iPon Hírek

Aprók nagyban - 2014.05.13.

Dátum | 2014. 05. 13.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Kiderült, milyen felbontásban fut a Watch Dogs konzolokon A tegnapi "véletlen" Sony kamu után, mely szerint kizárólag PS4-en 1080p-s felbontásban és 60fps-sel fut a Watch Dogs, ma beütött a kellemetlen igazság. A Ubisoft hivatalosan megerősítette, hogy a játék egyik konzolon sem éri el az 1080p-s felbontást. PS4-en 900p-ben fut, Xbox One-on pedig a Titanfall által is használt 792p-ben, mindkét konzolon 30fps framerate mellett. Jonathan Morin, a játék kreatív igazgatója nagyon elmésen a következőt találta mondani: "A felbontás egy szám, mint ahogy a framerate is egy szám. Azonban döntéseket kell hozni annak függvényében, hogy milyen élményt szeretnénk átadni. Ez nálunk a dinamizmust, a felfedezést és a játékos önkifejezését jelenti. Stabil framerate-et szeretnénk, de azt is, hogy az alapvető élmény dinamikus legyen." "Az emberek látják a lineáris shootereket, és látják a sok effektust, valamint a hihetetlen grafikát. Csak éppen azt felejtik el, hogy egy nyitott városban, ahol rengeteg NPC van, és véletlenszerűen csatlakozhatnak be multiplayer módban más játékosok, ezen effektusok alkalmazása rendkívül költségessé válik, hiszen rengeteg dinamikus elemre kellene vonatkozniuk" - folytatta Morin, majd hozzátette, hogy a játék csúsztatása óta eltelt hónapokat ugyan felhasználták az optimalizálásra, ám fontosabb volt, hogy a játékmenet rendben legyen. Azt akarják, hogy még dinamikusabbnak tűnjön minden, és a játék sose ábrándítsa ki a játékost a visszajelzéseivel, akár a játékmeneten, akár a grafikán keresztül. Darksiders - kommentál a kiadó is Éppen a tegnapi Aprókban írtunk arról, hogy a sorozat volt főtervezője szerint a Darksiders közel sem halott. Most az új tulajdonos Nordic Games is beszállt, hogy szintén megerősítse: a sorozat nem halott. Egyelőre azonban nem tudnak semmiről beszélni, mert leginkább a háttérben tevékenykednek: korábbi csapattagokkal tárgyalnak, próbálják összerakni a megfelelő brigádot, és persze kitalálni, hogyan is kellene folytatódnia a szériának. "Még nem állunk készen beszélni a hogyanokról és a miértekről a folytatással kapcsolatban, egyelőre még a 'kikkel' részét próbáljuk kitalálni ennek a hatalmas léptékű projektnek. Annyit tudok mondani, hogy a Darksiders esetében nem elégedhetünk meg a második legjobb megoldással." Watch Dogs - minden, amit a város meghackeléséhez tudnod kell Majdnem 10 perces videóval állt elő a Ubisoft, melyben részletesen megmutat nekünk mindenféle alapvetést a játékból. Ha eddig nem győzött meg a Watch Dogs, akkor ennek adj egy megtekintést, megérheti.
Hogyan lehet sikeres az új Unreal Tournament? Nos, Steve Polge projektvezető és programozó szerint úgy, hogy alapvetően nagylelkűnek kell lennie az Epicnek. Éppen ezért döntöttek úgy, hogy legyen ingyenes, és a közösséggel együtt határozzák meg az irányvonalat: "Ez lehetővé teszi számunkra, hogy a megfelelő terméket adjuk a közösségnek, és minket is a közösségben tart. Vagyis mindannyian ugyanazon a lapon leszünk." Polge elmondása szerint az Unreal Tournament számára létrehozott piac az Unreal Engine piacának egy része lesz, erre utaló nyomok pedig folyamatosan tűnnek majd fel a motor újabb és újabb frissítései után. "Ahhoz, hogy a mod közösség sikeres lehessen, először is nekünk kell egy sikeres játékot készítenünk. Olyat, ami lehetőleg minél több rajongónak tetszik, és ami körül egy vibráló közösség alakul ki. A modkészítőkkel együttműködve alakítjuk majd ki a játékot, hogy egy számukra megfelelő platform jöhessen létre, és biztosítjuk majd azt is, hogy a játékosok könnyen felfedezhessék a különböző tartalmakat." Polge egyelőre nem tudta megmondani, mekkora százalékot hasít majd le a modkészítők által árult tartalomból ez Epic, de az biztos, hogy igyekeznek majd olyan rendszert kitalálni, ami mindenki számára vonzó. Saint's Row IV - FPS-nézetből, Oculus Rifttel Egészen elmebeteg élmény lehet az amúgyis elmebeteg Saint's Row IV-et Oculus Rifttel játszani. Az ImmortalSin által készített modoknak köszönhetően tudta MrjTDekker FPS-nézetbe varázsolni a játékot, és átültetni az Oculus által érzékelt fejmozgást játékbeli nézelődéssé.
The Witcher 3 - lesznek különbségek az Xbox One-os és PS4-es verziók között? Nos, minden valószínűség szerint igen. Marcin Iwinski, a stúdió társalapítója egyelőre annyit árult el, hogy jelenleg is igyekeznek az utolsó cseppet is kifacsarni mindkét gépből, és ebben a Microsoft rendkívüli módon támogatja őket. "Az, hogy Xbox One-on 720p lesz, vagy 1080p, egyelőre még kérdéses. Megkértem a mérnökeinket, hogy magyarázzák el, mi a helyzet ezzel, és mindenféle komplikált grafikont küldtek át, amik olyasmikről szóltak, hogy ekkora és ekkora képméret mellett ha két méterre ülsz a tévétől, akkor talán látod a különbséget" - mondta Iwinski, majd hozzátette: "Ez leginkább csak pr, ami jelenleg nagyon fontos a Sonynak, és ki is használják, de nem annyira fontos dolog a játékosoknak." Iwinski megerősítette, nem lesznek nagy különbségek a két platform között - ha lesznek is különbségek, valószínűleg elhanyagolhatók. Ettől függetlenül viszont mindkettőből ki akarják hozni a maximumot, mert ez mindig is része volt a Witchernek. Máltán nyit új stúdiót a Metro-játékok fejlesztője A 4A Games mostoha munkakörülményeiről nem csak legendák szólnak, hanem tényleges beszámolók is. A THQ korábbi elnöke, Jason Rubin írt egy részletes cikket arról, hogy a csapatnak küzdenie kellett a rendszeres áramkimaradásokkal, a fűtés hiányával, az elavult eszközökkel, a korrupt kormánnyal, és amúgy még rendes székeik sem voltak - többek között. Talán ezért döntött úgy a stúdió, hogy terjeszkedik kicsit, ráadásul pont a napfényes Málta szigetére. Ugyan az eredeti csapat egy része Kijevben marad, több vezető beosztású alkalmazott költözik, így például a társalapító és kreatív igazgató Andrew Prokhorov, és a technikai igazgató Oles Shishkovstov is. "Azzal, hogy az EU-tag Máltába költöztetjük új főhadiszállásunkat, sokkal versenyképesebbek lehetünk a nemzetközi színtéren. Málta remek előnyöket nyújt a játékfejlesztők számára, és biztosak vagyunk benne, hogy a 4A Games be tudja vonzani a legnagyobb tehetségeket Ukrajnából, Máltából és a világ többi részéről" - nyilatkozta Dean Sharpe, a stúdió jelenlegi ügyvezetője. Hogy a stúdió jelenleg min dolgozik, azt nem tudjuk. Legalábbis hivatalosan. Majdnem hivatalosan azonban tudjuk, hogy érkezik PS4-re és Xbox One-ra a Metro 2033 és a Metro: Last Light felújított változata, és minden valószínűség szerint készül egy eddig bejelentetlen, új Metro-játék is. Mario Kart 8 - antigravitációs őrület Viszonylag ritkán írunk Nintendo-játékokról bármilyen formában, de a Mario Kart 8-ról legalább néha muszáj közölnünk valamit. Leginkább azért, mert rendkívül szórakoztatónak tűnik, és egyébként jól is néz ki.
Mi lesz a Sony Bend exkluzív játéka? A Sony Bend ismét csatlakozik a nagyfiúkhoz, és minden jelenlegi információnk szerint PS4-re készít AAA-kategóriás játékot. De mit? Nos, a stúdió jelenleg több pozícióra is keres embert, melyek között akad például vezető animációs programozó is, akinek a felelőssége lenne a csúcsminőségű animációs rendszer kidolgozása, az engine vonatkozó részeinek optimalizálása, és az eszközök és munkafolyamatok kialakítása. A leírás szerint az animációs rendszernek meg kell felelnie és együtt kell működnie az M.I. által vezérelt karakterek viselkedésével, így például a procedurális / fizikai alapú animációs rendszerekkel, az IK-val és az arcanimációkkal. Az IK egyébként az Inverse Kinematics rövidítése, ami egy viszonylag új technológia, és például ilyet fog használni a szintén Sony-exkluzív The Order: 1886. Ennek a lényege, hogy a karakterek testrészei pontosan és a fizika törvényeinek megfelelően lépnek kapcsolatba a környezettel. Már 4 millió felett az év legnagyobb Dota 2 versenyének összdíjazása A Valve már negyedik alkalommal rendezi majd meg az év legnagyobb Dota 2 versenyét, és egyben a Föld egyik legnagyobb eSport eseményét, a The Internationalt. A tavalyihoz hasonlóan ezúttal is meg lehet vásárolni az úgynevezett Compendiumot, ami gyakorlatilag egy digitális kiskönyv a verseny mellé, melyben saját fantasy ligát csinálhatunk, fogadhatunk a csapatokra, és mindenféle egyedi ajándékot gyűjthetünk be. Szintén a tavalyi versenyhez hasonlóan a Valve 1,6 millió dollárt tesz be nyereményalapnak, azonban minden megvásárolt Compendiumból 2,5 dollár a nyereményt bővíti tovább. A dolog idén annyira sikeres, hogy ugyan még csak kevesebb, mint 24 órája lehet kapni a Compendiumot, a pénzdíj összege már átlépte a 4 millió dollárt - csak összehasonlításképpen, tavaly összesen 2,8 millió dollár jött össze a verseny végére. Ez persze azt jelenti, hogy a versenyt még a szokásosnál is komolyabban veszi majd minden csapat, így ez az egyébként is rendkívül színvonalas eSport esemény még színvonalasabbá, nívósabbá válhat.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

9. Atesz1987
2014.05.14. 06:11
Még alig jelent meg az új generáció, de már most kompromisszumokat kell hoznia a játékfejlesztőknek a hardver gyengesége miatt. Mikor 2-3 éve megvettem az Xboxot, a hibái ellenére majdnem elhittem, hogy azt a kevés időt, amit játékkal tudok tölteni, megtehetem majd egy konzol előtt is, de úgy látszik nagyot tévedtem... Elképesztő, hogy majd 10 év után kijönnek két ilyen szeméttel...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. XuChi
2014.05.14. 06:48
Sajnálom Én is, hogy ennyi kompromisszumot kell kötni a fejlesztőknek a siker érdekében. 720p, 900p 30fps. Hááát nem tudom én inkább pc-n 1080p+ , fix 60fps, HD texturák )

Természetesen a csak ps4 játékokért (Gow, Uncharted, Gran Turismo, stb stb) simán vennék ps4-et, de egyenlőre várok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. daneg86 Atesz...
2014.05.14. 08:31
Ha akkora teljesítményű géppel jöttek volna ki, ami minden kompromisszum nélkül hozná a kívánt teljesítményt, akkor valószínű a gép méretei ( hűtés ) és fogyasztása is jóval nagyobb lenne.
Előző generáció kezdetén is ment a csodavárás, a grafika ott sem volt nagy előrelépés, de mára azokból a régi vasakból is igen látványos grafikát tudnak kihúzni. Én inkább várok még 1-2 évet azzal, hogy eldöntsem, hogy hogy is sikerült ez a generáció.
PS4-et fel tudnák törni, hogy egy linux-ot rá lehessen dobni, akkor valószínű beneveznék egyre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Szefmester daneg...
2014.05.14. 10:14
Nem tudom te hogy vagy vele, de lenézve a PS2-PS3omra a tévé alatt arra gondolok hogy ha +3/3/3cm-rel nagyobb lenne de kevésbé rángatna be egy egy játék, vagy szebb lehetne, akkor nem rinyálnék.

Azt meg nem elismerni hogy a Ps2-Ps3 váltásnál ne lett volna grafikai ugrás, az kb a holokauszttagadás szintje... Sajnos be kell látni (konzolosoknak ez különösen nagy nehézséget jelenthet), hogy a jelenlegi csodamasinában már most nincs meg a megfelelő szufla.

Régen megjelent a Resident 4 PS2-re és a pc-s társadalom a fogát szívta hogy "bazz, mikor lesz gépem arra hogy elfusson rendesen", most meg megjelenik majd egy watchdogs, és egy ~3 éves PC el fogja tudni indítani, egy ~3 év múlva vett PC pedig már vidáman fogja vinni a legkomolyabb és legoptimalizáltabb PS4es címet szebb megjelenítéssel, és stabilabb sebességgel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Lugi
2014.05.14. 12:05
De meghallgatnám néhai róka koma szakvéleményét a témában.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. csabsz13
2014.05.14. 12:23
Hát ezen a két nyilatkozaton azért behaltam. Az első, hogy miért jó az, ha csak 30, de stabilan FPS-sel fut egy játék egy vadonatúj konfiguráción...

"A felbontás egy szám, mint ahogy a framerate is egy szám. Azonban döntéseket kell hozni annak függvényében, hogy milyen élményt szeretnénk átadni. Ez nálunk a dinamizmust, a felfedezést és a játékos önkifejezését jelenti. Stabil framerate-et szeretnénk, de azt is, hogy az alapvető élmény dinamikus legyen."
Ja, csak egy szám. De lehetne az a szám 40-50-60 is, meg 1080 is...

A másik nagyokos is jól megmondta:
"Az, hogy Xbox One-on 720p lesz, vagy 1080p, egyelőre még kérdéses. Megkértem a mérnökeinket, hogy magyarázzák el, mi a helyzet ezzel, és mindenféle komplikált grafikont küldtek át, amik olyasmikről szóltak, hogy ekkora és ekkora képméret mellett ha két méterre ülsz a tévétől, akkor talán látod a különbséget"
Tehát nem kell már ez a hülyeség a 1080al! Ülj távolabb paraszt és akkor nem fogod látni, hogy szarabb a kép...
Arról ne is beszéljenek neki, hogy nagyobb felbontás = szebb élek.
Ezek a technikai ördögtől való dolgok őt nem is érdeklik...
Bmeg!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Terror
2014.05.14. 12:27
Érted, nekik grafikonokat kell küldeni, hogy megértse, mi a helyzet a felbontással, de még az is komplikált neki Ilyenek nemcsak hogy ott dolgoznak, de még meg is engedik nekik, hogy megszólaljanak Társalapító bazz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. i2k010
2014.05.14. 13:32
Aki egy azon játék 1280x720-as majd, 1920x1080-as [csak álló, hát még mozgó!] képe között nem látja a különbséget, üljön bár 3 méternyire a megjelenítőjétől vagy sem, az sürgősen keresse fel szem- valamint, ideg-és elmegyógyászát...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. KisDre
2014.05.15. 13:45
Ha 1080p-t nem is, minimum 900p-t illene hozni. Bár személy szerint PC-skét kevésbé érdekel.

Egyébként: Hajrá UT !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!