 évesnek" - zárta. Lemezen is megjelenik a PS3-as Minecraft A sikeres digitális megjelenés után a Sony és a Mojang úgy döntött, az lenne a biztos, ha lemezen is megjelenne a játék - így az is lecsaphat rá, aki esetleg idegenkedik a netes vásárlástól, vagy csak a polcán szeretné tudni a játék dobozát. A Blu-ray diszken a játék mellett megtalálható minden, ami a legutolsó, 14-es számú frissítéssel érkezett a Minecraft világába.
Érkezik a The Last of Us utolsó DLC-je Grounded Bundle néven érkezik a PS3 sikerjátékának utolsó tartalmi csomagja, mely keverten tartalmaz egy- és többjátékos tartalmakat és hat új trófeát. A Naughty Dog egyelőre homályosan fogalmaz, de úgy tűnik, hogy egy újabb nehézségi szintet tettek a játékba, ahol "okos, brutális és könyörtelen mesterséges intelligencia" ellen kell majd megküzdenünk. A csomag része a Reclaimed Territories Pack, mely négy új pályát tartalmaz: Wharf, Capitol, Coal Mine, és Water Tower. Ezen kívül érkeznek a multiplayer részbe új képességek és új fegyverek, melyek között megtalálható lesz egy teljesen automata gépfegyver, amiről már most sejtjük, hogy súlyosan imba lehet.
Megjelent a Trials Fusion Mától elérhető mindenki kedvenc motoros játékának új része Xbox 360-ra, Xbox One-ra és PS4-re. A digitális verziókat 19,99 dollárért vesztegetik, de lesz egy dobozos változat is, mely tartalmazza majd a szezonbérletet és néhány bónusz tartalmat 39,99 dollárért. A Trials Fusion 60fps-sel fut minden konzolon, de amíg PS4-en 1080p-ben, addig Xbox One-on (az elsőnapos patch után) 900p-ben fut. Xbox 360-on már alább kell adni az igényeket, ott 600p-ben repeszt.
iPad-re is megjelent a HearthStone: Heroes of Warcraft Mától hivatalosan elérhető iPad-re is mindenki új kedvenc kártyás játéka, úgyhogy BKV-zás közben teljesen megszüntethetjük magunk körül a világot. Az anyag természetesen iTunes-ról tölthető le. Wasteland 2 - hamarosan bekerül Arizona Jelenleg a Steam Early Access keretein belül hozzáférhető Wasteland 2-ben körülbelül a játék teljes világának fele található meg. Hamarosan azonban érkezik egy nagyobb frissítés, mellyel a készítők elhozzák nekünk Arizona nagy részét. Így már talán közelebb kerülünk majd ahhoz az 50 órás játékidőhöz, amit az InXile Entertainment el szeretne érni.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

14. Fernando
2014.04.16. 23:22
A Wasteland érdekelne, de horror áron mérik. Az a 14000 forintos ár azért enyhén komolytalan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Shinjiii
2014.04.17. 08:07
Engem a Trials érdekel mostan, jól el lehet szórakozni vele ismerősökkel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.04.17. 09:22
engem nem érdekel az ára, csak jöjjön már a végleges
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Szefmester
2014.04.17. 09:27
Ezek a bivalyerős konzolok támogatják a régi képcsöves tévéket? Mert akkor lehet megérné megvenni. Alig van különbség a felbontása meg a XBONE-os trials felbontása között.

A wastelandet majd akkor veszem meg ha teljesen megjelent, a szokásos DLC-kkel együtt egy GOTY kiadásban...

A wildstar kezd érdekelni, kár hogy havidíjas MMO.. ha még egyszer fizetős majd mikorvevős lenne nem sokat agyalnék. De ahogy jönnek rá a hírek egyre inkább látszik hogy a magányos farkas stílusnak abban a játékban helye nincs.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Morte
2014.04.17. 10:13
Szefmester, a Wildstar hasonlóan fog működni mint az EVE Online, a játékon belül is meg lehet keresni az előfizetési díjat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. wishformor...
2014.04.17. 11:05
@Szefmester
hogyne tamogatnak
Eloszor is kell egy ilyen [hdmi->dvi]
Aztan egy ilyen: [DVI->Composite]
Majd ha csak scartod van a regi vason akkor egy ilyen: [Composite -> scart]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. 5hR3kY wishf...
2014.04.17. 11:55
És a HDCP miatt egy nagy feketeséget fogsz látni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Asagrim 5hR3k...
2014.04.17. 12:29
yep
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. wishformor...
2014.04.17. 13:08
@5hR3kY
sose azt nezd!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. mikej95
2014.04.17. 18:00
Lemezes Minecraft kiadás? Min lesz, újraírható DVD-n?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. i2k010
2014.04.18. 09:48
"sejtjük, hogy súlyosan imba lehet."

Lehetne inkább magyarul újságot írni?

imba = imbalanced = (és minő meglepetés, van rá magyar szó) kiegyensúlyozatlan
Vagy, jó magyar szokás szerint bőbeszédűen: túlerőt biztosító.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. wittmannge... i2k01...
2014.04.18. 14:33
Az informatika és a videojáték világ nyelve nem a magyar hanem a hunglish. Deal with it.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Asagrim wittm...
2014.04.18. 14:45
A fórum nyelve pedig magyar, a szabályzat 1.1-es pontja. "#dealwithit"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. m4ss.cor3 Asagr...
2014.04.19. 08:00
Touché!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!