iPon Hírek

Aprók nagyban - 2016.04.29.

Dátum | 2016. 04. 29.
Szerző | villanyi.gergo
Csoport | JÁTÉK

Júniusban érkezik Xbox One-ra az Elite Dangerous: Horizons A bolygókra való leszállást tartalmazó kiegészítő, a Planetary Landings PC-re ugyan megjelent már, de ezennel a konzolos debütálás is dátumot kapott. A Frontier nyilatkozata szerint innentől szimultán fogják minden platformra kihozni a későbbi tartalmakat, beleértve a sokak által várt, The Engineers kiegészítőt is.
Friss patchek várhatók május elején a Destinyhez A május 3-ára ígért 2.2.0.2-es patch még csak apró javításokat és finomhangolásokat fog tartalmazni, a közelharc hibáit kijavító tapaszt csak május 10-ére ígéri a Bungie. Ez azért is fontos lehet sokaknak, mert a legutóbbi DLC óta rengetegen panaszkodtak, hogy a közelharci támadások egy része vagy nem találja el az ellenfelet, vagy „csak” egyszerűen nem okoz sebzést. Új trailert kapott a The Climb Megjelenése alkalmából nemcsak kedvcsináló, de lélegzetelállító – némelyeknek talán émelyítő – videót kapott a Crytek mászós VR játéka. A kameramozgás és a látvány már szinte olyan jóra sikerült, hogy akik kicsit is tériszonyosak, ne is akarjanak lenézni. Az új helyszín a Grand Canyon-ból merített ihletet és jól illik a sorba, az Alpok havas csúcsai és a trópusi szigetek tengerparti sziklái után.
A Cyberpunk 2077 túl fogja szárnyalni a Witcher 3-at A CD Project RED vezérigazgatója Marcin Iwinski szerint komoly minőségi ugrást ért el a stúdió a Witcher 3-mal. A 400 fős fejlesztői csapat létszáma megduplázódott, és ez nemcsak a Cyberpunk 2077 fejlesztése miatt van így. Fontos, hogy a játékot életre keltő REDengine 3 felújításán is dolgoznak épp, és egy külön csapat fog az új videojátékos megoldások és technikák kiötlésével és felkutatásával foglalkozni. Dolgos hónapok várnak a fejlesztőkre, hiszen a sötét jövőben játszódó Cyberpunk 2077 idén még biztosan nem várható. Kifogott a DOOM legkeményebb nehézségi szintje az Id Software csapatán A korábbi részek Nightmare nehézségi szintje is kőkeménynek számított, és csak a legjobbak számára termett babér a Földre szállt pokolban. Az Ultra-Nightmare nehézséggel még egy lapáttal rátettek erre a fejlesztők, itt ugyanis elhalálozás esetén újra kell kezdeni az egész kampányt. Igen, teljesen előröl. A 2 hét múlva megjelenő játék rajongóin a sor, hogy megmutassák, ez sem akadály, ugyanis az Id Software munkatársai közül még senkinek nem sikerült ez a bravúr. Az alábbi videoban "csak" hard a nehézség, de ez sem tűnik piskótának.
Ma érkezik a Diablo 3 új évadát felvezető patch A 2.4.1 –es patch indítja útnak a hatodik évadot, és akik szeretnének mindebben részt venni, azok izzítsák a Battle.net kliensüket. A részletes tudnivalókért és patchnotes-ért itt lehet tolongani, jó olvasmány lehet a frissítés végeztéig. Zűrzavar és káosz a Total War: Warhammer háza táján Igyekeznek menteni a menthetőt a Total War: Warhammer fejlesztői a Chaos Warriors DLC-vel kapcsolatban, ugyanis hatalmas felzúdulás követte azt a bejelentést, miszerint az előrendelők kapják csak meg a méltán rettegett Káosz harcosait tartalmazó kiegészítőt. Mike Simpson nyilatkozata szerint a félreértések elkerülése érdekében a játék megjelenését követően még egy hét áll majd rendelkezésére azoknak, akik bizonytalanok az előredeleléssel kapcsolatban. Ezen idő alatt is járni fog a DLC a teljes játék mellé, így nem csak az előrendelők kapják majd meg azt.
Abbahagyják a Wii U gyártását 2018 márciusában? A hivatalos jelentésből és a korábbi nyilatkozatokból ugyan kimaradt, de egyre több pletyka kapott szárnyra az elmúlt hónapokban, a Wii U-val kapcsolatban, főleg mivel a konzol közel sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A Nintendo legutóbbi pénzügyi tájékoztatóján viszont, a cég elnöke Tatsumi Kimishima azt is elárulta, hogy 2018 márciusában a cég végleg leállítja a Wii U gyártását. Régóta várt trailert kapott a Space Hulk: Deathwing A 2013-as bejelentés óta nem mondhatjuk, hogy információáradattal kényeztetettek volna minket a fejlesztők. Hiába kapott 2 teasert is az évek alatt a játék, azok inkább a hangulatról szóltak, gameplay nem igazán volt bennük. Mindezt orvosolandó majd 2 percen keresztül nézhetjük, hogyan is fog kinézni a Space Hulk: Deathwing játék közben, a Dark Angels rendház űrgárdistáit irányítva.
Oscar-díjas színésznő lesz az új Lara Croft film szereplője Az idei díjátadó gálán 'A dán lány'-ban nyújtott szerepéért kapott elismerést Alicia Vikander, aki legtöbbeknek az Ex-Machina és Az U.N.C.L.E. embere filmekből lehet ismerős. A svéd színésznő legközelebb a Jason Bourne-ban fog szerepelni, és kíváncsian várjuk, milyen alakítást nyújt majd Lara Croft bőrébe bújva. No Man's Sky: történetszál helyett felfedezni való világot kapunk Csalódni fognak azok, akik egységes történetet, átvezető képernyőket és mesélőt várnak a játéktól. Sean Murray szerint a világ maga lesz a felfedezésre váró történet, melyben idegen civilizációkkal, nyelvekkel és lényekkel ismerkedhetünk meg. A koncepcióról és a folyamatról pedig ebben a rövid videóban mesélnek a készítők.
A mai nappal megszűnik a Lionhead Studios Már jó ideje tudni lehetett, hogy a nagy múlttal rendelkező Lionhead Studios, akik a Black & White és a Fable sorozatok révén váltak híressé, megszűnik, a dolgozókat pedig a Sony fogja foglalkoztatni. A mai nap szomorú aktualitása, hogy ez az utolsó munkanapjuk az ott dolgozóknak. Új Overwatch mini-képregény! Az Overwatch kalapács-forgató tankja, Reinhardt a főszereplője a legújabb, „Dragon Slayer” című résznek, amely a képregénysorozat második része. Akit érdekel az Overwatch világa, vagy csak szereti a képregényeket, itt olvashatja el.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

9. tomchee
2016.04.30. 00:20
Space Hulk-ban az folyamatosan homlok fölött tartott kard valljuk be nagyon bután néz ki.
De ettől még várós

No Man's Sky: Istenem légyszi ne legyen szar
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. magerg tomch...
2016.04.30. 10:16
Szerintem ez a terminator páncél anatómiájából jön.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Bzsolt
2016.04.30. 11:40
Ebben a hard DOOM videóban az egyetlen kihívást a kontrollerrel való irányítás jelenti, easy... Szomorú, hogy manapság trendi nehéznek mondani a könnyű dolgokat, és máris erősebbnek érzi magát a játékos

Ez a Warhammer 4k Space Hulk viszont jónak tűnik Hozza az elvárható w40k hangulatot, már csak remélni tudom hogy nem lesz bughalom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Jakeluhrs Bzsol...
2016.04.30. 15:26
Na ja, nem tudom miért nem lehet egy fast paced shootert a pc-n bemutatni normálisan.. Miért erőltetnek mindent kontrollerrel ha nem arra tervezték? -_-
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. FaL
2016.04.30. 18:30
DOOM: HAahahahhahahhahhahaha *nagy levegő* Hahahahhahahhaha...

Szánalmas, ahogy a kontrollerrel szerencsétlenkedik benne Mikor fogják már végre felfogni, hogy FPS gameplay demot PC-n kell futtatni különben röhejes és végtelenül komolytalan az egész

"Az alábbi videoban "csak" hard a nehézség, de ez sem tűnik piskótának."

Te, játszottál már valaha FPS-sel? Mert ha igen, akkor éreznéd, hogy ez a megállapítás elég gázra sikeredett Ha ez a hard fokozat, akkor remélem e fölött van még legalább 3 nehézségi fokozat
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. thestock
2016.04.30. 22:17
Remélem hogy rossz Doom videót töltöttek fel...nem akarom elhinni hogy ez az bexarszolyannehéz kategória. Mondjuk ha zokogni támad kedvem akkor ott a Dark Souls 3
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. i2k010
2016.05.02. 10:45
Írtam a Doom videó alá - tudjátok mi a szomorú? Hogy még védik is a j(L)úzerek a kontroller + FPS témát...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. firebird18...
2016.05.02. 19:05
Jó lenne a doom ha nem 10 éves grafikával csinálták volna. Az meg nem baj ha könnyű végigvinni hiszen ezért vannak a nehézségi szint beállítások. Legalább is ezért lennének.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Jakeluhrs fireb...
2016.05.02. 20:25
Ez neked hol 10 éves grafika? Attól mert nem csillog minden és nem folyik ki a szemed a sok post processingtől még jól néz ki a játék. Ne feledjük azt sem, hogy eddig csak a konzolos verziókról jöttek ki gameplayek, PC-n meg le volt zárva az advanced options a bétában.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!