iPon Hírek

Aprók nagyban - 2016.12.05.

Dátum | 2016. 12. 05.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Hamarosan újraindul a Nostalrius, a legendás vanilla World of Warcraft-szerver Illetve egészen pontosan nem a Nostalrius, hiszen annak készítői átadták a forráskódokat és minden tapasztalatukat az Elysium nevű szerver üzemeltetőinek. A fiúk-lányok pedig nem szórakoznak sokat: a hétvégén már 10 ezer fő részvételével stressz tesztnek vetették alá a szervereket, ami egyébként több egyidejű játékost jelent, mint amit a hivatalos World of Warcraft-szerverek elbírnak. A pozitív eredmények azt is jelentik, hogy a Elysium teljes gőzzel elindulhat december 17-én, és mivel a Nostalrius teljes adatbázisát is megkapták, elméletileg az ott létrehozott karaktereink elérhetőek lesznek itt is.
A Westworld egyik írója is dolgozik a The Last of Us 2-n Éppen most számoltunk be róla, hogy a The Last of Us 2-n nem dolgozik Bruce Straley, az első rész és az Uncharted 4 vezető dizájnere, így az ő feladatait is részben a kreatív igazgató Neill Druckmann veszi majd át. Ez persze hatalmas felelősség, azonban az úriembernek nem kell majd egyedül hordoznia a terhet. A történet megírásába ugyanis beszállt Halley Gross, aki számos filmen és sorozaton dolgozott íróként, de színészi szerepei is vannak. Legutóbb éppen az HBO most taroló sorozatából, a Westworldből írt két epizódot. The Last Guardian - PS4 vs. PS4 Pro A kiváló videójátékos csatornát üzemeltető Arrekz nagyon aktív a PS4 Pro megjelenése óta, és rendszeresen szállítja nekünk az összehasonlító videókat. Most éppen a The Last Guardian került terítékre, és szerencsére a felvétel nem tartalmaz spoilereket a történetből, csak a játékmenetből látunk egy darabot. Ezzel együtt meg kell említeni, hogy a felbontás kivételével sok különbség nincs a két változat között.
Egyesült Királyság - második helyen nyitott a Final Fantasy XV Európa legnagyobb játékpiacának heti eredményei eléggé átrendeződtek: a múltkor még dobogós Pokémon Sun és Pokémon Moon lecsúszott a nyolcadik és kilencedik helyre, a Watch Dogs 2 maradt a nem túl előkelő hatodik helyen, a dobogó második fokára pedig bejött a Final Fantasy XV, amit csak a FIFA 17 tudott legyőzni - de a focirajongó angoloknál a FIFA 17 tulajdonképpen bármit lenyom a megjelenése utáni hetekben, szóval ezen annyira nem kell meglepődni. 1. FIFA 17 2. Final Fantasy XV 3. Call of Duty: Infinite Warfare 4. Battlefield 1 5. Forza Horizon 3 6. Watch Dogs 2 7. Uncharted 4: A Thief's End 8. Pokemon Moon 9. Pokemon Sun 10. Minecraft: Xbox Edition What Remains of Edith Finch - de mik lesznek Edith Finch maradványai? Eddig viszonylag keveset beszéltünk a The Unfnished Swan készítőinek új játékáról. A kicsi Giant Sparrow csapat a Sony Santa Monica segédletével fejleszti legfrissebb címét, aminek a neve What Remains of Edith Finch, de valójában nem Edith Finch maradványait kell felkutatnunk benne. Hanem mi alakítjuk Edith karakterét. A történet több kisebb sztoriból épül fel, amikben felderíthetjük a Washington állambeli Finch-házat, ami bizony nem lesz éppen kicsi. Edith célja, hogy fény derítsen családja történetére, és rájöjjön, miért ő maradt csak életben a famíliából. Minden kis történet egy-egy családtag életének az utolsó napját meséli majd el. A What Remains of Edith Finch valamikor jövő tavasszal jelenik meg PC-re és PS4-re.
Többjátékos módot is kap a Pyre A Bastion és a Transistor fejlesztői ezúttal némileg nagyobb fába vágták a fejszéjüket. Nem csak, hogy egészen más stílusú játékot készítenek, mint korábban, de a történet mellett még multiplayer módokat is adnak majd nekünk. Ezek közül most a Versus módot vehetjük szemügyre, ahol két játékos harcolhat egymás ellen, három-három hőssel.
Igen, még életben van a Crackdown 3 A Crackdown 3 egy érdekes játék... egy ideig nem igazán voltunk biztosak benne, hogy készül, aztán a Microsoft teljes erővel elkezdte bemutatni, majd megint eltűnt - annyira, hogy az idei E3-on nem is mutattak belőle semmit. Ezek alapján többen azt gondolhatták, hogy végül mégis lelőtték a projektet, ám szerencsére nem ez a helyzet. Clint Burdock (vezető dizájner), Dave Johnson (művészeti igazgató) és Peter Connelly (producer) ugyanis a Microsoft Game Studios hivatalos Twitter-csatornáján egy élő közvetítés keretein belül árulta el, hogy továbbra is ezerrel zajlik a munka, igaz, a megjelenés dátum már biztosan 2017 lesz. Viszont jó hír, hogy azt is elmondták, nem kell majd a következő ünnepi szezonig várnunk, annál jóval előbb tervezik befejezni a játékot. Ezen kívül megerősítést nyert az is, hogy a Crackdown 3 támogatja majd az Xbox Scorpiót, az új konzolon 4K-s felbontásban fog futni. Technikailag kiváló a Final Fantasy XV A Digital Foundry elvégezte nagy technológiai elemzését a Final Fantasy XV-ön, és úgy találta, hogy a játék egészen döbbenetesen jól sikerült ebből a szempontból. A szakértők szerint lenyűgöző, ahogy a játék motorja hatalmas, egybefüggő játéktereket tud megjeleníteni rengeteg részlettel, és ezek mellett komplex interakciókra ad lehetőséget a legaprólékosabb módokon. A Digital Foundry ezen kívül nagyon dicséri az előre besütött és dinamikus megvilágítás keverékét, a kiváló fizikai alapú renderelést, a globális bevilágítást, valamint a bőr alatti fényszóródást, ami minden karakter esetében jelen van. Éppen ezért pláne szomorú, hogy a Square Enix saját fejlesztésű motorját, a Luminous Engine-t nem használják fel más projektekhez - a Final Fantasy VII Remake és a Kingdom Hearts 3 is az Unreal Engine 4-re épül, így csak azt remélhetjük, hogy esetleg a következő teljes Final Fantasy esetében újra előkerülhet a Luminous.
PC-re és PS4-re is megjelent a Lara Croft Go Sőt, már le is lehet tölteni, ráadásul nem csak PC-re és PS4-re, hanem PS Vitára is. Így ez a pletyka is beigazolódott a PlayStation Experience-ről, hiszen egy ideje már hallottunk róla, hogy a Lara Croft Go a mobilos siker után más platformokra is átköltözne.
Jön a Dead Rising 4, úgyhogy ne igyatok sokat A brit közlekedési minisztérium egy ideje már egy furcsa kampányt folytat Twitteren, amiben megpróbálja felhívni a figyelmet az ittas vezetés veszélyeire. Most éppen a Dead Rising 4-gyel kapcsolatban posztoltak, amiben felhívják a figyelmünket arra, hogy a játék holnap megjelenik, azonban ha az első korsó sör után lehúzunk még egyet, majd autóba ülünk, akkor kétszeresére nő annak az esélye, hogy halálos balesetet szenvedünk, és sosem tudjuk majd kipróbálni a játékot. Az Eurogamer brit lap lévén el tudta érni a közlekedési minisztérium szóvivőjét, aki elmondta, hogy ez az egész a saját ötletük volt, semmilyen promóciós megállapodást nem kötöttek a Microsofttal. A lényeg, hogy valamilyen módon meg tudják szólítani a 17 és 34 év közötti férfiakat, így ennek megfelelően találják ki a kampány témáit.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. Meteoreso
2016.12.06. 10:51
Brutálisan megosztotta a The Last Guardian a teszteloket
van akitol 6/10 et kapott van akitol majdnem 10 est
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. scdlsc
2016.12.06. 11:40
OFF
A cikk megjelési időpontja 22:16, de éjfélkor még nem volt kint az oldalon. Már többször előfordult. Ez miért van?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Busterftw Meteo...
2016.12.06. 13:13
Ha azt vesszük, hogy valamin 10 évig szarakodtak, akkor az vagy nagyon jó lett vagy nagyon rossz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Kerub88 scdls...
2016.12.06. 18:10
Ugyan ezt akartam kérdezni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!