iPon Hírek

Aprók nagyban - 2014.07.09.

Dátum | 2014. 07. 09.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Mégsem lesznek devkitek a mezei Xbox One-okból A Microsoft a tavalyi E3-on, az id@Xbox program felvezetése közben tett egy nagyon komoly, és sokak számára nagyon imponáló ígéretet. A cég azt mondta, hamarosan minden otthoni Xbox One konzol használható lesz devkitként játékfejlesztésre, így a független fejlesztőknek nem kell külön vásárolniuk drága, speciális fejlesztői kiteket. Ma azonban érkezett a szomorú hír: Martin Fuller az Xbox Advanced Technology Group vezetője a Develop konferencián közölte, ez nem fog megvalósulni. "Még az Xbox One korai fázisaiban gondoltunk arra, hogy minden kereskedelmi forgalomban kapható egység később devkit lehessen. Ez ugyan egy nemes cél volt, sajnos mégsem tudtuk megoldani. Azt azonban már nem tudom elmondani, hogy pontosan miért nem". Előzetest kapott a Heavenly Sword-film Pontosabban anime. Illetve CGI-film. Vagy nem is tudom, minek kellene nevezni. Mindenesetre az előzetes itt látható lentebb, a teljes alkotás pedig szeptember 2-án érkezik, egyenesen Blu-rayre.
Assassin's Creed: Unity - az új kezdet Hiába próbálom hosszú ideje rávenni mindenki kedvenc főszerkesztőjét, Svindlert, hogy próbálja ki az Assassin's Creed IV-et, mert remek játék, mindig lepattint azzal, hogy nem értené a történetet, és ennyi részt visszamenőleg pedig már nincs ideje bepótolni. Erre persze hiába kontrázok azzal, hogy az Assassin's Creed történetének a második rész után már úgysincs semmi értelme, valahol teljesen érthető, hogy ijesztően hat rá a dolog. Nos, úgy látszik tudja ezt a Ubisoft is, így elköszönünk Desmondtól, és gyakorlatilag mindentől és mindenkitől az előző részekből. Alex Amancio, a Unity kreatív igazgatója elmondta, az új Assassin's Creed minden tekintetben egy új kezdetet jelent, ami azt is jelenti, hogy a napjainkban játszódó szekciók is teljesen friss narratívát kapnak. "Mivel minden teljesen új lesz, ezért lehetőségünk adódik mindent elmagyarázni és kontextusba helyezni, ami így nem fog redundánsnak hatni. Úgy gondolom, hogy a Unity a legjobb belépési pontot jelenti a franchise-ba az első rész óta". Saját PS4 bundle-t kap a DriveClub is A Destiny és a The Last of Us Remastered mellett a DriveClub is saját PS4-es csomagot kap az október 7-i megjelenésére. A pakk 439,99 eurós ajánlott fogyasztói áron kerül majd forgalomba, és természetesen a konzol mellett a játékot is tartalmazza.
Miért fontosak a PS4-es újrakiadások? Habár Shuhei Yoshidát, a Sony stúdióinak vezetőjét nem erről kérdezték, hanem arról, milyen felhozatallal készül a Microsoft őszi exkluzívjai ellen, az úriember tulajdonképpen mégis a címben feltett kérdésre válaszolt inkább. "Olyan címeink jönnek, mint a Destiny, vagy a The Last of Us HD, ami gyakorlatilag egy új játék azok számára, akik nem tolták PS3-on. A Nielsen készített egy felmérést a PS4-et vásárlók körében, amiből számomra nagyon érdekes dolgok derültek ki. Például az is, hogy a PS4-tulajdonosok 17%-ának egyáltalán nem volt előző generációs konzolja, 32%-uknak pedig Xbox 360-a vagy Wii-je volt. Ez majdnem 50%-nyi PS4-tulajdonos, akiknek nem volt PS3-uk, és így kihagytak olyan exkluzívokat, mint a The Last of Us". Yoshida következtetése végülis helyes, és azt is elárulta, hogy az Uncharted-sorozattal kapcsolatban is sokan szeretnének egy hasonló újrakiadást. Szerinte ennek lehet értelme, ugyanakkor - szintén helyesen - azt is belátja, hogy nem szabad elárasztani a piacot régi játékok felújításaival. Cliff Bleszinski feltámasztja az arena shootereket Oké, tehát azt tudjuk, hogy Bleszinski új stúdiója egy free-to-play arena shooteren dolgozik, BlueStreak néven. Ami azt is jelenti, hogy a neves designer az Unreal Tournament után sok-sok évvel gyakorlatilag visszatér a gyökereihez - már ami a műfajt illeti. A játék kiadója a free-to-play anyagairól ismert Nexon lesz, aki a designer szerint remek partner. "Senki nem ismeri jobban ezt a piacot a Nexonnál, így egyértelmű volt, hogy ők fogják kiadni a BlueStreaket. Ez a játék és a koncepció szerintem sok régi rajongót megérint majd, főleg olyanokat, akik egy régi kedvencet szeretnének látni új köntösben. Volt rá másfél évem, hogy alaposan megtervezzem". Solid Snake hangja az Oddworld: New ‘n’ Tasty-ben Tudtátok, hogy a Solid Snake hangjaként ismert David Hayter nagy Oddworld-rajongó? És azt, hogy a Csillagkapu szereplője, David Hewlett is az? Esetleg azt, hogy ennek a rajongásuknak úgy adnak hangot (szóvicc, haha), hogy szinkronhangként szerepelnek az új Oddworldben?
Film készül a Thiefből is Habár igazából senki nem kérte, de ha már a Hitmanből lehet ugye, akkor a Thiefből miért ne lehetne. Érdekes módon pont azok a producerek dolgoznak rajta, akik a 2007-es Hitman-filmet is tető alá hozták, nevezetesen Adrian Askarieh és Roy Lee, sőt, még érdekesebb módon ők próbálják már egy ideje megcsinálni a Deus Ex-mozit is. Mindez a Vertigo stúdió alatt fog megvalósulni, ami némileg bíztatóbb képet fest, ugyanis a remek The Lego Movie-t is ők készítették. Azt sajnos egyelőre nem tudni, hogy a film az eredeti játék világára, vagy a rebootolt univerzumra fog-e épülni, vagy esetleg figyelmen kívül hagyja mindkettőt. Októberben jön a Project Spark Amikor már azt hittük, több játék nem jelenhet meg októberben, akkor a Microsoft bejelentette, hogy bizony a Project Spark is ekkor érkezik, pontosan október 7-én. Első körben PC-re és Xbox One-ra jelenik meg a Starter Pack, mely tartalmazza a pályakészítéshez szükséges alapvető dolgokat, a Galaxies: First Contact "kiegészítőt", és a Sir Haakon “Hawk” néven futó karaktert, valamint a kampány első fejezetét, a Champions Quest: Void Stormot. Ezen kívül lesz egy rakás fizetős tartalom is persze, mert valamiből azért pénzt is szeretne keresni a kiadó. A Project Spark elméletileg megjelenik majd Xbox 360-ra is, erről a verzióról azonban egyelőre nem beszélt a Microsoft. 16 percnyi Dragon Age: Inquisition Az alant látható videóban 16 percnyi nyers játékmenetet tekinthettek meg az új Dragon Age-ből. Ezt egyébként a sajtónak mutatták be az E3-on, zárt ajtók mögött, és a játék kreatív igazgatója, Mike Laidlaw kommentálja az eseményeket.
Kihajtja az új konzolokat az Assassin’s Creed: Unity Valljuk be: amikor először láttunk felvételt az új Assassin’s Creedből, leesett az állunk. Azt is valljuk be, hogy amikor mindezt játék közben láttuk az E3-on, akkor bizony újra leesett. Yves Guillemot, a Ubisoft vezérigazgatója szerint mindez annak köszönhető, hogy a fejlesztést teljesen nulláról kezdték, kifejezetten az új konzolok lehetőségeit szem előtt tartva, és azokat teljesen kiaknázva. "Ez a játék teljesen kihasználja az új generációt, és remekül mutatja be, mire is képesek ezek a gépek. Az emberek pedig le vannak nyűgözve tőle. Nem számítottak rá, hogy ezek a konzolok ilyen minőségű grafikát és animációkat tudnak majd, mint ahogy arra sem, hogy ennyi embert tudnak egyszerre megjeleníteni, és így tovább. Ez lehetőséget ad arra, hogy igazán újraindulhasson ez a franchise, és teljesen új lehetőségek táruljanak fel".
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

12. snooker5
2014.07.09. 22:24
Hát nem tudom, én mindegyik AC sztoriját szerettem, és szerintem a BH és a REV sztorija is volt ugyanolyna jó, mint a második részé. A harmadikat azért szerettem mert részben jól lezárták a Desmondos szálat. A negyedikkel még nem játszottam, majd ha meglesz az új gépem. Viszont kíváncsian várom a Unityt is, hogy mit hoz ki belőle a Ubi. Remélem azért lesz benne egy-két apró utalás, amit a nem mezei, hanem igazi AC fanok értékelhetnek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. pocla
2014.07.09. 22:27
Télen kemény kockulás lesz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. hympyke
2014.07.10. 06:23
Jó sok RPG elemet láttam a DAI videoban, nyilván ez se lesz megvásárolva. Előfordulhat hogy kipróbálva se.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Merwenus
2014.07.10. 06:39
Assassin’s Creed: Unity
Ezek szerint 60FPS FHDn Xbox One-on?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Shinjiii
2014.07.10. 08:11
Na igen, de AC jelenében végre megmentődik a Föld a világvégétől? Mert elvileg ugye azért dolgoztak Desmondék...

"Valljuk be: amikor először láttunk felvételt az új Assassin’s Creedből, leesett az állunk. Azt is valljuk be, hogy amikor mindezt játék közben láttuk az E3-on, akkor bizony újra leesett
."

Valljuk be, Watch Dogs is így járt. Azt is valljuk be, ez még mindig a Ubisoft. Kutyából nem lesz szalonna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. 5hR3kY Merwe...
2014.07.10. 08:21
Ne reménykedj!

"Még az Xbox One korai fázisaiban gondoltunk arra, hogy minden kereskedelmi forgalomban kapható egység később devkit lehessen. Ez ugyan egy nemes cél volt, sajnos mégsem tudtuk megoldani. Azt azonban már nem tudom elmondani, hogy pontosan miért nem".

Ez mekkora kamuszöveg! Ilyen hiányos tudással nem ül be senki egy konferenciára, főleg hogy ezt a hírt ott jelentik be! Tuti hogy szándékosan csinálták a dolgot, csak még nem tudtak kitalálni semmilyen épkézláb magyarázatot rá.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. wittmannge...
2014.07.10. 10:08
szerintem a hackerek és a piracy miatt dobták ezt a devkites dolgot, túl nagy fegyver lett volna a kezükben
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Eretnek90 hympy...
2014.07.10. 10:24
kijön next gen consolra is, ezért lesz ekkora bűzölgő bullshit az egész játék. Csak az idióták pénze kell nekik, azok akik még az eredeti DA-val imádtak játszani meg le vannak szarva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Shinjiii
2014.07.10. 10:28
Tudtam, hogy ez a DA is csak egy próbálkozás lesz, ugyanolyan gagyi mint a 2. rész.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Eretnek90 hympy...
2014.07.10. 11:41
kicsit jobban utána néztem és ebben a videóban nincs róla szó de valahol megemlítik hogy az x-comhoz hasonló játékmenetet is elérhetünk ha beállítjuk magunknak. talán még van remény.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Szefmester
2014.07.10. 13:56
" "Még az Xbox One korai fázisaiban gondoltunk arra, hogy minden kereskedelmi forgalomban kapható egység később devkit lehessen. Ez ugyan egy nemes cél volt, sajnos mégsem tudtuk megoldani. Azt azonban már nem tudom elmondani, hogy pontosan miért nem"."

Ez engem határozottan arra a bullshitre emlékeztet amit előadtak hogy kötelező a kinekt és anélkül nem is működne a gép. Meglehet hogy féltek a kalózoktól, mert könnyen törhetővé vált volna a rendszerük, de ez nekik pont hogy előny is lenne... De az is lehet hogy csak anno mondtak egy orbitális baromságot, hogy a fejlesztők belelkesüljenek, miközben csak megvezetik a népet.

A már megjelent prevgenes címek jó dologként megjelennek ps4re is. Csak azt kellene már bejelenteniük, hogy a ps3-as lemezeket berakva letöltheted a ps4es verziót és játszhatsz amíg a lemezed ott van. De ha nem is ingyen, legalább jelentős kedvezménnyel vásárolhatnád meg a felújítottat. Ha ennyire megkönnyítenék a generációváltást a játékosoknak, már meg is nyerték volna a generációs háborút.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. mikej95 Shinj...
2014.07.10. 21:01
A világvége elmaradt, a templomba zárt nő mondta, hogy talált egy megoldást, de ehhez szabadon kell engedni ami Desmondot megöli vagy megismétlődik a történelem.

Csak azt nem értem, hogy akkor az Assassin's Creed: Unity reboot lesz vagy ugyanabban az univerzunban játszódik és betömik valahogy a lyukakat. Merthogy a 4-ben semmi nem történt - szó szerint semmivel nem jutott előbbre a történet - az biztos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!