iPon Hírek

Aprók nagyban - 2015.01.28.

Dátum | 2015. 01. 28.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Lekerült PS Vitáról a YouTube és a Maps alkalmazás A Sony bejelentette, hogy egy márciusban érkező frissítéssel eltávolítja a Maps alkalmazást a kézikonzolról, továbbá a Near-szolgáltatást is teljesen kiheréli azzal, hogy nem tud majd címet lekérni és térképet megjeleníteni. Ezen kívül mától kezdve már nem lehet letölteni az alkalmazásboltból a YouTube appot, és április 20-án annak is véglegesen megszűnik a támogatottsága a handhelden - ugyanakkor böngészőből továbbra is elérhető majd a YouTube, így ez tehát némileg kiváltható. A Sony nem indokolta meg, miért van szükség ezekre a változtatásokra. Launch trailert kapott a Fahrenheit: Indigo Prophecy Remastered Annak ellenére, hogy akkor még nem történt meg a játék hivatalosan bejelentése, tulajdonképpen már mindent megírtunk róla. Ehhez most annyit tennénk még hozzá, hogy az anyag 8,99 euróért lehet majd a miénk, és PC-re, Macre, Linuxra és iOS-re jelenik meg, később pedig érkezik az androidos verzió is. A Quantic Dream megerősítette, hogy konzolokra nem tervezik kiadni a játékot.
Kooperatív móddal jön a Resident Evil: Revelations 2 A készítők megerősítették, hogy a játék történetét ketten is végigjátszhatjuk, de csak offline - vagyis a klasszikus módon, ketten ülve a gép előtt. Kiderült továbbá, hogy a játék igyekszik visszatérni a klasszikus Resident Evil-részek hangulatához, így a horror kerül előtérbe az akcióval szemben - fegyvert például nem is kapunk kezdéskor. Ezen kívül a történet nem kapcsolódik az első részhez, így az is nyugodtan belevághat, aki azt nem ismeri. Durva lesz a legnehezebb fokozat a The Witcher 3-ban A CD Projekt RED jelenleg azt fontolgatja, hogy a The Witcher 3 amúgy is iszonyatosan nehéz Insanity módját még állandó halállal is megspékelné, ezen a fokozaton a játék egyszerűen törölné a mentést, ha Geralt elpatkol. Megtudtuk ezen kívül, hogy a második rész mentéseit nem lehet majd átvinni a folytatásba, de rögtön az elején beszélnünk kell egy karakterrel, aki szépen kikérdez minket a múltbéli cselekedeteinkkel kapcsolatban. Az itt adott válaszokkal határozhatjuk meg tehát, milyen állapotból indul a világ. Holnap derül ki, mikor indul a Battlefield Hardline bétateszt Az Electronic Arts hivatalosan holnap árulja el a dátumot, amire sokan (?) várnak, de az Xbox Store-ra már véletlenül ma felkerült a Battlefield Hardline béta kliense, február 3-as megjelenési dátummal. Szóval valószínűleg akkor vághatunk majd bele a tesztelésbe. Addig is, a lenti fejlesztői naplóval készült nekünk a stúdió, melyben leginkább arról beszélnek, hogyan változott a játék a felhasználók visszajelzései alapján. És itt a felhasználók alatt azt kell érteni, hogy mindenki, aki részt vett a korábbi bétákban, plusz az a rakás profi játékos, akit kifejezetten felkértek a tesztelésre.
Nagyot kaszált a BioWare a Dragon Age: Inquisitionnel Az Electronic Arts a negyedéves pénzügyi jelentésében megerősítette, hogy a BioWare történelmének legsikeresebb startját produkálta az új Dragon Age, és meghaladta a kiadó várakozásait. Ráadásul az anyag nem csak az új konzolokon teljesített jól, de még az előző generáción is több ment el belőle a vártnál. Nagy lehetőséget lát a Microsoft vezére a HoloLens-játékokban Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója a vállalat negyedéves eredményeinek ismertetése után mondta el a befektetőknek, hogy hatalmas lehetőséget lát a HoloLensre épülő játékokban. Ezeket a játékokat persze az alapoktól úgy kell majd megtervezni, hogy megfelelően használják az eszközt, és ahhoz illeszkedő játékmenettel rendelkezzenek, de ha ez sikerül, akkor szerinte az élmény utánozhatatlan lesz. Kiemelte, a Minecraft már kísérleti projektként működik bizonyos formában a szemüvegen, és ebben is hatalmas lehetőséget lát a Microsoft. Nadella nem részletezte, mik a terveik a HoloLensre épülő Minecrafttal, de nem nehéz tovább gondolkodni: a fiatalok körében eszméletlenül népszerű a játék, a holoszemüveggel pedig tulajdonképpen ez lehetne az "új LEGO". Ha pedig ez megvalósul, a Minecraft sokszorosát fogja érni annak a 2,5 milliárd dollárnak, amit a Microsoft fizetett a Mojangért. Mortal Kombat X - bemutatkozik Reptile A Mortal Kombat-sorozat legendás karaktere természetesen nem maradhat ki az új epizódból sem. Jöjjön kedvenc zöld savköpködő barátunk!
Az Originről származtak a rossz uPlay-kódok Pár napja írtunk róla, hogy a Ubisoft leszedett a felhasználói fiókokról olyan játékokat, melyek kódjai bizonytalan forrásból származtak. Ma kiderült, hogy a kódokat egy lopott hitelkártyával vásárolták az Originről, majd azokat olcsón eladták a Kinguin néven futó orosz oldalnak, ami több kisebb másik oldal számára értékesít kulcsokat. Ezeket a kulcsokat az említett kisebb oldalak meg is vásárolták, majd eladták a felhasználóknak. Egyelőre nem tudni pontosan, mennyi kulcsról van szó, de a Kinguin szerint akár a tízezres nagyságrendet is elérheti, összesen körülbelül 150 ezer euró értékben.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

16. bitangue
2015.01.28. 23:33
nem vagyok tisztában az ide vonatkozó jogszabályokkal, de a felhasználók jóhiszeműen vásárolták a kódokat, nem hiszem, hogy jogos volt letiltani...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. noPublicFG
2015.01.29. 00:01
" összesen körülbelül 150 ezer euró értékben"
Szerintem ezt a hitelkártyát én is elloptam volna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Asagrim
2015.01.29. 07:38
A kérdés már csak az, hogy ha már ki voltak fizetve a kulcsok, de letiltották a használatukat, akkor vajon visszatérítették-e azt a 150 ezer eurót.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Shinjiii
2015.01.29. 08:22
Kétlem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. maturasek
2015.01.29. 09:34
A pénz visszatérítést ebben az esetben nem az Ubitól hanem attól kell kérni, akitől a játékot vették - ebben az esetben az orosz terjesztőtől. Ez pedig nem kecsegtet sok reménnyel a rosszul járt játékosoknak,
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. m76
2015.01.29. 09:52
Állandó halál muhaha, nem végleges talán?

Amúgy egy játékban ennek nem sok értelme, ki a frász akarja minden alkalommal elölről kezdeni a játékot, ha elbukik valamit?

Inkább a New Vegas hardcore módjához hasonló mód lehetne RPG-kben, hogy folyamatosan gondoskodni kell evésről ivásról, meg alvásról, és nem csak szintlépéshez kell aludni. Meg, hogy 2hp-t visszanyerjél eszel.

Erről jut eszembe egy idevágó videó: https://www.youtube.com/watch?v=XBlhXKjSy6M
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Asagrim matur...
2015.01.29. 10:16
Nem érted.

Az Originről származtak a kódok, ott vették meg lopott hitelkártyával, az most lényegtelen hogy hova adták tovább.

Ha miután letiltották az így vásárolt kulcsokat, tehát gyakorlatilag a vásárlás lényege meghiúsult, a következő lépés az lenne, hogy visszatérítik a pénzt a lopott hitelkártya tulajdonosának.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. kokaip
2015.01.29. 12:42
HI ALL!

2 hete feltörték az ORIGIN fiókomat, és a nevemben megvették a FIFA 15-öt ZAR pénznemben - (Zaire), majd jött az SMS, hogy 12.000 Ft-ot leemeltek a BB Bankos hitelkártyámról az ORIGIN javára! - (Még szerencse, hogy nem volt rajta több lóvé)

Azonnal felhívtam a BB-t ahol azt mondták, hogy Ők teljesítették a kérést forduljak az ORIGIN-hez. Felhívtam az EA Magyarországot, ahol sűrű elnézések közepette törölték a fiókomból a játékot, és elindították a beszedés törlését. A BB azt mondta ezek utén, hogy a pénz egy letéti számlán van, és amennyiben a fogadó (ORIGIN) 15 nap után sem jelentkezik a pénzért, akkor automatikusan visszaíródik a számlámra.
Ez jövő hét hétfőn lesz. -Most egyenlőre se játék, se pénz.

Lényeg ami lényeg az Origint mostanában többször is feltörhették, mert bevezettek egy plusz szolgáltatást, amit érdemes kihasználni, miszerint SMS ben kódot küldenek a bejelentkezéshez, ha nem biztonságos, vagy megszokott módon teszed azt.

Ja és a BB is vizsgálatot indított, mert bepanaszoltam, hogy miért nem küldenek egy visszaigazoló SMS-t, hogy Biztos hogy meg akarod venni? kérdéssel, és egy kóddal. (- Az OTP-nél van ilyen.)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Genoxid001
2015.01.29. 13:10
Hali!

Az eredeti Ubisoft közleményt hol lehet megtalálni ?
Illetve itt van olyan akinek válaszolt az Ubisoft a letiltás ügyében ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Tapir_606
2015.01.29. 15:52
tudja valaki ennek az eljárásnak a menetét?
mert ebből a módszerből az jön le, hogy valaki lop 1 hitelkártyát, várásol gamet, eladja pár beszopatott embernek, lebukik, a hitelkártya tulajdonosának visszatérítik a pénzt, viszont a tolvaj megtartja a jóhiszemű vásárlók pénzét, míg azok b@szhatják a kifizetett pénzt, mert tőlük veszik el a terméket
ha lyuk van a sztorimban és valaki ismeri az eljárást és nem így van, írja meg pls
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. kokaip
2015.01.29. 16:13
Tapír_606!

Szerintem nincsen lyuk a sztoriban, mivel a jóhiszemű vásárló egy tolvajtól vásárolt, és a tolvaj nem igazán szokta visszaadogatni a manit, pláne ha jól tudom itt még valami Orosz kapcsolat is közbe esik, és az Oroszok sem arról híresek, hogy bármit is elismerjenek, és visszaszolgáltassanak.

Max a játék kiadójával (Origin, vagy EA Magyarország) lehetne egyezkedni, hogy valahogyan kárpótoljanak. - Amúgy az EA nagyon segítőkésznek tűnt nekem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. mikej95
2015.01.29. 17:43
Fahrenheit: Indigo Prophecy Remastered nem nagyon néz ki HD-nek és Nextgen-nek sem. Leginkább egy fanmade textúrapack-re hasonlít, de az amcsik is majd kapnak most poligon pornót, hurrá.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Avisto kokai...
2015.01.29. 18:08
Nem tudom mekkora jelentősége van de a jóhiszemű vásárló nem a tolvajtól vásárol, még csak nem is az orgazdától, hanem egy sokadik viszonteladótól.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. vash_hu Tapir...
2015.01.29. 19:04
Ez nagyjából így van ahogy írtad. Én úgy hallottam, hogy a G2A pl kárpótolta az embereket (nyilván, ha meg akarja tartani a vásárlóit). Ez csak annyit jelent, hogy helyetted ők járnak rosszul, de végülis ők vették bizonytalan forrásból.

Vissza tudnak utalni amúgy, nekem az originnel a következő sztorim van: vettem náluk 3 akciós játékot, a pénzt levonták aztán az origin errort dobott. Írtam nekik kb 6x, erre elsőre odaadtak olyan játékot amit nem is kértem, meg visszautalták egynek az árát. Aztán azt elvették adtak helyette másikat és visszautalták végül a maradékot Szóval most van egy fölös Tomb Raiderem. (Ezt nem a lopásos sztorir írtam, hanem a FIFA-s esetre, a lopottat nem fogják neked visszaadni, jó esélyyel már visszautáltak annak akitől a kártyát lopták)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Tapir_606 Avist...
2015.01.29. 19:28
ez jogos, nekem steam traden volt sajnos ilyen tapasztalatom, ahol tényleg jóhiszemű a vásárló, mert a gyakori leárazás miatt elhiszed, hogy fele ár értékben cseréli valaki a CSGO-t, erre 2 napra rá kiderült hogy lopott hitelkártyával fizették, de mivel 2ből az egyiket a haveromtól vették már el, akinek "ingyen" trade-ként odaadtam, ezért csak azt térítették vissza, amit tőlem vettek el, az övé meg le lett sz@rva (3kulcs 6 helyett)
csak ugyebár pénz esetében nem működik ez a trade-visszafordítás harmadik személy esetén, azért érdeklődöm
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Szefmester vash_...
2015.01.29. 23:44
De a G2A is csak azokat akik kifizették a shieldet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!