iPon Hírek

Aprók nagyban - 2016.12.12.

Dátum | 2016. 12. 12.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Bánja a Nintendo, hogy nem ő csinálta meg a Minecraftot "Nagyon szeretem a Minecraftot, de inkább abból a szempontból, hogy szerintem ez egy olyan játék, amit nekünk kellett volna megcsinálnunk" - mondta Shigeru Miyamoto, majd hozzátette, hogy a Nintendo 64 idejében egyébként kísérleteztek hasonlóval, és az akkori terveik számos ponton hasonlítottak arra, ami a mai Minecraft. Miyamoto szavaiból azonban azt lehet kivenni, hogy a kísérletek sosem vezettek eredményre, talán hardveres limitációk, vagy egyéb korlátozások miatt: "Szerintem lenyűgöző, hogy egy ilyen alapötletből képesek voltak egy tényleges terméket előállítani". Ezzel együtt hozzá kell tenni, hogy egyébként a Minecraft a mai napig messze nem annyira népszerű Japánban, mint a nyugaton - az ottaniak szerint például az irányítás közel sem elég egyszerű ahhoz, hogy a gyerekek megfelelően tudjanak játszani vele. Akcióban a Nex Machina Avagy a Housemarque és Eugene Jarvis új közös játéka, amiről a PlayStation Experience alatt rántották le a leplet. A felülnézetes twin-stick shooter valamikor 2017 első felében jelenik meg kizárólag PS4-re.
Még idén megtudhatjuk, mire készül a Remedy Az a Remedy, amelyik úgy látszik, hogy egyelőre szakított a Microsofttal, és jelenleg két játékon tevékenykedik. Az egyik a dél-koreai Crossfire nevű FPS egyjátékos története, a másik pedig egy eddig bejelentetlen AAA-kategóriás anyag, ami még a fejlesztés nagyon korai fázisaiban tart. Nyilván mindenkit az érdekel, hogy az utóbbiból mi lesz, azonban Thomas Puha, a stúdió kommunikációs vezetője egyelőre nem tudta megígérni, hogy erről bármit is hallunk majd a hónapban. Az viszont biztos, hogy a stúdió általános helyzetével kapcsolatban mondanak majd valamit, hogy megnyugtassák a rajongóikat. Miyamoto és a sütievés Vajon a Super Mario atyja, a játékipar legnagyobb figurája, Shigeru Miyamoto hogyan birkózik meg az új Super Mario Run-játékkal, miközben egyre nagyobb süteményeket kell betolnia az arcába? Nos, láthatóan elég jól. Az pedig külön öröm, hogy a 64 éves úriember még mindig benne van ilyen bolondságokban, láthatóan továbbra sem veszett el a humorérzéke.
Valaki mobilos játékra költötte az ellopott 1 millió dollárt Történetünk főhőse a 45 éves amerikai Kevin Lee Co, aki különböző csalásokkal és pénzmosással 2008 óta összesen 4,8 millió dollárt sikkasztott el a munkahelyéről - egy Holt nevű vállalkozástól, ami egyébként Caterpillar gépek árusításával foglalkozik. Na, most ebből a pénzből az úriember költött plasztikai sebészetre, luxusautókra, golfpálya-bérletre, bútorokra, és itt jön a lényeg: 1 millió dollárt vert el a legújabb mobilos játékőrületre, a Kate Uptonnal is reklámozott Game of Warra. Kevin Lee Co egyébként bevallotta bűnösségét a bíróságon, és összesen legalább 750 ezer dolláros büntetésre és legfeljebb 20 év börtönre számíthat - azonban fellebbez, és várhatóan a végső büntetése ennél kevesebb lesz. Kedvcsinálón a Forza Horizon 3 karácsonyi DLC-je Oké, hivatalosan nem karácsonyi DLC a neve, de mivel havas témájú, és mivel az új kedvcsináló alatt is mintha fel lehetne fedezni csilingelő dallamokat, így ráfoghatjuk, az ünnepek hangulatát szeretné átadni. Maga a kiegészítő egyébként holnap jelenik meg nyolc új autóval és 50 új eseménnyel.
Közepesen kezdett a The Last Guardian A múlt héten végre megjelent a kilenc éve készülő The Last Guardian, azonban úgy látszik, hogy az elődeihez hasonlóan ez is eléggé rétegjáték lesz. Egyelőre csak az Egyesült Királyságból vannak adataink a legutolsó hét eladásairól, de ott a The Last Guardian a hetedik helyen végzett a Watch Dogs 2 mögött. Ezzel együtt azt viszont meg kell hagyni, hogy a The Last Guardian jobban nyitott, mint akár az ICO, akár a Shadow of the Colossus, szóval minden remény meglehet arra, hogy visszahozza a belefektetett pénzt. 1. Call of Duty: Infinite Warfare 2. FIFA 17 3. Battlefield 1 4. Final Fantasy 15 5. Dead Rising 4 6. Watch Dogs 2 7. The Last Guardian 8. Pokemon Sun 9. The Elder Scrolls 5: Skyrim Special Edition 10. Pokemon Moon Launch traileren a The Walking Dead Season 3 Igaz, kicsit korán érkezett ez a launch trailer, hiszen a The Walking Dead Season 3 csak december 20-án jelenik meg. Ami azt jelenti, hogy addig még valószínűleg jön legalább két másik launch trailer. Ahogy arról már írtunk, a New Frontier nevű szezon bizonyos szempontból egy reboot, így az is bátran becsatlakozhat, akinek a korábbi évadok kimaradtak.
Napi Kojima: A Mester és a Guerilla Games együtt megy a Marsra De szerencsére nem szó szerint, hiszen mindannyian inkább azt szeretnénk, ha a két fél játékfejlesztéssel foglalkozna az űrutazás helyett. Valójában arról van szó, hogy Kojima elmondása szerint a Horizon: Zero Dawn és a Death Stranding alatt futó engine korábban soha nem látott dolgokra képes. A helyzetet az űrversenyhez hasonlította, ami a Hold elérése és a hidegháború után lelassult, ugyanis nagyon sok pénzt kellett volna belepumpálni. "Én magam a Holdra akartam eljutni, de közben összefutottam a Guerilla Gamesszel, akik viszont a Marsot vették célba. Közösen elhatároztuk, hogy egy teljesen új rakétát készítünk az ő játékmotorjuk megreformálásával, és így nem csak a Marsra, de a Jupiterre is el tudunk érni" - mondja Kojima. Hogy ez mit jelent? Valószínűleg azt, hogy kettő (vagy több) játékra levetítve a fejlesztési költségek hamarabb megtérülnek, így több pénzt lehet a motorba fektetni.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. Merwenus
2016.12.13. 07:11
"Bánja a Nintendo, hogy nem ő csinálta meg a Minecraftot"
ÉN nagyon nem, így legalább van minden platformra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!